2016. január 6., szerda

Boró



Karácsonykor különösén magányosnak árvának érezte magát az asszony. Ilyenkor valami egészen bizarr kitaszítottság élmény lett úrrá rajta. Ami azért érthetetlen, mert világ életében nagy család vette őt körül, főleg ezen a napon. Mégis úgy élte meg, hogy végtelenül egyedül van az emberek között. Sose értette igazán, hogy mitől érez így. Szerették az emberek és sokan azt hitték róla, hogy nagyon boldog az élete, mert mindene meg van. Csak egy valamije nem volt. Saját neve. Szülei nem kívánták, hogy megszülessen, így nem is készültek fel az érkezésére. Oly annyira nem, hogy még nevet sem adtak neki. Mikor megérkezett erre a világra senki sem örült a jövetelének. A szülésznő volt az egyetlen aki elfogult gyöngédséggel csodálta a parányi  csöppséget. Boldogan  kérdezte az anyukát a kislány nevéről. Az anya azonban közönybe burkolózva közölte, hogy neki mindegy. Ő fiút akart és ez a lány neki nem kell! Megkérdezték a gyermek apját, de ő is hasonló választ adott. Végül a szülésznő az anya nevét írta rá a gyerek születési lapjára. Teltek múltak az évek és a kicsi lányból felnőtt nő lett. Idővel anyává ért és boldogságát semmihez sem lehetett hasonlítani. Gyermekeinek több nevet is adott már az előtt, hogy tudomást szerzett volna a jövetelükről. Becézgette szeretgette őket anélkül, hogy valóban megszülettek volna. A születésbe, a várakozásba szeretett bele. Abba az örömbe, hogy végre tartozni fog valakihez. Életében először fontos lesz valakinek és önmagáért fogják szeretni.
Teltek múltak az évek  a gyermekei felnőttek. Szeretetben , összetartozásban éltek. Csak karácsonykor lehetett érezni az asszonyon a belső magányt. Bármennyien voltak körülötte a gyermekkor egyedülléte ott ragadt a szívében. Pont úgy, ahogy a kivert kutyák magányossága ott van a kutyusok szemében. A nem kellesz érzés adja ezt a szomorú tekintetett. Nem értette, hogy miért nem oldódik benne ez a sajátságos önmarcangoló magány élmény. Sok év, sok tavasz, nyár, ősz tél köszöntött rá, mire a családjuk egy idős tagja mesélt neki arról, hogy miként is született meg anno ő, a nem kívánt gyermek. Akinek nevesincs gyermekként kellett sokáig élnie.
Végül megértette, hogy ha már egyszer nincs saját neve, akkor neki kell magának megkeresnie  azt. Így leült és átgondolta, hogy milyen is ő valójában?  Ennek megfelelő nevet keresett magának. Olyat, ami csak az övé, mert úgy passzol rá, mint egy tündérruha.Hosszú évek alatt alakult ki a személyisége és a tulajdonságai. Kicsit fanyar ,  kesernyés illatú, enyhén szúrós, mégis selymesen lágy fényű, néha magányos, mégis terebélyesen túláradó.
A világ millió névvel illeti őt. Mindegyik nevét szereti, de igazán jól csak a tündér nevében érzi otthon magát. Csak keveseknek mutatta meg rá illő tündérruháját. Ám aki látta őt teljes valójában, az örökre magához öleli a vénségesen öreg tündéranyát. Az első közösen eltöltött óra után boldogan hívja magához, amikor hiányzik egy kis nevetés, egy fanyar mosoly, egy selymes zöld megnyugtató káprázat és egy picinyke apró szúrósság, csak hogy érezzük azt, hogy mindez nem mese, hanem olyan igazi varázslat.
Mikor az emberek magányosak és nagyon egyedül vannak őt szólítják. Azon a néven, ami senki másról nem szól csak róla.
Olyankor belesuttogják a szélbe,  Boró .
Becsukják a szemüket és az apró tündér már ott is van a belsejükben. Csilingelve kacag , léleksimogat  és olyankor azt érzik, hogy minden megoldódott. Nincsenek egyedül, mert a Tündéranya huncut játékkal mókázik velük. A varázslat Boró mellett mindig ott van.
Mióta megtalálta a nevét azóta sose magányos. Mindig van valaki aki a távolban elsuttogja a nevét és rá gondol. Ő pedig felpattan a szélre és oda röpül ahol szólítják. Egyre távolabbi hívásokra lesz figyelmes. Kalandor énje így messzi országokba száll a szél szárnyán. 

6 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Eszembe jutott egy családállítás, s a nem kívánt gyermek. S a meg sem született gyermek, az is milyen teher. Azért az a Boró egy igazi tündért rejt magában, a név mögött. Sok ilyen tündér kellene az emberek közé is.

natimama írta...

Szeretlek!

Vénember írta...

Óóó Te! :-)

csigahéj írta...

Holdgyöngy!
A meg nem született gyermek a szülőnek teher. A nem kívánt gyermek magát a gyermeket bántja egy életen át. Nem a gyerek a felelős , hanem a szülő. Így szomorú, ha a gyerek szenvedi el a szülő rossz döntését.
Nem vagyok híve az abortusznak.A felelősség vállalásban hiszek.Sokkal több boldog ember élne a világban, ha a szülők még a fogantatás előtt jobban szeretnék a meg sem született gyermekeiket.

csigahéj írta...

Nati Kincsem!
Én is.

csigahéj írta...

Drága Vén!
Látod mikre rá nem veszel.