2016. június 19., vasárnap

Elgondolkodtató



//indavideo.hu/video/A_lanyom_nelkul_soha

Most hogy kicsit fellélegeztünk végre hódolhatok nagy szerelmemnek a mozizásnak. Régen láttam ezt a filmet. Akkor még nem volt aktuális nálunk túlzottan az idegenek kérdése, hisz az egyetemistákon kívül itthon kevesen találkoztak napi szinten az arabokkal. Így ez a film egzotikus történetnek számított, ami megfogott minket a történet drámaiságával, de tovább nem mentünk a gondolkodással.
Eltelt harminc év mióta először láttam. Most más szemmel néztem a filmet. Jobban érintett a szenzoraim sokkal érzékenyebben reagáltak a látottakra.
Természetesnek tartom a népvándorlást. A kultúrák keveredése sokszor jótékony hatású. Azonban mint nő erősen elgondolkodtam, hogy az európai civilizáció nő tagjai miként tudnak majd asszimilálódni az arab világ kizárólagosan férfiakra épülő társadalmi rendjébe?
Nem az a baj, hogy ide jönnek. Inkább az, hogy a két különböző világ egymással mihez kezd?
A mesterségesen keltett indulatok mindig szélsőségesek. Így nagyon nem szeretem ezeket.  De tetszik vagy sem, komolyan elgondolkodtam , hogy mihez kezdenek az emancipált európai nők, ha túl sok arab férfi jön ide?
Természetesen valahol a két világ közt lehet a jó megoldás. Nekünk európai nőknek nem ártana kicsit visszatérni a család és a férfi tiszteletéhez. Nekik pedig jót tenne, ha meglátnák a feleségeikben, lányaikban élő gondolkodó embert aki képes a férfiakat is túlszárnyalni, kreativitásukkal, sokoldalúságukkal problémamegoldó képességükkel.


14 megjegyzés:

Márta írta...

Kicsit mélyebben kellene átgondolni, mondataid mögött ez egyszer nincs meg az a bölcs tartalom, amihez szoktattál.
Több pontos is vitatkoznék.
De csak egyetlen, bennünket magyar nőket érintő: a férfi tisztelete.
Általánosságban minden férfit tisztelek, mert emberek. Közelebbről pedig apámon kívül alig-alig találkoztam valakivel, aki megérdemli személyes tiszteletemet, aki nem önzőn, csak magára gondolva él, hanem a szó valódi értelmében vett társként.
Ma még a nő sokkal több terhet visz a vállán, mint az méltányos lenne.
Nem emanci vagyok, csupán realista.
Ha valakit megáldott a sors figyelmes, törődő, gyengéd (stb) férfiúval, annak szívből gratulálok.

Györgyi írta...

Márta!
Belátom, hogy vannak hibák az írásomban. Azonban kicsit érvelnék a felvetéseddel szemben.
Apa nélkül nőttem fel így joggal lehetnék dühös a férfiakra. Mégis úgy látom, hogy nagyon igazságtalan lennék velük, ja ezt tenném. Ma a férfiak jelentős része sok feladatot átvállal a nőktől. A gyerekekkel már a születéskor felveszik a kapcsolatot. /Papás szülés/Majd nem ritka, hogy ők mennek Gyesre a babákkal, mert a nők nem eshetnek ki a munkából. Bevásárláskor azt tapasztalom, hogy egyre több férfi egyedül akár vagy a feleségével vásárol a családnak.Otthon a házimunkában is megosztják a feladatokat. Nem hiszem hogy minden férfi ezt teszi. De egyre többen élnek így. A nők lényegesen magabiztosabbak és önállóbbak mint egy két évtizeddel ezelőtt. Könnyen elképzelhető, hogy ez gyakoribb jelenség a fővárosban, mint vidéken. Nem tudom. Én itt élek és ezzel találkozom .
A gratulációd engem többszörösen megillet. A párom és a barátaim is ilyen férfiak. Lehet, hogy az élet így kárpótol az apám miatt aki olyan férfi volt akire te utaltál.
Nekem gyakran jut eszembe Robert Merle víziója a Védett férfiak regényében. Közelítünk erőteljesen hozzá.

Márta írta...

Az én apám különleges ember volt, óhatatlanul Ő a mérce.
Nem mosogatásban, hanem tartásban.
Gyerekkoromban sokat szenvedtem szigorától, de felnőve megváltozott kapcsolatunk.
Nem takarított.
Nem főzött.

Értékei a bölcsesség, tisztesség voltak.
Még élete alkonyán is mindenben partner volt.
Sok kiváló férfit ismerek, és ismerek "kevésbé" kiválóakat is.
Azt bizton állíthatóm, hogy a legtöbb családba nem gyűrűzött be a közös teherviselés.
A nő szerepe megváltozott, de terhei ez által csak növekedtek.
Saját életemre azt mondhatom, hogy hatalmas erőt adott a teremtő terhek viseléséhez.
Társat hozzá kevésbé.

Györgyi írta...

Örömmel látom, hogy szerencsésnek mondhatod magadat. Az élet kiegyenlítődött . Adott jót is és rosszat is. A lényeg az egyensúlyban van. Egy jó édesapa meghatározza a férfiakkal való kapcsolatot. Nekem az ideám a nagyapám volt ebben. Róla vettem a mintát leendő párom személyiségéhez. Őr kerestem később is a kapcsolataimban. Csodás ember volt.
Azt gondolom, hogy mázlisták vagyunk, mert ismerhettünk remek férfiakat akik megmutatták nekünk az ideális mintát. Sok nőnek egy ilyen férfi sem jut az életében.
Sajnálom, hogy a társad nem ilyen kiváló.

Holdgyöngy írta...

Családi programot szerveztem, míg dolgoztam, ahova meglepően sok család jött el apukákkal. Környezetemben is vannak, nem kevesen akik besegítenek a gyereknevelésbe, a háztartás vezetésbe nem tudom, ezt nem érzékelem. Viszont, ha már foglalkoznak a gyerekekkel nagy segítség lehet. Viszont ismerek olyant, aki nem így nőtt fel, nem ezt látta, nem is tesz otthon keresztbe semmit. Nekem ez furcsa, megszoktam, hogy valamilyen módon besegítenek. Amit arab, perzsa származású egyetemi végzettségű, s rendkívül jó, még családszerető szakembereknél látok, azért amit magukkal hoztak mélyen bennük gyökerezik. Marad a háztartás, a gyereknevelés a feleségre (hisz a szakmájuk lefoglalja őket), s az asszony minek dolgozik? Pedig ezeket a feleséget többnyire egyetemeken ismerték meg, tehát magasan kvalifikáltak, tudták munkájukkal mire is számíthatnak. Viszont az említett filmben előforduló eset náluk biztosan nem következne van. Azért változás mégis van.

Márta írta...

Nem a jelent osztottam meg veled - magánéletileg, hanem hatvan évnyi tapasztalatot.
Az én emberem művész, s az egy külön kategória.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Magyarországon, úgy tűnik, némi pánikhangulat van kialakulóban, amit ugyan a kormány és hívei szítanak leginkább, de mindenkit elér lassanként, ha kérdésfeltevő nyugtalanság formájában is... Pedig relatíve kis mértékben fenyegeti M.o-t az idegen megszállás veszélye...
Itt, F.o-ban régóta megszokták az idegenekkel, más kultúrájúakkal az együttélést (először gyarmataikon, mint "felsőbbrendű" gyarmattartók), ide is áramlottak sokan, többször hívásra is, attól függően, milyen volt a gazdaság igénye, többször pedig a szükség vagy az illúziók vezérletére. A hivatalos politika az angolszász országokkal ellentétben a "beolvasztás" volt azok irányában, akik az ittmaradást választották, hogy ne alakuljanak ki nacionalista csoportok, akiket könnyű egymásnak ugrasztani.
A régóta itt élő arabok nagy többsége francia állampolgár és békésen integrálódott, vallási (lelkiismereti) szabadság lévén, vallását szabadon gyakorolja, ha akarja. Inkább ő vette át a helyi életformákat.
Mégsem problémamentes az együttélés, főleg a harmadik, már itt született generációval. Fő ok szerintem a munkanélküliség, a képzetlenség, egyszóval elsősorban a gazdasági helyzet, amely mindenre kihat. (íme a kicsit marxista, de szerintem elég objektív elemzés, ha túl röviden is...) Igaz, a ti eszmecserétek elkanyarodott az eredeti témától, de én arra reagáltam...

