2015. november 29., vasárnap

Adventi készülődés a pici Mikulással


Egy jó ünnephez szükségünk van szeretetre és a kör egységére.


Egy kisember Mikulásra.



Egy magunk készítette adventi koszorúra


Egy Anyára aki mindig megvigasztal.


Egy Mamira aki ha Anya fáradt ő rögtön ott van


Egy családra melynek egysége megtart a szeretetben.


Hú társainkra a kutyáinkra, akik hűségükkel példát mutatnak.


Egy Mikulás Manora, aki a puttonyában majd ajándékokat hoz az arra érdemeseknek.


A kedvenc bögréim is ünneplőbe öltöztek. Nélkülük nem élet az élet.
A teás dobozokat is feltöltötték az angyalkák, hogy a hideg téli napokon mindig legyen
 egy kis bögrényi melegségben részünk.


Vidám nevetés  és boldogság.


Egy kis csoki kóstolás, ami édessé varázsolja a napunkat.


Sorba rakott kis csizmák várják a Mikulást.









2015. november 14., szombat

Sorsvonalak



Mióta háziasszony vagyok, azóta van úgy, hogy megmagyarázhatatlanul túltöltött kamrát tartok.
Mindenféle ideológiát kerestem, de igazából nem jöttem rá a valódi okra. Eleinte azt hittem, hogy a gyermekkorom nélkülözős évei miatt van. Majd azzal magyaráztam, hogy a Mamától ezt láttam , így csak a tanult mintát követem. Azon csak mostanában kezdtem el gondolkodni, hogy a Mama miért élt így egész életében. Gyermekei vagy a háború előtt nem sokkal, vagy a háború alatt születtek mind a négyen. Nem volt soha elég az élelem és a lányok gyakran éhségükben sírva aludtak el. Minden nap új  túlélési harcokat hozott. A életért nem csak a fronton, hanem otthon a gyerekek mellett is meg kellett küzdeni.
Egy ideje észrevétlenül, mindenből egyre többet halmoztam fel. Joggal kérdeztem magamtól, hogy vajon miért van ez így? Majd rádöbbentem arra, hogy félek.
Félek a háborútól, a veszteségektől, lassan minden látható és láthatatlantól is. Mumusom van.
A neve: háború.
A franciaországi eseményeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Megremegett a föld . A biztonságosnak vélt magunk építette falak sorra ledőlnek. Védelmük nélkül kiszolgáltatottak leszünk és a félelem bekebelez minket.
Pont ez a célja a tegnapi terrortámadásnak is. Azt akarják, hogy féljünk!
A napokban rémálmom volt.
Azt álmodtam, hogy a városban minden házat aláaknáztak, az utcákat is. Hangosbeszélőn közölték velünk, hogy szabadok vagyunk, de minden lépésünk elindíthatja a robbanáshullámot és akkor mi magunk leszünk az okozói a pusztulásnak. Elég csak egy embernek elindulnia és megkezdődik a robbanás sorozat. Így mindenki maradt otthon és várt. Ültünk a székeinken és a házakra szerelt visszapillantó tükörből láttuk, hogy elindult a hullám. Mi pedig ültünk és vártuk, hogy odaérjen a halál.
Arra ébredtem meg, amikor a mi házunk készült robbanni.
Az álom elég beszédes.
Vezetőink a körénk emelt kerítésekkel elérték, hogy bezárva érezzük magunkat és elszigeteltségünkben megtanuljunk félni. A tegnapi robbantással a terroristák pedig azt üzenték, hogy elkezdődött.
Én mégis azt mondom, hogy az igazság az én drága Mamámnál van. Aki azt mondta, hogy vigyázni kell a tartalékainkra, mert azzal át lehet vészelni a háborút. A tartalék szimbóluma az élelem, ami táplálja a testet , az agyunkat, a józan eszünket. A remélni tudás képességét!
Nem hagyhatjuk, hogy a félelem erősebb legyen nálunk. Ez a feladat.
Az álmom jó lecke volt. Megértettem hogy nem a halál a legrosszabb, hanem az , ha tétlenségben várok rá.
A terroristáknak abban van az erejük, hogy nem félnek a haláltól. Ezt úgy érik el náluk, hogy kiölik belőlük az érzéseket, meggyilkolják a lelküket.
Azt hiszem úgy lehet ellenük harcolni, ha a halálfélelmet mi is legyőzzük, de közben megtartjuk magunknak a belső békénket , a szeretetünket a lelkünkben.
Az én Mamám ereje a gondoskodó szeretetében rejlett. Túlélték mindannyian a háborút.
Mindenkinek a lelke erős valamiben. A túlélésért ebbe az erőbe kell kapaszkodni!
Én a nagyim fajtája vagyok. Az a dolgom, hogy vigyázzak a szeretteim lelki és testi épségére.
Kamra és lélek  egyaránt fel van töltve.
Felkészültem.

