2014. október 25., szombat

Öreg néne őzikéje


Nosztalgiázós kedvemben vagyok. Nem is kicsit.
Amikor kicsi voltam nagyon szegények voltunk, így nem sok pénzünk volt mesekönyvekre. Anya minden este olvasott egy mesét. Ilyenkor már megfürödve baba hintőporos illatban lubickolva élveztem a közösen eltöltött időt. Anyánál nem, volt kecmec. Fél nyolckor fürdés utána irány az ágy és jött a mese. Az első mesekönyvem az Öreg néne őzikéje volt. Kívülről tudtam, mégis annyira élveztem ahogy Anya szinte eljátszotta a történetet. Minden szereplőnek saját hangja volt. Ráadásul Anyu néha mókázva még a mozgásokat is eljátszotta, így hiába volt ugyanaz a mese, mindennap másként szólt. Mesélés után még beszélgettünk kicsit. Volt rá időnk, mert nem lihegett a sarkunkban egy apa aki szerette volna ha a párja végre vele is törődik. Ketten voltunk egymásnak. Mégis teljes volt az előadás, hisz volt színész és közönség is.
A könyv grafikája egészen különleges. A színek és a tónusok visszaadták gyönyörűen a történet hangulatát. A későbbi kiadások sajnos ugyan ugyanazokkal a képekkel voltak illusztrálva, de sem a papír minősége sem a nyomdai munka nem hozta vissza annak a könyvnek a hangulatát.
Teljesen értem és érzem, hogy ez a ragaszkodás egy gyerekkori emlék manifesztációja, de mégfis ragaszkodom hozzá. Szeretném, ha az unokám megismerhetné ezt az érzést. Ráadásul azt is szeretném, ha akár minden este velünk lehetne anya szellemisége ahogy megpróbálnám úgy mesélni a mesét ahogy tőle hallottam.
Természetesen lesznek új mesék amelyek majd az én meséimként ívódnak bele a kicsi emlékezetébe. Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor majd neki is a gyerekkori emlékek olyanok lesznek amiket érdemes lesz továbbadnia az ő gyerekeinek. Így él egy család több emberöltőn át.
Talán én vagyok túlontúl érzelgős, amiért szeretném az emlékhez a napi valóság élményét is társítani. Az illatot, a színeket és a hangot.
Egy biztos. Páratlan élmény ilyen emlékeket átadni és megélni azt az érzést, hogy nagymama leszek.
Amúgy az élet mostanában nem mindenben dédelget, de jól van ez így, mert legalább nem tunyulok el.
Mindenesetre most tűvé teszek mindent, hogy megtaláljam valahol ezt a mesekönyvet. Olyan ez mint a népmesében a csoda morzsa. Bár csak három morzsája volt a királyfinak mégis beosztotta addig ameddig el nem ért a céljához. A jól beosztott életmorzsák életünk végéig táplálnak minket.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Igen, én is így gondolom, sajnos most már ott a tv vonzása, arról beszélnek másnap az oviban, iskolában. De remélem Neked sikerül ezt a szépséget megteremtened! :)
Bernadett

Györgyi írta...

Bernadett! Köszönöm, hogy aláírtad a véleményedet.
Nagyon szeretném, ha jól tenném a dolgomat! Nekem csodálatos nagymamám volt. Szeretnék én is méltó lenni hozzá! Egész életemben a család volt a legfontosabb. Ebben akartam teljes lenni. A hivatásom és minden más csak ezután jött.
Ráadásul nagy hálával tartozom az égieknek, mert a jövendölések szerint sem anya nem lehettem volna sem nagymama. Így aztán illik meghálálni ennyi jót azzal, hogy az ajándékot megbecsülöm. Nagyon szerencsés és boldog ember vagyok, hogy ennyi jóban volt részem.

Névtelen írta...

Kedves Györgyi! Nekem csak egy nagymamám volt, a másik kedves szülés közben halt meg az 50-es években. De attól az egytől is sokat tanultam, nem volt ölelgetős, mesélős, de ott volt mindig nekünk. Én egy dalra emlékszem nagy szeretettel, amit az édesanyám énekelt nekem mindig:
Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó,
Icipici házikóban, icipici ágyikó.
Ottan élt éldegélt, egy icipici lencsilány,
Icipici anyukával, túl az Óperencián....
Ez első emlékem, és olyan édes családi hangulatot áraszt még ma is.Én is azt gondolom a család mindenekfelett. Sajnos apa nélkül nevelem a fiamat és egyenlőre az igazi családot nem tudom neki megadni. De talán majd egyszer... :)
Minden jót!
Bernadett

Györgyi írta...

Ez a dal bennem is szép emlékeket ébreszt. Volt osztálytársam Joós Judit énekelte. Mindig azt hittük, hogy művész lesz majd ha felnő, de ügyvéd lett. Ilyen a sors. Ráadásul nekem ezt a dalt kedvesen aki csak tehette énekelte, mert én icipici vagyok. Amikor a lányaink kicsik voltak sokat énekeltem nekik ezt a dalt. Kicsit poénból, kicsit nosztalgiából.

Mamka írta...

Készülsz a nagymamaságra,látom.:) Én is gyűjtögettem és megtartom a mesekönyveket,beszereztem az elkallódott diavetítőt,vettem filmeket az antikváriumban.:)
Péntek este diavetítés volt a Kicsiknek.Jó volt nagyon.

Györgyi írta...

Ilyen diavetítős napokat majd szeretnék csinálni én is. Nagyon készülök. Elsősorban lelkileg, de mi tagadás akad elég fizikai teendő is. Az az igazság, hogy minden percét élvezem a készülődésnek. Bár átadhatnám ezt az örömteli érzést a gyerekeinknek is. Ők még a szorongás fázisánál tartanak.

Katalin írta...

drága Györgyi, ha javasolhatom szeretettel, ne szaladj ennyire előre, nem szeretném, ha csalódnál, amikor majd megszületik az unokád:): még ÉVEKIG nem a öregnéneőzikéje, se nem a diavetítés lesz a legpraktikusabb (de ezt biztos mondták már élő szóval :)), ellenben nagyon kell azon agyalni, sokkal inkább, hogy az újszülött érkezése milyen változásokat hoz majd a lányod és a párja kapcsolatában, mit fogsz majd tenni észrevétlenül a kettejük kapcsolatában, hogy a "babuci"-val KETTEN törődjenek, milyen lesz a hetekig tartó kialvatlanság, szoptatás, van-e elég pelenka, és egyéb kellék az ápolásához, az értelmi és testi fejlődéséhez (erőskontrasztos színes textília, milyen az újszülött jó fürdetője, kell-e hintőpor, és milyen (szagmentes, vegyszermentes), hol fog aludni, elég biztonságos-e a minden fa, és más eszköze (ágy, edények, rágnivalók, kutya, ruha), ki a gyerekorvos, miben fogjátok gyűjteni az emlékeket, fotókat, mivel tudod segíteni oldani a szorongásukat, egyformán gondolkodnak-e a gyerek-szülő testi kontaktusáról-, apás-szülésről-, etetésről-, szoba és egyéb helyiségek hőmérsékletéről, miben fogják hordozni, hol fog levegőztetni, hogy ne a benzingőzt kapja elsőnek, hol kaphatnak segítséget hasonló kismamáktól most és majd szülés után (blogokra is gondoltam), jogi tudnivalók névhasználatra, járadékokra, egyéb lehetőségekre, milyen testi tünetek normálisak, és milyenek a veszélyjelzők, hol van az a határ, amiben segíteni tudnak a nagyszülők, ezt egyformán gondolja-e mindenki (mindkét szülő, és mindkét nagyszülő), tud-e elegendőt pihenni a kismama, vannak-e jó cipői, hastartója, ...

...még biztos van millió más is , de csak ennyi jutott eszembe...
de annyira hamar itt lesz az az április

gyerekkorod mesekönyvei meg diafilmjei, illatos hintőporai meg majd maguktól bekúsznak pár év múlva

Katalin írta...

nekem pl. az IGAZI gyerekdalok, mondókák újratanulása volt a legnagyobb feladat, (nem emlékeztem, és egy idő után rájöttem, hogy nem elsősorban a grylusos, meg műdalos lencsilány a hiány az újszülöttnek

Katalin írta...

...egyszerűen nem teheted meg, hogy azt mond: én majd öt éves kora után lépek a színre...

Györgyi írta...

Köszönöm a tanácsokat. Természetesen ezekre is gondolok, de itt a blogon ennek nem szerettem volna teret adni. Az Öreg néne egy piciny emlékfoszlány a saját gyerekkoromból, amit most megöleltem magamban és jól esett.
A gyakorlati életben nagyon jól prosperálok, így azzal senkit sem akartam untatni.
A "színre lépés pedig attól a pillanattól meg van, hogy megtudtam, hogy érkezik hozzánk egy kis ember.
Bár tudom jót akarsz, de megint keményen fogalmaztál.

Katici írta...

Nekem tetszik, hogy ilyen örömmel, lelkesen tervezgetsz. Rágódni a lehetséges problémákon ráérsz bőven akkor, ha majd aktuális lesz és ha lesz egyáltalán :)
Az előre aggodalmaskodás annyira le tudja szívni az energiákat, hogy nem jut belőle az örömre. Én már csak tudom ;-) inkább örülj és tervezgess!

Katalin írta...

lehet nem tudok fogalmazni, már többször mondtam, hogy TETSZIK, ahogy örvendezik, lelkesedik a nagymama...nem rágódni kell, hanem felkészülni, nem azt mondtam, hogy aggodalmaskodjon...félreérthető voltam, saját tapasztalatom, hogy kevés volt, ha a saját örömömmel foglaltoskodtam, velük kellett volna többet...
elnézést Györygi nem szólok többet, látom, nem tudok jól fogalmaznui

Györgyi írta...

A JÓZAN ÉSZ HATÁRAIN BELÜL IGYEKSZEM TERVEZGETNI.
Tagadhatatlan tény, hogy a mi életünkben ez az esemény tán kicsit nagyobb lelkesedéssel van fogadva, mint azt másoknál megszoktuk. Szégyenkeznem emiatt nincs okom.Minden pillanatát szeretnénk élvezni a csodának aminek részesei vagyunk. Olyan rövid az élet, hogy illik megbecsülni a szép pillanatait, akár úgy is, hogy emlékeinkből is újra és újra előhívjuk őket.
:o)

Rozsa T. (alias flora) írta...

Nekünk is megvolt az "Öreg néne őzikéje" Róna Emy rajzaival. Anya sokszor elolvasta nekünk, néha el is szunnyadt rajta olvasás közben, olyan fáradt volt! Átadta nekem is mesélés szokását (és örömét), unokáimmal is folytatom, csak franciául...

Györgyi írta...

Szerencsés ember az akinek van miből merítkeznie. Jó esetben szüleink mintáit követjük. Még jobb esetben idővel m i is ilyen mintává válunk a gyerekeink életében. Olvasva édesanyádról írt emlékeidet nálad is ezt az utat lehet látni. Büszke lehetett rád! Ma is az lenne.