2014. december 18., csütörtök

Jézusom öregszünk



Életemben először nem várom a karácsonyt. Ez a ház energiavámpír. Kiszívja belőlem az erőt és nem marad más helyette, mint lustaság, fáradt rezignáltság. Idén először nem megyünk színházba az ünnepek alatt. Leszavazta a család. Drágák a jegyek és különben is fáradt mindenki. Még a kutyák is csak egész nap alszanak. Máskor alig várják a reggeli ajtó nyitást. Csaholva örömködve futnak egy nagyot. Most bezzeg meghívót küldök nekik, hogy szíveskedjenek feltápászkodni, de eszük ágában sincs. Helyette a fotelekben lustálkodnak velem együtt. :o)
Pedig munka lenne bőven. Mégis azt mondom magamnak , hogy még ráér.
A levegő annyira nyirkos, hogy szegény asztmás tüdőm fuldoklik tőle.
Na de félre bánat félre bú azért vannak jó dolgok is.
Zozó el sem hiszem, de felnőtt. Elhúzódó kamaszkorának vége van. Csodás felelősséggel teli érett nő lett belőle. Elmaradtak a viták, a sorozatos kellemetlen szócsaták. Helyette egy  figyelmes, kedves hölgy lesi minden kívánságunkat, annyira, hogy komolyan zavarba jövök tőle.
Anka bezzeg, ha lehetne visszafele tekerné az idő kerekét. Komoly rémülettel néz a jövőbe. Látom rajta, hogy nagyon fél a rá váró feladatoktól. Ráadásul most először nem bátorítjuk azzal, hogy majd ha nem megy, akkor mi megcsináljuk, átvállaljuk a nehézségeket. Itt az idő. Fel kell neki is nőnie! Ábris az ő gyermeke, az ő felelőssége. Végzetes hiba lenne ezt figyelmen kívül hagyni.
Érdekes, hogy mennyire nehezen veszi tudomásul  a változásokat.  Míg mi alig vártuk anno, hogy gyermekünk legyen, úgy a mai fiatalok igyekeznek ezt az időt minél jobban kitolni. Ugyanis egyáltalán nincs kedvük felelősséget vállalni másokért és magukért sem. Aggaszt ezt a jelenség és bizony naponta teszem fel magamnak a kérdést, hogy hol rontottam el? Kényelmes lenne azt hinni, hogy majd belenőnek a feladatba. Egyelőre nem ez az irány.
Szóval a karácsony gyorsvonat sebességgel közeleg, mi pedig még mindig a fotelben lustálkodunk a kutyákkal készülődés helyett. :o)))
A napok manapság csendesebbek, mint ahogy azt eddig megszoktuk. Nyilván semmi különös oka nincs, csak az az egyszerű tény hogy öregszünk és napról napra unalmasabbak leszünk.
Persze azért az még mindig belefér ebbe a képbe, hogy szerelmesedem. Egy hangba, egy elképzelt ölelésbe, egy régi emlékbe, egy álom pasiba, aki csak a saját fantáziám szülötte, egy igaziba, aki mi lett volna ha...., egy okosba, egy mesehősbe, szóval mindegy kibe, csak úgy. Szeretem a szerelmet érzésbe az olyan jó.  Öregen a halál előtt egy pillanattal  még érdemes megdobogtatni azt az öreg szívet, Egy mindent átható ölelés jár nekünk.  Mielőtt a halál csókja egy utolsó borzongató bizsergéssel átrepít minket oda, a másvilágba.
Az örök csend  birodalmába.

7 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Kedves Györgyi, valahol helyettem is írtad. Nekem más okok miatt, de hasonlók az érzéseim. Ma moccant bennem valami egy blogot olvasva, ahol különleges mézeseket készített valaki. Csak, lehet már az anyagiak fognak majd vissza.
Örülök Zozi felnőtté válásának, s hidd el Anna is megváltozik majd. Nálunk a családi programon pszichológus tartott előadást, akkor szembesült vele, hogy a 3. gyermekével, akit már várt, hogy is lesz majd?
Amúgy ez a meleg sem normális, ne csodálkozz az elnyúlókon, én is ezt csinálnám, s csinálom, míg nem szólít a munnnnka. Mindnyájunknak szebb napokat kívánok, s jó, amíg álmodozni tudunk.

Györgyi írta...

Addig szép az élet, amíg mesélni és álmodni is tudunk.

natimama írta...

Óóóh, Kincsem! Csak hinned kell önmagadban, bízni, bízni, bízni! Ábrisnak Te leszel a világ legjobb nagymamája! Robertó a világ legjobb nagypapija, Zozi pedig a világ legeslegjobb nagynénije! EBBEN BIZTOS VAGYOK!
Annasó pedig a Ti lányotok! BÍZZÁL!

Az örök csend birodalma várhat még.
Szeretlek! :o)))))

Györgyi írta...

A Te olvasatodban egészen biztatónak tűnik a kép. Majd igyekszem így látni a helyzetet!

Rozsa T. (alias flora) írta...

"...öregszünk és napról napra unalmasabbak leszünk" Ne haragudj, de nem értek egyet! Aki öregen unalmas, az valószínűleg fiatalon is az volt! Rólatok egészen mást sejtek! Ráadásul, messze még az öregség. (Egyébként pedig ismerek egész sereg érdekes öreget...)

Györgyi írta...

Rózsa drága!
Régebben annyi mindent csináltunk amitől színesek, és hasznosak lehettünk. Ma csak a töredékét teljesítjük azoknak a tetteinknek és emiatt érzem azt, hogy unalmasabbak lettünk. Belül a lelkemben még annyi tervem van, de erő híján nem kerülnek megvalósításra. Emiatt érzem unalmasnak magam.

Györgyi írta...

Nagyon kevés öreg van körülöttünk. Ez valószínűleg egyéni pechünk. Aki vannak azok sajnos betegek és unalmasak.