2016. június 30., csütörtök

Mosolyogni tessék!



"Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk.
Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.
Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.
Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják. És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással.
Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető.
S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!) Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat- hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürdőkádba – mondjuk azt, hogy ez jól esett. Hangosan. Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akadt. Ha estig nem felejtjük el – ez memóriatréningnek is jó –, köszönjük meg az illetékesnek az elmúlt napot.
Lefekvés előtt nézzünk fel a csillagos égre. Mert kánikulában csillagos az ég. Itt nem kell semmit mondani, érezzük úgyis, hogy ott van, és szép. Mi meg itt."
(Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék! / részlet)


2016. június 29., szerda

Színminták, términták





Egész életemben imádtam a hangulat színeket. Igazából az alap színek sose izgattak. Talán túlzott határozottságuk taszított, vagy elrettentett. Bezzeg a hangulatszínek mindig is elbűvöltek.
Mostanában a tengerpart színei vonzanak
A homokos föveny homokdűnéinek drappjai, barnái, matt sárgái lenyűgöznek. Mellé a távoli tenger türkizei, kékjei, párás opálos zöldek gyönyörűséggel töltenek el.
Egy - egy iszapos lábnyom lenyomata a maga emberi szürkeségével lebilincselően hatnak a fantáziámra. A sziklás part kopott fehérei pedig az öröklétet idézik fel bennem. Az öröklét mely az ember sóvárgása és elérhetetlen vágya. az Isten sajátja.
A tenger  ősnyugalma az, ami jelen napjaim gondolatiságát kitöltik.
Szeretem és ennyi.




2016. június 28., kedd

Mi kell a harmóniához?





Hát mi tagadás elég egyszerűen előteremthető dolgokra van szükségem a saját belső harmóniám eléréséhez.
Az íróasztalomon a tolltartómban egy csokor levendula van betűzdelve. Illatával akaratlanul is a harmónia létrejöttét segíti elő a sejtjeimben. Ha fáradt vagyok  és becsukom a szemem már látom is magam előtt a mezőt ahol pár hete szedtem. Időnként egy egy falat sütimbe is hagyom belehullani lehullott szirmokat. Isteni ahogy az illat mellé az íz is szétterjed a számban. Elönt, beteljesít , békét teremt bennem.
Majd mikor már már elértem a beteljesülés érzését, akkor jöhet a zene.



Mindenkinek a maga rezgésének megfelelő zene jelenti a tökéletességet. Több ilyen zenei stílus van egyazon ember számára, az elsők közötti néhányban szerepel nálam Keith Jarrett.
Lenyűgöz, elvarázsol a zenei világa.
Majdnem mindig azon kapom magam, hogy valamilyen ürüggyel az ilyen hangulataimban elmegyek pancsolni kicsit. Azaz vagy mosogatok egyet, vagy kezet mosok, vagy csak úgy átöblítem az arcomat. A víz selymessége, hűvössége megnyugtat. Mindennél fontosabb a sikeres megnyugváshoz a szándék. Az az öröm, hogy tőlem függ a siker.
Íme egy másik nagy kedvencem.
Josh Groban.