Györgyi írta...

Elsőre 20 ezer főt kellene befogadnunk. ami a menekültek összlétszámának 1,53 százaléka. Ennyi emberen egy ország mindenképpen tud segíteni. Azt gondolom, hogy ezen felesleges is problémázni. Inkább a tendencia az ami elgondolkodásra figyelmezteti az itt élőket.Milliós tömegek várakoznak a határokon arra, hogy célba jussanak. Nyilvánvaló, hogy akkor Magyarországra is több ember jut. Ez így igazságos. Szerintem az a baj, hogy a politikusaink az elijesztéssel, megfélemlítéssel riogatnak minket, nem az asszimilálódást segítik.A félelem erősítésével a hatalom megszilárdítását lehet elérni. Ha van ellenség, akkor indokolt lehet az önkény is. Hisz erődemonstrációval könnyű manipulálni az embereket.
Az asszonyokra nyilván emocionálisan lehet könnyebben hatni. Ez a film belőlem az erőszak és a tehetetlenség miatti erős érzelmi hatást váltotta ki. Közvetve a félelmet is, hisz ezeket a viselkedésmintákat felvehetik majd a mi férjeink, fiaink is. Nagy lélektani küzdelmet váltott ki belőlem. Az eszem Rózsával ért egyet. Ugyanakkor a szívemben a bántalmazott és elnyomott női sorsok gongattak vészharangot. Nincs jelenleg kialakult véleményem, hisz a témában tapasztalati élményeim sincsenek. Egyszerűen csak hat rám a napi kommunikációs dömping és sikerült annyira elbizonytalanodni, hogy elgondolkozzam ezen a témán. A teljesség igénye nélkül.
Egy biztos felmerült bennem az a deja vu érzés, hogy ilyen lehetett anno a náci propaganda gépezet. Normálisan gondolkodó embereket, így manipulálhattak anno a fasiszta ideológiával egy ártatlan nép kiirtására.
Egyetlen film megnézése mennyi gondolat elszabadulását eredményezte.
Sose fog elveszni belőlem a témák boncolásának igénye. Míg egy film ennyi energiát szabadít fel bennem, addig egy színdarab feldolgozása képzelhetitek mennyi időt igényel. Hát emiatt hagytam fel a színházrendezői álmokkal. :o)

Márta írta...

Az eltérő kultúrák egymásmellettisége, a békés élet mindenkori értékeinek megtartásával.
Malmö jut eszembe.
Míg élt a nővérem többször voltam Svédország déli részén nála. Volt úgy, hogy közel három hét alatt az én kritikus szemem mindössze "két" hibát fedezett fel, s az egyiket rögtön meg is magyarázta nekem. Gördülékeny, rendezett, patika tiszta, szép... Ilyenek voltak a jelzők.
Tizen évnyi űr után, tavalyelőtt látogattam ki újra.
Jelzőim: kosz, kosz, kosz!
A buszon, az utakon, a valaha ámulatba ejtő belvárosban eltűntek az ékszerdoboz szépségű boltocskák, tömegigényt kielégítő üzletek, akárha nálunk lettem volna, valami elcseszett plázában.
A Hennes ablakában nincs egyetlen szőke buksis plakát, a buszon lehajigált újságok, néztem a világ minden sarkából érkezett arcokat, neylonzacskót kap fel a szél, és üres italos dobozokat görget.
Humanista embernek tartom magam, harminc évig neveltem apró, nyomorból érkező gyerekeket. Szívem fáj,ha arra gondolok hányuknak nem sikerült kitörni a testi-lelki gettóból. És mérhetetlenül boldog vagyok, ha látom, hogy van pozitív példa!!!!
De!
Kinek hazudhatnám azt, hogy alig várom, hogy szomszédaim más értékrendjét élvezhessem?
Hogy cseppet sem zavaró?
Hogy fene bánja a hangoskodást, éjfélig bömbölő dajdajt, a felvágott kerítést, az éjszakai látogatót kertemben, az elvadult környezetben ténfergő vézna gyerekeket?
Éltetek így? Komfortzónátokba hányszor hatolt be, vagy hányszor engedtetek be teljesen más értékrendszert?
Drágáim! Ha majd jobbról, balról egy-egy "más" életvitelt élő szomszéd vesz körül, és nem lesz biztos, hogy nyugodtan végig mehettek egyedül az utcán sötétedés után, no akkor szeretném hallani a véleményeteket! Addig meg örüljetek és élvezzétek nyugodt polgári életeteket.
Az élet alsó bugyrai bevándorlókkal, bevándorlók nélkül is nehéz, nehéz volt. Bőven rendelkezem ez irányú tapasztalatokkal.
Ölellek benneteket.
Ideák, politikai pengeváltások, nemi, vallási, faji (stb) előítéletek nélkül úgy gondolom, a bajokat gyökerüknél kellene kezelni.

