2017. április 23., vasárnap

Hömpölyögve


Mint pók a hálóját úgy szövi be életünket a politika. Tetszik , vagy sem bekanyarodtunk a választások utolsó évi finishébe. Már most kibírhatatlan a légkör ami körülvesz emiatt. Ép ezért úgy döntöttem, hogy tőlem szokatlan módon kizárom az információáramlás eme részét az életemből. Jöhetnek a nyálas posztok az időről, az unokákról, és mindenről ami érdekel. Most például örömmel jelentem, hogy elkészült a kisház külső festése, burkolása. Ha lassan is, de haladunk. Nem sietünk, végre van idő arra, amire szánunk. Leginkábbis egymásra. Van , hogy félbehagyunk mindent és elmegyünk kocsikázni és fogalmunk sincs a végállomás helyszínéről. Tegnap mikor elfáradtunk Kedvessel pezsgőztünk egyet , mert ezt is rég tettük. Friss eperrel mennyei volt. Ráadásul közben Smetana Moldváját hallgattuk. Minek tagadjam rég tettem ilyet. Este még volt pár dolgom, majd hagytam magam és megnéztünk egy jó filmet Diana Keatonnal a Kőkemény család volt a  címe. Tartalmas jó film volt. Véletlenül botlottunk bele. Aki tudja nézze meg! - megéri.
 Ma pedig munka, munkával, ahogy holnap is és kedden is így lesz. Mielőbb kívülről készen szeretnénk lenni! Roberto kitalálta, hogy vadász kerítést teszünk a korlátra, mert az ad majd a laknak egy kis mesebeli hangulatot. Izgalmas dolog megálmodni valamit. Van úgy, hogy nem lesz tökéletes a végeredmény, akkor is szeretjük, mert mi csináljuk. Ez az érzés sokaknak jól ismert, így semmi újat nem mondtam, csak valahogy jól esett leírni. Most pedig megyek és főzök egy finom zöldborsós paprikáskrumlit mellé ropogós tejfölös fejessalátát tálalok majd. Desszert pedig vanilia pudingos gofri eperrel és tejszínnel.
Hiába no. Élni tudni kell! :o)


8 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Kedves Gyöngyi,
Hiába, értesz az étvágykeltéshez!

Miután leadtam voksomat ma délelőtt az első fordulóban (elvittem mgammal szomszédasszonyomat is, mert gyalog már nem mer nekivágni), kedvet kaptam a még tegnap megpárolt halamhoz kis zöldséggel, nomeg - vasárnap lévén és süt a nap is - egy szelet kávékrémes sütivel!...

Délután meg az írásba merülök, várva az este 20h utáni eredményeket. Nagyon sok függ már az első fordulótól is.

Mamka írta...

A kényszerpihenőm alatt minden nap megnézek egy filmet ,amik a Bibliai történetekről szólnak: nice Life.hu
Ugyanúgy az érdekek és a politika szövi át most is az életünket,mint akkor. SEMMIT nem változott az emberiség....Ami persze nem vígasz,de tény.

Holdgyöngy írta...

Én már eddig is le-lekapcsoltam a rádiót bizonyos műsoroknál vagy mondatokat meghallva. Sokat gondolkodtam, van-e politikamentes, de normális, hallgatható rádió nálunk? A filmet megkeresem, de lehet, hogy láttam, majd akkor kiderül. Szeretem, amiket ajánlasz. (Viszont a pezsgőt nagyon megkívántattad velem...)

Györgyi írta...

Flóra Kedves!
Nagyon gyorsan változik most a világ. Lehet, hogy csak én érzem úgy , de mintha ismét háborúra készülődne minden. A nagyhatalmaknál választások vannak. Új rendek alakulnak ki.
Tudod, hogy szeretek főzni. Nekem ez a kreativitás egy szeletkéje. Az ebéded igazán finom lehetett megkívántam. Szeretem a halat. A sütidet elképzelve összeszaladt a nyál a számban.
Remélem a választás kedved szerint alakult és az írással is jól haladtál!

Györgyi írta...

Mamka!
Az emberiség szerintem sokat változott, legfeljebb az alap viselkedés panelek maradtak, mint, harag, öröm düh. A megnyilvánulási formái nagyon mások. Századunk népbetegsége az ego bizony nem finom irányba torzítja a viselkedésünket.

Györgyi írta...

Holdgyöngy!
Teljesen politika mentes rádió nincs, de talán a sláger rádió a leginkább hallgatható. Bár lehet, hogy csak én vagyok ezzel így!
Nem szeretem az italokat. Az egyetlen alkohol a pezsgő amit néha megiszom, de eper szezonban mindig tartok itthon, mert a hangulatát az eperrel kínált pezsgőnek szeretem. Na jó hasonló okokból , azaz a hangulat és tálalás szépsége miatt a Martinit is kedvelem. A cukrozott szélű pohár benne a jégkocka és az ital a szélén a citrom karika . Szóval már a látványtól elgyengülök. Azonban veszélyes itóka ez, mert hamar megárt. Erre különösen igaz a mondás, hogy jóból is megárt a sok. :o)

Márta írta...

Pezsgőztem.... talán ettől is szebb lett a délután.

Györgyi írta...

Márta!
Néha olyan egyszerűen megszépíthető egy nap.
Örülök, hogy jobb kedved lett!