2016. október 31., hétfő

Homok a szélben


Reggeli teázásaim közben mostanában sokat merengek azon, hogy miért alakult így az életem?
Nyilván magamban kell keresni az okokat és nem másokra mutogatni a felelősség átruházására. Igen a hiba egyértelműen az én készülékemben van. Vegyük a legkézenfekvőbbet. Szeretem a változást, szeretem az alkotás örömét, nyughatatlan lélekkel rendelkezem és mint ahogy azt Vén barátom is említette maximalista vagyok. Ezek az elsődleges okok.
Van a következő réteg, ami kicsit belsőségesebb. A család. Megfelelni vágyásom ebben a témában egészen szélsőséges. Nehezen váltam anyává. Emiatt azt hittem, hogy akkor vagyok jó anya, ha mindig mindent a gyerekeimért teszek. Túl babusgattam őket és igyekeztem alárendelni magam az ő igényeiknek. Elég volt egyet sóhajtaniuk és mi már mentünk is az ő vágyaiknak eleget téve. Illetve ez inkább Anna vágyaira értendő. Zozi utálja a változást, így ő nem szeret költözni.
Harmadik szint. Hiányzik belőlem egy fontos ösztön. Az állandóság igénye.
Ennek az az oka, hogy gyerekként ingáztam a nagyszülői ház és az anyám lakása közt. Négy évesen egyedül utaztam Kelenföld és a Nyugati között. Egyik oldalon feltettek a villamosra, a másikon levettek róla. A kalauznak pedig kiadták hogy nézzen rám. Gyakorlatilag két helyen voltam otthon, de egyikben sem. Majd első osztályosként bezártak egy intézetbe, ami nyilván nem otthon. Amikor onnan kiszabadultam anyámhoz kerültem, aki nem igazán örült nekem. Hamar kifejlődött az az érzés, hogy bárhol jobb, mint otthon. Innentől kezdve mindenhol voltam csak otthon nem. Az otthon számomra a félelem, a fájdalom, és a kiszolgáltatottság helyszíne volt. Gyakorlatilag száműztem magam a világba. Ott szerettek, becsültek, örültek nekem. Mire családom, lett addigra életformámmá vált a vándor életmód.
De valami hiba a génekben is lehet, mert anyám is ilyen volt és Anna lányom is ilyen. Nem bírják az állandóságot. Zsófi és az apja ők mások. Bennük sokkal inkább meg van a fészeklakók ösztöne.
A maximalizmusom pedig külön nehezíti a helyzetet. Minden új otthon csak akkor jó, ha tökéletes. 
Rötyögve azt szoktam mondani, hogy én vagyok a kakukkfiókák gyámja. Csinálok nekik fészkeket, ahova aztán betehetik a feneküket és élvezhetik a kényelmet. Mindeközben nekem is nagyon jó, mert építhetek , változtathatok, megújulhatok. Tehát szerencsés ember vagyok, mert úgy élhetek ahogy a belső szükségleteim  szerint szeretnék.
 Örök változásban.
Nyilván vannak ezen kívül is még okok okozatok , de ezek már a hagyma legbelsőbb héjai, amik nem tartoznak senkire.
Szomorúan konstatáltam, hogy örök nyughatatlanságom elkísér életem végéig. Emiatt mindig úton leszek. Sőt ha lehet halálom után is mozgásban maradok! Hamvaimat a szélre bízom. Vigye amerre csak szeretné. Úgy érzem nincs messze az az idő, amikor elnyerem ezt a kegyelmi állapotot é végre szabad leszek! Micsoda mámor lesz kiszabadulni ebből a parányi testből és beleveszni a végtelenbe.



2016. október 29., szombat

Egy nap a világ


Hajnalban kelünk. 5 fél hat közt egyre lassabban. Ahogy múlnak a hetek,  egyenes arányban lassulnak a reggeli felkelések. Már alig szólunk. Kicsoszogunk az ágyból és ki- ki megy a maga dolgára. Kávét iszunk csendesen. Spórolunk a szavakkal és az energiával. Majd beindul a nap és mire a szemben lévő ház ablakában visszatükröződik a pirkadat, addigra Zorka lement sétálni és Robi már indul is az építkezésre.  Háta egyre mélyebbre hajol. Nyomasztják a gondok, de a napi terhelés sem kutya. Jönnek az első telefonok és beindul a nap nekem is.
Ma elkészültek a kőműveseink. Szépen és jól dolgoztak. A víz szerelési munkálatok is készen vannak, ahogy a villanyszereléssel is ez a helyzet.  Tegnap megvettük az összes burkolatot, szanitereket és a konyhabútort, mosogatógépet és a hétvégi bevásárlás is belefért a napi teendőink elvégzésébe. Sőt tegnap végre két év után megkaptam a nehezen beszerezhető cipőt és papucsot is. A világ vége után eggyel van a kedvenc bolt. Majd irány a ház. Utolsó egyeztetések a kőművesekkel és az asztalossal, aki nagyon lassan halad és egyáltalán nem fontos neki a minőség. Sajnos erre késve jöttünk rá. Olyan lassan  dolgozik, hogy sehogyan sem lehet érzékelni a változást. Tán mert nincs is. Annyira elfáradtam tegnap, hogy már nem érzékeltem a lábamat és hatalmasat estem.  Olyan voltam mint egy partra vetett bálna. Iszonyatosan megrendültem. Szó szerint. Így estére borogatást tettem a térdemre. 
 Lefekvés előtt gyors megbeszélés a másnapi teendőkről. Némi netezés és már megint éjfél elmúlt, mire ágyba jutottam. Joggal merült fel a kérdés, hogy ugyan minek?  Kettő körül rosszul lettem és azt hittem, hogy látogatóm  van. Az öreglány jött el értem. De nem. Csak a szívem berzenkedett a kizsákmányoló életvitelem ellen.
Így némi gyógyszer bevétellel korrigálhattam és leverhettem a zendülést.
Egy biztos már nem sokáig bírom ezt a tempót. Viszont a ház épül,szépül. Nem lesz rendkívüli. Otthon lesz.Ennek megfelelően választottam ki a burkolatokat. Ellenálltam a kísértésnek, miszerint lemondtam a bögre bordűrről. Helyette meleg drappok különböző árnyalataiból kockák díszítik majd a konyhát. A fürdők is lágy barnák, szürkés árnyaltaival nyugtatják meg az odajárókat. A szélfogóba fa dombornyomású kő burkolat kerül, amit a falon lévő sötétbarna fa előszoba  emel majd ki. Illetve mivel ez lesz a télikert így rengeteg üde zöld növény tölti be a teret. Sőt itt lesz egy társalgó és menedék nyújtó pamlag azoknak aki elfáradtak és nincs majd kedvük beljebb menni, mert a kertben szeretnének félig maradni. A teraszok tágasak lesznek mindkét háznál. A burkolat ép ezért egyszerű lesz, mert nem szeretném, hogy főhangsúlyossá tegye a teraszt, ahol a növényeknek és a virágoknak jut majd a főszerep. No meg a kényelmes padokon ücsörgésnek és a finom teáknak. A háznak meghagytuk az öreg jellegét. Ebben az esetben a kor a bölcsesség és a minőség találkozását jelenti.
Kezd gyógyulni a lelkem. Napról napra érzem ahogy javul a hangulatom.
Unokánk mai név kompozíciója Az eddigieket is felülmúlja. Zénó Bendegúz. Mi egyszerűen csak manócskánk hívjuk. Talán három vagy négy hete van még az érkezésig.
Zozó is fárad. Ma már enyhén zöld színe volt a sápadtságtól.

A halottak napja pedig ott gubbaszt a szívemben. Az idén a nekem kedvesek egy gyertyagyújtást egy emlékezést kapnak. Némi felhőkbe révedős beszélgetést. Történhet bármi, ők továbbra is velünk vannak és részei az mindennapjainknak.
Hiányoznak.
Ma és holnap, mindörökké.





2016. október 26., szerda

Óóóóh


Mindenki rohan, elkésett leginkább is a saját életét kési le az ember. Annyira hajszoljuk a nélkülözhetetlenség élményét, hogy teljesen belefeledkezünk abba, hogy milyen jó is ha van idő megállni és érezni az idő múlását. Csendben hallgatózni. Miközben a másodperc mutató halad először a nagyobb hangokat tudjuk kizárni, majd az apróbbak kerülnek sorra. Végül a hallásunk kitisztul és halljuk a falevelek suhanását és érkezését holt társaik közé.Aztán kinyitjuk a szemünket és felnézünk a fára. Szédítő élmény látni a szél utolsó kacér szirén táncát a levelekkel. Mire a levél ráébred arra, hogy túl kacéran ropta, addigra holtan esik össze és hull alá a mélybe. De az az utolsó tánc ott marad az ereiben. Élesedő hallásunk érzékel egy apró sikolyt mit a levelek búcsúzóul hagynak . Egy üzenet a fának.
Óóóóóh
Szép pillanatok, csodás, nappalok, hűsítő éjszakák.
Óóóóó   hhh
Az utolsó sóhaj, mellyel búcsúzik a levél a halandóságtól és átadja magát az öröklét mámorának.
Reggel ébredéskor még hallom a búcsújukat. Este azonban már nem, mert addigra a saját hangommal telik meg az életem.
Óóóóóó
Minő pazarlás, eltékozolt óra ennyi időt a világ és a magam zajongásával tölteni. Mondanám, de mire ide érek. Már alszom és betöltöm a szobát a hangos szutyorgásommal.
Közben pedig a levelek egyre többen siklanak a mélybe  búcsú sóhajukkal.
Óóó
Hát valami ilyesmi halált szeretnék magamnak én is!
Egy utolsó táncot melyre a halál kér fel  mire a válasz más nem lehet , mint egy halk sóhaj.
Óh  hh h


2016. október 25., kedd

Vannak ölelések


"Vannak ölelések, amelyek megváltoztatják az ember életét.Vannak ölelések, melyek után nem lesz már semmi, ami addig volt. Vannak ölelések, melyekről úgy hisszük az utolsó,
mégis az első pillanatává válnak valaminek. Vannak ölelések, melyekre mindennél, mindennél jobban vágyunk, mégis félünk tőlük, mert tudjuk, utána semmi sem maradna többé ugyanaz. S vannak ölelések, melyek várt-váratlanul az utolsók maradnak."

2016. október 24., hétfő

Otthon melege



"“Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.”

(Albert Einstein)


Mindenkinek ugyanazt és mégis kicsit mást jelent az otthon melege. Ma végre ha rövid időre is, de sikerült hazatalálnom. Meglepő dolog hozta el számomra  az élményt. Dümmörgőm hangja, ölelése és meséi varázsolták szívembe az érzést.
Végre otthon vagyok.
Pedig csak egy parányi konyha kényelmetlen priccs szerű ülőalkalmatosságain kuporogtunk. De a mese a miénk, ahogy a gesztusok és a lágyan búgó bariton gesztenyebarna színe is.  Mely elhozta nekem a megnyugvást és a pattogó tűz hangjának melegét. Kezünkben egy bögre teával a  megszokott békességet éltük át. Negyven év félszavai, tekintetünk beszédessége  és az öröm e pillanatban csak a miénk. Ez a barátság olyan nekem mint egy mohos erdő, ahol ha sétálok a beszűrődő fények, hangok, biztonságot, szeretetet, békés otthont adnak.
Ha bárki megkérdezné, hogy miért volt érdemes megszületni és élni, halkan azt mondanám, hogy az ilyen pillanatokért.
Minek nekem láb és séta, ha ilyen barátom van?
Bármikor bárhova magával visz a hangja. Csodálatos helyeken jár az ő lába, a hangjával pedig körém varázsolja azt, amit érzett, látott, megélt. Szinte érzem a talpát csiklandozó fövenyt, az óceánt , a poliszok lüktetését a világot.
Messziről hallom a cselló muzsikálását . Belevész a múltba- jelenbe, az erdő hangjaiba, amitől az még élőbb  és kedvesebb lesz.






2016. október 18., kedd

Fejlemények



Az eső kitartóan szemerkél, ennek hála a frissen ültetett növények talán megerednek. A teljes vízvezeték rendszer ki lett cserélve mindkét házban. A villanyhálózat is elkészült. Nagyon tetszik az új konyha. Hatalmas lett. Robi addig ötletelt míg kaptam egy nagyon klassz kamrát is a konyhából lett leválasztva. Épül mindkét terasz is már most örülök a reggeli teázásoknak amiket ott fogok tartani régi jó szokásomhoz híven. Az ablakok megtartották régi formájukat csak thermo üveggel újították fel, no meg némi asztalos munkával fiatalították meg őket. A régi polgári ajtók tömör ajtóvá  alakítva szebbé varázsolódtak. Sokkal olcsóbb lenne újakat venni, de ehhez  a házhoz nem illene a modernizmus.
Elkészült az új emésztőrendszer is és a kerti csapok. Sajnos a hideg miatt nem szárad semmi sem a megfelelő mértékben. De hát minden építkezésben vannak buktatók. A nyári konyha tetőszerkezete is ki lett javítva, sőt a falak is új vakolatot kaptak. Három hét alatt eddig jutottunk. Amikor az amerikai nagy házátalakításról nézem a filmeket mindig elámulok azon, hogy ott mennyivel gyorsabb megy minden. Ráadásul ott az emberek valami csoda folytán emberségesebbek, együtt érzőbbek, lojálisabbak egymással szemben, mint itt nálunk. Ha a mesterek által kért árakat nézem nálunk pont fordítva van. Gyakran hülyének néznek és azt gondolják annyira rájuk szorulunk, hogy kérhetnek amennyit akarnak mi megadjuk nekik. Hát nem.
Igaz emiatt az ártárgyalások nem mennek gördülékenyen és konfliktusban nem szűkölködünk . Ilyenkor olyan vagyok, mint egy buldog, aki nem ereszti a csontot.
Közben az egészségünk nem javul. Robi csúnyán köhög én pedig nem igazán tudok lábra állni. Metaforikus értelemben és fizikailag sem. Szinte egész nap fekszem. Kórházba kellene menni, de jelenleg minden orvosom külföldre távozott. Az itt maradottak pedig nemes egyszerűséggel ufónak néznének. Erre pedig most nincs elég türelmem és humorérzékem sem.
Ennek a mostani építkezésnek az is a nehezítő oldala, hogy mi is és a barátaink is megöregedtünk. Így nem sok segítségünk akad. Tény, hogy a magunk erejével kell helyesen kufárkodnunk, így legalább nem leszünk mások nyakán élősködők.
Más. A pici neve naponta változik. Valamiért a szülei nem érzik a személyiségét a babának. Én nyugodtabbnak, békésebbnek látom őt, mint Ábrist. Tehát ennek megfelelő névválasztásban gondolkozom. Nekem nagy kedvencem a Bernát és az Ábel. Gyakran figyelmeztetem magamat, hogy nem dolgom ebbe beleszólni és jobb ha nem is teszem.
Szóval igazából minden jól halad. Most ennek lehet a leginkább örülni.


2016. október 14., péntek

Nyirkosság


Ha megkérdezed, hogy hogy vagyok az jut eszembe, hogy nyirkosan. A láztól verejtékesen, a kétségektől leizzadva, az ősz nyomdokain haladok és felveri rám, lucskos mocskát az eső. Fáradtan, elcsigázva vonszolom magam után a napok elviselhetetlen kínjait. Körülöttem és bennem szétverték a biztonságot, a jó élet reményét már szinte teljesen elvesztettem. Magam előtt tolom az időt, mi könyörtelenül jelzi, hogy fogytán van .
Na jó ennyi elég is az önmarcangolás bemutatóból. A tényeket nézzük inkább. Jelenleg egy panel lakásban  élek. Mely nagyon kényelmetlen mini tündérek számára. Élhetetlen és szép küllemű lakás, ahol az ágyba létrán jutok el, a mosogatónál  csapot még úgy sem érem el, a fürdőkád magasan van elhelyezve és annyira szűkre szabottan, hogy esélytelen számomra a használata. De nagy örömömre meleg van és így a kényelmes lakásban lavórban tisztálkodhatok. Mindenhez tud az ember idomulni, feltéve, ha akar.
A építkezésen jelenleg a pusztulás és rombolás ütötte fel a fejét. Az építésnek csak halvány nyomait lehet felfedezni.
Csüggedtek és fáradtak vagyunk mind ketten. Orrunk tocsog a zafttól, lelkünk pedig az elrejtett könnyeinktől ázik. Ősz van mindenütt . A nyirkosság alattomosan a csontunkig hatolt.
Kint és bent egyaránt.
Robi még mindig beteg . Lázasan dolgozik. Egyre jobban kimeríti az erőtartalékait. Féltem őt és remegek, hogy meddig lehet ezt így csinálni? Korán reggeltől estig kint van és dolgozik.
Vannak jó hírek is.
Zozó tüneményes házigazda.
Zénó baba meglelte második nevét is ami szintén merész, de legalább bibliai eredetű. Nátán.
A pici már most két és fél kiló és még másfél hónap van várhatóan az érkezéséig. Anna fáradt, de minden joga meg van annak lenni. Még mindig nem laknak ők sem az otthonukban. Kissé elhúzódik a rendezkedés. A költözés nyomai ott terpeszkednek az apró lakás minden szegmensében.
Csüggedtek vagyunk és nehezen viseljük a terheink súlyát.
Elfogytak bennünk a bátorító szavak és velük együtt az erő tartalékaink is eltűnőben vannak.
Azonban nincs mese bírni kell még erővel egy jó darabig! A  munkáknak a java még hátra van.
Már most tudom, hogy ha egyszer végzünk, akkor megint nagyon jó lesz nekünk. Ez tartja bennem, bennünk a lelket.


