2016. október 31., hétfő

Homok a szélben


Reggeli teázásaim közben mostanában sokat merengek azon, hogy miért alakult így az életem?
Nyilván magamban kell keresni az okokat és nem másokra mutogatni a felelősség átruházására. Igen a hiba egyértelműen az én készülékemben van. Vegyük a legkézenfekvőbbet. Szeretem a változást, szeretem az alkotás örömét, nyughatatlan lélekkel rendelkezem és mint ahogy azt Vén barátom is említette maximalista vagyok. Ezek az elsődleges okok.
Van a következő réteg, ami kicsit belsőségesebb. A család. Megfelelni vágyásom ebben a témában egészen szélsőséges. Nehezen váltam anyává. Emiatt azt hittem, hogy akkor vagyok jó anya, ha mindig mindent a gyerekeimért teszek. Túl babusgattam őket és igyekeztem alárendelni magam az ő igényeiknek. Elég volt egyet sóhajtaniuk és mi már mentünk is az ő vágyaiknak eleget téve. Illetve ez inkább Anna vágyaira értendő. Zozi utálja a változást, így ő nem szeret költözni.
Harmadik szint. Hiányzik belőlem egy fontos ösztön. Az állandóság igénye.
Ennek az az oka, hogy gyerekként ingáztam a nagyszülői ház és az anyám lakása közt. Négy évesen egyedül utaztam Kelenföld és a Nyugati között. Egyik oldalon feltettek a villamosra, a másikon levettek róla. A kalauznak pedig kiadták hogy nézzen rám. Gyakorlatilag két helyen voltam otthon, de egyikben sem. Majd első osztályosként bezártak egy intézetbe, ami nyilván nem otthon. Amikor onnan kiszabadultam anyámhoz kerültem, aki nem igazán örült nekem. Hamar kifejlődött az az érzés, hogy bárhol jobb, mint otthon. Innentől kezdve mindenhol voltam csak otthon nem. Az otthon számomra a félelem, a fájdalom, és a kiszolgáltatottság helyszíne volt. Gyakorlatilag száműztem magam a világba. Ott szerettek, becsültek, örültek nekem. Mire családom, lett addigra életformámmá vált a vándor életmód.
De valami hiba a génekben is lehet, mert anyám is ilyen volt és Anna lányom is ilyen. Nem bírják az állandóságot. Zsófi és az apja ők mások. Bennük sokkal inkább meg van a fészeklakók ösztöne.
A maximalizmusom pedig külön nehezíti a helyzetet. Minden új otthon csak akkor jó, ha tökéletes. 
Rötyögve azt szoktam mondani, hogy én vagyok a kakukkfiókák gyámja. Csinálok nekik fészkeket, ahova aztán betehetik a feneküket és élvezhetik a kényelmet. Mindeközben nekem is nagyon jó, mert építhetek , változtathatok, megújulhatok. Tehát szerencsés ember vagyok, mert úgy élhetek ahogy a belső szükségleteim  szerint szeretnék.
 Örök változásban.
Nyilván vannak ezen kívül is még okok okozatok , de ezek már a hagyma legbelsőbb héjai, amik nem tartoznak senkire.
Szomorúan konstatáltam, hogy örök nyughatatlanságom elkísér életem végéig. Emiatt mindig úton leszek. Sőt ha lehet halálom után is mozgásban maradok! Hamvaimat a szélre bízom. Vigye amerre csak szeretné. Úgy érzem nincs messze az az idő, amikor elnyerem ezt a kegyelmi állapotot é végre szabad leszek! Micsoda mámor lesz kiszabadulni ebből a parányi testből és beleveszni a végtelenbe.



7 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Azért van egy olyan érzésem ez a ház már végleges otthonotok lesz, ez ahogy leírtad rátok simuló. Így legyen.Azért ezt a sok gyermekkori vándorlást nagyon ép lélekkel úsztad meg. Mondhatni kályha vagy, ami mellé a fotódon látható teával a kézben jó odahúzódni.

Mamka írta...

Ezek újak voltak nekem rólad.....Nincsen annál nagyobb sérülés,mint amikor a gyereket nem akarja az anyja és intézetbe rakják ilyen kicsinek,mint te. Nem akarom fájdítani a szíved, de az enyém belesajdult rendesen a soraidat olvasva.
Milyen nagy ajándék,hogy van férjed,aki stabil és szeret! Az se vígasz,ha azt írom,hogy nekem is van valami,amivel naponként meg kell kűzdenem.
Ölellek!!!!!!!

Rozsa T. (alias flora) írta...

Nagyon pontos és sokrétű önelemzést írtál, még akkor is, ha minden árnyalatát csak te ismerheted. Nem könnyű út jutott neked - és még jónéhányunknak, akik "a hagyma legbelsőbb héjait" őrizgetjük a llehető egmélyebbre ásva - de aki ennyi akadályon győzedelmeskedett, az igazán büszke lehet magára!

Györgyi írta...

Holdgyöngy!
Ahogy múlnak az évek egyre inkább azt élem meg, hogy nem fontos a ház. A belső béke az ami élteti az embert.
Az előző házunkban pont ez hiányzott. Most remélem meg lesz!

Györgyi írta...

Mamka Kincsem!
Érzem én, hogy nincs rendben a lelked. Nagyjából sejtem is az okát.
Neked is azt javaslom, hogy ne másnál keresd a boldogságot a békét, hanem magadban. Képes vagy rá, mert rengeteg szeretet van benned.

Györgyi írta...

Rózsa Kedves!
Azt hiszem hogy az akadályok arra valók, hogy megedződjünk általuk és mint az acél megedződjünk a feladatok teljesítése közben. Sajnos nekem még mindig van fejlődni valóm.
Ha egyszer sikerülne eljutnom a csend állapotába akkor valóban elérném a belső béke nyugalmát!

Mamka írta...

Györgyi! A lelkem rendben van, de van egy betegség,ami naponkénti nehézséget és küzdenivalót okoz . Köszönöm a soraidat!
Mindig arra gondolok,hogy milyen hálás lehetek és vagyok, mert lehetne nehezebb is az élet, és minden nap megkapom az erőt hozzá .Ráadásként örömöket is kapok. A nehézségekben meg edződik az ember lánya-remélhetőleg.:)