2017. május 18., csütörtök

Sorsról és választásról


Mélyen belül hiszek abban, hogy így vagy úgy, de magunk választjuk a sorsunkat még akkor is így van, ha ezzel nehezen barátkozunk meg. A változatosság kedvéért eme állításomat magamon fogom szemléltetni. :o)
Elköltöztünk egy végtelenül békés, nyugodt szép helyre. Idill a köbön.  Meg lepődtem, hogy nicsak végre valahára szerencsém lesz. Örültem, csodálkoztam és mérhetetlenül boldog voltam. Majd kiderült hogy az egyik a kedvesebbik szomszédunk lakatos. Kicsiny nyugdíja mellett ha lehetősége van fusizik. Esztergál, kalapál, fát vág flexezik stb. Na hol van a műhelye hát a kedvenc teraszunk mellett. Sebaj. Békés szándékkal arrébb is mehetek, hisz van másik terasz. Ott viszont a másik szomszéd van közel. Aki utálja a zajt. Nála zajnak minősül a beszélgetés, a zene, és a levegővétel. Ráadásul mi mindegyiket csináljuk, így naponta becsönget, hogy elmesélje aznap ép mi zavarja. No komment. Hab a tortán tegnap kezdődött. Az utcánk telistele lett hatalmas dömperekkel és kamionokkal. Fel s alá rohangálnak egésznap. Óhatatlanul felmerül a kérdés mi történik? Este Kincsem hazaérkezett és utána elmentünk felfedezőútra, hogy kiderítsük a történések okát. Hát aki tud az tud. Főutat építenek a mi csendes utcánkból. Ja hogy mi ezt miért nem tudtuk? Mert a néni akitől a házat vettük nem mondta el. Ő írta alá az erről szóló értesítéseket nekünk pedig "elfelejtett" szólni erről.
Hát ennyi a nyugodt ház titkáról. Nyilván  elkapott a harctéri, de leültem és gondolkoztam , hogy ez vajon miért velünk történik? Csak azért, mert egy nyughatatlan lélekhez nem illik a néma csend a szép istentől elzárt békeszigete. Egyszerűen ahol én vagyok ott zaj van. Tőlem, belőlem, a lelkemből fakadóan.
Így tudomásul kell vennem, hogy ezt vonzom be. Két variáció van. Az egyik hogy elfogadom és végre azzal vagyok boldog amim van. A másik, hogy elindulok és tovább keresek. Az első megoldás  az igazi. Szeretek itt lakni. Szeretem azt, hogy olyan vagyok amilyen. Ez a ház méltó lenyomata a lelkemnek. Tehát nem megyek csendbe, nyugalomba csak kirándulni, mert az én sorsom a nyüzsgésben, a mozgásban az energiák áramlásában van. Erről szól a két terasz is.Az első terasz zajos, de nagyon kedves. A második terasz csendes, de szabályokhoz  kötött. Van egy harmadik terasz is a kisház előtt. Az csendes, kedves, csak messze van.  Tehát minden paraméter teljesíthető.
Ha mindenki megvizsgálná az életében, hogy a történéseit miért vonza be és ennek megfelelően mérlegelne, akkor sokkal több elégedett mosolygós ember lenne! Csak hát könnyebb arra hivatkozni, hogy mi miért nem jó, mint megvizsgálni magunkat, hogy mi vajon azok vagyunk, mint aminek gondoljuk magunkat?
Bennem meg van az a kettősség, hogy imádom a zajt és a csendet. Ezért tökéletes a mostani házunk. Mindkettő megadatik egyszerre. Mire oda jutok, hogy zavarna a zaj addigra öreg leszek, süket és béna. Tehát idő kérdése csak és minden megoldódik. :o)))

8 megjegyzés:

mick írta...

A tipikus félig teli , félig üres pohár esete.
A többi mentalitás kérdése. Az optimistának még félig tele van, a pesszimistának már félig üres. Utóbbinak teljesen igaza van, de úgy nem lehet élni.

Györgyi írta...

mick!
Érdemes volt optimistánk lennem. Ugyanis kiderült, hogy nem lesz olyan nagy a forgalom, mert a buszokat nem irányítják át erre a szakaszra és emiatt az útat sem szélesítik ki.
Hurrá.

Mamka írta...

Na, ez már jó hír,hogy nem lesz buszforgalom,mert az aztán kissé cudar lenne,bár mindent meg lehet szokni állítólag.:)

Muzsi Attila írta...

Erről jut eszembe az én esetem is. Eldugott falusi birtok a falu végén, erdő mellett. Ülök a küszöbön és élvezem a csendet, autó kizárt, a földes úton nagy ritkán egy szekér ballag el, de az nem zavar. Sóhajtásnyit sem ülök a küszöbön, két katonai vadászgép alacsonyan elhúz a ház fölött, azt hittem szívrohamot kapok akkorát szóltak. Kiderült, a 60 km-re levő katonai reptér légtere pont az új házam felett van. A falú magyar neve: Katona. Ahhahha....
(De nem a repülők miatt hagytuk ott végül, hanem másért... a feleségem nem akart ott élni.. nyugodtságban, falun s csak velem... unalmas vagyok)

Rozsa T. (alias flora) írta...

Sokáig én is optimista voltam, s legtöbbször be is igazolódott!
Az utóbbi években lettem pesszimista. S lám, az is igazolást nyer többnyire!
Akkor hát igazad van: "így vagy úgy, de magunk választjuk a sorsunkat még akkor is így van, ha ezzel nehezen barátkozunk meg."

Györgyi írta...

Mamka!
Ha mindent nem is, de sok mindent meg lehet szokni. Pusztán az a kérdés, hogy az ember akarja- e és ha igen, akkor meddig megy el ebben.

Györgyi írta...

Attila!
Az írásaidat olvasva nem hiszem, hogy unalmas lennél! Inkább az a kérdés, hogy vele hjlandó vagy- e megosztani a gondolataidat?
Bocsánat ezért a gondolatért. Csak halk észrevétel volt ez részemről.

Györgyi írta...

Rózsa!
Pont ebből a blogból jól kiolvasható, hogy a pesszimista folyamatokat is meg lehet fordítani, bár nem könnyű és van, hogy időigényes. Ha az embernek dolga van a világban azt érzi és előbb vagy utóbb eleget is tesz eme kihívásnak. A döntés felelősége azonban az egyén dolga. Senkinek sincs joga ebbe beleszólni! Még szeretetből sem.