2014. október 13., hétfő

Az ősz könnnycseppjei


Ma nem csak a leveleken és a fűszálakon  csillantak meg a gyémántfényű cseppek, hanem a szememben is. A gerincemig hatolt a tél emlékének felderengése. Éreztem a csontjaimban a hangszínemben, hogy valahol ott messze. már készenlétben áll és vár. Az idén nagyon közel merészkedik majd. Mintha üzenne előre, hogy minden hiába elkapja a grabancomat és nem ereszt .
Sírtak reggel a levelek a megfakult virágok. Könnyeikkel búcsúztatták az öreg vándort. Az ősz pedig botjába kapaszkodva elindult az elmúlás felé. Ahogy utána nézek könnyek peregnek le arcomon. Kit siratok. Azt hiszem önző módon magamat.
Nincs mese ez az ősz valahogy más mint a többi.
Könnyezős.

Indián ének

vannak vidékek
ahol az ének
kiment szokásból
ha van is élet
azt hihetnétek
mindenki gyászol

pedig csak védett
helyen az ének
valahol mélyen
szunnyad a lélek
legjobban féltett
gyönge csücskében

vannak vidékek
ahol a népek
csöndben az ágak
jelekkel élnek
beszélni félnek
viharra várnak

1982

Kányádi Sándor

7 megjegyzés:

Mamka írta...

Csodás! Ma reggel köd volt,minden csupa pára,harmat volt, kedvem lett volna fotózni,de indulni kellett.

Györgyi írta...

Sajnos nem én fotóztam ezt a gyönyörű képet. A kertben ilyen volt reggel a hangulat. Magával ragadott engem is. Úgy tűnik, hogy a napsütés ellenére velem maradt.

Holdgyöngy írta...

Gyönyörű fotó. S ez a kettősség, ami körülvesz minket változást sejtet, így lábadozni jó ez az ősz.

Katici írta...

Nagyon szépen írtad le.
Valahogy így vagyok az ősszel én is :) Nálunk ma strandidő volt, de attól függetlenül suhintgat az elmúlás szele.

Györgyi írta...

Ma foglyul ejtett ez az édes-bús melankólia.

Györgyi írta...

Stali halála kibillentett az egyensúlyomból. Még nem találtam vissza a hétköznapok forgatagába.

Katici írta...

:(( Így vagyok vele magam is :(