2017. január 5., csütörtök

Hétköznapjaim


Mint minden nőnek úgy nekem is nagy kihívást jelent megtalálni az egyensúlyt a háztartás, a női lét és a belső harmóniát komolyan igénylő önmegvalósítás között. Ahogy öregszem a háztartási rutin  egyre rövidebb időt igényel,  mégis egyre több energiába kerül. Bár szeretek főzni, de néha macerás feladatként élem meg.  Az ügyeletes és egészségügyileg is javasolt kaja trendek változó intenzitással érdekelnek. Egyre inkább az egyszerűség kedvelője vagyok. Egy szelet sajt némi túróval megkent rozskenyér nekem finomabb  , mint a csodás húsokkal megpakolt látványszendvics. A natúr konyha ízei egyre közkedveltebbek a mindennapjaimban. A takarítás van, hogy mániává fokozódik,, de minek tagadjam az is előfordul, hogy csak ott fontos, ahol a papok táncolnak.  Sokban függ a pedantománia vagy a megengedő lazaság attól, hogy ép hogy tudok mozogni, vagy milyen a hangulatom.  A dolgokhoz való viszonyom idővel átalakult. Mostanság a praktikum a meghatározó ideológia, míg régebben az esztétikum határozott meg szinte mindent. Ha valaki bejött a lakásunkba az hitetlenkedve  nézte, hogy minden átlagos magasságban van. Most ez nem teljesen van így. A kapcsolók és egyes ülő alkalmatosságok láthatóan kisebbek, illetve alacsonyan vannak. A kényelem az most előrébb való. A fontossági sorrendjeim is megváltoztak. Na és a lényeg! Hát nem lennék igazi nő, ha nem befolyásolná az életemet a mindenkori  puccos divat! Sajnos a paraktikumot képes felülírni az az elvárás, hogy fontosabb a szépség, mint a jól használhatóság. Így történhetett meg az a malőr, hogy a legtöbbet használt és legnagyobb teret igénylő  konyhánk használhatatlan és kezelhetetlen, gyönyörű burkolatot kapott. Bravo. Teljes dilettantizmus kellett ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam a takaríthatóságot. A választott csoda egy faerezetű, matt, halvány szürke járólap. A kuya iszik, jár, rajra. Megengedhetetlen luxus ennél a kőnél. Minden megmozdulás után felmosást igényel. A  főzés sem ép koszmentes tevékenység. Bezzeg az étkezés az teljes higiénét igényel. Egy szónak is száz a vége erre rászaladtam. Most egy életen át hozzánőhetek a felmosó aparáthoz, vagy szemet hunyok és nem törődöm az egésszel. Változó, hogy melyik szerepet választom. Gondolom amint kinyílnak tavasszal az ajtók a kibírhatatlanságig fogom fokozni a macerát.
Ezek az apróságok ugyan jelentéktelennek tűnő kacatok a fontos dolgok között mégis a napjaim jelentős része belőlük áll. Sokat gondolkozom azon, hogy régen hogy tudtam annyi mindent belepréselni egy ugyanazon napba? Fogalmam sincs. Valahogy mégis sikerült. Ahogy most is sikerült egyszerre építkezni, csomagolni, dolgozni, anyának, feleségnek, nagymamának lenni. Csak míg most a végére belebetegedtem, addig régebben egy jó bulit csapva ünnepeltem. 
Változnak az idők és az anyagok.
:o)))


7 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

A múltkorokban gondolkodtam azon, hogy a nyugdíjasok panaszkodnak, hogy semmire sincs idejük. Nem idejük nincs, hanem több időbe kerül az ami régebben percekbe, kopik a berendezésük. Berendezésünk. Én is nyúltam mellé a lakásnál, töröm a fejem egyre hogy is korrigáljam. Mentségem, hogy akkor én is több voltam kettőnél.? Néha az ember örül, ha megvan valami, néha nehezen dönt, aztán utólag szembesül a következményekkel. Emberek vagyunk, hibázunk.

