2016. február 10., szerda

Tél végi eső


Esik az eső. Kopognak cseppjei az ablakon , végig csurognak az üvegen és mint a csiga csíkot hagynak maguk után. Lassan ráérősen , nyugodtan. Majd egymásba érve apró ér, patak, csermely lesz belőlük. Itt ott folyóvá szélesednek és elmossák útjukból a tél fekete mocskát. A levegőnek is megváltozik a szaga. Itt a városban nem a föld illat dominál, hanem az autók kormának kesernyés torokkaparó kátránya érződik mindenütt. Nem jó ez a szag, de mégis van benne valami amitől jobb érzés beleszippantani a levegőbe. Ez az a típusú eső ami elmossa a rossz kedvet és múltidővé varázsolja a nyomottságot. Hosszan kitartóan esik. Bőven hagy időt magának arra, hogy minden szegletből kimossa mindazt amit magunk mögött akarunk tudni. Hidegen , keményen végzi a dolgát a mai eső. Pont úgy ahogy szeretem.
Sokan nem szeretik ezt az esőt. Túl kemény , hideg és urambocsá vizes.
Ahogy a föld, úgy a lélek is szomjúhozza a megtisztulást az életet. Ezek a cseppek pedig legyalulják a mocskot és helyet teremtenek az új életnek.
Az új élet pedig már mutatja magát. Kiabálnak a madarak . Hé figyelj már! Közeleg a tavasz.

3 megjegyzés:

natimama írta...

Én nem tudtam örülni tegnap az esőnek.
Talán a betegség teszi... nem vagyok jól...

csigahéj írta...

Sajnálom Kincsem. Gyógyulj meg mihamarabb! Ma szépen süt a napocska. Lehet élvezkedni.

Mamka írta...

Én nagyon szeretem az esőt, megnyugtat.:)