2016. február 11., csütörtök

Lélekforduló


Hiszek abban, hogy magunk döntünk a sorsunkról. Van úgy, hogy szabadságoljuk magunkat és hagyjuk, hogy elsodorjon magával az ár. Majd elfáradunk az elemekkel való felesleges küzdelemben és azt mondjuk elég! Érdekes kérdés, hogy mikor következik ez be. Mindenkinek más más a vérmérséklete a tűrőképessége. Nem örökbecsű ama meglátásom, hogy az elég akkor elég amikor végre a lélek megerősödött az elnyomásban, de mégis így gondolom. A lélek a velünk született belső én tudja a legjobban, hogy neki mire van szüksége. Hiába minden elnyomás, manipuláció és megtörni akarás egyszer csak azt mondja elég. Vége! Nem hagyom magamat. Az igazi eredendő lélek ugyanaz marad  bennünk aki volt. Azaz hiszem, hogy választunk magunknak egy testet amit viselünk, de a test az csak ruha. A lényünk konzisztenciája a lelkünkben van. Tehát hiába minden mi megmaradunk annak akik vagyunk. Az alapszínünkről beszélek. Avagy az alap személyiségtípusról. 

Flegmatikus- Szelíd
Szangvinikus- Élénk
Kolerikus-Nyugtalan
Melankolikus-Pesszimista

személyiségtípusok

Bár időmként felfedezzük ideig óráig magunkban egy- egy másik típus tulajdonságait, de hosszútávon mindeni olyan marad, amilyennek az eredendő tulajdonságai predesztinálták.
Eme bölcselkedés onnan jött, hogy túl sok embernél   látom, hogy más akar lenni , mint amilyen valójában. Ettől aztán boldogtalan, sikertelen és kudarcot, kudarcra halmoz magában. Pedig csak annyit kéne tenni, hogy hagyjuk magunkat olyannak lenni amilyenek eredendően vagyunk. Ráadásul mindegyik jegynek megvannak a pozitív tulajdonságai. Ha azokat erősítjük fel akkor jóban leszünk magunkkal is és a világgal is. Természetesen mindenki életében van olyan időszak amikor mások, vagy önmaga hatására másmilyenné akar válni. De ez hosszútávon nem működik. Ilyenkor a legjobb technika kicsit magunkba nézni és felsorolni mindazt amiben jók vagyunk.Ettől a tudástól a lélek magára talál és megerősödik. Abban a pillanatban legyőzhetetlenné válik. 
Tehát ha szomorú valaki emlékeztesse magát a benne lévő jó dolgokra! Garantált a siker. Csak az életigenlők maradnak életben. Aki lefekszik azt eltapossák. Hitem szerint azonban csak ideiglenes ez az állapot, mert a lélek megújul és új testet keres magának. Ha pedig így van akkor nem érdemes feladni és azzal bajlódni. Ki tudja milyen testet kapunk legközelebb? Mi van ha sokkal macerásabb mint az előző?  Akkor megint hurokba kerülünk és a változatosság kedvéért ismét szarul érezzük magunkat. Hát nem tudom, hogy megéri- e?
Talán ezért van az, hogy amikor ép feladni készülök a harcot, akkor fordulok egyet és inkább folytatom az utam. Kis pályamódosítással ugyan, de a saját utamon megyek tovább!
Joggal kérdezhetzi tőlem mindenki, hogy mikor van vége az útnak? Jelenlegi tudásom azt mondatja velem, hogy soha. Ahogy a körnek sincs se eleje, se vége. Önmagába tér vissza.

18 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Ez a szabadságoljuk magunkat nagyon tetszik. Valamikor az életemben tettem meg ezt, aztán visszatértem a szabadságról. Később mondta rá középiskolás barátnőm, ha a helyzetben maradtál volna nem is ismertem volna rád, az már nem te lettél volna.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Úgy tűnik, a flegmatikus és a szangvinikus között ingázok... Mostanában mgpróbálok időt engedni magamnak, hátha nem lenne annyi bűntudatom az elvesztegetése miatt. Azelőtt nem volt ilyen "teljesítménykényszerem", ez nem én vagyok. De akkor honnan jön?...
És te, Györgyi? Netán kolerikus-nyugtalan?...

Györgyi írta...

Holdgyöngy!
Milyen érzés volt szabadságon lenni? Fiatalabb korban gyakori, hogy kirándulunk egy kicsit egy másik típusban. Idősebb korra aztán visszarendeződik minden.

Györgyi írta...

Rózsa!
Jól látod. Kolerikus típus vagyok. Bár gyakran kiruccanok a szangvinikusba. Fiatalon inkább annak a jegynek a tulajdonságait viseltem. Mára azonban kitisztult a kép és egyértelműen kolerikus vagyok.

natimama írta...

És én? :)

Györgyi írta...

Nati Kincsem!
Flegmatikusnak mondanálak. A szónak nem a hétköznapi értelmében, hanem a személyiségtípusod szerint.

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katici írta...

Ez érdekes :) Nem is olyan könnyű kategorizálni magunkat. Most nagyon elgondolkodtam: az biztos, hogy befeléforduló vagyok, de a melankolikusból (korábban azt gondoltam, az vagyok) és a flegmatikusból is fele fele állítás igaz rám. Lehet, hogy nem vagyok a helyemen? ;-)

Györgyi írta...

Katalin!
Az alap személyiséged azt gondolom, hogy nem befeléforduló. Sőt megkockáztatom, hogy ma sem vagy az, hisz emberközpontúan élsz. Színes kapcsolatrendszered van. Ráadásul olyannak ismertelek meg amilyen a kolerikusok jelmondata. "Tudom ki vagyok és mit akarok." Életünk során kikacsintunk más típusokba is. A külső körülményeink hozzájárulnak ezekhez a kirándulásokhoz.

Györgyi írta...

Katici!
Te hogy érzed? Az írásaidból úgy tűnik, hogy a helyeden vagy. Én melankolikusnak ismerlek. De készséggel elismerem, hogy kevés a tudásanyagom rólad. :)

Katici írta...

Engem a precíz és a pesszimista jelzők bizonytalanítanak el leginkább. A precizitás, sajnos, távol áll tőlem, legfeljebb törekszem rá. És vannak pesszimista hangulataim, de alapvetően nem tartom magam pesszimistának. Persze tudom, ennél sokkal összetettebb a dolog :) De azért jó így elgondolkodni rajta, magunkon. Szóval, köszönöm :)

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Györgyi írta...

Katici!
Pesszimista napjai mindenkinek vannak. Az összképet kell nézni!
Ha te nem vagy életigenlő, akkor ki az?

Györgyi írta...

Katalin!
Ameddig mozgás van, élet is van. :-)

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.