2016. július 25., hétfő

A leggyönyörűbb nő




„Hello! Hogy van?” A nő mosolygott és leült mellé. Lassan ereszkedett le és próbálta belepréselni a nagy hátsó felét az ülésbe, elnyelve az összes szabad részt.
Kényelembe helyezkedett, és ráplaccsantotta hatalmas karját a közös karfára. A mérhetetlensége eltelítette az összes helyet körülöttünk, jelentéktelenségig zsugorítva engem és az ülésemet.
Megalázkodtam és nekitámaszkodtam az ablaknak.
Még jobban nekem tolta magát, majd megismételte a köszönést egy magas, barátságos hangon. Az arca a fejem fölé tornyosult, rákényszerítve, hogy felé forduljak. „Hello” Feleltem egyértelmű megvetéssel.
Elfordultam, hogy kibámuljak a kabinajtón, csöndben duzzogva a hosszú órákig tartó kényelmetlenségen, amit át kell élnem e mellett a szörnyeteg mellett.
Megbökött a húsos karjával. „Laurának hívnak. Angliából jöttem. Mi a helyzet Önnel? Japán?”
„Malaysia,” vakkantottam.
„Elnézést! Elfogadja szívből jövő bocsánatkérésem? Jöjjön, fogjunk kezet. Ha együtt fogjuk tölteni a következő hat órát, egymás mellett ülve ezen a repülőn, akkor jobb, ha barátok vagyunk, nem gondolja?” Egy mancs integetett az arcom előtt. Kelletlenül megráztam a kezét, még mindig hallgatva.
Laura belekezdett a beszélgetésbe velem, egyáltalán nem észlelve a barátságtalan arckifejezésemet. Izgatottan beszélt magáról és az útjáról, hogy meglátogassa barátait Hong Kong-ban. Felsorolt egy csomó dolgot, amit a diákjainak fog majd venni a nevelőintézetben, ahol tanít.
Adtam neki egy egyszavas választ arra, amit kérdezett rólam. A hidegségemre még mindig zavartalanul, bólintott, majd kommentálta válaszomat. A hangja meleg és kedves volt. Figyelmes és udvarias volt, amikor ételt és italokat szolgáltak fel számunkra, biztosította, hogy legyen elég helyem visszamanőverezni az ülésemre. „Nem akarom legyűrni magát az elefánt méretemmel!” mondta a legnagyobb őszinteséggel.
Meglepetésemre az arcon, ami visszataszított egy órával ezelőtt, most megjelent egy különleges mosoly, nyugodt és élettel teli egyszerre. Nem tehettem ellene, lassanként ledöntötte az általam épített barikádot.
Laura érdekes beszélgető partner volt. Több témában jól olvasott volt a filozófiától kezdve a tudományig. Egy látszólag lényegtelen témát átalakított valami érdekessé, amit érdemes felfedezni és megérteni. A hozzászólásai humorosak és inspirálóak voltak. 
A beszélgetésünk alatt Laura elérte, hogy a fedélzeten az összes alkalmazott, akik minket kiszolgálva elhaladtak mellettük, nevetésben törjön ki a viccein.
Amikor a légi utaskísérő a tányérjainkat vitte el, Laura elejtett pár viccet a méreteiről. A légi utaskísérő sírt a nevetéstől, ahogy megragadta Laura karját, „Maga tényleg feldobta a napomat!”
A következő pár percben Laura figyelmesen hallgatta és tippeket adott a légi utaskísérőnek a súlyproblémájával kapcsolatban. A hálás kísérő mielőtt elsietett így szólt, „Dolgoznom kell, de később visszajövök és beszélünk róla.”
Megkérdeztem Laurát,”Soha nem gondolkozott azon, hogy leadjon pár kilót?”
„Nem. Keményen dolgoztam azért, hogy így nézzek ki. Miért akarnám feladni?”
„Nem aggódik a szívrendszeri betegségektől, ami kialakulhat a túlsúly miatt?”
