2015. január 5., hétfő

Szelíd csendesség

A fánk alatt még mindig vannak kibontatlan ajándékok, mert nem sikerült mindenkivel találkoznunk az ajándékozandó barátok közül. Tegnap délután elkezdődtek a bontási munkálatok. Először az adventi díszítések kerülnek dobozokba. Majd vízkeresztkor a karácsonyfáról is levesszük szépséges díszes ruháját. Szinte fizikai fájdalmat érzek ahogy az ünnepi kellékek apránként eltűnnek. Szeretem ahogy a lakás ilyenkor mesebelivé válik. Gyakran mosolygok azon, hogy mennyire egymásra találtunk Robival ebben is. Ő játszani szeret én pedig  mesélni. Mindketten a gyerekkor egy darabkáját szeretnénk átvinni az örökkévalóságba. Érdekes, hogy a lányok ezt mennyire nem hozzák. Pedig ők aztán mindkettőből kaptak bőven. Talán pont ezért van az, hogy nekik nincs hiányérzetük egyikből sem. Eléggé mosolyt fakasztó azt látni, hogy az apjuk játszik, az anyjuk folyamatosan mesél , ők pedig lepkehálóval fogdosva kényszerítenek minket a valóságba.Főleg Zsófi az aki mindig a mában a realitásban akar maradni. Még a betegségében is gyakorlatias. Úgy intézte, hogy mire vége az ünnepeknek, addigra a nehezén túl legyen, mert dolgozni akart menni mindenáron.
Anna csak csak elvan a magának teremtett álomvilágban, ahol nincs szegénység, csak szép ruhák, makulátlan külsejű emberek, harmonikus színek, királylánynak való szépségekkel teli élet. Az egyik gyerekünk idealista, míg a másik racionalista. Jól kiegészítik egymást.
Szóval magunk mögött hagytuk az ünnep fényeit. Most kissé halványabb, szelídebb, csendesebb világ jön. Hosszú estékkel, megnyúlt árnyékokkal és nyugtató csenddel.
A tél takarója a lélek takarója is egyben.
Mindeközben Ábris baba nagyokat nyújtózkodik édesanyja pocakjában és időnként már nekünk is megmutatja, hogy milyen erős legényke, hisz a mamija pocijának falát már  itt, ott kinyomja. Imádom nézni ahogy napról napra gyarapodnak. A pocak már elég tekintélyes méretű. Azt hiszem a lakója hatalmas ifjú herceg lesz! Anna ugyanis egy dekát sem hízott, csak a baba. Belegondolni is merész dolog, hogy a java még hátra van, hisz most még csak a hatodik hónap végén járnak. Mekkora lesz Ábris, ha már most ilyen nagy?

7 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Lányaitok talán később fogják visszaadni gyerekeiknek a magukba szívott jaték- és mesélőkedvet, az is lehet...

Györgyi írta...

Jó lenne, ha így lenne! A gyerekeik biztosan nagyon élveznék!

Holdgyöngy írta...

Az én fiam is ég és föld, de így a jó, kiegészítik egymást. Másrészt a kisebbik kezelhetőbb volt, nyugalmat hozott nekem gyermeknevelésben.

Mamka írta...

Igaza van Rózsának!!!! majd továbbadják a lányok a gyerekeiknek.
Holdgyöngyhöz pedig úgy tudok csatlakozni,hogy nálunk is mások a gyerekek.

Énnálam,nálunk még Karácsony van.:) Ha fizikai fájdalom lebontani a díszeket,akkor miért erőlteted? -ezt csak kérdezem.
Van a vízkereszt szokás, de erről valakinél írtam már, ha szeretnéd, itt is leírom.

Györgyi írta...

Megköszönöm,, ha itt is leírod, mert érdekelne. Én csak a fa leszedést tudom.
A különböző hagyományok, szokások mindig érdekeltek.

Györgyi írta...

Nálunk fordítva van. A nagyobbik a kezelhetőbb és szabálykövetőbb. A kicsi mindig önjáró. Hatalmas különbség van köztük, de pont ettől teljesek. Kettejük alkotnak egy egészet. Csodásak.

natimama írta...

Az éjszakai csendben szívesen üldögélek a fenyőfa mellett. Szeretem ezt a nyugalmat, a fenyő-illatot, a díszek ragyogását. Fáj nekem is, hogy le kell szedni. Tartanám, akár húsvétig is (és nem érdekelnének a szokások). De Kismaszatunk minden egyes tűlevelet megtalál, és vígan majszolja. Hiába, hogy ezüstfenyő, hiába, hogy földben van, és locsoljuk, hiába a napi kétszeri-háromszori porszívózás, a fenyő teszi a dolgát, hullajtja a leveleit. :o))) Az Ő kedvéért elfogadom, hogy búcsúznom kell az ünneptől így is.