2016. június 24., péntek

Vallomás



Menyasszonyok látványából az idén bőven jut nekünk. Ennek kapcsán kénytelen voltam átgondolni, hogy miért csinálom azt, hogy megígérem, hogy elmegyek az esküvőre, majd vagy megbetegszem az utolsó pillanatban, vagy lemondom a részvételünket valami komoly indokra hivatkozva.
A történet talán a gyerekkor első esküvőjén kezdődött. Keresztanyám volt az ara én pedig 5 éves lehettem. Vágytam nagyon arra hogy koszorúslány lehessek. Szép rózsaszín tündérruhába képzeltem magamat és bizony Csipkerózsika legszebb pillanatai sem vették fel a versenyt az álmaimmal. Anyának meséltem is erről sokat. Eleinte finoman ejtette a témát. Majd egyre türelmetlenebbül tért ki a válasz elől. Végül az ölébe vett és elmagyarázta, hogy nem lehetek koszorúslány, mert az a menyasszony ünnepe és a szépségről szól. Arról a pillanatról ami csak tökéletes lehet. Nem igazán értettem meg, hogy mi közöm ehhez? Majd nagy nehezen elmondta  anya, hogy egy esküvőn senki sem szeretné látni azt, hogy bizony az élet nem tökéletes. Hisz ha én ott lennék akkor mindenki csak azt nézné, hogy milyen is vagyok és elvonnám a menyasszonyról a figyelmet. Ráadásul nem szép lennék, hanem sajnálnának. Anya ezt azért mondta, mert mélyen hit abban, hogy idejében fel kell fognom, hogy az emberek mindig másként fognak rám nézni és bizony sokaknak zavaró lesz amit látnak. Nagyon sírtam, mire közölte, hogy egy bátor ember nem sír emiatt. "Még az hiányzik, hogy gyáva legyél, akkor biztos eltaposnak majd."- mondta.  Végül nem vettem fel a tündérruhát és neki hála igazából ruhába sem bújtam onnantól fogva. Majd az élet tréfájaként anya  nagy meglepetésére menyasszony lettem. Természetesen nadrágban mentem férjhez és tündérek nélkül, titokban. Annyira titokban tettem mindezt, hogy még magam sem vettem róla tudomást. Így szépen csendben elváltam. A családi eseménytár következő esküvője eseménytelenül telt szürkén. Újból én voltam a menyasszony és anya valahogy annyira szeretett volna megfelelni a világnak, hogy engem sikeresen elrejtett a saját esküvőmről.
Láthatatlanul voltam jelen. Még a menyasszonyi torta atrakciónál is egyedül voltam. A násznép és a család jól érezte magát. Ettek, ittak,  dajdajoztak, ahogy kell. Én pedig elbújva sírtam. Utáltam az egészet úgy, ahogy volt. A következő esküvő az unokahúgomé . Anna tündérlányként ragyogott . Imádta. Engem pedig anya megkért, hogy bújjak el, mert mi van, ha kiderül a násznép számára, hogy,  Anna az enyém. Ez az ő keresztlányának az ünnepe és nem tehetem azzal tönkre, hogy az én ölembe szalad a tündérlányom és mindenki lát majd minket. Elbújtam, mert ezt várták tőlem . Naná hogy sírtam. Zozival a pocakomba nem voltam esztétikus látvány az embereknek, így hazaküldtek, hogy pihenjek. A párom és a lányom maradhatott.  Azt hiszem azon az éjszakán váltam magam előtt Quasimodóvá. A sors iróniája, hogy Zozó onnantól kezdve alig nőtt, majd megszületett anyukája kicsinyített másaként. Aznap mi nagyon egyek lettünk.
Anyám már rég meghalt. Vele eltemethettem volna a negatív énképemet is, de sajnos nem így lett.
Már tudok szép lenni és nő lenni, sőt ruhát is felveszek már.  De esküvőn nem vagyok képes gondtalanul megjelenni. Olyankor a rém kibújik belőlem és csúnyának, oda nem illőnek Shreknek érzem magam.
Így, ha tehetem elmenekülök az esküvői jelenlét elől.
Az idén sokat futok. 

2016. június 21., kedd

Élni jó!


Apának mostanában kijut a jóból.
Egy hónapon belül két szerettét is hozzásegíthette az első lépések megtételéhez.

 

Mindenki nagyon koncentrál. 
Hihetetlenül imádom nézni őket. 


Napfény, virágok, pancsolás.

 

Élni jó!