2016. október 9., vasárnap

Zsebinek mese mese, meskete


Míg az igazi nagymamák szilvás gombócot készítenek az unokájuknak, addig én házat építek az unokáknak mesélőknek és a mesét hallgatóknak. Maminti-lakot. Ideje megépíteni a mesék kicsi házát. Olyat ahova a család apraja- nagyja összejöhet és mesékkel színezhetik ki az életet és szivárvánnyá festhetik a mindennapok szürkeségét. A házikó mivel még öregebb, mint Maminti, így sóhajtozott, hogy ő biza szeretne egy kicsit megfiatalodni. Hát nem könnyű kérés ez egy magamfajta öreg tündéranya számára. Egy életem egy halálom én a varázslást újra próbálom. Először is le kell bontani a felesleges falakat, hogy legyen elég hely a tűzoltó és ninó autóknak a csalinkázáshoz. Aztán kell egy hatalmas konyha az aprócska konyha helyett, ahol elfér mindenki sz egyre növekvő családi asztalnál, mert bizony a szilvás gombóc úgy a legfinomabb, ha együtt esszük meg. Tehát épül a varázs konyha is. Aztán jó lenne egy mesélő kis lélekműhely gyanánt, ahol az unokák és megfáradt vándorok alhatnak, ha nincs kedvük elmenni a hideg világba. Így épül szépül a kis viskó is.
Mivel ma sütött a napocska ültettem a kertbe varázsfát. melyen tavasszal rózsaszín tulipánok nyílnak majd. Gnómocska tövébe vidám színes primulák kerültek ők a tavaszlány szoknyájának díszei. Találtunk helyet szeplős arcnak, hunyornak,rózsaloncnak is. Varázskert lakói a szerény vadárvácskák, akik lila szőnyeggel borítják be a házban elterülő rétet. Hatalmas öreg tujamanók védik a mesebirodalom békéjét. A kertet díszítik a kuruzslóknak, banyáknak való vérszilva fák. Helyett kapott a ropogós cseresznyefa aki igencsak süldőlány még, a mosolygós alma, szájat festő fekete szeder, hatalmas szoknyát növelő gyönyörű óriás pampafű terül el a ház előkertjében. Ültettem még a kicsik álmát , könnyebbé tevő a kövirózsákat. A kertet belakhatják még a szerelmet élesztő tűz liliomok, aprót nevető piros ribizlik, guruló málnát termő szúrós bokrok . De egy igazi varázskert mit sem ér mesepadok, titkos találkára hívogató kicsiny kiülők nélkül. Így ma ezek is a helyükre kerültek. Közeleg a tél, így kitettük a madáretetőket is. 
A kert védőszentje gnómocska vigyázza majd a csendet, a békességet. Miközben Maminti a kertet varázsolta szebbé, addig Nagyapó igazi lövészárkokat ásott. Olyan hatalmasakat. hogy teljesen eltűnt bennük. Sajnos a ház levetett ruháitól ma a kert még jobban emlékeztet a csatamezők roham kiáltásoktól hangos világára, de már érződik rajta egy igazi varázslat kezdetének ereje.
Maminti a zöld kicsi tündér bizony minden varázstudományát összeszedte, hogy a várva várt csoda létre jöjjön.
Én a kicsi asszony pedig most itt ülök és arról ábrándozom, hogy egyszer olyan kert lesz ott, amilyenben a madarak otthonra lelnek, és a vándor cicák megpihennek. Az unokák és egyéb aprónépek, ha eljönnek ide akkor beléphetnek a meseországba, ahol manók, tündérek, öreganya és apó gyöngyöző kacagásától hangos a ház .

Drága Zsebi!

 Szoríts nekünk, hogy a mese igazzá váljon! Ha így lesz leülünk majd a nagy- nagy kerekasztalhoz és megesszük a Mama szilvás gombócát együtt.