2015. december 29., kedd

Mienk élményű karácsonyunk


Az angyal szögre akasztotta szárnyát az idén és nem repült el felettünk. A karácsonyunk szép , meghitt , emberi gyarlóságokkal teli igazi karácsony volt. Jutott zsörtölődésre, sok munkára , fáradt de szép pillanatokra idő . Pont annyi mint amennyit elbírtunk, vagy akár úgy is mondhatnám , hogy annyi volt mindenből amennyit megérdemeltünk. Se több, se kevesebb. Ami kimaradt az idei ünnepből az az édes íz a szánkból a porcukor puha varázsa.Pedig mennyire szeretem ezt az élményt. Ábris is még félúton van. Már érzékeli a színes fényeket a sok- sok arcot, a mozgás örömét, de a vágyat, ami a karácsony hangulatát megadja, na azt még nem ismeri. A türelmetlen topogást, hogy na mikor jön már a Jézuska? Azt még nem érzi, ott legbelül, a zsigereiben. Így kicsit minden mindegy volt a karácsony esti hangulat. Az angyalszárny már meg van, csak az angyal még nem vette magára. Minden esetre örülök annak, hogy meg van ez a fontos kellék. Így legalább lesz miért várni egy újabb évet. Jövőre az angyal biztosan leszáll közénk. Addig pedig tesszük a mindennapok dolgait, szépen csendesen. Az idei év úgy sem volt elég jó arra, hogy érdemesek legyünk a csodára. Örülök, hogy lassan vége van. Felkészültem a nagy visszatérésre. Elbóbiskoltam kicsinykét ebben az évben. Nem találtam sehol sem mindazt, mi eddig kedves volt nekem. Időbe telt mire rájöttem, hogy új álmok és vágyak kellenek! Most, hogy tudom elindulok és megkeresem őket. 
Persze nem feledkeztem meg arról, hogy elhozzam a pillanatokat, mik az idei karácsonyunkat tették olyan mienk élménnyé.





9 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Ez a 2015. máshol sem volt igazi, viszont várom a nagy visszatérésedet, ide is, hiányoztál. Ábris nagyfiú! Azok a szemek!

Katici írta...

Kívülállóként, a képek alapján nekem tetszik a karácsonyotok.
Azt mondják a páros évek jobbak.
Várom én is a visszatérésed :)

(a videót, azt hiszem, csak Fanni ismerősei tudják megnézni)

csigahéj írta...

Holdgyöngy! A szemeit tőlem örökölte. Ez az egyetlen szép dolog van rajtam , amit átadhattam neki.

csigahéj írta...

Katici!
Nem megy nekem a videó belinkelés. Megtanulandó feladat.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Biztos vagyok benne, hogy újra megtalálod a motivációt, ami egy Nyilas számára életkérdés, hiszen a rutin az ellensége...
Boldog, elégedett új esztendőt kívánok!

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
csigahéj írta...

Drága Kata!
Ennél rosszabb évem még nem volt. Ragozhatom másként, de így éltem meg. Még soha nem került ekkora erőfeszítésbe reggel kikelni az ágyból és elkezdeni az új napot. Az esték pedig... Jobb nem beszélni róluk. Általában sírás, vagy annak környékén találtak. Elvesztettem önmagamat és ez végtelenül lesújtott. Ahogy az évnek is sikerült a végére érni, úgy a rossz hangulat is elfogyott. Végre kiszabadítottam magam a saját általam kötött béklyóból. Nagy , komoly döntéseket hoztunk Robival és januártól megkezdjük a terveink megvalósítását. Végre elengedem a rossz döntések fájdalmát. Itt az ideje szeretni magamat a hibáimmal és a nem jó döntéseimmel együtt.
A videót pedig köszönöm, hogy elmagyaráztad. Jövőre azt is megtanulom jól beilleszteni. Hát unatkozni nem fogok.
Végre megjött a keleti szél, vagy az északi és én felülök a hátára és repülök újra.
Boldogságban egészségben gazdag új esztendőt kívánok!

Holdgyöngy írta...

Nem tudom vigasz-e neked, de épp ma olvastam Ágnest. Eladta kedvenc házát, nagyon nehezen szokott be ide, ahol lakik. Vele éltük a fájdalmát.Évek teltek,meglett álmai háza, s most boldog. Neked is összejön, már döntöttetek az újról, az új lépésekről, szívből kívánom, hogy sikerüljenek terveitek. Boldog új esztendőt kívánok neked, nektek!

csigahéj írta...

Holdgyöngy Kedves!
Nem szokott vigaszt adni más fájdalma, szomorúsága. Igyekszem ha tudok segíteni nekik , de ma már azt tudom, hogy mindenki csak magán tud segíteni, máson sajnos nem. Az oda vezető utat tehetjük kevésbé fájdalmassá. Tán ebben lehetünk igazán hasznos segítői egymásnak!
Nekem mindig sokat segítettetek amikor velem voltatok a kétségbeesés sötét óráiban. Köszönöm ezeket a kedves gondolatokat.