2015. március 3., kedd

Még egy születésnap



Hideg nyirkos napunk volt már megint. Láblóbázósnak indult. Aztán belecsusszantunk észrevétlenül a rohanásba.
Reggel még a kávé keserédesen áradt szét az ereimben. Meg- meg állt. Próbált utat törni magának az elmeszesedett erek közt. Majd a gyomorban  időzött kicsit. bele belemart  az érdes, nyálkás falába és kicsipkézte bolyhos redőit.Végül megállt a málladozó, rozsdás belekben. Itt aztán tombolni kezdett a fájdalom  és lassan végig gyűrűzött az elnyűtt testen.
Hát valahogy így indult ez a nap. Agyam számot vetett a napi teendőkkel. Először az elintézendő hívások listái sorjáztak agyam dűnéi közt, szépen sorban egymás után lépdelve. Maguk alakították ki a fontossági sorrendet. Ekkor valami motoszka ott hátul fejem legbelső szegmensében utat tört magának.
Emlékszel? Ma van a születésnapja! Hallod?
Fel kell hívnod! Tízenegy éve mindig így indul ez a napod. Siess már ! Vedd fel a telefont! Tudod, ha nem cselekszel elkésel! Már úton lesz és nem éred el.
Igaz. Lehet, hogy sosem értem el. Vitatkozom magamban.
Ekkor a kávé maradvány az idegességtől még egyet facsar a beleken. Nincs mese. Sürget a szükség.
Majd felhívom később! Vitázom magammal. Közben mennek az órák. Telik az a fránya idő.
Csörög a telefon.
Megdobban a szívem. Majd lehalkul, mert nem az ő hangja szólal meg a telefonban. Ismerős hang szólít. Kedvesen búg.
- Jó reggelt!
-Neked is.
-Jó, jó mondod, -halván kölletlenségemet,- Úgyis mennem kell.! Tudod sietek.
-Hát persze menjél csak, menj,,,,
Még egy ideig kezemben tartom a készüléket. Fel kéne hívnom! Még nem késő talán. Majd bénultan nézek magam elé. De késő. Már elindult.
Kimegyek a mosdóba. Végig csorog rajtam a meleg víz. Nem finoman simogat. Inkább égőn, sebzi  a bőrömet.
Beszélgetek közben veled és nem figyelek a fájdalomra.
-Emlékszel? Tavaly még együtt dumcsiztunk a kertben. Ép akkor hívtál, amikor az első kávémat ittam. Kora tavasz volt. Gyengéden sütött a nap és csak hallgattalak. Meséltél a borról. a tervről, az emberekről és...... emlékeztél. Éreztem ahogy a szemedben könnyek csillogtak. Belülről láttalak. Végre gyarló emberként viselkedtél. Sirattad apádat, magadat, a férfikort , az elhasznált és kihasznált nőket, a soha meg nem értett anyádat, aki oly erős volt, hogy elfelejtett anya, nő és feleség lenni. Aki maga alá gyűrte az egész családot férfiakat megszégyenítő erejével és ti megnyomorodtatok a saját súlyotok alatt. Csak úgy dőlt belőled a szó.
A kávé akkor is megkeseredett a számban. Ép úgy ahogy most. De akkor ott voltál velem , mellettem és hallhattalak, ahogy mondani akarod a kimondhatatlant.
A gyerekkor eltemetett fájdalmát.
Hát sajátságos születésnapod volt. Az már biztos.
Na mindegy.
Elmúlt.
Most fel kell hívjalak!.
Félek, hogy azt mondod. Apám meghalt. Mert mint a szú, ahogy rágja a fát, úgy eszi ez az érzés egyre mélyebbre magát agyam barázdáiba.
Végül arra jutottam magamban, hogy később hívlak! Mindent elsöprőn érzem  zsigereimben a gyávaságomat.
Lassan véget ért ez a nap.
Dolgoztam. Voltam orvosnál is. Beszéltem mindenkivel. akivel kellett. Jó gyerek akartam lenni, mert tudtam, hogy ott vagy velem. Meg akartam mutatni, hogy milyen ügyes vagyok. Azt szerettem volna, ha büszke lehetsz rám!
Estig vártál. Hétkor megszólalt a telefonom. A kijelzőn láttam, hogy Te vagy.
Csak néztem a készüléket és hallgattam a csörgést.
Már mindent elmondtam. Minek vegyem fel? Hisz hallottad, hallhattál, hisz egész nap velem voltál.
Közben kitartóan tovább csengett a telefon. Szokásodhoz híven nem adtad fel.
Majd végre csend lett. Üvöltő csend. Olyan mi fajtánk. Magunkra maradtunk az ordító csendben. Összegabalyodtak szokásunkhoz híven az érzelmeink. Már megszoktuk. Így szoktuk.
Éjjel fél egy van.
Kezemben van most is a telefonom.
Csak úgy még egyszer elmondom:

Boldog Születésnapot!

Hallllllllasz?
Halll...............asz.......?
...................
Magamban kimondom a neved.

8 megjegyzés:

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katalin írta...

bocs, csak vicceltem, törölj ki

Katalin írta...

a fejléced képe pedig nem igaz: nincs vége, és eddig se egy keskeny palló volt
egyáltalán nem
inkább tarka réten, dzsungelben, át meg áthálózódva mindennel, és mindenkivel, erős kőút, gyönyörű

Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katalin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katalin írta...

jövőre lesz kereken 50, akkor majd felhívod, most minek, elég egy sms
:)))))))))))

Györgyi írta...

Reggel elküldtem az sms-t. Azután beszéltünk is.
Rend van, béke van , csend van. :o)

Györgyi írta...

A stégnek nem vége van. Inkább elvezet egy ismeretlenbe ahol megszűnik a földhözragadt biztonságnak hit illúzió.