2014. október 30., csütörtök

Testvérek


Ahányszor rájuk nézek annyiszor meglepődöm, hogy milyen tökéletesek, és mennyire különbözőek. Belül azonban mindketten a szeretetről szólnak. Ez az ő közös pontjuk. Ha ezer évig élnék akkor sem tudnék betelni a csodával amit az életembe hoztak. Elfogult vagyok . Igen. De ki legyen az ha nem az édesanyjuk?


Ahogy telnek az évek egyre jobban összekovácsolódnak. Öröm ezt látni, mert így sose maradnak magukra. A napokban tesós napokat tartottak és együtt utaztak Debrecenbe. No nem pulykakakasért, hanem egy verses délután előadásért. Jó látni, hogy az almák nem estek messze a fájuktól. Ha érdekli őket valami, akár a világ végéig mennek, hogy enyhítsék a tudásvágyukat.



2014. október 25., szombat

Öreg néne őzikéje


Nosztalgiázós kedvemben vagyok. Nem is kicsit.
Amikor kicsi voltam nagyon szegények voltunk, így nem sok pénzünk volt mesekönyvekre. Anya minden este olvasott egy mesét. Ilyenkor már megfürödve baba hintőporos illatban lubickolva élveztem a közösen eltöltött időt. Anyánál nem, volt kecmec. Fél nyolckor fürdés utána irány az ágy és jött a mese. Az első mesekönyvem az Öreg néne őzikéje volt. Kívülről tudtam, mégis annyira élveztem ahogy Anya szinte eljátszotta a történetet. Minden szereplőnek saját hangja volt. Ráadásul Anyu néha mókázva még a mozgásokat is eljátszotta, így hiába volt ugyanaz a mese, mindennap másként szólt. Mesélés után még beszélgettünk kicsit. Volt rá időnk, mert nem lihegett a sarkunkban egy apa aki szerette volna ha a párja végre vele is törődik. Ketten voltunk egymásnak. Mégis teljes volt az előadás, hisz volt színész és közönség is.
A könyv grafikája egészen különleges. A színek és a tónusok visszaadták gyönyörűen a történet hangulatát. A későbbi kiadások sajnos ugyan ugyanazokkal a képekkel voltak illusztrálva, de sem a papír minősége sem a nyomdai munka nem hozta vissza annak a könyvnek a hangulatát.
Teljesen értem és érzem, hogy ez a ragaszkodás egy gyerekkori emlék manifesztációja, de mégfis ragaszkodom hozzá. Szeretném, ha az unokám megismerhetné ezt az érzést. Ráadásul azt is szeretném, ha akár minden este velünk lehetne anya szellemisége ahogy megpróbálnám úgy mesélni a mesét ahogy tőle hallottam.
Természetesen lesznek új mesék amelyek majd az én meséimként ívódnak bele a kicsi emlékezetébe. Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor majd neki is a gyerekkori emlékek olyanok lesznek amiket érdemes lesz továbbadnia az ő gyerekeinek. Így él egy család több emberöltőn át.
Talán én vagyok túlontúl érzelgős, amiért szeretném az emlékhez a napi valóság élményét is társítani. Az illatot, a színeket és a hangot.
Egy biztos. Páratlan élmény ilyen emlékeket átadni és megélni azt az érzést, hogy nagymama leszek.
Amúgy az élet mostanában nem mindenben dédelget, de jól van ez így, mert legalább nem tunyulok el.
Mindenesetre most tűvé teszek mindent, hogy megtaláljam valahol ezt a mesekönyvet. Olyan ez mint a népmesében a csoda morzsa. Bár csak három morzsája volt a királyfinak mégis beosztotta addig ameddig el nem ért a céljához. A jól beosztott életmorzsák életünk végéig táplálnak minket.

2014. október 17., péntek

Csattanások

Hatalmas robaj olyan érzés mintha a ház esne szét. Rohanok ki amennyire tőlem telik , bár  a sebesség vitatható. :)
Nyitom a kaput. Zora dühöngve nyüszít, Süti megveszekedetten csahol. Feje tetején áll egy pillanat alatt az amúgy csendben zajló világunk. Rémült emberek nyüzsögnek odakint. Mint egy riadt hangyaboly olyanok. Egy pillanatra nem értem mi is van?  Mindenki kiabál. Majd lassan tisztul a kép. Három autó egymás hegyén- hátán tipródva áll a járdán és az úttesten. Kicsit lehiggadok. Akkor tehát még sem a ház. Baleset történt. Jönnek a mentők egy csapat rendőr mindenki szeretné ellátni a feladatát, de annyian vannak, hogy nem férnek egymástól oda. Majd ahogy változik lassan a kép kiderül, hogy minden ember jól van, de az autóknak annyi. Én már megyek is be . Fojtogat valami rossz érzés. Ma el kellett volna mennünk és nem engedtem, mert úgy éreztem bajunk lesz az úton. Vén boszorka lakik ott belül. Megsúgta a bajt. A kommunikáció még messze nem tökéletes. Ugyanis csak azt éreztem, hogy baj lesz. Azt nem, hogy kivel.
Tegnap dümmörögtem kicsit Dümmörgővel. Nagy bánatomra elmaradt a negyven éve megszokott hatás. Együtt dümmörgésünk után most nem lettem nyugodt. Olyan volt, mint amikor elmarad egy ölelés. Arcul csapott a hiányérzet.
Ma az élet  más oldaláról is csatt volt. Novemberben újra választások lesznek nálunk. A Fidesz nem tudta feldolgozni az elszenvedett vereséget, ezért inkább óvást nyújtott be.
No komment.
Ki kapott itt igazi pofont? Hát természetesen mi a szavazók. Mert jelen esetben a polgárok véleményét kérdőjelezték meg ezzel. Utálom a politikát. Nem fair play szabályokkal játszanak.
Csak ülök és fogom a fejem.
Hol élek?
Itt!
Ebben az országban, ami történetesen a hazám. Bár lakást hihetetlen könnyen váltok. hazát nem. Ennyire nem szeretek vándorolni.
Hangzatos szó  Haza. Mégis nekem fontos. Tartást ad. Ha már otthonom nincs, legalább hazám legyen!
Otthon.
Hát szégyen szemre elvesztettem. Illetve nem is . Én vesztem el miközben kerestem. Nem jó helyre mentem.
Tán ez életem legfájóbb pofonja. Ráadásul magamnak köszönhetem. Így csak magamban nyűgösködhetek miatta. Illetve itt a blogon.
Két éve nem teszek mást csak nyűglődöm. Hát ciki, vagy sem. Ez van. Vénségemre nagyot hibáztam.
Hiszek benne, hogy idővel kijavítom ezt a hibát.
Talán tanulok  belőle!
Addig ameddig nem sikerül, fogom az égő orcám és igyekszem egy életre tanulni a hibáimból.
Lehet, hogy minden pofonnak van valami értelme?
Talán az országot ért pofonoknak is?
Remélem!!!!
Természetesen hidegfront van.
Ennek hatása érződik a kinti és  benti csattanásokból.


2014. október 13., hétfő

Az ősz könnnycseppjei


Ma nem csak a leveleken és a fűszálakon  csillantak meg a gyémántfényű cseppek, hanem a szememben is. A gerincemig hatolt a tél emlékének felderengése. Éreztem a csontjaimban a hangszínemben, hogy valahol ott messze. már készenlétben áll és vár. Az idén nagyon közel merészkedik majd. Mintha üzenne előre, hogy minden hiába elkapja a grabancomat és nem ereszt .
Sírtak reggel a levelek a megfakult virágok. Könnyeikkel búcsúztatták az öreg vándort. Az ősz pedig botjába kapaszkodva elindult az elmúlás felé. Ahogy utána nézek könnyek peregnek le arcomon. Kit siratok. Azt hiszem önző módon magamat.
Nincs mese ez az ősz valahogy más mint a többi.
Könnyezős.

Indián ének

vannak vidékek
ahol az ének
kiment szokásból
ha van is élet
azt hihetnétek
mindenki gyászol

pedig csak védett
helyen az ének
valahol mélyen
szunnyad a lélek
legjobban féltett
gyönge csücskében

vannak vidékek
ahol a népek
csöndben az ágak
jelekkel élnek
beszélni félnek
viharra várnak

1982

Kányádi Sándor

2014. október 9., csütörtök

Egyszerű az élet




Reggel belenéztem a tükörbe és nem tetszett ez a nagymama projekt látvány. Gondoltam, ha már így alakult, hogy nagymama leszek akkor ideje a külsőmet is ehhez az állapothoz fazoníroznom. Ennek elérését a hajam lenövesztésével kezdtem el. Hisz a nagymamáknak fehér hajuk van. :o)
Szóval hajnalban félig kómásan megpillantottam a  tükörképem és visszariadtam.
-Úristen! Ki ez a vénség? Mert rám nem is hasonlít az egyszer biztos. Ugyan két hónapja nem festettem be a hajam, emiatt láthatóvá vált a riasztóan unalmas egérszürke színe.
Különben is az oké, hogy illik kicsit idősödni.
No de ennyire?
Azt már nem!
Így ráöntöttem egy vödör hajfestéket a hajamra. Majd némi alapozás következett az arcomon. Végül egy halvány sminkkel tetéztem a látványt.
Estére,  aranyba, bársonyba és természetesen slankító  feketébe öltöztem. Meg sem álltam a MOM Kultúrális Központig és belevetettem magam az ott gyülekező ismerősök,  rokonok kavalkádjába. Jöhetett az igazi pezsdülés, zenével, tánccal, sok latinos ritmussal és az est fénypontjával . Bálinttal.
Mire véget ért a nap és belenéztem a tükörbe egy ízig vérig fiatal nő nézett vissza rám..
 -Jogos kérdés, hogy hova lett a nagymama?
Hát! :o))))
Valahol két pamacsolás között kámforrá vált.
Gondolom, ha eljön az ő ideje, akkor előtotyog majd valamelyik sublót fiókból és a fájós derekát tapogatva sopánkodik, hogy itt fáj, meg amott és ezek a mai fiatalok mit sem tudják, hogy milyen az ha az embernek ennyi baja van. ::o)))
Addig is
"Egyszerű az élet"  és én csak erre figyelek.
Különben is holnap péntek van.és két napig a földre vissza se térek.
Felcsatolom a szárnyam és hagyom, hogy vigyen a szél!
:o))))))))
Majd eljön megint a  hétfő reggel és ismét a sárga csekkek veszik át az uralmat az életünk felett.
Van még három nap, ami csak a miénk!

2014. október 8., szerda

Aggódva ébredés



Egy ideje számomra aggasztó dolgok történnek . Mivel nem éltem a háború alatt, így csak filmekből, olvasmányaimból és elbeszélésekből ismerem a bombázások előtti szirénát. Azonban  idén nyáron próba címszó alatt számtalanszor hallhattam. Először elfogadtam, hogy így van ez jól, néha ellenőrizni kell a rendszert. Igaz az kérdés volt, hogy eddig miért nem tették? Valami rossz íz keletkezett a számban, de igyekeztem nem figyelni rá. Aztán ismét próba volt. Ekkor már nem hagyhattam figyelmen kívül azt, hogy Ukrajna közel van és az Oroszok is. Mint tudjuk arra felé konfliktusoktól izzik most a levegő. Majd ha lassan is, de megnyugodtam. Tegnap megint megszólalt a sziréna.
A gyomrom galacsinná szűkült és akarva, akaratlan a sajtószabadság , a korrekt tájékoztatás hiánya , a bizonytalanság érzés  mind ott dobolt egyszerre a dobhártyámban és a sziréna vijjogásában öltött testet.
Csak az a kérdés, hogy valós, vagy az elmém által túlfűtött dologgal állok- e szemben?
Mindenesetre az álom messze elkerült az éjszaka. Reggel a világossággal egy időben már a konyhában matattam és kivételesen én készítettem el a reggeli kávét. Legalább nem egyedül szorongtam tovább. Kedvest felébresztettem  meleg bariton hangja végre megnyugtatott. Ráadásul kegyesek voltak hozzánk az égiek, mert ritka vendéget küldtek az ablakunk elé, egy daloló rigó formájában. Mióta itt lakunk még nem találkoztam vele.
Minden fortélyt bevetettek az égiek és én is, hogy a szorongást minél messzebbre űzzük.
Csak az a kérdés, hogy meddig sikerül a nehezen megszerzett nyugalom marasztalása?
Bár elvileg most tűzszünet van Ukrajnában, de nem lehet tudni, hogy meddig?
Gondolom a szirénák nem véletlenül vannak készenlétben tartva!
Mindenesetre anya mondata cseng a fülembe, ami kicsit sem volt optimista.
- Kincsem! Ha még egyszer háború lesz, már nem kell az óvóhelyre menni, hanem lapos kúszásban a temető fele vedd az irányt!
Lám milyen szerencsénk van ezzel a mostani lakásunkkal. A temető még kúszva is elérhető.
:o)

2014. október 6., hétfő

Az ősz érintése


" A boldogság
az élet apró dolgaiban rejlik.Aki nem figyel,annak számára láthatatlan marad. "


Most bennem minden a gyerekekről szól.
Az őszről velük kapcsolatban ezek jutnak az eszembe.
-az első sütőtök majszolás , a püré a világon mindenhol volt csak a szájukban nem. Amúgy szeretem ezt a színt, így nem volt ellenemre a látványa.
- második közös őszön már kirándultunk és hemperegtünk az avarban. Az az illat mindannyiunk orrában egy életre ott maradt.
-harmadik őszön gesztenyét gyűjtöttünk és bábokat készítettünk belőlük.
-negyedik őszön meghalt a Mama és soha többet nem találtuk meg. A lányok ekkor találkoztak először az elmúlás fájdalmával.
-ötödik ősz Anna fájdalmáról szólt. Amikor is megértette, hogy az ő Mamija más. Nem tudott ezzel a fájdalommal mit kezdeni. Magányos lett ettől. Az őszhöz ez a hangulat is hozzá tartozik.
-hatodik ősszel iskolába mentünk. Úgy éreztem mindannyian.
-hetedik ősz Zozó ovis lett. Számomra pedig elkezdődött a karrier és az ezzel járó nyüzsis élet.
-nyolcadik ősz, kilencedik ősz elmúlt egy szempillantás alatt.
tizedik ősz Zozi zokogva elkezdte az iskolát.
Innentől valahogy az őszök egybe folynak.
Egészen addig ameddig a hajam nem kezdett el őszülni. Ami együtt járt az ősz új értelmezésével és az elmúlás már jobban megérintett. A lehulló levelek , a szarvasbőgés, a reggeli köd, mind- mind hirtelen több lett és szebb, mint addig volt.
Észrevétlenül zajlott mindez. Mikortól történt, hogy az addig nem finomnak érzett méz illata hirtelen fontos lett, hogy a gyermekkori gesztenyesütés visszatért a szokásaink közé, hogy az almakompót már nem csak "betegi" étel volt, hanem könnyed vacsora lett, hogy a sült alma családi csemegévé lépett elő, hogy a az égett avar illata a lelkemig kezdett hatolni, hogy hajnalonként plédbe burkolózva teázom a kertben, hogy a temető szent hellyé vált és nem a halottságról szól? Nem tudom.
 Tegnap Anyáéknál jártunk a temetőben. Elmeséltük nekik is az örömhírt. Na nem mintha nem tudnák. :o)
Az ősz a maga gyönyörű színeivel elhozta nekem a színes sálak imádatát is.
Az idei ősz pedig Pocak Benőről szól. Ismét babázom. Készülődöm az anyaságra, csak most másként.
Ölelősen.
Azonban vannak dolgok, amik nem változnak.
Már most millió terveinktől roskad az élet. A tél az nem a pihenésről az alvásról fog szólni az idén, hanem a karácsonyi várakozás élményének egy egész télen át kitartó izgalmáról. A cserépkályha melege nem a szép zöld öreglánytól lesz. Hanem  belőlünk árad majd mindenki felé.
Elővettem a lányok színes pathcwork takaróit , amiket pici korukban nekik készítettem és a baromfiudvar lakói elevenednek meg rajtuk. Szép kis firma voltam, mert két havi gázszámla árát költöttem akkoriban rá. Megérte, mert mindketten nagyon szerettek játszani rajtuk, no és meleg takarónak sem volt utolsó egyik sem.  A régi kedvenc mesekönyvekről leporoltam a port és szépen a helyükre pakoltam őket. Előkerült az első nagy kedvencem az Andersen könyv. Csodás illusztrációi még ma is elbűvölnek.
 A babakocsi is várja már pici lakóját . Ahogy meg van már az első takaró és Pocak Benő ruhatára is készen áll.
Mint mindig, úgy most is az öröm pillanatait ízekre szedem és az utolsó porcikámig hagyok rá időt, hogy élvezzem őket.
Nyilas énem túláradó természete zöld lámpát kapott. Mondanom sem kell, hogy most bezzeg élek is, mint hal a vízben. A betegségek meg ott lapulnak némán bennem, mert nem engedem szóhoz jutni őket.
 :o)))

2014. október 3., péntek

Mosolygó lélek


Éjszaka esik, nappal kicsit kisüt a nap. Hideg is van meg nem is. Cammognak a percek míg nem órákká állnak össze. Majd nap lesz belőlük és végül egy szempillantás alatt ott vagyunk, hogy elmúlt minden.
Még  nem ocsúdtam Stali halálhírétől. Képtelen vagyok elfogadni, hogy nem beszélünk többé.
 Az utolsó egy évben úgy alakult, hogy elkezdtem őt  Stali Mamának hívni. Tán a saját anyám hiánya, vagy az a tény, hogy mindig volt hozzám egy kedves szava, figyelme a sorsunk iránt, alakította ki bennem a Mama megszólítást. Vagy az a tény, hogy csak az anyák képesek ennyire önzetlenül szeretni. Pont úgy, ahogy ő tette ezt mindannyiunkkal. Az is lehet, hogy a gyermeki bűntudat alakította ki bennem ezt a megszólítást, mert a mi kapcsolatunk bizony nem csak szépségeket adott egymásnak. Nem egyszer komolyan veszekedtünk, majd nem beszéltünk és ahogy ez már lenni szokott, a maga természetességével kézen fogott és megtanított megbocsájtani. Vezetett az úton, ahol én bizony eleinte prüszkölve , lázadozva , néha hisztizve fogtam a kezét, valamiért a legmakacsabb duzzogásom közepette sem eresztettem el.. Elfogadtam amit mondott és mentem arra amerre ő vitt. Gyöngéden, könnyen vezetett az élet viharain át. Amikor kellett biztatott, bátorított, de olyan is volt, hogy megdorgált. Mindig  azt mondta amit ép kellett.
Egy idő után végre vita nélkül fogtam a kezét és mentem arra, amerre mondta. Bíztam benne.
Pont úgy, ahogy anyában bízunk. Hát így lett ő Staliból  Stali Mama.
Azt is megtanította, hogy az élet véges és ő hamarosan elmegy. Meg azt is, hogy ha ez bekövetkezik, akkor mosolyogni szeretne látni, mert élni csak így érdemes.
Mosollyal a lelkünkben.
Tegnap együtt voltunk Natival és emlékeztünk rá. Beszélgettünk és anekdotáztunk. Mindezt sikerült úgy tenni, hogy közben mosolyogtunk. Szívből, ahogy tőle tanultuk.
Az eső közben könnyeivel áztatta a kertet, az utakat, a világunkat. Tisztára mosta és felfrissítette a körülöttünk lévő életet.
Reggelre felszáradt minden. Nekünk nincs más dolgunk, mint mosolyogva tovább indulni.
Most már nélküle.
Mosolygó lélekkel, úgy ahogy tanította.

2014. október 1., szerda

Stalinak


Kedves

Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
álarcodat magadra szoritod,
s nem tudja senki, hogy voltál titok,
hogy voltál nékem ismeretlen oltár.
Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva,
élő titok egy még nagyobb titokba.
Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz,
napos, ártatlan, fáradt, graciőz,
kis fákkal és kis bárányfellegekkel
és végtelen és bús, akár a tenger,
és megkuszálja hullámos hajad,
szemed alá rak szarkalábakat.
S egy délután, ha ülsz az ablakodnál,
ijedve kérded: micsoda zenél?
És este búgni, bőgni fog a kályha
és künn az utcán fújni fog a szél.
Te sírva szólitod a Véghetetlent,
s felelni fog a föld és a göröngy.
Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng,
és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy.

Kosztolányi Dezső


Mérföldkő


 Vége van az első trimeszternek. Ilyenkor esedékes a genetikai ultrahang, olyan családoknál ahol a megengedettnél nagyobb genetikai kockázat várható. Gondolhatjátok mekkorára szűkült a gyomrunk miközben a vizsgálatot végezték. Hála Istennek mindent rendben találtak a babánál és a mamánál egyaránt. Akkora kövek gördültek le a szívünkről, hogy apró világunkban hatalmas földrengés volt észlelhető.
Miközben minden oldalról szemrevételezték Pocak Pankát    kiderült, hogy nem Panka a kis lakó, hanem Benő. Édesanyja nagyon megszeppent a hír hallatán, mert azt hiszi magáról, hogy ő a kislányok nyelvén ért csak. Pedig mire Benő a világra jön megtanítja anyukájának, hogy miként kell bánni  a kispasikkal.  A nagyokkal anya már remekül szót ért, így a kicsikkel sem hinném, hogy baj lenne! :o) Persze anyának ehhez minimum illik felnőnie és elhagynia a királylányok rózsaszín világát. Aggodalomra semmi ok, mert anya könnyen és hamar tanul. Az elmúlt három hónap legalábbis ezt mutatja. Apának bezzeg büszkeségtől duzzad a szíve. Naponta többször érdeklődik anyától, hogy a kisfia és az anyukája hogy vannak? A munkával eltöltött órák most lassabban telnek, hisz minden figyelmüket a jövő tervezésével töltik. No és persze a "fiatalság" korának búcsúztatásával. Annyira muris ez az igyekezetük. Minden napba egy fél életet igyekeznek belesűríteni, mert azt hiszik a baba után ők eltűnnek.
A mai generációnál gyakori ez a jelenség. Végtelenül önzőek  és ugyanakkor kishitűek. Szinte képtelenek magukon kívül mással is foglalkozni. Egy új generáció van  kialakulóban. Ők nem a kollektívában, hanem önmagukban képesek gondolkozni. Olyan, mintha egy hatalmas lépcsőfokot lépne ez a generáció. Nem ragaszkodnak a család megtartó erejéhez,  a saját önállóságukat ismerik csak el. Bármily meglepő ők képviselik a ranglétrán a felnőtteket, azáltal, hogy csak a maguk képességeiben bíznak. A családból kirepüléssel számukra megszűnnek a tabuk és az általuk nyújtott biztonságok. Nem falkában élnek, hanem egyedül. Így kénytelenek idővel öngondoskodóvá válni. Így leírva ez az egész paradoxonnak tűnik és talán érthetetlen is, de mégis ezt tapasztalom, amikor ezt a célcsoportot vizsgálom. Hát ezt most jól elkomolykodtam.
Azonban a lényeg az, hogy egy gyönyörű kislegény érkezik majd hozzánk.
Nagyapónak vannak félelmei ezzel kapcsolatban. Ugyanis ő utál focizni. Megnyugtattam, hogy erre nem lesz gondja, mert apa leginkább a focit szereti és érti. Ez az ő szenvedélye és a szerelme  is. Nagyapó számára megmarad magának az életnek a  tanítása és minden más játék megmutatása. Szerintem sokkal jobb móka  ezt átadni, mint focizni.
Bőven van idő tanulni a leendő szerepeinket és a velük együtt járó feladatokat. A felkészülés ugyan tudományos precízséggel történik, de a megvalósításban úgyis csak a szívünknek adunk majd teret. Eddig is így működtünk, gondolom ezután sem lesz másként. :o)