2014. szeptember 14., vasárnap

Fehér rózsa


Várnai Zseni (1956) verse

Meghal a rózsa.

Illatteste lebágyad,
Sziromruhája hervadtan lehull,
Az életből egy szépség így kimúl,
Egy rózsa meghal, bimbók feslenek,
S új rózsákat himbálnak a szelek,
Élnek a rózsák.

Meghal a madár,
Daloló ajka néma,
Kéklő azúrba többé nem repül,
A porba hull le fájva, egyedül,
De fönt a fényben millió madár
Dalolja: élet! Élet, nem halál!
Madarak élnek.

Meghalok én is.
Megkövült jégszívemben
Világnyi kín és bánat hamvad el,
Nem sír többé, nem jajdul, énekel,
Ám mialatt én porrá roskadok,
Új, friss szívek köszöntik a napot
Ó, örök élet!


Hétvégén kaptam egy szál fehér rózsát. Gondolom nem véletlenül. 
Hírnök hozta. 
Élet küldte.
A hírnököt szeretem,
 az életet tisztelem. 
A virág pedig sok mindent jelent nekem. 
Most tisztelgést. 
Egy  búcsúzó baráttól. 
Mikor esküdtem fehér rózsacsokrom volt. Anyám halálakor egy szál volt a kezemben. Gyermekeink születésekor Kedves ezt hozta ajándékba.
Szerelmem sírjára egy szálat viszek mindig. Egy gyöngycseppet .
Sokat jelent számomra ez a virág. 
Mindent.
Igaza van Várnai Zseninek. 
Egy szál fehér rózsa az maga az örök élet.

Nincsenek megjegyzések: