2016. november 25., péntek

Elfogultság


Ábrisom 2 naposan


                                               Ábris Manócska születése előtti napon.


Manócska álmos

Az én kicsi Szuper Hősöm


Keresi a kezecskéjét, mert éhes. 
Anyának pedig a szíve szakad meg, mert még nincs kész a kaja.
A vegykonyhában már érződnek az előkészület jelei.

Ma bármennyire szerettem volna meglátogatni a kis prücsköt, sajna nem ment. Így a nagy találkozás még mindig nem jött létre. Vasárnapig már nem is fog. 
Papa és Zozi ma találkoztak vele. Közös tényként egybehangzóan közölték, hogy nagyon békés baba.
Én pedig a neten keresztül láthatom őt.
Megint nyomom az ágyat. Ez már nem is én vagyok.
Nagyon nehezen viselem , hogy semmit sem vagyok képes megcsinálni.
Széttép a fájdalom.

7 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Gyógyulj meg mielőbb!
Szeretettel.

Márta írta...

Gratulálok!
Halogasd a látogatást, mint az imént megtudtam mindenféle vírusok tobzódnak az enyhe ősz következtében.
Tegnap reggel még úgy volt, hogy nagy családi együttlétünk lesz vasárnap, készülődtem is, hogy unokáim számára varázslatos legyen a nap.
Aztán kiderült, hogy Simonom valamit "benyalt" az óvodában.
Bánkódtam és reménykedtem is hátha csak átfutó a baj.
Alkonyattájt leültem, hogy befejezzem a Lencinek készülő lila sapkát (rajong a liláért).
Éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok, gondoltam, hogy a létrázás és egyebek okozzák.
Hamarosan rádöbbentem, hogy valami helyre vírus tepert le, jártányi erőm sincs, az éjszaka keserves volt.
Mára, holnapra tervezett programoknak kampec, meg nekem is.
Vigyázz magadra és pihenj sokat, hogy mielőbb magadhoz ölelhesd a babát!
Még egyszer szívből gratulálok!

Györgyi írta...

Flóra!
Igyekszem , de még nem jelentkeznek a javulás jelei. Azt hiszem a rohamos romlás az elmúlt három év pszichés hatásainak az eredménye. Persze az építkezés sem volt receptre írva. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nagyon elfáradtam.

Györgyi írta...

Márta!
A gyönyörű nevei az unokáidnak mindig elvarázsolnak.
Sajnálom, hogy beteg vagy. Remélem hamar meggyógyulsz!

Katici írta...

Milyen jó, hogy van az internet! Így távolról is részese lehet az ember a Csodának. Te is mi is.

Gyönyörűségek!!! (pedig én nem vagyok elfogult ;-)

Gyógyulgass és ne emészd magad!
Szeretettel gondolok Rád.

Györgyi írta...

Katici!
Naponta hálát adok a technika csodáiért. Az életünket hihetetlenül megkönnyíti. Bár vannak hátrányai is, de az előnyök naponta boldoggá tesznek minket.
Ölellek szeretettel.

Holdgyöngy írta...

Mélységesen együttérzek veled. Pihenjél. Mondom én, aki maga is széthúzta a korlátait. Tán ezért merlek jobban is biztatni. Gyönyörűséges az ifjú manócska! S milyen szerencse a net adta lehetőség, legalább láthatod. S ahogy érzékelem a megérzésed is bejött.Szeretettel.