2015. január 8., csütörtök

Hit, Bizalom , Remény egy csöppnyi analízissel megspékelve


Az idei év nagy célkitűzése számomra, hogy a gondolkozásmódomban ezeken a fogalmakon javítsak. Az utóbbi években rengeteget veszítettem a pozitív hozzáállásomon.
Fölöslegesnek tartanám az okokat firtatni, mert minden ok mögött mi magunk állunk. A felelősségtudat ebben a kérdésben nem elhanyagolható. Hisz oly könnyű a külső körülményekben keresni a hibát. Mégis, ha hajlandóak vagyunk igazából vizsgálódni bármely kérdésben, hamar kiderül, hogy a saját dolgaink hiányossága áll az ügy hátterében.
Ma leizzadva ébredtem, mert azt álmodtam, hogy Zozót kirúgták a munkahelyéről. Miután felébredtem ittam egy pohár vizet és átgondoltam mi irányíthatta a tudatalattimat ennek a félelemnek a szolgálatába? Természetesen egy hatalmas csalódás, amit nem is olyan rég az egész családunk elszenvedett. Azonban nem jó megoldás az, ha mostantól minden történés elindíthat bennem egy félelem láncolatot. Arra jutottam, hogy Hinnem kell abban, hogy kétszer nem történhet meg ugyanaz! Ha odafigyelünk az elkövetett hibákra és tanulunk belőlük.
Pipa. :o)
Ha minden hibát igyekeztem kijavítani amit előzőleg elkövettem, akkor joggal Bízhatok a sikerben. Újabb pipa. :o)
Ezáltal teljes elánnal  Reménykedhetek abban, hogy a dolgaim rendben lesznek.
Ismét pipa. :o)
Ami viszont okot ad a mosolygásra, hogy magamfajta elfuserált lény még álmodni sem tud normálisan, mert azonnal analízisbe kezd. Hát hiába no. Senki és semmi sem lehet tökéletes.
Újabb pipa és szmájli, mert megérdemlem.
:o))))



Milliónyi jó lehetőség jön felénk egy nap. Ép úgy ahogy ezek a színes labdák.
Rajtunk áll, hogy mennyit ragadunk meg belőlük.

4 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Jó volt olvasni ezt a bejegyzésedet(is).

Katalin írta...

csak ezt a szigorú önértékelést nem értem
(de ez az én hibám :) : most olvasom Szendi G. könyvét):))

a zene isteni, öt éve imádom, nekem mindig olyan ez a labdák gurulása, mintha átadhatnám magam az események zuhatagának, hagyom, hagy guruljanak:)))szeretem

Györgyi írta...

Köszönöm.

Györgyi írta...

Ezt a zenét és a hozzátartozó reklámot imádom. Amióta megjelent azóta mindig megmosolyogtat.