2017. április 14., péntek

Húsvétra várva


Szutor Gabriella  művész tojásai

Úgy teszünk mintha minden olyan lenne, mint máskor. Húsvétfát állítottunk, tojást festettünk, sonkát főztünk . Pont úgy ahogy húsvétkor szoktuk. Eddig minden egyezik, csak a folytatás lesz más. 
Ma itt volt a burkoló és kiderült, hogy szerdán kezdődik a kisház felújítása. Igen ám de a  kezdésig kívülről le kell festeni még a házikókat mert a terasz burkolva lesz. Így holnap a vendégek ideérkezése előtt még elrohanunk festéket venni. Sajnos a csoki tojásokat sem vettem még meg. Vasárnap  jön ünnepelni a család addigra mindennek meg kell lennie!  Az idén már lesz tojás keresés a kertben. Így érthető, ha a keresni valót még meg kell addigra venni!
Szombaton az öcsémék jönnek vendégségbe. Velük igazi hagyományörző kajálás lesz. Igaz vasárnap kellene ezt tennünk, de akkor már a kicsikkel a játszós programok kerülnek előtérbe. Szóval a feje- tetején állnak most az ünnep hagyományai. Hétfő helyett vasárnap lesz a játék nap. Hétfőn pedig indulhat a ház festés. A kert végre kezdi mutatni, hogy nem éltünk hiába, mert megeredtek az eddig ültetett csoda növénykék.
A nap süt, az élet csodás és kicsit még rendezetlen bennünk és körülöttünk a világ, de dolgozunk azon, hogy a boldogság végül meg legyen.
Még egy nagy nekirugazkodás és május végére készen leszünk.
Jövőre pedig irány Surány jöhet egy igazi nosztalgikus hagyományörző Húsvét. Akkorra Manócska is élvezni fogja a tojás keresést, a nyuszi simogatást, a locsolást friss vízzel. Azt hiszem az a program lesz az igazi ünnep az ifjaknak. :o)
Minden pillanatnak, napnak, hónapnak, évnek meg van a maga szeretni valója.
Ha rajtam múlna sose halnék meg, mert annyira szeretem ezt az élet rácsodálkozást.
Hála istennek nem rajtam múlik, így egyszercsak nincs tovább. 

Két kedvenc filmem Jézusról



Zefirelli: Jézusa



5 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Szép ünnepet kívánok nektek, látom már megtettél érte mindent. S akkor jó munkálkodást is a kisháznál. Azért az aprónép öröménél nincs nagyobb öröm.

Holdgyöngy írta...

Györgyi, ő a Gabi? Jó, hogy megleltem, ismét.

Györgyi írta...

Szia Anikó!
Igen ő az.
Áldott Gékés Ünnepeket Kívánok Nektek!
Blogja most nincs, de Facen megtalálod.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Kedves Györgyi, élvezzétek a rohanàs ellenére is az együttlét örömét!

Györgyi írta...

Drága Flóra!
Remélem így lesz!
Békességben, örömökben gazdag Ünnepet Kívánok!