2016. december 20., kedd

Lázas készülődés


Nem egészen így képzeltem a karácsonyi készülődést, de az idei év már csak ilyen. Rendhagyó. Mivel túl sok minden ért az utóbbi hónapokban így túlcsordult bennem a világ. Ráadásul annyira, hogy drasztikus lépésre szánta el magát a testem és magas lázzal honorálta nemtörődömségemet. Nincs mese, mert  most egy szuszra elégetem azt a sok negatívumot, ami megkeserítette az utóbbi éveimet. Ennyi güzmi elégésének jó nagy lángra van szüksége, így a kemencébe maximumig izzanak a lángok. Harminckilenc fölött van a lázam és a tüdőm is turbósítva üríti a benyelt dühödt, mérget. Jól jön ez most nekem. Sutba vagyok kénytelen dobni a megfelelési vágyamat és megadni a testnek, ami jár azaz a gyógyulási időt. Tehát karácsony ide, karácsony oda, fekszem az ágyban és nagyokat alszom és pihenek.
Eleinte próbáltam zenét hallgatni, de most a karácsony csendjére vágyom és igyekszem rendet tenni magamban.
A napokban itt járt az orvosi bizottság konstatálta a hölgy, hogy igen ez a nő nem csaló, ő biza az aminek mondják: egy másik századból itt maradt csipisz.
Egészen kellemes élmény maradt ez a vizsgálat.
A döntés, hogy valóban kripli vagyok-e, az majd csak később születik.
Zozi ma életem legnagyobb ajándékát adta. Felajánlotta, hogy ő készíti el a karácsonyi menüt az apjával. Na ezt nevezem törődő ajándéknak. Nagyon meghatódtam a figyelmes szeretetétől.
Miután ezt megbeszéltük elnyújtóztam az ágyban és átadtam magamat az égés művészetének. Gyönyörű tűzvörös labdák díszítik az arcomat, az ajkamat Csipkerózsika is megirigyelhetné, na és a hajam az visz mindent. Az a pár szál ezer fele áll azt az illúziót keltve, hogy van.
Tehát ezennel én megúsztam a nagy karácsonyi hajrát. Mire vége lesz az ünnepnek a láz kiégeti belőlem a nem finom dolgokat és megújulok ahogy szoktam főnixmadárként éledek a hamvaimból.
Itt volt az ideje.


10 megjegyzés:

alterego írta...

Kedves Sorstárs ! Ezt akár én is írhattam volna, szóról szóra. Kb. Így érzem magam, így nézek ki, ezt csinálom, és az ünnepet a család intézi. Egy dolog van : gyógyulni. A legjobbakat kívánom magunknak a rendhagyó ünnepnapokra ! ! ! Ölelés <3

Holdgyöngy írta...

Jobbulást kívánok neked. Látod, jó is van a rosszban, Zozi összefog Robival, te meg csak égess, s gyógyulgass. Jó, ha távozik a rossz.Szép ünnepet nektek!

Györgyi írta...

Alteregó !
Remélem azt ünnepre meggyógyulunk!
Ölellek

Györgyi írta...

Anikó
Békés áldott ünnepet kívánok

kovtama írta...

Gyógyulj!! :)

Katici írta...

Jót derültem a soraidon (nagyon györgyis :),... de sejtem, érzem, hogy mit élsz át :(.
Kívánok mielőbbi felépülést és szép ünnepet! ♥

Györgyi írta...

Drága kedves védő Angyalaim!
Meglepő amit mondok, de nagyon élvezem ezt a betegséget, ami mint kiderült Tüdőgyulladás. Azonban olyan békésen és nyugodtan telnek napjaim, ami az idei év nagy ajándékai közé sorolhatók. Pihenek és élvezem. Ez a karácsonyi ajándékom, mégha abszurdan hangzik is.
Végre békére leltem.

Katalin írta...

légyszíves gyógyulj meg!♥

Györgyi írta...

Katalin!
Azon vagyok, de még nem jártam sikerrel. Makacsul tartja magát a láz.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Számítunk Rád, kedves Főnixmadár! Addig is, add meg magadnak a kellő pihenést!