2015. november 13., péntek

Ábris világa

Siv Widerberger: Cilla és én

Cilla
(akit igazából Cecíliának hívnak)
néha olyan gügye.
Néha helyes,
néha egész jól ki lehet vele jönni.
Néha,
néha kis dedós hozzám képest."Mit gondolsz rólam?"
kérdeztem egyszer Cillát.
Tudjátok mit felelt?
Ezt:
"Néha olyan gügye vagy.
Néha helyes.
Néha egész jól ki lehet veled jönni.
És néha . . .
. . . néha kis dedós vagy hozzám képest!"

Néha

nevet és kerek a világ


elgondolkodón játszik és tanul,


elanyátlanodik és szomorú,


talál valami újat és csodálatosat,


Játékközben ránk néz és nem érti, 
hogy mi miért nem játszunk vele?


Néha még a szája is nyitva marad a csodálattól,
 hogy milyen színes és kerek a világ.

2015. november 9., hétfő

Keresztelő


Majdnem teljes a család. Ábris igazi békét hozó fehér galamb. Az ő eljövetele kibékíthetetlennek tűnő feszüléseket lazított meg. Békét és boldogságot hozott mindannyiunk lelkébe.


A pap bácsi igazi csoda volt. Hídat épített a hívők és hit nélkül élők közé. Megmutatta a keresztség szép oldalát. Ábrist pedig szeretettel , lágyan vezette be a kereszténység világába.


Nem teljes a jelenlevők száma, de rég volt a család ennyire jelen . 
Szeretetben, békességben egyetértésben együtt.


Új család jött létre. Ábris szűk családja.


Nekem ez a kép a legkedvesebb.


Na meg ez. Sanyi papa és Ábris. 
Múlt és jövő.


Keresztmamával.


Nagyival.


Anyával és Apával.



2015. november 5., csütörtök

Karácsonyi kívánság



Reggel a kávémat kortyolgatva elgondolkoztam azon, hogy mindjárt itt  a karácsony. Ideje lenne elkészíteni a kívánságos levelet! Na mi is legyen benne ? A világ béke most kimarad. Hisz elrontották azt a nagyok. A szeretet is kimarad, mert  nem karácsonyi kívánság nekem, hanem olyan dolog amire mindennap szükségem van.
Hát akkor mire is vágyom én?
Egy bögrére, benne forró, gőzölgő teára, vagy kávéra . Na és arra, hogy sok- sok olyan reggel legyen még, amikor megtehetem, hogy ráérősen a gondolataimba mélyedve igyam  az isteni nedűt.
Ráadásnak pedig kérek szépen bögrét!
 Olyat ami igazi, melegséges, ,kedves és a tenyerembe való. Ha szerény akarnék lenni, akkor azt kívánnám, hogy elég egy bögre. De karácsonykor merjünk nagyot álmodni! Én sok csodásabbnál csodásabb bögrét szeretnék! Azért, hogy mindennap eszembe juthasson az, akitől kaptam és ezáltal mindennap egy bögre szeretetet is kapnék.Ráadásul, ha sok bögrét kapnék, akkor az is eszembe ötlene, hogy  lám lám nem éltem hiába, mert milyen sokan szeretnek és gondoltak rám.
 Na ugye hogy nem is olyan szerény. Mégis annyira jó lenne, ha így lehetne!
Na és megmutatom  a kedvenc vágyott bögrét, ami csak a fantáziámban van meg és ezen a képen és valahol messze messze reggelente valaki kezét melegíti .