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Györgyi írta...

Márta!
Köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat. A szívemben ugyanezekkel a félelmekkel élek a bevándorlás kérdés megítélése közben. Az eszem meg jön a másokon segíteni szólamokkal és bizony teljes káosz alakult ki bennem. De valahol a lelkem mélyén érzem, hogy igazából nem szeretném ha sokan jönnének ide. Sajnos még a nálunk élő jelentős létszámú cigányság problémáit sem oldottuk meg! Akkor hogyan vehetnénk fel a küzdelmet egy új nép beillesztésének millió teendőivel?
A másik oldala ennek a problémának viszont az, ha nekünk lenne szükségünk arra, hogy hontalanságra ítéltetésünkben befogadjanak, mit szólnánk ha mindenki bezárná az orrunk előtt a kaput?
Több száz évre van szüksége egy kultúrának mire bele olvad egy másik nép kultúrájába. A ránk jutó rész rövid távú- Azaz az, hogy zaj, kosz, munkanélküliség és randalírozás van.
Szerintem, ha a saját országuk élhetővé válik a háború után sokan vissza mennek majd. Hisz ott van a hazájuk a megszokott életük. Jelenleg ők bajban élő emberek akik segítséget várnak. A valódi megoldás globális kellene, hogy legyen! Azaz ha a háborút befejeznék az országukban és minden ország segítene az újjáépítésben azt hiszem hamar normalizálódna a helyzet. De attól tartok , hogy a nagy színpadon nem így gondolják ezt a politikusok. Az ő feladatuk a béke fenntartása és megóvása. Csak ők nem küzdenek a szomszéd zajának életének elviselésével. Lányaik elit iskolákba járnak és nem erőszakolják meg őket. Számukra ez az egész nem az életről szól, hanem egy sakk játszmáról ahol mi emberek csak bábuk vagyunk.

Györgyi írta...

Katalin!
Teljesen igazad van. Mégis tetszik vagy sem ezeken a gondolatokon jár ma sokak esze.
Részemről hónapok óta igyekeztem nem beszélni arról, hogy mennyire zavarban vagyok és bizonytalan vagyok ennek a dolognak a megítélésében. Majd arra jutottam, hogy megpróbálok beszélni róla. Megosztani veletek a félelmeimet, szorongásaimat, hisz több szem többet lát. Azoknak a véleménye bizony sokat segíthet akikben megbízom. Eljutottam oda, hogy ezt nem a politikusokban teszem.
Bár a lelkem mélyén azt hiszem én velük mindig is bizalmatlan voltam.
Ráadásul azt gondolom, hogy erről nem lehet úgy beszélni, hogy kényelmesen a komfortzónámban maradok és teázgatósan finomkodok. Vállalnom kell a félelmeimet, szorongásaimat negatív véleményeimet. A félelem sose pozitív!

Márta írta...

Katalin!
Nem volt szándékomban lekezelőnek lenni.
Sőt!
Féltő aggodalom van bennem, nem csak jólétünket, biztonságunkat illetően.
Több ezer éves kultúrák tűnhetnek el.
Most szabad a vallásgyakorlás, szabad a mozgás, de látva a norvég, svéd eseményeket hát nem lennék helyükben egyetlen percig sem.
Mi is voltunk vándorló népek - 1956-ban.
Megannyi tudóst, művészt, értékes elmét, kiváló sportolót, sok-sok jó szakembert adtunk a világnak.

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.