2015. február 2., hétfő

Engedelmességet tanulunk.


Mivel meglehetősen rossz idő van és mindenki beteg, így kénytelen-kelletlen a szobába szorulva élünk. A kutyák meg mindig ott és csak ott vannak, ahol mi. Így ők is a szobában kuksolnak. Mutogathattam a gyönyörű havat nekik. Majd hogy nem hülyének néztek, hogy ők ugyan ki nem mennek abba hideg, vizes latyakba. Tudhatnám, hogy az ágyon feküdni  bizony sokkal jobb! Úgy döntöttem, hogy nem hagyom teljesen ellustulni az ebeket. Tetszik, vagy sem, de tanulásra fogtam őket. Zora eddig nem mutatott hajlandóságot az engedelmesség gyakorlására.Mindig azt és úgy csinálta, ahogy neki tetszett. Velünk nem volt hajlandó egyeztetni a tetteiről. Most azonban elértem, hogy szófogadó. Robi sem hisz a szemének. Úgy gondolta, hogy Zora  az első kutyánk, akinek bármit mondunk hiába tesszük. Lehetetlen feladat elé állította. Szepivel hasonlította állandóan össze, ami Zorkától minden esélyt elvett. Egy szenttel nem lehet vetélkedni. Sokat vitáztam Kedvesemmel, hogy ez így nem helyes. Végre valahára elértem, hogy   kedvesebb lett vele, így a kutyának nem kellett tovább bizonyítania , hogy ő is ér valamit. Tehát megszűnt a hierarchia harc köztük. Mindketten betörtek kicsit. Eddig csak azt hallottam, hogy bezzeg a Szepi okosabb és jobb volt, mint Ő. Ami igaz is, de esélyt sem kapott szegény kutya. Ugyanis Szepikénk egyszeri és megismételhetetlen volt.
Olyan, mint az első igaz szerelem. Lehetőséget kell adni az utána következőknek is, különben egyedül maradunk. Hát így van ez a kutyákkal is.
Ha már a csodáknál tartunk Zozi is megtáltosodott, vagy csak felnőtt végre. Ő a világ legaranyosabb hölgye. Figyelmes, törődő, kedves és odaadó. Szóval álom jó. Jelenleg csak kapkodom a fejem, hogy áááááá ez nem is lehet igaz. Pedig úgy tűnik, hogy az. Újra és újra esélyt kapott az élettől is és tőlünk is. Míg egyszer végre élt is vele. Természetüknél fogva sok a hasonlatosságuk Zorával. Nem véletlenül imádják egymást.
Persze, hogy ne legyen minden tökéletes /mert olyan úgyis csak a mesében van/,  most Anna és az ő választottja adnak napi bosszankodni valót nekünk. Jól is van ez így, legalább érezzük a törődést. :o)))
Körülöttünk mindenki beteg. Legnagyobb csodálatomra eddig elkerült minket a vég. Persze az utolsók közt még elkaphatjuk az influenzát. / Csak ezt ússzuk meg!/
Azon imádkozom, hogy ne a téli pihenőnk alatt érjen utol minket az áldás! Nagyon várom már azt a pár napot. Most először megyünk el kettesben télvíz idején erőt gyűjteni. Robi és Anna ezen a héten még túlóráznak. Jövő héttől visszazökkenünk a megszokott kerékvágásba. Addigra pedig Zora lesz a világ legjobban engedelmeskedő kutyusa. Na ebben igazából nem hiszek, de viccnek jó volt. Érdekes, hogy a férfiakra allergiás a legjobban ez a kutya. Vannak kiemelt kedvencei a legjobb barátaink közül. Na velük egy percre sem áll meg. Egyfolytában ugrál rájuk és harsányan örömködik velük. Néha a szeretetet nehezebb viselni, mint az utálatot. Embereknél is ugyanez figyelhető meg. A rajongó szeret harsány, míg az utálat általában csendes gyilkos.
A  kertben lévő hóvirág egy darab virágot sem hozott. Viszont nagy- nagy örömünkre a szobában kinyíltak a nárciszok. És valahogy az orchideák is kibírták az idei telet. Gyönyörű  színfoltjai a szobáknak. Ebben a házban minden fordítva van. A kerti kutya a pamlagon, a virág a szobában érzi jól magát. A kertben pedig még a kutya sem marad el. A növények is csak immel ámmal vegetálnak odakint. A madarak jó messzire elkerülik ezt a helyet.. Joggal mondható, hogy erre még a madár sem jár.

Szepi utolsó képe.

Az örökmozgó Zorka első fotója.


Ilyen ma Őnagysága. 

2 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Ezek a betegségek és az idei tél, szörnyű. Érzem, mindenkit megvisel. Nálunk Zsebi kint él, vele inkább az a gond szeretetigényes, de ha magamat is alig tartom, nem tudok hozzá menni, de próbálok, legalább napi két simogatás erejéig. A közös játék elmarad, s ebből idén kicsit sok kijutott neki (s az oka miatt nekem is). Szeretet, utálat, elgondolkodtam, az én környezetemben olyan nyílt utálat, gyűlölködés folyik, nekem a szeretet lenne a furcsa. Az én erőm nagyon leszívják, elegem van belőlük. S oly sokszor jut eszembe Mamika ilyenkor egy hajdanvolt nevelőotthon sokgyerekes nevelője. Csüngtek rajta az intézetisek, imádták. Szeretetuszályt húzott maga után. Megdöbbentő élmény volt.

Györgyi írta...

Mamikák mindig mindenhol vannak. Csak néha annyira fásult az ember, hogy nem veszi észre. Tán azért, mert a környezetükben még jobban érzik az emberek, hogy mi az amiből kimaradnak. Ha nem a veszteségeinkre koncentrálunk, hanem a pillanatnyi örömökre, akkor a túlélés is könnyebb.
Ne hagyd, hogy a gyűlöletre jobban figyelj, mint a szeretetre! Magába szív és elpusztít!
Zsebinek nem lehet könnyű az imádott gazdija nélkül élnie. Sajnálom szegényt. Sokat lehet egyedül.
Mindjárt itt a tavasz. Akkor megint sétálhattok és játszhattok. Még egy hónap és vége a sötétségnek.