2015. november 3., kedd

Várakozó, vágyakozó időim





"Várunk… Az idő múlik… De mi csak várunk… A pillanat elmúlik és a múlt része lesz… És mi csak várunk… Várjuk… hogy elmúljon a hideg… hogy elálljon az eső… hogy véget érjen a fárasztó nap… hogy elteljen a hét… hogy hazamehessünk… hogy elmehessünk… hogy egy jobb helyen legyünk… hogy elmúljon az unalom… hogy elmúljon a bánat… hogy megértsük… hogy elfelejtsük… hogy megbocsássunk… hogy megbocsássanak… hogy kisüssön a nap… hogy eljöjjön az igazi… hogy viszont lássuk Őt… hogy eljöjjön a nagy nap…hogy eljöjjön a nagy lehetőség… hogy erősek legyünk… hogy megmerjük tenni… hogy változzanak a dolgok… Várjuk… hogy elkezdődjön… várjuk… hogy elmúljon… Csak várunk… Mindannyian mást… És sokszor csak a várakozásnak élünk, amely betölti mindennapjainkat… óráinkat… perceinket… és eközben elfelejtünk a pillanatnak élni… Elfeledkezünk a pillanatról, amely a kezünkben van… amely mindvégig a kezünkben volt… és közben elillan… Várunk… és közben szépen... lassan eltelik az Életünk…"Részlet a Szerelmünk lapjai c. filmből.

Nem tudom ki hogy van vele, de az én életem a várakozások sokaságáról szól. Igazából azt hiszem mindenkié arról szól.Szóval most ép arra várok, hogy- Ábris meggyógyuljon. Náthás, köhög . Fogzik és oltást kapott egyszerre. Ha már lúd legyen kövér! - Találkozóm lesz Dümmörgővel. Ismét eltelt a születése óta egy év, így összejövünk, beszélgetünk, mesélünk, emlékezünk. Eltöltünk egy csendes estét és utána elkezdünk készülni lélekben a következő találkozásunkra.Ő egy olyan barát akivel találkozástól találkozásig élek. Régebben számoltam a napokat, majd a heteket, mostanra hónapokban mérhető a várakozás ideje.- Ha meggyógyul az én kicsi hercegem akkor hétvégén megkeresztelkedik. Mondhatnám, hogy várom ezt a pillanatot, de inkább szorongok miatta. Rengeteg vendég lesz, ami magával hoz ezer készülődési feladatot. és  még nem beszéltem arról, hogy a vendégek közt sokan nem kedvelik egymást, így vigyázni kell a békét köztük. Nem kis feladat lesz ez sem.-Süti kutya nagyon beteg holnap műtik. Félelem költözött a szívembe, hogy túléli- e a műtétet és nem várom a holnapot emiatt, hanem húznám, halasztanám az időt , hogy csak még egy kicsit szusszanhassak a bizonyosságig!- Olyan mintha most élném a hét szűk esztendők sokaságát. Nem sok jó történik és azt a kevés jót igyekezni kell gazdaságosan beosztani, hogy kifussa  addig míg elmúlik tőlem ez a keserű pohár.

Minden igyekezetem ellenére zsugorin őrizgetem a kalóriáimat egy dekát sem sikerült fogynom. :o))))
Ráadásul a sok eltervezett apróság sem került megvalósításra. Miszerint: - nem kötöttem meg még mindig a kis manó sapkát és a mandaláknak is annyi. Hát lenne hova és miben fejlődnöm még!
Egy barátom azt szokta mondani amikor a semmiről mesélek, akkor baj van. Hát most nem semmi amit ide pötyögtem. Ma egy dalt dúdolok állandóan. Az elaludni készül a nyárt. Ehhez a hangulathoz nagyon ide illik.