2015. március 21., szombat

Tavasz hírnökei


Ábris ágyikója nálunk . Kézzel hímzett még a lepedője is. 
A picike takaróját fogalmam sincs ki készítette, mert használtan vettem. Látszik rajta, hogy csupaszív és szeretet jellemezte azt, aki ilyen aranyosan megtervezte és kihímezte. Ráadásul nagyon puha vászonból van.
Ma már nem készítenek ilyet. Egyszerűbb készen megvenni a műszálas csoda takarót, mint saját kezűen elkészíteni. A kiságyát  egy barátunk saját kezűleg faragta. Benne van kívül- belül a szíve-lelke. 


Az álomőrzők itt is készenlétben várják az apró trónörököst.


A japánbírs virágai szinte majd szét robbannak a kinyílás vágyától.



Nárciszok és a primulák annyira kedves színfoltot adnak
 ennek a parányi kertnek.




                             A mini árvácskák teljesen elborították a nekik szánt  kaspókat.

9 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Éreztem, hogy ilyen lett a kert. Szép hely várja ezt az Ábris gyermeket!

Katalin írta...

teljesen meghatott ez a saját ágy nálatok:)
és édesek ezek az álomőrzők (mi nem használtunk sosem, mert féltem, hogy ráborulnak, és megfullad:)))de ez az én keservem:))játékaiknak viszont kontrasztos erős színeket szerették:)

és csodaszép a kerted, igenis, és mesés, na

Rozsa T. (alias flora) írta...

Szépül a kert is, készen vár a gyekszoba is! Mindent elér a szerető gondoskodás.
Szép tavaszt kivánok nektek!

Györgyi írta...

AHa a hely nem is annyira ideális, mint kéne a szívünk remélem az./ Nagyon rossz a levegő az autópálya miatt./

Györgyi írta...

Ha már lesz aki megtöltse az ágyikót, akkor kikerülnek a játékok belőle. Csak egy marad maximum . Így nem lesz veszélyes. Most azonban még meg kell tölteni melegséggel a kis álomkuckót. Annával nagy vitám van a kontrasztos játékokon. Ugyanis ő a pasztell színeket kedveli és nem érdekli, hogy a gyerekek inkább az élénk színeket szeretik. Pont emiatt vettem meg az elefánit. Minden porcikájában gyerekcentrikus. Nagyon élénk és a mancsai zörögnek-börögnek.

Györgyi írta...

Rózsa Kedves! Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy időre elkészüljünk. Lassan a gyerekek is belejönnek a tempóba.

Márta írta...

Mikor érkezik a baba?
El sem képzeled mekkora csoda lesz!
Lilink ma hat éve született!!!

Györgyi írta...

Április 9-re van kiírva, de az orvos szerint jövő héten meg lesz.

Audrey írta...

Huuu, a közeli virágfotók apa művei? Csodáááás! <3