2014. szeptember 23., kedd

Szeretet szürete







Az élet igazán a kedvesebbik orcáját mutatta meg nekünk az elmúlt hétvégén. Natiéknál voltunk családozni. Tanítani kellene , hogy így is lehet együtt lenni. Ölelőn, kedvesen, egymásra figyelve. Több generáció együtt. Ma már szinte kihalóban van az ilyen kedvesen, csak úgy együtt lenni élmény. Éltem az első perctől az utolsóig. Dédike  a maga csendességével és mosolyával adta meg az élet keretét. Natiék a hátterét, a gyerekeik a cselekvést, a picik pedig az örömöt. Teljes volt a békesség.  Még a nap is kibújt a felhők mögüli rejtőzködéséből.
Nincs az a pénzbeli gazdagság, ami pótolhatná azt a boldogságot, amit a családi szeretet ad. Senkinek sem kellett megmondani mit tegyen. A teendők észrevétlenül megtalálták a gazdájukat és könnyedén elvégezhető apróságnak tűntek. Nem voltak sztárok, sem főnökök. Természetesség és szeretet volt. 
A gazdagság nem pénzben mutatkozott, hanem belső szépségekben. Olyan volt ez a nap, mint egy tisztító kúra. A szeretetlenség okozta bepiszkolódás lemállott rólunk és fényruhába öltöztetett minket az egymás iránt érzett szeretet.
Olyan élményekben volt részem amiket vagy már, vagy még nem élvezhetek. Ancika Nati anyukája Édesanya szerető jelenlétét idézte elém. A sok unoka pedig a nagyszülősség semmihez sem hasonlítható kényeztető melegségét.  Kedves nem tudott betelni Kismaszat dajkálásával. A kicsi ember fityiszt mutatott a világnak. Öntudatlan apró mozdulatában  komoly életfilozófia fogalmazódott meg. Szabad fordítás a mozdulatáról  csak annyi, hogy
 " Fityiszt mutatunk neked te csúf világ! Mi akkor is boldogok leszünk!"
Natiéknak hála tele lett a szívünk szeretettel és hittel. Mire hazaértünk  már tudtuk, hogy képesek vagyunk mi is tovább adni a csodát a saját gyerekeinknek, unokáinknak. Gyönyörűségesen szép nap volt. Ha már ősz van, akkor használjunk ehhez méltó hasonlatot. Szüret volt ez a javából. A szeretet melegének  szürete. Remélhetően ez elegendő energiát ad mindannyiunknak  a hosszú télre. A szürke  szeretet mentes napokra, amikor a reménytelenség belepi a szívünket. Sajnos lesznek ilyen napok. Igyekezni fogok felidézni ezeket az órákat, szépségeket. Remélem, így könnyebb lesz átvészelni a sötétség idejét!
Nagyon finom élmény volt ennyi szeretetben megmártózni. Volt mit tanulni. Az önzetlen szeretet ma már szinte csak a bibliában van. Na meg ebben a CSALÁD-ban. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodás szüretnek.
Megint bebizonyosodott számomra az, hogy igazi gazdagság az , ha szerethetünk, és szeretve vagyunk.

2014. szeptember 16., kedd

Találkozás



Tegnap rendhagyó találkán voltam. Különleges volt több szempontból is. Ugyanis egy olyan emberrel találkoztunk aki az egész életünket megváltoztatta. 29 évvel ezelőtt találkoztunk először. Egy véletlen folytán kerültem hozzá. Az orvos aki Anna szülését vállalta gyakran lepasszolta a napi rutint a mellette dolgozó kolleginának. Életem nagy szerencséje volt ez. Ugyanis a sok átbeszélgetett óra egyre közelebb hozott egymáshoz minket. Mire Anna megérkezett már barátok lettünk és sok apró titkot osztottunk meg egymással. Megnyugtató érzés volt , hogy ott lesz mellettem a műtőben és ez a tény valahogy garancia lett arra, hogy nem lesz semmi baj. Anna az ő kezében volt először. Egy életre szóló kapcsolat szövődött köztük. Az élet nem mindenkivel kegyes. A barátnőmnek nem lehetett gyereke, így azok a babák akik nála születtek kicsit az övé is lettek. Zozó is nála született. Együtt izgultuk végig a várandósságot. Nap mint nap küzdöttünk a könnyeinkkel, mert tudtuk, hogy nem lesz egészséges a baba, csak a betegség mértéke volt ismeretlen. Majd amikor megszületett a kicsi Zsuzsi végig mellettünk volt. Jóban rosszban . Nem volt könnyű dolga, mert őt is bántotta, hogy nem lehetett időben kiszűrni a bajt. Így a bűntudat mindkettőnk osztályrésze volt, csak ő neki még panaszkodni sem volt szabad. Tartani akarta bennem a lelket, ami akkoriban egyáltalán nem volt könnyű feladat. Ugyanis teljesen összetörtem.
Most pedig ismét ultrahang monitort nézünk közösen. Az Unokámét. A szíve kalimpál és integet . Láttok? Itt vagyok! A lábacskái és a kezei még parányiak, de már jól láthatóan mozognak. A képekből úgy tűnt hogy nagyon virgonc és jól érzi magát a kicsi a pociban. Tegnap végre a Apukája is megláthatta a kicsit. Öröm volt ránézni az arcára. Egészen megilletődött és érezhetően valóságossá vált ettől a pillanattól számára , hogy Apuka lesz. Mire kijöttünk nem egy tanácstalan férfit láttam , hanem egy büszke kispapát. A beszélgetést a barátnőmmel pont ott folytattuk, ahol régebben abba hagytuk. Csak annyi változott, hogy a hajunk fehérebb lett, a gyerekek felnőttek. A kedvünk , a lelkesedésünk ugyanolyan ifjonti volt mint anno. Ennyi boldogság olyan nagyon felizgatott mindnyájunkat, hogy nem akaródzott csak úgy befejezni a napot. Elmentünk a mese cukiba, ami Újpesten van a Horváth cukrászda. Itt aztán kényeztettük a pocak lakót, az anyukáját, no és magunkat is.
Tegnap megismerkedhettem a világ legaranyosabb tündérlakójával, akinek már neve is van.
Pocak Panna, akit Babucinak becézünk.
Mostantól a naplóm elsősorban róla szól majd. Igyekszem megörökíteni a várakozás időszakát, hogy egyszer majd Anyával feltudják eleveníteni ezeket a szép napokat, heteket, hónapokat. Szeretném, ha érezhetné majd azt az örömöt, amit azzal szerzett nekünk, hogy várhattuk Őt.

2014. szeptember 15., hétfő

Hattyúdal



Hattyúdal 
 Sztankai és Avar. Mindketten játszottak benne.
Ráadásul a dalok is csodásak.


Rohanós napok vannak mögöttem és előttem is. Ezen a hétvégén szerettünk volna némi kultúrát szippantani magunkba. Nem véletlen, hogy ősztől indul a színház szezon. Ez is egy fajta kuckósodás. Csak  maximum a tér nagyobb mint egy szoba. A lélek ugyanakkora marad, ami az élményt befogadja. Szóval pénteken szakad esőben felkerekedtünk és elmentünk az Orfeumba megünnepelni a magyar dal napját. elvileg kuplékat, régi dalokat hallgattunk volna. Helyette különböző dal versenyek szerzeményeit adták elő a magukat celebeknek tituláló zenész mutánsok. Tisztelet a kivételnek tán három művész valóban színvonalasan énekelt. Amúgy levegőtlen fülledt este volt. Olyan amire kár akár öt percet pazarolni az életből. Mindegy . Legalább értékesebbek lesznek azok a dalok amiket valódi művészektől hallhatunk. Ha már a művészeknél tartunk. Ezen a héten két igazi géniusz ment el. Avar István és Sztankai István. Micsoda orgánumok és karakterek. Felejthetetlen előadások, szinkronizálások maradtak utánuk. Az ősz megkezdte az aratást. Viszi a gyengéket és erőseket egyaránt. Egyre kevésbé válogat. 
Szombaton fehér rózsaünnep volt. Azaz találkoztunk öreg barátossal. Emlékeztünk anekdotáztunk, öleltünk és szerettünk. Itt kellett volna abbahagyni a napot. Mi bezzeg ehelyett szakadó hideg esőben színházba mentünk. Mintha minden pesti ember ezt a programot választotta volna erre az estére. HÁROMNEGYED ÓRÁBA TELT PARKOLÓHELYET KERESNI.
Mire végre sikerült addigra majdnem elkezdődött az előadás.  Az Amadeust szerettük volna megnézni. Szépen elhelyezkedtünk kényelmes páholyunkba, hogy remek körülmények közt hallgassuk meg azt, hogy az előadás elmarad. Majd szépen újra indult az araszolás, csak most nem az úton, hanem a lépcsőn felfelé. Bedugult minden irányba a kijutás. Levegőtlenül, fuldokolva álltunk és minden szinten élvezhettem a fenékvonal borzalmait. Egy darabig biztos nem megyek színházba. Két előadás tervből egy sem lett sikeres. Ez igazi kudarc.Vasárnap reggelre beteg lettem. Mondanom sem kell, hogy nem jelentett meglepetést a hír.
Ma pedig indul az új hét. Kihívásokkal , megfelelésekkel, Képtelen vagyok optimistán elébe menni. Kívül- belül fáradt vagyok.
Az eső pedig nem adja fel és csak esik, esik, esik.

2014. szeptember 14., vasárnap

Fehér rózsa


Várnai Zseni (1956) verse

Meghal a rózsa.

Illatteste lebágyad,
Sziromruhája hervadtan lehull,
Az életből egy szépség így kimúl,
Egy rózsa meghal, bimbók feslenek,
S új rózsákat himbálnak a szelek,
Élnek a rózsák.

Meghal a madár,
Daloló ajka néma,
Kéklő azúrba többé nem repül,
A porba hull le fájva, egyedül,
De fönt a fényben millió madár
Dalolja: élet! Élet, nem halál!
Madarak élnek.

Meghalok én is.
Megkövült jégszívemben
Világnyi kín és bánat hamvad el,
Nem sír többé, nem jajdul, énekel,
Ám mialatt én porrá roskadok,
Új, friss szívek köszöntik a napot
Ó, örök élet!


Hétvégén kaptam egy szál fehér rózsát. Gondolom nem véletlenül. 
Hírnök hozta. 
Élet küldte.
A hírnököt szeretem,
 az életet tisztelem. 
A virág pedig sok mindent jelent nekem. 
Most tisztelgést. 
Egy  búcsúzó baráttól. 
Mikor esküdtem fehér rózsacsokrom volt. Anyám halálakor egy szál volt a kezemben. Gyermekeink születésekor Kedves ezt hozta ajándékba.
Szerelmem sírjára egy szálat viszek mindig. Egy gyöngycseppet .
Sokat jelent számomra ez a virág. 
Mindent.
Igaza van Várnai Zseninek. 
Egy szál fehér rózsa az maga az örök élet.

2014. szeptember 12., péntek

2014. szeptember 8., hétfő

Áldott idők



Nem mondhatnám, hogy gond nélkül telnek a napjaink. Millió apró-cseprő feladat vár megoldásra. Hatalmas beszélgetésekkel próbálunk helyére tenni a szerteszét heverő gondolatainkat. Új helyzet, szép feladatok és kimondatlan szorongások jellemzik a mostani életünket. Ismeretlen , de mégis megálmodott szerepek várnak ránk, amire még nem tudjuk, hogy sikerül- e megfelelően felkészülnünk. Erre jók az átbeszélgetett délutánok, hogy kimondjuk megismerjük egymás érzéseit, félelmeit. Valami hatalmas ajándék csomag van előttünk, amit apró részleteibe próbálunk megismerni. Csak most érzem, hogy mennyire nehéz a mai gyerekeknek anya öléből kilépni és felkészülni arra, hogy ezentúl nekik kell ugyanolyan vagy még nagyobb önzetlen ölelést adni. Az önzetlenséggel vannak komoly gondok. Eddig csak én én én be gondolkoztak a gyerekek. Igazából hiába lettek egy pár mégis jobban megtartották a saját színeiket. Még nem alakult ki a MI érzés és közös tudat.  Érthető ez, hisz eddig ott voltak a szülők akik talán túlzottan is igyekeztek megóvni őket és hagyták hadd játszanak kedvükre. / Hisz gyerekek/
Ami a szülői oldalt illeti hát az sem olyan egyszerű. Mintha a nagyszülői csomaggal megérkezne az öregség státusza is. Holott az ember még annyira, de annyira úgy érzi, hogy az élet még csak most kezdődött el. Kirepültek a gyerekek, igaz a kutya még él, de mégis a szabadság élményét kezdtük el ép kóstolgatni. Hiába a tükör  és benne a látvány a deresedő haj a megereszkedő bőr apró ráncai. Még a haj nem hófehér és a ráncok is ép. hogy megjelentek, tehát azt hittük, hogy ezeket az apró jeleket nem kell komolyan venni. Aztán jön egy szó, ami figyelmeztet, hogy de igen ez komoly. Öregszetek. Nagyszülők lesztek. Mégis amikor meglátja az ember azt az apró kis lenyelt gombócot a lánya pocijában rögtön minden mindegy lesz és csak az számít, hogy valami új és simogató dolog történik majd velünk. Addig pedig várunk, tanulunk és igyekszünk elkészülni a lélek pakolással. Mindennek a helyére kell kerülni, hogy még több hely legyen az ölünkben, az ölelésünkben.
Közben azért futunk a mindennapok forgatagában és élvezzük az ősz kedvesen melengető sugarait. A szabadságot, mi most még megadatik és az új ölelést mely napról napra egyre közelebb hozza a jövőt.
Ma kezembe vehetem majd az első fotót róla kis ismeretlenről. Elkezdődik egy beszélgetős folyamat vele is. Mire megérkezik, már egészen jól ismerjük majd egymást.

2014. szeptember 6., szombat

Szépek és bolondok



                                                 Büszkeségtől dagadó szívvel nézem őket.
                                                                       Tesók


Szépek és bolondok.
Fiatalok

2014. szeptember 5., péntek

Megérintett




Pilinszky János
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
Mindig talál a kavicsok közt egyre,
Mely mindöröktől fogva az övé,
És soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
Oly egyetlen egy kezében a kő,
És vele ő is olyan egyedül lett.
Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
Egy egész tenger zúgja mégis vissza.

2014. szeptember 1., hétfő

Ölelős



45 éve nevetünk és beszélgetünk egymással. Érthető hát, ha azt mondom, hogy ő az aki a legjobban ismer. Talán emiatt, talán a belőle áradó jóság miatt, olyanná vált számomra, mint a víz, mely testünk 72% -át adja. Nélkülözhetetlen. Ma ahogy elolvastam a bejegyzését megint azt éreztem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ismerhetem. Emberségből ő a tanárom. Lélekből pedig a jobbik felem.
Amikor vele vagyok megszűnik a világ és újra  gyermek leszek. Érdemes olvasni a blogját, mert olyan mint egy ölelés.