2015. január 7., szerda

Monotonítás


A téli napok gyakran unalmasak. Nem történik semmi. Egyik megy a másik után stb. Pedig nem így van. Minden nappal egy lélegzetnyivel tovább örülhetünk a fénynek. Ma reggel hajnalban ébredtem. Még sötét volt. Valami belső nyugtalanság kilökött az ágyból. Idióta módon csendes őrültként elkezdtem takarítani. A felmosás hangtalan foglalatosság, így ezekben az órákban szabadon űzhető. Ahogy a pakolászás is. Végül a szellőztetés közben derengeni kezdett. Elhúztam a sötétítő függönyöket és akkor része lehettem Kosztolányi csodájának. Az égben bál volt. Nem is akármilyen. Harsány rózsaszín, vörös báli ruhák selymei, muszlin darabkái  tarkították az eget.  Annyira gyönyörű volt, hogy elállt a lélegzetem. Végre felocsúdtam és  utána megszólalt a vekker. Így Robival együtt kávézhattam és ez olyan finomságosan megnyugtató volt. Mire összekészült addigra elálmosodtam és visszabújtam a meleg takarók puhaságába.
Na és  igazából most indul az a monotonitás, amiről az elején meséltem.  Egy szokásos nap. Azonban ennek is lehet örülni, mert a megszokottság biztonságot ad. Estére pedig  egy kis mákos gubás kényeztetés mellett együtt nevetünk és beszélgetünk majd a barátainkkal. A téli esték hihetetlenül kedveznek a csacsogásnak. Van idő , nincs rohanás és a békesség érzés is jobban velünk van ebben a lassult világunkban.
Nem hiába szeretem a telet, hisz ezt választottam létezésem kezdetéhez is. Úgy tűnik ilyenkor vagyok magamban otthon.

3 megjegyzés:

Katalin írta...

tetszik a hajnali részegségetek :)),
és ahogy és állsz egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt véled ekkor,
de úgy rémlett, tán szárny suhant feletted
s feléd hajolt, amit eltemettél tán
rég, a gyerekkor.

Holdgyöngy írta...

Az eget együtt néztük, fotóztam is. Csodaszép volt.

Györgyi írta...

Puszillak benneteket.