2016. november 8., kedd

Megtorpanás


Valami nem stimmel most körülöttünk. Olyan mintha megállt volna az élet. Nem halad sehová.
Cseppjei az esőnek is lassítottan zuhannak a földre. Érzéki csalódás, vagy álom ? Nem tudom.
Olyan mintha megszűnt volna körülöttem a tér és az idő. 
Gondolom ez amolyan hontalansági szövődmény lehet. Ki tudja? Nem alszom, csak ébren forgolódom. Ha csak a házra gondolok, már attól kiver a víz. Talán emiatt tocsogok a saját levemben. Elfáradtam az örök küzdelemben. Elfogytak az ötletek, a korszakalkotó  és teremtő vágyak. 
Halódik a természet és vele együtt én is.
Cseppjeimre bomlottam és várom a lassú zuhanást.



A rosszkedv azonban csak egy pillanatnyi kép a kaleidoszkópomon. Egy mozdulat és új világba kerülök , mely színesebb. Csak a mozdulat hiányzik a mai dermedtségemben.
Bénultan nézem a halált. Aratási ideje van. Először Eszterházy Péter majd Kocsis Zoltán és már kivetette ez a rusnya dög a hálóját egy barátomra is. Most erőt gyűjtök a lehetetlenre. Elvágom a hálót és kiszabadítom őt onnan.  Híres és hírhedt vagyok a lehetetlennel való csatározásaimmal. Most ismét ilyen vállalkozásba fogok kezdeni. Nem érdekel a ház, az a fontos, hogy ő meggyógyuljon!
Mama mindig azt mondta, hogy a halál háromig meg sem áll. Hát most megfog! Most kiderül, hogy valóban tudok- e varázsolni?
Azt tanultam, hogy a szeretettel és a hittel mindent le lehet győzni!
Most még csak nézem a cseppek hullását és erőt gyűjtök. Egy hónap van a műtétéig. Addigra kell újjá építeni magamban a hitet. A szeretet  mindennél erősebben jelen van most a szívemben. Elegendő muníció ez a halál elüldözéséhez. Győznöm kell, mert a barátom nélkül élhetetlen a világ. 
A világom.



4 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Egyszer valaki így vigasztalt: az élet olyan mint egy óriáskerék, fent van, aztán kezd lefelé zuhanni, hogy felemelkedhessen. Eljönnek majd a szebb napok, ezeket kívánom nektek.

Györgyi írta...

Holdgyöngy Drága!
Én meg azt tanultam, hogy egyszer minden jónak vége szakad.
Belátom, hogy így van. Csak azért imádkozom, hogy ne így és most tegye ezt!

Andrea írta...

Györgyi azt ne feledd, hogy ha egyszer minden jónak vége szakad, ez ugyanúgy vonatkozik fordítva is, hogy egyszer minden rossznak is vége szakad.
Szorítok Neked, hogy minden rendbe jöjjön, és a rossz után csak a jó jöjjön, de más nem is jöhet utána, hiszen ez a dolgok rendje!!))
Tavasszal a csodálatos házatok, és kertetek sok-sok örömet fog hozni, lubickolni fogsz az általatok teremtett meseházban...!)

Györgyi írta...

Andrea!
Köszönöm a bátorítást és a ránk gondolást.