2016. október 26., szerda

Óóóóh


Mindenki rohan, elkésett leginkább is a saját életét kési le az ember. Annyira hajszoljuk a nélkülözhetetlenség élményét, hogy teljesen belefeledkezünk abba, hogy milyen jó is ha van idő megállni és érezni az idő múlását. Csendben hallgatózni. Miközben a másodperc mutató halad először a nagyobb hangokat tudjuk kizárni, majd az apróbbak kerülnek sorra. Végül a hallásunk kitisztul és halljuk a falevelek suhanását és érkezését holt társaik közé.Aztán kinyitjuk a szemünket és felnézünk a fára. Szédítő élmény látni a szél utolsó kacér szirén táncát a levelekkel. Mire a levél ráébred arra, hogy túl kacéran ropta, addigra holtan esik össze és hull alá a mélybe. De az az utolsó tánc ott marad az ereiben. Élesedő hallásunk érzékel egy apró sikolyt mit a levelek búcsúzóul hagynak . Egy üzenet a fának.
Óóóóóh
Szép pillanatok, csodás, nappalok, hűsítő éjszakák.
Óóóóó   hhh
Az utolsó sóhaj, mellyel búcsúzik a levél a halandóságtól és átadja magát az öröklét mámorának.
Reggel ébredéskor még hallom a búcsújukat. Este azonban már nem, mert addigra a saját hangommal telik meg az életem.
Óóóóóó
Minő pazarlás, eltékozolt óra ennyi időt a világ és a magam zajongásával tölteni. Mondanám, de mire ide érek. Már alszom és betöltöm a szobát a hangos szutyorgásommal.
Közben pedig a levelek egyre többen siklanak a mélybe  búcsú sóhajukkal.
Óóó
Hát valami ilyesmi halált szeretnék magamnak én is!
Egy utolsó táncot melyre a halál kér fel  mire a válasz más nem lehet , mint egy halk sóhaj.
Óh  hh h


2 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Ez az szinte leghíresebbnek ismert francia chanson, ha belegondolunk, egy magyar migráns zeneszerző, egy olasz migráns énekes és egy francia szövegíró remeke...

Györgyi írta...

Érdekes, hogy pont mi zárkózunk el a migrációtól, mikor az országunkból menekülőkkel van tele a fél világ.