Katalin írta...

szeretem az ilyen életközeli, sajátélményű elbeszéléseidet:)♥
egyrészt imádom a stílusodat, másrészt érdekel, ami történik veled
Amit az ételekről mondasz, nekem egy toleranci-gyakorlattal felér :))) (a "kajatrendek" miatt)azt vallom, azt kell ennünk, amire a szervezetünknek konkrétan - a sajátunknak - szüksége van..., ...amit nem bír, ne erőltessük mégha mégúgy megszoktuk is :)))én pompásan jól vagyok a cukor és gabonaliszt-nélküliségben a rengeteg hússal és tojással, de sokan piszkálnak érte, és értetlenkednek, leszólnak. Én meg az ízek öröméért eszek :)sosem várom meg, hogy farkasordító éhes legyek, annál hamarabb (MINDÍG)lakmározok valami fogamra valót:))))ma pl. dél körül nyaklevest (pulykanyakból sűrű zöldséges leves)meg a nyakakról lemálló húsból gyúrt fasírt és sütőben sült hagymás cékla lett. ja és desszertet is kértem: a kővé aszalódott almakarikáimat ledaráltam a (magok lisztté darálására használt kávédarálómon) és mézzel ehető bonbonná gyúrtam:))))
Örömmel hallom, hogy a kényelem végre szerepet kap, vagy legalábbis a sorrendben nagyobb prioritást. Végre:))♥
Az meg, hogy egy sablonos használatra is alkalmatlan - hátmég kutyás élettérhez -felületburkolót sikerült beszerezni, ne bántson. szerintem az a tudat, hogy gyönyörű és minőségi, szépségen tapicskolsz, sokkal fontosabb, mint az, hogy meglátszik a kutya nyoma, vagy lecseppent mittommi rajta. (tegyél rá szőnyeget, ha szúrja a szemed...vicceltem...akkor is fontos a szép (neked pláne, ismerlek)

Györgyi írta...

Holdgyöngy!
Sajnos ennél hibáztam nagyobbat is már életemben. Ezzel a hibával akár békében is tudok élni, mert még most is tetszik a kő. Csak a takarítása az, amit nem szeretek.
Ez legyen a legnagyobb bajom az életemben!
A testem kopása az már jobban fáj.
Összességében mégis azt gondolom, hogy a most következő években a vidám barak korszakomat élhetem majd.
Utoljára harminc évvel ezelőtt voltam ennyire szabad.
:o)

Katalin írta...

ja, és miattad megnéztem ezt a művészt, imádom, köszi
https://www.saatchiart.com/louijover

ja, és tündéri az a fotó a fejlécedben, mintha nem is hó lenne

Györgyi írta...

Katalin!
Mint a rosszpénzt úgy ismersz. Miután leírtam a felmosás gyönyörét, gyorsan "kirohantam" és felmostam. Majd Zorka sétált egyet a kertben és nagy örömmel beszaladt elújságolni, hogy mi mindent látott. A nagy ugrálásban naná, hogy megszomjazott így ivott egy nagyot. A kő pedig új dizájnnal gyarapodott. Tappancsnyom minta tarkította kis víz maszattal díszítve. Na hurrá. Majd rötyögve beküldtem a szobába , hogy pihenje ki a nagy izgalmakat! Én addig gyorsan ismét felmostam. Ez az élet selavie. Legalább mozgok kicsit!
:o)

Györgyi írta...

Katalin!
Így a tüdőgyulladás után teljesen megújultam, energizálódtam. Csuda jó másként élni, látni az életem.
A színek és formák is más értelmet nyertek a mostani világomban.
Ja és még egy nagy változás .
Végre magam számára is boldogságos nagyi vagyok.

Márta írta...

"Egy szónak is száz a vége" - már Te is?

Egy vége van - múlnak az évek és energiáink némileg fogyatkozóban.