2015. március 7., szombat

Kirándulás négykézláb

 


Reggel igazi tavaszra ébredtünk. Egymásra néztünk és szinte egyszerre gondoltunk a Mátrára, de Robi mondta ki előbb.
-Megyünk egy kicsit Bagolyírtásra? -csak úgy autózni, kirándulni, emlékezni.
Rögtön izgatott lettem, majd eszembe jutott, hogy aki miatt mentünk az már nincsen ott.
-Nem ne menjünk! Üres nekem az a hely nélküle.
Aztán gondoltunk egy nagyot és elindultunk kirándulni a Dunakanyarba. Szentendre, Visegrád, Esztergom.Mentünk amerre a jó szerencsénk vitt. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyekre. Hegynek föl , le és újra föl. Olyan volt akár az élet. Minden pillanat új szépségeket tett elénk. Boldogok voltunk, újra fiatalok és a napsugártól egészen megrészegültünk.
Ugyan még síkterepen is probléma a járás, de mindenáron hegyet akartam mászni. Vonszolni, taszigálni szerettem volna kivénhedt tagjaimat és elérni  a visegrádi várat., Mátyás otthona dacol az elemekkel és még mindig büszkén magasodik a hegytetetőn.
A természetnek ma igenis lágy volt az öle. Kipróbáltam, hisz elnyúltam a réten rajta és sütetem a hasamat, az arcomat a napon.Hallgattam a madarakat Lestem a rügyeket és szinte sóhajtva kérleltem őket, hogy nőjenek gyorsabban és mutassák meg a virágaikat, miket egyelőre még oly csodásan elrejtenek! Néhány csipkebokor  még mindig üde színfoltot nyújtott a még kopár erőben.
Az igazi csoda számomra a Duna volt. Szinte hívott magához egy kis locsapocsálásra. De mértéktartón ellenálltam az invitálásnak és nem rohantam a vízbe. Egy pillanatra a gyerekkor is visszatért. Utoljára akkor láttam a Dunán lassan úszó hatalmas uszályokat.  Miután kiélvezkedtük magunkat a vízparton jöhettek az üde színfoltokat adó kisvárosok. Mindegyikben volt egy- egy szép kapu, míves ablakú ház, angyalos stukkó, vagy egy szép gondosan ápolt udvar. Kóstoltunk gyömbéres szarvas kolbászt és ettünk igazi házi kenyeret káposztasalátával. Kaptam piros tulipánt a virágos hölgytől, csak úgy, mert adni jó. Vettem nőnapra vessző szívecskéket a lányainknak, miniárvácskákat és már a húsvétra készülődve két köteg barkát.
Négyre már itthon is voltunk és gyorsan elültettük az apró színbombákat a vidám árvácskákat és primulákat. Még az sem ronthatta el a kedvemet, hogy mindeközben a fiatalok itthon nem csináltak semmit. Egy laza csuklómozdulattal legyintettem, hogy nekem így is jó. Nem az én otthonom festése késlekedik. Különben is mi is az utolsó pillanatban festettünk ki anno. A fiatalok ilyen dolgokban ráérnek, mert tudják, hogy erősek és lesz erejük a hajrához. Mi öregek  mindenre sok időt szánunk ezzel is fricskát mutatva a halálnak, hogy azt hiszük beleférünk még az időnkbe. Aztán ki tudja? Egy a lényeg. Mindenki más más okból, más ritmusra szavaz. A lényeg, hogy így is, úgy is elkészülnek a feladatok. Ha mindennap el kell mennem ahhoz kirándulni, hogy a fiatalok megcsinálják Ficánka szobáját, hát én örömmel megyek. Egy biztos a fészekrakás feladatát nem szabad elvenni tőlük. Különben sose tanulják meg  az otthon készítés dolgait.
Nekik is jobb, ha ők csinálják, mert nagyobb lesz a becsülete a saját munkájuknak. Nekünk is jobb, mert ez idő alatt olyan dolgokat csinálhatunk, amikre máskor nem jutelég idő.

10 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Nagyon jó ötlet, Györgyi, hogy rájuk hagyjátok a dolgot! Hogy megtanulhassák, ha ők nem, hát akkor más se teszi meg helyettük.
S főleg, hogy addig ti jót tesztek magatokkal!
Talán jön a tavasz, és szép is lesz?... Talán...

Holdgyöngy írta...

Igazat adok neked, az ő dolguk, az ő örömük legyen a készülődés. S közben ti is érezzétek jól magatokat.

superwomanatwork írta...

Szép helyeken jártatok. Nekem is nagyon hiányzik a Dunakanyar ♥

Györgyi írta...

A tavasz már itt van! Talán nekünk is jut elég erő belőle energia kamráink feltöltésére! Sőt hiszem hogy minket is átmelegítenek rövidesen az egyre melegebb napsugarak. Rózsa Kedves! Küldök egy kis melegséget . Remélem elér hozzád és erőt ad!

Györgyi írta...

Hát ezen ne múljék. Ez a tavasz sok örömet tartogat számunkra. Örömmel fogadjuk minden pillanatát, még ha néha fáradtak is vagyunk az örömünk kimutatásához.

Györgyi írta...

Magyarország egyik legcsodálatosabb helyszíne a Dunakanyar. Imádom.

Éva írta...

Láttatóan írtál. Nem is kellettek a képek, bár megnéztem volna őket! :-)

Töprengő írta...

De jó lehetett! Soraidat olvasva gondolatban ott jártam veletek. Valamikor budapesti osztályommal kirándultunk arrafelé, részben hajóval, részben gyalog. Csudajó volt. Ma már negyvenesek az akkori ötödikeseim. Szalad az idő, ki kell használni minden üde tavaszi menőke-vágyat!

Györgyi írta...

Elfelejtettünk gépet vinni. Ismersz nem vagyok valami jó fotós, így gondolni sem gondolok mindig rá.

Györgyi írta...

Életem nagyon szép eseményei és emberei köthetőek ehhez a tájhoz. Valahogy mindig odavezérelt az utam, ha fontos esemény előtt álltam. Mondani sem kell, hogy most is emiatt mentünk arra.