2017. május 16., kedd

Gondolatok a végcélról.


Sokat meditáltam azon, hogy manapság mitől van ennyi vihar a lelkemben? Könnyű lenne mindent a hormonokra fogni. Nem jellemző az se rám, hogy hárítanám a felelősséget. Végül arra jutottam, hogy a korom az oka mindennek. Ugyanis akár tetszik, akár nem már közeledek a végállomáshoz. Így a számvetések idejét élem. Mint sokan én is az út elején  terveket készítettem, célokról,  bejárandó utakról. Nyílt kérdés, hogy megtartottam- e a helyes utat? Jól tűztem- e ki a  végcélt? A helyes úttal nyilván vannak vitáim. Le nem tértem róla, de bizony tettem kitérőket olykor, amivel ma nem értek egyet. Főleg a gyereknevelés terén. Következetesebbnek kellett volna lennem. A szív hangjait gyakrabban  alárendelni a szellemi céljaimnak. Mégis büszke vagyok összességében magunkra. Család rendben, gyerekeim remek emberek lettek, még ha néha zördül is a pohár. Megértem a nagymamaságot is. Tehát az útiterv túlteljesítve. Az unokáim élettörténetét elkészíthetném már most ,  mert nagyvonalakban kirajzolódik már a személyiségük. Valami esélyt hagyni kell a sorsnak és a szerencsének is!
Szakma?
Összességében elégedett vagyok, bár a színházi, művészi  karriert túl hamar adtam fel.
A legeredményesebb élettér számomra  a párkapcsolat volt, bár kezdetben ennek a sikerességéért egy lyukas garast sem adtam volna. Harminckét éve tartó szeretet van köztünk és még ma is gyakori vendég a boldogság. Van hol élnünk, van mit ennünk és van kit szeretnünk. Bónuszként még mindig sok minden érdekel és az elérendő feladatok és célok sem kerülnek még el.
A legnagyobb megválaszolandó kérdés, hogy elég jó ember lettem- e?
Erről vannak vitáim magammal, de az értékelést úgyis az útókor végzi el.
Tegnap ideért a doki. Szimpatikus, kedves, igazi korunk embere.
Megalkuvó.
Kerüli a kihívásokat és a magas hegycsúcsokat. Négy gyerek apukájaként nem is tehet egyebet. Elleszünk egymással . A csoda sajnos elmarad a közös munkánkból. Nem gyógyít rajtam semmit. Majd ha eljön az ideje kitudja mondani  -A halál ideje......
Adminisztrációból kíváló gyógyításból hát azt hiszem elvesztette önmaga álmait.  Ha valaki  mindezt emberségesen teszi, már az is nagy eredmény. Bár kissé lehangoló, hogy így működik a rendszer.
A virágok  szépen nőnek a kertben. A gyümölcsök is lassan teremnek, de a kertészkedés iránti érdeklődésem mostanra mi tagadás megrekedt bennem.
A csatangolás iránti vágyam még töretlen. Az idei nyár azt hiszem erről fog szólni. Felfedezni , embert, tájat, építészetet.  Megkeresni rég látott embereket, kedves helyeket. Elmenni mindenhova, beszélgetni, ismerkedni befogadni! Ez a cél!
 Ha esik akkor pedig film, zene és utána megint film. Na jó baráti teázások, csevegések mindig jöhetnek. Néhány új hobby is belefér még az eltervezett időbe. Persze nem a diófa ültetés lesz az. :o)))

4 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Kedves Györgyi, mióta elértem a hatvanat (s főleg mióta hamarosan meg kell toldanom egy tízessel!), állandóan mérleget készítek, nem is lennék enélkül talán igazi Mérleg!
Fő kérdésem nem ugyanaz, mint a tiéd ("A legnagyobb megválaszolandó kérdés, hogy elég jó ember lettem- e?"). Furcsa módon és talán szerénytelenül, ebben többé-kevésbé nem kételkedem. A kérdésem ez: vajon elég bátor voltam-e az életem lehetőségeinek kihasználásában? Itt "szorul a kapca" (nagyanyám szavajárása, akit sokszor idéézek)... Néha az voltam, néha nem... Nem bíztam eléggé magamban.

Györgyi írta...

Rózsa Kedves!
Talán a születési jegyünk beli alapkülönbség miatt van, hogy nekem a bátorsággal való viszonyom mindig egyértelmű volt, de a harciasságomból fakadó hevesség miatt sokszor kételkedem abban, hogy elég türelmes és odaadó voltam- e a megfelelő időben? Szókimondóságom miatt is gyakran megneheztelnek rám az emberek. Bizony egy igazán jó ember mértékletes. Rólam pedig ez még jó indulattal sem mondható el. A küzdés a vére,ben van , így az önvizsgálódás is ezen a területen fokozottan szükséges. Hát igyekszem amennyire tőlem telik.

Márta írta...

Fenébe - nekem még kellene kis idő...
Ne vessünk számot még.
Életbátorságban nagy voltam valaha, ma már csendesültebb - nem is kedvemre való.
Ölellek benneteket.

Györgyi írta...

Márta!
Hiszek benne, hogy ha úgy érzed, hogy több időre van szükséged, akkor megadatik.