2017. április 16., vasárnap

Mostanában


Mostanában csak úgy könnybelábad a szemem és utat törnek belőle a könnyek. Nincs oka, nincs létjogosultsága,  egyszerűen megtörténik. Bár csendes örömöm a ház miatt jogossá tenné a lélek feltámadását ez a csoda valahogy elmaradt.Pedig számtalan életvillanásból azt reméltem, hogy megtörténik a várva várt esemény, de mégsem így lett. Fáradt és elhasznált a test és lélek. Már nem képes ennyire megújulni. Bódultan szemlélem a tavaszt és igyekszem lépést tartani  színekkel, az ébredéssel. Kedves bágyadságban szemlélem a természet muzsikálását. Egyszerre zsong- bong, pompázik körülöttem az élet. Szeretem nézni és hallgatni az ébredés egyre hangosbodó szólamait, de valami tompítja bennem az extázist.
Tegnap együtt volt a család és rég nem látott öcsémmel  ma már nem találtunk közös hangot. Ez a hajó elment. Hagytuk, hogy megtörténjen velünk. Mára eltűnt az ünnepi sonka íze  és kicsit fájdalmas kesernyés utóíz váltotta fel.  Öcsém régen olyan volt nekem mintha a gyerekem lett volna. Mindig is elesett, gyámoltalan fiúcskaként botladozott Majd az élet a gyengeségnek teret engedett és az alkohol töltötte be mindennek a helyét. Véglegesen eltörölte a kedvességet, huncutságot a testvérem lelkéből. Egész pontosan meghalt benne mindaz, ami oly kedves volt benne.
Anyaként gyászoltam el lassú haldoklását. A családunk elvesztésével valahogy csendben ő is elment.
Tegnap amikor az unokáimat kezébe fogta egy rövid időre visszatért belé a lélek mosolya. Majd az alkohol ismét magával ragadta hamis mámorába. Én pedig kifosztottan álltam és néztem, ahogy fátyolosodik a tekintete és egyre élettelenebbé válik. A mindennapos lassú haláldoklás miatt nem szeretünk vele találkozni. Minden alkalommal a szemünk előtt hal bele a saját életébe.


Nincsenek megjegyzések: