2016. július 20., szerda

Két írás, egy lélek

Kérdések melyek most foglalkoztatnak.




"Mi marad a generációm után. Nem egy-egy sztárra gondolok, hanem a nemzedékem mit hagy maga mögött? Mi marad a Ratkó bébik után az éveken áthullámzó demográfiai feszültségek emlékén kívül? Meg kéne fogalmazni, mert lassan kicsúszunk az időből. Ez a generáció volt, aki … És nem tudom befejezni a mondatot. Ebben a rendszerváltásban vettünk részt, de ezzel helyet követelni az emlékezetben több, mint kínos ügy. Kényszerből jöttünk és kisomfordálunk az életből? Erre a generációra nem volt szükség? Az erőltetett népesedésipar elszámolt outputjai voltunk? Készleten maradtunk, mint a bádog fürdőnadrág? Minek kellettünk mi? Miért ez a feleslegesség? Rajtunk múlt? Ellinkeskedtük a tálentumot? Értetlenek voltunk? Egy egész generáció?"

Langer Lajos

6:0

""Ezért mondja a jóga, mint minden bölcsesség, hogy itt és most kell élnünk, mert az idő és tér csak részek, márpedig sem az örökkévalóság, sem az állapot nem bontható darabokra, mert nem mennyiségek, hanem minőségek." (Weninger Antal: Az idő partján)

"Hát hogy ágyban párnák közt vagy másképp, azt sosem lehet tudni előre, meg nem is lényeges. Végtére is az ember halála nem mindig stimmel az életéhez, mondja Darvasi (lásd néhány poszttal odébb), néha meg igen. Lényegtelen. Az a fontos, hogy az ember élete stimmeljen az életéhez.
Most, hogy kezd elmagányosodni egy kicsit az én generációm, ami se nem a Nagy, se nem a Fiatal, se nem a Forradalmi, sőt még csak nem is a könyveket megtöltő Y vagy Z, megjegyzem itt, talán mi vagyunk az X, de hát azt is tudjuk, ez már a matematikában se jó semmi másra, csak arra, hogy az ismeretlen jelöljük, szóval fontos azzal szembenézni, hogy magunkra maradunk. Nem kellemes, nyilván, halnak sorra a példaképek, hideg idegenség költözik a szívünkbe, támasz nélkül, egyedül maradunk a viharokban.
Az ember ilyenkor, főleg ha ő az ismeretlen, a nevenincs generáció, botorkál. Itt maradtunk két világ közt zárványnak: kicsit oldschool emberek mi, akikből már hiányzik a nagyok stílje, de még nincs meg a Fiatalok könnyed, egyedül önmagukhoz kötődő világlátása. A mi generációnk már ebookot olvas, de nehezen találja a billentyűket a kurva okostelefonon (vastag az ujjam bazmeg), a mi generációnk, már nem konyakot iszik, mert se ízlése, se pénze rá, de hányingert kap az energiaitaltól. Nem folytatom...
Halnak ki a Nagyok, mi meg úgy öregedtünk meg hirtelen, hogy sosem gondoltuk, egyszer majd, még mielőtt a szocotthon kedélyes neonfénye ránk villan,  a mi feladatunk lesz utat mutatni. Pedig feladat az van, csak az utat látjuk rosszul, ha nem tesszük fel a szemüveget. Hát nem egy vitéz generáció vagyunk, a fenébe is. Ettől függetlenül, meg attól, hogy rohadtul nem értjük az utánunk jövőket, lassan példa leszünk, és muszáj lesz megbarátkozni a gondolattal, hogy nem a halálunk, hanem az életünk a mérvadó. Ez persze elég nagy szívás, mert mi egy kicsit arra gondoltunk, kinéz még egy hősi halál valahol, csak a forradalmat elfelejtettük hozzá megcsinálni. Azt hiszem, így a sok gyászon, meg veszteségen túl, ahogy egyre bizonyosabban tovatűnik a gyerekkorunk, meg a kamaszkorunk, kénytelenek leszünk felnőni, kihúzni magunkat, és végre felelősséget vállalni a jelenért.
Azt olvastam ma, meg erről beszéltünk tegnap Emmával, meg erről beszélünk már elég régóta BH-val, hogy a jelenre kell koncentrálni. Most azt gondolom, nem csak nekem egyénileg, hanem generációsan is. Lehetnénk mondjuk mi a Jelen generációja, akik nem a Múlt sötét árnyaival, meg a bizonytalan jövővel (Jövővel?) küzdenének, hanem a jelen empátiával és szeretettel teli megélésére törekednének. Nagyon szép életpélda volna, akár akadna követőnk, akár nem."

 Izabella

Nincsenek megjegyzések: