2014. szeptember 16., kedd

Találkozás



Tegnap rendhagyó találkán voltam. Különleges volt több szempontból is. Ugyanis egy olyan emberrel találkoztunk aki az egész életünket megváltoztatta. 29 évvel ezelőtt találkoztunk először. Egy véletlen folytán kerültem hozzá. Az orvos aki Anna szülését vállalta gyakran lepasszolta a napi rutint a mellette dolgozó kolleginának. Életem nagy szerencséje volt ez. Ugyanis a sok átbeszélgetett óra egyre közelebb hozott egymáshoz minket. Mire Anna megérkezett már barátok lettünk és sok apró titkot osztottunk meg egymással. Megnyugtató érzés volt , hogy ott lesz mellettem a műtőben és ez a tény valahogy garancia lett arra, hogy nem lesz semmi baj. Anna az ő kezében volt először. Egy életre szóló kapcsolat szövődött köztük. Az élet nem mindenkivel kegyes. A barátnőmnek nem lehetett gyereke, így azok a babák akik nála születtek kicsit az övé is lettek. Zozó is nála született. Együtt izgultuk végig a várandósságot. Nap mint nap küzdöttünk a könnyeinkkel, mert tudtuk, hogy nem lesz egészséges a baba, csak a betegség mértéke volt ismeretlen. Majd amikor megszületett a kicsi Zsuzsi végig mellettünk volt. Jóban rosszban . Nem volt könnyű dolga, mert őt is bántotta, hogy nem lehetett időben kiszűrni a bajt. Így a bűntudat mindkettőnk osztályrésze volt, csak ő neki még panaszkodni sem volt szabad. Tartani akarta bennem a lelket, ami akkoriban egyáltalán nem volt könnyű feladat. Ugyanis teljesen összetörtem.
Most pedig ismét ultrahang monitort nézünk közösen. Az Unokámét. A szíve kalimpál és integet . Láttok? Itt vagyok! A lábacskái és a kezei még parányiak, de már jól láthatóan mozognak. A képekből úgy tűnt hogy nagyon virgonc és jól érzi magát a kicsi a pociban. Tegnap végre a Apukája is megláthatta a kicsit. Öröm volt ránézni az arcára. Egészen megilletődött és érezhetően valóságossá vált ettől a pillanattól számára , hogy Apuka lesz. Mire kijöttünk nem egy tanácstalan férfit láttam , hanem egy büszke kispapát. A beszélgetést a barátnőmmel pont ott folytattuk, ahol régebben abba hagytuk. Csak annyi változott, hogy a hajunk fehérebb lett, a gyerekek felnőttek. A kedvünk , a lelkesedésünk ugyanolyan ifjonti volt mint anno. Ennyi boldogság olyan nagyon felizgatott mindnyájunkat, hogy nem akaródzott csak úgy befejezni a napot. Elmentünk a mese cukiba, ami Újpesten van a Horváth cukrászda. Itt aztán kényeztettük a pocak lakót, az anyukáját, no és magunkat is.
Tegnap megismerkedhettem a világ legaranyosabb tündérlakójával, akinek már neve is van.
Pocak Panna, akit Babucinak becézünk.
Mostantól a naplóm elsősorban róla szól majd. Igyekszem megörökíteni a várakozás időszakát, hogy egyszer majd Anyával feltudják eleveníteni ezeket a szép napokat, heteket, hónapokat. Szeretném, ha érezhetné majd azt az örömöt, amit azzal szerzett nekünk, hogy várhattuk Őt.

15 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Kedves Boróka, egyrészt nehéz bármit is írni, másrészt nagyon örülök az unokának, s kíváncsian várom a beszámolókat. Nálunk Tüntinnek hívták a pocaklakót, s világra jött egy igazi tündérke. Nem értettem, hogy miért nem így anyakönyvezték, a nevet rászabták. Sajnos később a nagyszülei az anyakönyvezett hivatalos nevén szólították, belezavarva a gyereket, ki is ő? Én mai napig ezen a néven szólítom őt. Mindezek ellenére nagyon jó a pici lakónkat fantázianéven megszólítani, ez olyan bensőséges, kedves.

Györgyi írta...

Anikó! Fontos kötődésnek tartom a névadást. A hangkép mögé teremtünk magunkban egy vizuális világot , ami kihat a való világra is. Mikor Annát vártuk kislánynak képzeltük , barna hajúnak és barna szeműnek. Olyan mesésen angyalinak. A csoda megteremtődött a lelkünkben és kilenc hónap múlva a kezünkben tartva nem akartunk hinni a szemünknek, mert minden vágyunk teljesült. Zozónál egy vagány fiúcskát álmodtunk meg. Aki majd fenekestül forgatja fel a világrendet. Az élet azt hozta amire vágytunk. Igazi világmegváltó örökmozgót kaptunk aki sokáig teljesen olyan volt mint egy kisfiú. Neki égkék csoda szeme van. Mert a kívánságokat ott fent hallják és teljesítik. Az is lehet, hogy nekünk nagyon jó őrangyalunk van aki az érdekünkben közbenjár. :o)

Györgyi írta...

Cherburgi esernyőt a TV filmarchívumában, vagy központi könyvtárak videotékájában talán megtalálod.

Töprengő írta...

De jó volt ezt olvasni! A legjobbakat az ifjú szülőknek, és a kicsivel korosabb nagyszülőknek!

zsuzsa kiraly írta...

Kedves Boróka! Bevallom, nem rendszeresen járok hozzád olvasni, de most éppen elkaptam a "nagy pillanatot" :) Gratulálok! Sok örömöt és boldogságot kívánok az egész családnak!

Katici írta...

De megható! Gratulálok a kis Pocak Pannához!

Cinkapanna írta...

Pocak Panna! :) Névrokonok leszünk :) Nagyon örülök, hogy nagymama leszel, tudom mennyire vágytál rá. Biztos vagyok benne, hogy mellettetek és Anna kezében bármilyen kis lélek boldog lesz, aki hozzátok jön vendégségbe.

natimama írta...

Aranyosi Ervin: A nagyszülők szeretete

A nagyszülők szeretetét felülmúlni nem lehet!
Bölcsességük jóra tanít minden apró gyereket.
Szeretettel pátyolgatja, van ideje játszani,
felnőttnek már igazából Ő sem akar látszani.
Tanult régi hibáiból, s jóvá tenni van oka,
gyakorlatban érlelt tudást kap tőle az unoka.
Sokan hiszik, – elkényeztet – pedig életre tanít,
s nem akarja, más élje meg, rég elvesztett álmait.
Így hát, amit Ők adhatnak, felülmúlni nem lehet.
Kincset adnak a jövőnek: úgy hívják, hogy SZERETET!


Ma este kaptam, küldöm tovább szeretettel. :o))))))

Rozsa T. (alias flora) írta...

Az igaz, hogy kilenc hónapig álmodjuk, milyen lesz. Az én időmben nem volt még echográfia, csak a szívhangjait hallhattam, de már attól is a könnyekig meghatódtam és éreztem, hogy fiú lesz...

Györgyi írta...

:o)))

Györgyi írta...

Köszönjük szépen.

Györgyi írta...

Megtévesztő a név amit választottam,de talán megbocsájtható, hisz izig vérig lányos anyuka vagyok. Amúgy azt érzem, hogy fiú lesz . A lelkem mélyén mégis kislányra vágyom. Mindegy mi lesz, csak egészséges legyen!

Györgyi írta...

Így legyen!
Alig várom már!

Györgyi írta...

Igazi Natis vers. Köszönöm. Puszillak.

Györgyi írta...

Szerintem ő is fiú lesz. Bár az Édesanyja nagyon örülne, ha kislány lenne. Ezért neveztem el Pannának. A pozitív gondolkodás erejében hiszek. Ki tudja? Hátha sikerül ez a szuggesztió?