2014. október 3., péntek

Mosolygó lélek


Éjszaka esik, nappal kicsit kisüt a nap. Hideg is van meg nem is. Cammognak a percek míg nem órákká állnak össze. Majd nap lesz belőlük és végül egy szempillantás alatt ott vagyunk, hogy elmúlt minden.
Még  nem ocsúdtam Stali halálhírétől. Képtelen vagyok elfogadni, hogy nem beszélünk többé.
 Az utolsó egy évben úgy alakult, hogy elkezdtem őt  Stali Mamának hívni. Tán a saját anyám hiánya, vagy az a tény, hogy mindig volt hozzám egy kedves szava, figyelme a sorsunk iránt, alakította ki bennem a Mama megszólítást. Vagy az a tény, hogy csak az anyák képesek ennyire önzetlenül szeretni. Pont úgy, ahogy ő tette ezt mindannyiunkkal. Az is lehet, hogy a gyermeki bűntudat alakította ki bennem ezt a megszólítást, mert a mi kapcsolatunk bizony nem csak szépségeket adott egymásnak. Nem egyszer komolyan veszekedtünk, majd nem beszéltünk és ahogy ez már lenni szokott, a maga természetességével kézen fogott és megtanított megbocsájtani. Vezetett az úton, ahol én bizony eleinte prüszkölve , lázadozva , néha hisztizve fogtam a kezét, valamiért a legmakacsabb duzzogásom közepette sem eresztettem el.. Elfogadtam amit mondott és mentem arra amerre ő vitt. Gyöngéden, könnyen vezetett az élet viharain át. Amikor kellett biztatott, bátorított, de olyan is volt, hogy megdorgált. Mindig  azt mondta amit ép kellett.
Egy idő után végre vita nélkül fogtam a kezét és mentem arra, amerre mondta. Bíztam benne.
Pont úgy, ahogy anyában bízunk. Hát így lett ő Staliból  Stali Mama.
Azt is megtanította, hogy az élet véges és ő hamarosan elmegy. Meg azt is, hogy ha ez bekövetkezik, akkor mosolyogni szeretne látni, mert élni csak így érdemes.
Mosollyal a lelkünkben.
Tegnap együtt voltunk Natival és emlékeztünk rá. Beszélgettünk és anekdotáztunk. Mindezt sikerült úgy tenni, hogy közben mosolyogtunk. Szívből, ahogy tőle tanultuk.
Az eső közben könnyeivel áztatta a kertet, az utakat, a világunkat. Tisztára mosta és felfrissítette a körülöttünk lévő életet.
Reggelre felszáradt minden. Nekünk nincs más dolgunk, mint mosolyogva tovább indulni.
Most már nélküle.
Mosolygó lélekkel, úgy ahogy tanította.

6 megjegyzés:

Éva írta...

Az a szép, hogy békében és szeretetben váltatok el. Megéltétek a magatok történetét.

márti írta...

:-)

Rozsa T. (alias flora) írta...

Valóban, Staliról mindenkinek a mosoly jut eszébe először... Nekem is, pedig az életben sohasem találkoztunk.

Györgyi írta...

:-)

Györgyi írta...

Ölellek.

Györgyi írta...

Stali maga volt a mosoly.