Az ilyen gyönyörűséges napok szinte megrészegítenek. Bármennyire nehéz olykor a családi élet megannyi szépsége újra és újra elvarázsol. Kishercegem nem is olyan rég akkora volt mint egy batyu. Ma pedig járni tanul. A lányainkról nem is beszélve. Anna férjhez ment és első önálló lépéseit most teszi  új élete felé. Tán ezek a lépések még nehezebbek, mint amiket akkor tett meg amikor járni tanult. Zozi is egyre komolyabban fontolgatja az első otthona megteremtését. Theodor kutyus tegnap volt egy éves. Gazdája igazi szülinapot tartott neki. Volt tortája, kapott ajándékot és játszhatott a kutya barátaival is. Ja kérem nálunk a kutya is ember.
Mivel családi napot tartottunk meglepetés ételt készítettem.Nagyon igyekeztem haladni a korral és kalória szegény rostokban gazdag ételt csináltam ebédre. Bár ne tettem volna!  Natúr csirkemellet sütöttem spenóttal rétegezve és fokhagymával, borssal és sajttal ízesítettem. /Talán egy kis besamel mártás jót tett volna neki!/ Tört krumplival és uborka salátával tálaltam. Jaj de borzalmas volt. Most már biztos, hogy Popeyhez semmi közünk származásilag, mert az ételnek semmi más baja nem volt mint maga a spenót. Vigasztalásul erdei gyümölcsöket és görög joghurtot ettünk.
Délután jeges limonádéval a kezünkben élveztük amint Ábris lubickol a medencéjében.
 Tökéletes napunk volt.

2016. június 19., vasárnap

Elgondolkodtató



//indavideo.hu/video/A_lanyom_nelkul_soha

Most hogy kicsit fellélegeztünk végre hódolhatok nagy szerelmemnek a mozizásnak. Régen láttam ezt a filmet. Akkor még nem volt aktuális nálunk túlzottan az idegenek kérdése, hisz az egyetemistákon kívül itthon kevesen találkoztak napi szinten az arabokkal. Így ez a film egzotikus történetnek számított, ami megfogott minket a történet drámaiságával, de tovább nem mentünk a gondolkodással.
Eltelt harminc év mióta először láttam. Most más szemmel néztem a filmet. Jobban érintett a szenzoraim sokkal érzékenyebben reagáltak a látottakra.
Természetesnek tartom a népvándorlást. A kultúrák keveredése sokszor jótékony hatású. Azonban mint nő erősen elgondolkodtam, hogy az európai civilizáció nő tagjai miként tudnak majd asszimilálódni az arab világ kizárólagosan férfiakra épülő társadalmi rendjébe?
Nem az a baj, hogy ide jönnek. Inkább az, hogy a két különböző világ egymással mihez kezd?
A mesterségesen keltett indulatok mindig szélsőségesek. Így nagyon nem szeretem ezeket.  De tetszik vagy sem, komolyan elgondolkodtam , hogy mihez kezdenek az emancipált európai nők, ha túl sok arab férfi jön ide?
Természetesen valahol a két világ közt lehet a jó megoldás. Nekünk európai nőknek nem ártana kicsit visszatérni a család és a férfi tiszteletéhez. Nekik pedig jót tenne, ha meglátnák a feleségeikben, lányaikban élő gondolkodó embert aki képes a férfiakat is túlszárnyalni, kreativitásukkal, sokoldalúságukkal problémamegoldó képességükkel.


2016. június 14., kedd

Furcsa Borcsa és a virágok


Chagall nő alakja pont olyan, mint amilyennek magamban elképzeltem Furcsa Borcsát.


 Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis boszorka. Úgy hívták, hogy Furcsa Borcsa. Ismerte az erdõk és a rétek minden virágát. Tudott zöld mohából ágyat vetni, nedves fából tüzet rakni, félõs gyíkkal beszélgetni, lapulevélen csónakázni, nádirigókkal égre szállni. Volt Furcsa Borcsának egy akkora piros kalapja, mint a lekvároslábas. Télen-nyáron friss virág virított rajta, de nem úgy, mint más kalapon, odatûzve, hanem gyökeresen, bimbósan, nyiladozva, mint a réten. Ebben a kalapban szállt Furcsa Borcsa az erdõk és a rétek felett, és virágot ültetett. Mindig ugyanazon az úton szállt, az erdõk és a rétek kertésze volt. Ám egy nap letévedt a megszokott légi útról, s egy tornyos város fölé keveredett. Még sohasem látott ennyi tornyot. – Szép, szép ez a sok torony, de azért elkelne itt egy kis zsálya, sáfrány, barátszegfû, vadrezeda, ezerjófû, ligetszépe, kék szarkaláb... – Állj! Kérem az útiparancsot! Neve? – állította meg egy torony kongó hangja. – Furcsa Borcsa. – Foglalkozása?  Furcsa Borcsa – Erdõk-rétek kertésze. És boszorka. – Hová megy? – Talán arra... vagy amarra... – Ostobaság! Honnan jön?! – ... Talán arról... Vagy amarról... – Mi az?! Maga csak röpköd itt összevissza?! – Nem összevissza, kérem szépen! Mindig elõre! Szállok, mint a madarak. – Mire jó az a sok röpködés?! – Virágot hozok-viszek, gyûjtök, ültetgetek. – Kinek gyûjti?! Hova ülteti?! – Például ide, a maga kõcsipkéjére! – Hozzám ne nyúljon! – Nézze ezt a szép futókát... magának adom, hogy a kõ- szíve meglágyuljon! – Vigye innen a futókáját! Ó! – a torony hirtelen megenyhült, mert Furcsa Borcsa megsimította kezével, s a futóka megcsiklandozta a levelével. – Ó... nem is rossz... – Most egy szép nyári hérics a kõpárkányára?... – No nem bánom... – Egy pitypang a kõoroszlánra!... A torony már mosolygott: – Egész kedves... – Egy kövirózsa a vízköpõre! – Elragadó!... – ujjongott a torony. És mialatt a kongó torony az ajándékba kapott virágait csodálta, furcsa Borcsa észrevétlenül odébbszállt. Ha öreg tornyok között jártok, s a kõcsipkék közül virá- gok integetnek felétek, Furcsa Borcsa virágai azok. Talán magát Furcsa Borcsát is meglátjátok, amint ültetget a lekvároslábasnyi piros kalapjában, amelyen télen-nyáron élõ virágok virítanak.

/Döbrentei Ildikó meséje/


2016. június 13., hétfő

Kánikula előtti esőben.


Ha örülök nagyon azt teszem, ha szomorkodom abba is beleadok apait anyait. Ilyen vagyok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tudom milyen a nagy forróság és milyen ennek az ellenkezője. Most a forróság közeledik. Előtte azonban a nyakunkba zúdul egy kis hideg zuhany.
A forróságot sem szeretem és a hideg esőt sem. Valahol a kettő között van az ideális komfort zónám.
Sajnos olyan országban élek, ahol nem kérdezi az időjárás- Mit parancsolsz édes gazdám?. Így ha tetszik ha nem alkalmazkodom ahhoz amit kapok. ha kell a hideg esőhöz, ha kell a forrósághoz.
Annak viszont kifejezetten örülök, hogy még tudok alkalmazkodni. Az ugyanis azt jelenti, hogy mozog mindenem, van döntés képességem és elég eszem , hogy feldolgozzam a kapott információkat. Még nem vagyok demens, alcheimer kóros. Azaz, ha minden jól megy, akkor eldönthetem, hogy az adott helyzettel mit tudok kezdeni.
De ezeknél a tényeknél van egy sokkal de sokkal fontosabb is. Erőm megsokszorozója az, hogy szeretnek és én is szerethetek. Ameddig ez meg van addig mindegy, hogy mit osztanak feladatomul az égiek. Erőm megsokszorozódik és teszem amit tennem kell.


"Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában."
Weöres Sándor


2016. június 9., csütörtök

Áttörés


Hát idáig is sikerült eljutni. Az első kép leendő otthonunkról. 
Éjt nappallá téve tervezgetünk, számolgatunk. Mi az amire van keret és miről kell lemondani.
A dolgaink szép csendesen haladnak és egyre közelebb kerülünk az álmainkhoz.
A néni szegénykém akié a ház napról napra szomorúbb, mert közeleg a búcsú ideje. Itt élt 40 évig. Sorsdöntő éveit itt töltötte. Csak most látom, hogy milyen nehéz lehet maga mögött hagyni szeretet dolgait, emlékeit. A magamfajta notórius költöző erről mit sem tud. Régóta érzem, hogy ha elölről kezdeném az életem ezt másként csinálnám. Ami vigasztal, hogy a költözésen kívül nincs más téma amiben úgy érezném, hogy jobb lett volna ha mást lépek. A döntéseim nem mind voltak tökéletesek, de ma sem tenném másként őket. 
Szóval egy lépéssel közelebb vagyunk a vágyott célhoz.
Gatyát felköthetjük és új és szép otthont teremthetünk magunknak. 


 Ilyen a kert elől
30 méter séta mire a házhoz érsz.



Ilyen hátul
40 méter túra mire eljutsz a ház végébe a háztól.
Ez az jelenti, hogy télen 70 méter havat lapátolhatunk.
Jó a nagy kert öregedés ellen. 
:o)))
Edzésben tart.
 Imádom már most.
Jupiééé ma nagyon boldog vagyok.
56 évesen még mindig képes vagyok a változtatásra és az életem jobbá tételére. 
Isten a kedvencei közt tart ez ebből is látszik. Amikor pedig kihúzom a gyufát, akkor joggal büntet.
Gyufa huzigálásban jó vagyok. A büntik elviselésében nem annyira. 
:o))) 

2016. június 7., kedd

Az erőről csak úgy.


Mi az erő?
No nem fizikai értelemben, hanem lelkileg? Az elmúlt három évben ezen a kérésen vívódtam magamban. Mikor vagyok erős? Ha ragaszkodom a vélt vagy valós igazamhoz, vagy ha vállalom a annak ódiumát, hogy bíz az én erőm egy hangyáéhoz képest is viszonylagos. Függ a napom hangulatától, a hitemtől, az egészségi állapotomtól. Az erő ami bennem van nézőpont kérdése.
Isten ereje  ?
Istennek az ereje állandó vagy az is sok változós?
A hitemtől biztosan függ az ő ereje. Ha másért nem is az önszuggesztió miatt.
Felmerült bennem a motiváció szerepének jelentősége is. Egy motiválatlan ember tud lelkileg erős lenni? Szerintem nem.
Végül is ezekre a kérdésekre mindenkinek más más válaszai vannak. Az erő  egy olyan képesség ami bennünk van. Velünk született tulajdonságaink együtteséből is fakadó képesség, de fejleszthető tulajdonság is egyben.
Az egész gondolatmenetet Erős Zsolt erejéről, vagy gyengeségéről való filozofálás juttatta eszembe. Erős  hős volt, vagy inkább gyáva? A hegyek mámora azaz oxigénhiányos állapotú agyműködés volt az ő igazi választása. Valóban a fellegek fölött járt. A két gyermeke volt a földi valóság, a hegy pedig a racionális léttől való távolmaradás színtere. Ő nem a családot választotta, hanem az álmokat, víziókat,
Az igazi erő ahhoz kellett volna, hogy vállalja a mindennapok megpróbáltatásait, a folyamatos készenlétet, a mindenkori önzetlenséget.
Ehelyett  elmenekült. Illúziót kergetett a felhők felett járt.  Azt képzelte,  hogy annyira erős, hogy legyőzheti a hegyet, az isteni erőt és a fatumot egyszerre
Nevezhetjük kontroll nélküli egonak.
 Hát ez bizony nem erő, hanem felelőtlen, öntelt kivagyiság.

2016. június 5., vasárnap

Pipacsok


Pipacsok, nyár, fülledtség,
viharok és meleg.
Ez van most.
Színek, ízek kavalkádja, érzések , érzelmek viharossága,
lélek,
félek.
https://www.youtube.com/watch?v=Uk_v8YGyGoE