2017. március 7., kedd

Fényképezés


Ha arra gondolok, hogy mennyire szeretem a szép képeket és még se fotózom , bizisten sírok tőle. Milliószor fogadkoztam , hogy megtanulom. Aztán... mikor kezembe veszem a gépet  és elkezdek kattintgatni, hát  ismét elbőgöm magam. Ugyanis ordít a képeken a látószög egyedisége. Ami torzzá teszi az amúgy szép látványt. Na és ezen a ponton vége is a nagy elszántságnak. Bármit lehet, csak torzat ne! Ugyanis semmi művészi hatás nem jönne ki belőle, csak a béka perspektíva.
Bezzeg Anna. Na ő a másik véglet fotót fotóval. Az egész élete a szépsége dokumentálásáról szól . Ami bánt, hogy ha már ennyi képet készít miért nem jelenik meg a képei közt legalább elvétve egy kis művészet, kreativitás? Nem csak és kizárólag a pillanat pontos lemásolása a cél. Mindig meglepődöm, hogy a genetika a mi gyerekeinben mennyire sajátságosan jelenik meg.  Ha művészetről van szó Zozóban van jelen ez a képesség. Istenien ír verseket, novellákat, hip-hop táncol, és az egész lekében dalvan. Csupa élet ez a gyerek. Még sem megy vele semmire, mert valami legátolja. Ráadásul nem egyértelműen a külső tényezők, hanem a saját kishitűsége.  Olyan mintha attól félne, ami kijöhet belőle .

Úgy tűnik, hogy a bennünk lévő exhibicionizmus a gyerekeinket megbénítja. Művész családokban nem ritka ez a jelenség. Örültem volna, ha mi nem tartozunk ezen családok közé!
Annyi, de annyi kívánságom teljesült az életben, hogy nem baj, ha egy- kettő elmaradt. 
A fotózás hiánya azonban tényleg fájó pontja a mindennapoknak.

7 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Györgyi, magam, s környezetem példája: van akinek később teljesedik ki az élete, s lehet akkor nyeri el azt a boldogságot, kibontakozást amit mások fiatalon. Ezt asztrológus ismerősöm úgy mondta, mindennek ideje van. Ez az én közelítésem. Fotós nézőpont, a fiam valahogy görbetükrön keresztül lát, s jelenít meg. Nagy sikere van az Instagramon.

Györgyi írta...

Holdgyöngy!
Sok ilyet láttam én is. Csodás lenne, ha most is így történne! Zozi olyan jó és csodálatos ember. Megérdemelne az élettől egy kis kényeztetést. Sokszor félek, hogy mi lesz vele, ha mi már nm leszünk? Életrevaló és a jég hátán is megél. Csak a szeretet nélküli élet megölné. Családban érzi jól magát. Nem úgy mint az átlag ember. Inkább úgy mint a művészek. A család tudata, szeretete a biztonság , ahova a kiruccanásaiból hazatérhet.Öntörvényű szabad lélek, aki mégis oly szívesen hagyna ott mindent azért, hogy másokért éljen. Apja, anyja szabad lélek. Nem csoda, ha ő is ilyen. Fáj látni a magányosságát.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Kedves Györgyi, megértem, amit mondasz. Ugyanankkor leírtad: "a látószög egyedisége"... Hát nem erre törekszik minden igazi művész?...

Katalin írta...

Nem vagyok elég jó a szociális kapcsolatok ápolásában, nem is értek most néhány dolgot, de kérlek hallgattassék meg ez az oldal is.
Amikor elolvastam a bejegyzésed, nem tudtam eldönteni, miről is írtál.

1. fájlalod, hogy nem tanultál fotózni, (értem, de majd eljön ennek is az ideje, ha azt érzed, meg kell tanulni))megjegyzem, fantasztikusan szép ízlésed van, a "hozott képek" erről tanúskodnak

2. azt írod "ordít a képeken a látószög egyedisége" (MINDENKINEK, mindenkinek erről szól!), de lehet, arra gondolsz, hogy úgy fotózol, mint a lányod, ahogy jellemzed azt: „nincs a képei közt legalább elvétve egy kis művészet, kreativitás, neki csak és kizárólag a pillanat pontos lemásolása látszik a képein

3. ismerek olyan embereket, akik nagyszerű, sőt profi képeket készítenek, de nem tudok velük beszélgetni, mert nem látnak ki a saját nagyszerűségükből, iszonyat felszínesek ha kérdezek valami t

4. én sosem arra törekszem, hogy mű vészi legyen a képem, csak szeretek közelre nézni, belezoommolni valami érdekesbe (sajnos legtöbbször hajolnom kell, lefeküdni mellé, mert itt fent semmi érdekes nincs)vicceltem... a tárgy a lényeg, meg a fény, az pedig nemhogy a magasságtól nem függ, de a fotós testétől egyáltalán, ...még vakokat is láttam fotózni, bocs

5. másik lányod "lelkében dal van", de nem jön ki belőle..., és félted, mert a szeretet nélküli élet megölné...(akkor mégis ez a lényege a bejegyzésednek? és nem tudsz ebben segíteni neki? szerintetek az a boldogság kulcsa, hogy van-e pasi az ágyban vagy se?

6. A bennetek – szülőkben – „lévő exhibicionizmus a gyerekeinket megbénítja. Művész családokban nem ritka ez a jelenség. Örültem volna, ha mi nem tartozunk ezen családok közé! „ a fotózásról ideugrást nem tudtam követni, bocsánat, én hibám

7. Mindezt azért írtam le, mert érdekel, hogy mi van veled. szeretnék segíteni azzal, hogy leírom a gondolataimat, ...és nagyon kérlek, ne vedd megint veszekedésnek, csak én ezt a dolgot teljesen másként érzem..

Ja, és kezembe akadt egy régi jó könyv most megint, KUN ERZSÉBET: „Családmesék”, szívből ajánlom
ölellek
(szabad ezt írnom?)

Györgyi írta...

Rózsa!
Zavar, hogy a fotóimon a látószög nem a művészet miatt olyan amilyen. Meg se próbáltam művészetet átadni, mert eme hiányosság belülről szab gátat a tevékenységemnek.

Györgyi írta...

Katalin!
Feladtad a leckét, de most megkönnyítetted a válaszokat azzal, hogy pontokba foglaltad az észrevételeidet.
1, Ameddig nem lendülök át az alap konfliktusomon addig nem is kezdtem el a tanulást.
2, Mivel eddig meg sem próbáltam mást fotózni, mint a jelen pillanat másolatát, így nem tudom, hogy művészileg van- e bennem bármi átadható.
3.-
4, A Te képeiden a fény mindig főszereplő. Gyönyörűségesen élnek tőle a fotóid. Gondolkoztam azon, hogy mennyire másként látom én a világot, de sose volt elég bátorságom erről bizonyítékokat szerezni. Illetve amikor lakberendezek akkor mindig megnézem az adott teret 180cm magasságból is. :o)
5, Nem az ágy a fontos. A Társ! Ágyba mindenki talál magának valót, de egy életre társat találni az bizony emberes feladat. Emiatt írtam, hogy nem a mássága az ami megfogja ebben, hanem a természete. A keménysége, maximalizmusa kompromisszum képtelensége. Nincs nyafogás. Nem a teste az akadály.
6, Még magunknak is sokak vagyunk sokszor. Hát még a gyerekeinknek. Anna arról panaszkodik, hogy túl lazák vagyunk és számára követhetetlenülk barátságos, nyitott az életünk. Zozinak pedig túl sok a szabály, ami Anna észrevételével ütközik. Az biztos, hogy mindketten úgy érzik, hogy nehéz felnőni a szülői mintához. Szerintük pedig végtelenül egyszerű, Csak jónak kell lenni. Ez az egy elvárásunk van feléjük, de ezt maximálisan teljesítik is. Azt hisszem sokkal többet képzelnk rólunk, mint amilyenek vaójában vagyunk.
Köszönöm a könyv ajánlást. Olvastam és nagyon tetszett.
=, Az ember míg él addig aggódik hol ezért, hol azért a gyerekéért. Bennem ez a képeség veleszületetten túlzó .

Katalin írta...

:) )Kedves Györgyi, elnézést kérek a bőlé(re) miatt:))
nem teszem többé, beállok a sorba, és küldök egy szmájlit:)))

:))))Ö