„Egyáltalán nem. Csak akkor kapsz betegséget, ha folyton a súlyod miatt aggódsz. Látni a reklámokban a karcsúsító centrumokat, amik azt mondják, ’Szabadítsd meg magad az extra terhektől, hogy szabadon lehess önmagad.’ Hülyeség! Csak akkor vagy szabad, ha meg vagy elégedve önmagaddal, és azzal ahogy kinézel a nap minden egyes percében az év minden napján. Miért pazarolnám az időmet karcsúsító diétákkal, amikor annyival több fontos dolgom van és annyi emberrel ismerkedhetek meg? Egészségesen étkezem, és rendszeresen sétálok. Azért vagyok ekkora, mert nagynak születtem. Több van az életben annál, hogy egész nap a súlyomon aggódjak.”
Hörpintett egyet a borából. „Mindemellett, Isten annyi boldogságot adott nekem, hogy nagyobb testre van szükségem arra, hogy az összeset eltároljam! Miért veszítenék a súlyomból azért, hogy veszítsek a boldogságomból?” Visszahőkölve az érvelésétől, kuncognom kellett.
Laura folytatta. „Az emberek gyakran egy kövér hölgyként látnak engem, nagy mellekkel, combokkal és fenékkel, amire a férfiak még egy pillantást sem vetnének. Csak egy tramplinak látnak. Azt gondolják lusta vagyok és nincsen akaraterőm. Tévednek.” Felemelte a poharát egy elhaladó légi utaskísérőnek. Kérek még ebből a csodálatos borból.” Mosolygott édesen a kísérőre. „Remek kiszolgálás a személyzettől. Isten áldja mindannyijukat.”
Felém fordult, „Igazából belül egy vékony személy vagyok. Annyi energia van bennem, hogy az emberek nem tudnák tartani velem a tempót. Ez az extra hús azért van, hogy lelassítson, máskülönben szaladnék mindenhova férfiakat üldözve!”
„A férfiak rohannak utánad?” Kérdeztem viccelődve. „Természetesen, boldog házasságban élek, de a férfiak továbbra is meg akarják kérni a kezemet. A legtöbbnek kapcsolati problémájuk van, és kell nekik valaki, akiben megbízhatnak. Valamilyen oknál fogva szeretnek velem beszélgetni. Szerintem tanácsadónak kellett volna mennem a tanárság helyett!”
Laura szünetet tartott, mielőtt komolyan így szólt, „Tudja, a kapcsolat a nők és férfiak között nagyon bonyolult. A nők imádják a férfiakat és édesnek hívják őket, amíg ki nem derül, hogy hazudtak és onnantól kezdve átváltoznak egy keserű tökké. A férfiak annyira szeretik a nőket, hogy úgy látják őket, mint lelki társukat, amíg rá nem néznek a hitelkártya számlákra, és akkor a nők átváltoznak ördögökké vasvillával!”
Laura lenyűgöző elbeszélése átalakította a repülőutat valami egészen élvezetessé. Lenyűgözött, ahogyan elérte, hogy az emberek ragaszkodjanak a társaságához. Az út végére majdnem a fél kiszolgáló személyzet ott állt a folyosón közel hozzánk, nevetve és viccelődve Laurával. Az utasok körülöttünk szintén csatlakoztak hozzánk a derű-csinálásban. Laura volt a figyelem középpontjában, megtöltve a gépet kellemes melegséggel.
Amikor elköszöntünk egymástól kiszálló térben a Hong Kong-i Repülőtéren, néztem, ahogyan elsétál egy nagy csoport rajongó felnőttel és gyermekkel. Sikongatások hallatszottak, ahogy a csoport megölelte és megpuszilta Laurát. Megfordult és rám kacsintott.
Le voltam nyűgözve, ahogy a megütött a felismerés: Laura volt a leggyönyörűbb nő, akit életemben láttam.

Ezt ma olvastam és nyári öröm olvasmánynak hoztam. 

4 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Köszönet érte.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Régóta gondolom úgy én is, hogy a kánoni szépségnél többet ér (és hatásosabb!) az ún. "sugárzás" mely belülről jön...

Györgyi írta...

Szeretem az ilyen embereket. Ők ízesítik meg az íztelen unalmas napokat.

Márta írta...

Nos bekapok egy kocka csokit a kedvencemből, édes élet...