2017. február 16., csütörtök

Tél végi árvízek


Halálosan elegem van a kritikusokból, az üvöltésekből, , az agresszív emberekből, a mindig győzni akarókból, a tudálékos okoskodókból, a háborúkból, a politikából, a lövöldözős filmekből, a türelmetlen rohanókból, az értetlenkedőkből, a mindenkin átgázolókból, a kishitűekből, a kekeckedőkből, a gyávákból, a ködből, a napfény hiányból, a szürkeségből, a lustákból,és a sor bármeddig folytatható így tél végén,
Ez a depreszió fénykora.
DE
Ilyenkor mesés a finom tea, a jó zene, az ölelés, a baráti kedvesség, a figyelmesség , a romantika, a gyertyafény, egy jó film,  az éjszaka nyugalma, az eltévedt madár tavaszt jelző hangja, egy finom pohár pezsgő, egy jó könyv, egy séta,  unokákkal játszós nap, egy elégedetten távozó örömmel feltöltődő ember köszönömje, egy kollega elismerő biztatása, az első szerelem emléke, a nyarak izzadsága, a régi Duna-part felidézése, a körúti kirakatok emléke, a csokis parány íze, a frissen húzott ágynemű illata .



Most pedig megyek dolgomra. Nem irigylem azt, aki ma az utamba kerül. Pedig tetszik , vagy sem, de kerül.
Indulataim sodra maga alá gyűr mindent. Pont úgy, ahogy a Tisza áradása begyűjti  árteréből ami mozdítható, élőt és élettelent, szemetet és szépségeket egyaránt .

Nincsenek megjegyzések: