2013. szeptember 28., szombat

Palackposta

Kedveseim, Barátaim, Blogtársaim!

Mozgalmas napok vannak mögöttünk és várhatóan előttünk is hasonlóak sorakoznak. 
Nem cifrázom a történetet, mert fölösleges. 
Ideje van kicsit elvonulni , csendben lenni és lelassulni!
Ép ezért, most egy időre kicsit alább hagy a  mesélőkém. 
Jövök majd, ha rend lesz körülöttem, és bennem!
Addig is írjatok sok szépet és jót. Olvaslak ám benneteket.
Szeretettel:
Boró

Ízelítő hangulatok a mai napunkból.


Keresztgyerekekkel szép kirándulós napon.


Gombóc fesztiválon


 Jóban, rosszban mindig együtt .


Tesók


2013. szeptember 27., péntek

Kifulladásig


Ha reggel úgy kelsz, hogy fáradt csigaként araszolsz és nem érzed, hogy akár egy centit is haladnál. Este pedig még rosszabb a helyzet, mert önvád mardos, hogy mi mindent mulasztottál el már megint, akkor sürgősen megálljt kell parancsolni magadnak!
Hát valahol itt tartok most. Nem haladnak a dolgaim. Éjszakánként álmatlanul forgolódom és töröm a fejemet, hogy hova a csudába rejtette el a szemem elől az Isten a megoldás kulcsát? Verejtékemben fürödve levegő után zihálva ébredek pulzusom a marathoni futókéval vetekszik, mert valóban még éjjel is futok és minden bokor alá benézek, még akkor is a megoldást keresem, a kiutat kutatom.. Persze nem találom sehol, mert annyira vágyom a megtalálására, hogy csak rohangálok körbe- körbe és már semmi mást nem látok csak a gondokat.
Végtelenített kifeszített vászonná vált az életem és a kudarcaim. Csüggedt vagyok és fáradt. Bármennyire szeretnék erről nem tudomást venni és úgy csinálni, hogy nem így van. Nincs menekvés. A gondok megoldásért kiáltanak. Az erőm elfogyott. Mondhatni jártányi sincs jelenleg.
A lakás eladás egy helyben topog. A gyerekeink szintén. Amit mi szülők produkálunk az még ennél is rosszabb. Toljuk magunk előtt a napokat és a szorongástól már a szemünket sem merjük kinyitni. Naná, hogy így nem találjuk a kivezető utat.
Végtelenül elkeseredtem  emiatt.
A tények pedig még annál is kiábrándítóbbak, mint amit hajlandó vagyok átgondolni. Megfeneklettem. Az út előttem a végtelenségig homályába vész. Úgy érzem mostanra jártányi erőm sem maradt. Még az sem érdekel, hogy leírom mindezt és panaszkodom. Mert próbálom kiokádni magamból a rosszat, ami úgy érzem egyre jobban megbetegít. Éjjel arra riadtam, hogy a szívem kiugrik a helyéből. 170 volt a pulzusom. Még álmomban is pánikoltam.
Most azt kéne mondanom, hogy részletekért kattintson az x gombra! De nem teszem, mert tudom, hogy a részletekért a felelős én vagyok. Azaz a hiba az én készülékeben van. Szokásomhoz híven úgy gondolom, hogy az egyedüli felelős a jelen problémákért én vagyok. Ugyan ki más lenne?
Ép ezért a megoldás kulcsát is magamban keresem. Addig nem nyugszom, ameddig meg nem találom!
Úgy járok, mint Godard hőse a Kifulladásigban. Kicsit belehalok abba, hogy nem lassítok.

2013. szeptember 25., szerda

Farkasokkal futó asszonyok-könyvajánló



Farkasokkal futó asszonyok beszélgetés a szerzővel Clarissa Pinkola Estés-sel.                    

Rövid tartalom:

Minden nőben él egy zabolátlan és időtlen lény, az Ősi természeti asszony a maga hatalmas erejével, éles ösztöneivel, szenvedélyes kreativitásával és korlátlan tudásával.A társadalomba való beilleszkedés során azonban többé-kevésbé megszakadt vele a kapcsolatunk, a civilizáció merev szerepekben kényszerít bennünket és elfedi előlünk saját lelkünk életadó üzeneteit. Ha, már nem találjuk az utat e hatalmas éltető forrás felé, félelemmel szorongásokkal teli túlszelídített, eltiport lényekké válunk. Clarissa Pinkola Estés élvezetes stílusban megírt könyve megtanít arra , hogyan lehet helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, újra megtalálni a női vitalitást és a korlátlan tudást, mely ott rejtőzik minden asszony tudatának ősi rétegeiben.

2013. szeptember 24., kedd

Zelk Zoltán:Avarszín





Zelk Zoltán: Avarszín

Avarszín gyapjúkabátban
elszállt az ablak alatt,
futottam rögtön utána,
kergettem, mint a nyarat.
Futottam, jaj, de hiába,
elnyelte a fergeteg,
ősz lett, mély-ősz egy csapásra -
zuhogtak a falevelek.
Kertjeink halotti tánca,
zóduló sárga szelek,
avarszín gyapjúkabátja
hol száll most, merre lebeg?
Megáll az ember zihálva,
s ríni kezd, mint a gyerek
s kérdezi csak úgy magába:
istenem, kit kergetek?

Szelet és falevelet.

Köszönöm




Van olyan, amikor még az olyan szószátyár személynek is mint én, elakad a szava és csak egyetlen szót tud érzései kifejezésére kinyögni, annak akit illet.

K Ö S Z Ö N Ö M !



A nagy szavakkal nem bánunk rangjuknak, tartalmuknak megfelelően. Elkoptatjuk, tartalmatlanná tesszük őket. Igazából nincs más igazi reakció, mint egy ölelés nyitottsága, egy simogatás közelsége, egy mosoly bensőségessége. Ezek azonban neten nem átadhatók.
Itt szavak vannak , betűk, melyek apró cseppenként folyammá nőnek. Amiket, ha nem jó mederben tartunk ellenőrizhetetlenül elpusztítanak mindent mi útjukba ered.
Tegnap váratlanul ajándékokat kaptam. Olyanokat, amik egészen a szívemig hatoltak. Maguk a tárgyak is szeretetet ébresztettek bennem, de az igazi ajándék az az érzés volt, hogy valaki örömöt szeretett volna szerezni nekem. Hálás voltam az önzetlen szeretetért, melyet nem érdemeltem meg.
Apró csoda történt. Egy cseppel megint nőtt a hitem, a szeretetem, az emberek iránt.
Az igazi ajándék azt hiszem maga a Hit, amit nem lehet egy köszönömmel elintézni.
Meg kell szolgálni!
Igyekezni fogok, hogy tovább adjam másoknak is ezt az ajándékot.
Az önzetlen szeretet ajándékát.
Szép és mosolygós napot kívánok mindenkinek!

Székely Szabolcs: Ima, reggel

Reggeli fürdés, kávé. Omló
pirkadat. Ázó reggeli illat
vibrál mindenen izzó fényben
most, amikor még párás
kisszoba-ablak előtt próbálja
kinyitni szemét ez a nap. S ahogy indul,
kávégőznél zsibbad a versláb,
s első szál cigarettám szívom
félálomban a reggeli végén.
Súlytalan arcát gyűri a város.
Kint a tükörnél fogkefe surrog.
Felriadok. Ha te lennél.
Á, nem.

2013. szeptember 22., vasárnap

Egy nő a fotózás történetéből Annie Leibowitz







Szeretem a fotóit. Nem akarja férfiasan látni a világot. Érzékenység , fájdalom, érzékiség, jellemzi a munkáit.
Igazi Nő.
Néhány mondat a munkásságáról.

"Annie Leibovitz (eredeti nevén Anna-Lou Leibovitz) fotográfus, 1949. október 2.-án, pontosan 63 éve született az amerikai Westportban. Leibovitz 13 éven át (1970–1983) volt a Rolling Stone zenei magazin fotósa, ez idő alatt lett világszerte ismert. 1975-ben hivatalos fotósként kísérte világkörüli útján a Rolling Stones együttest. 1983-ban elhagyta a Rolling Stone magazint és – immár exkluzív szerződés nélkül – a Vanity Fair lapnak kezdett el dolgozni, legtöbb munkája jelenleg is itt jelenik meg. Ő volt a második fotós, akinek még életében önálló kiállítást szentelt a washingtoni National Portrait Gallery. Több könyvet, fotóalbumot is kiadott (Women, Olympic Portraits, Dancers, American Music, Photographs 1970–1999, A Photographer's Life: 1990-2005, At Work, Pilgrimage)"
(forrás: wikipedia.hu)

Boró napja



Hát nézzük! Hogyan is telik egy átlagos őszi szombat nálunk?
Reggel hajnalban keltem. Ezt követte egy gyors kávézás Kedvessel. Majd taktikai megbeszélés arról, hogy a zsúfolt napi teendőket miként lehetne úgy csoportosítani, hogy túlélhető legyen?
8-kor már a Tesco pénztárcáját gazdagítottuk. Hétvégi vendégváró bevásárlásunkkal.
Vettünk mindenféle földi jót. Ráadásul  mázlink is volt, mert szuper akciósan kaptunk gördülő óriás málnát és hatalmas szedret.
Majd kifele jövet megakadt a szemünk egy könyves bódén, ahol igazi kincsekre találtunk. Karácsonyra bevásároltam a kicsiknek szebbnél szebb mesekönyveket, felnőtteknek pedig  Hangzó Helikon kiadványokat. Gerendás Péter megzenésített Faludy György verseit és Kiss Anna verseit Gryllus Vilmos előadásában. Ráadásul 90% kedvezménnyel. Ilyet sem láttam még! Később tudtam meg, hogy megszűnt a Hangzó sorozat így most piacra dobják a megmarat készleteket. Ez a sorozat az egyik nagy kedvencem. Szomorú vagyok attól, hogy a nekem kedves értékes dolgok egyre másra eltűnnek az életünkből.
Az értékből így akarnak szabadulni, hogy helyét értéktelen borzalmakkal töltsék be. Szégyen!
Na utána irány a kert. Gyors levél és dió szedegetés némi takarítás, majd futás a konyhába extra gasztro realitit játszani.
Az ebéd igazi gourmandoknak készült, hisz Kedvesem is az és Dümmörgő barátom is.
A megálmodott és elkészített menü.
- Törökösen készített vöröslencse leves mentával
-Baconnal, paradicsommal, gombával töltött wrap mozzarella sajttal sütve.
-Csirkemellet sütöttem szilvával, rozmaringgal, fahéjjal fűszereztem. Majd olivaolajon  sütőben sütöttem. Friss petrezselyemmel megszórva  párolt rizzsel tálaltam.
-Afrikai harcsát fokhagymával, sóval,borssal, citrommal fűszerezve olivaolajjal locsolva és megsütve tettem az asztalra.
-Muffint extra csokisan Bourbon vanília fagyival, málnával és szederrel díszítettem, ami mennyei zárása volt az ebédünknek.
Kipukkadásig ettük magunkat., A vendégek jólesően elnyúltak a kanapén és igazi baráti beszélgetésbe kezdtünk. A délutáni szieszta kellően lassú, csendes, nyugodt volt. Ölelően simogató.
Drága barátom baritonja a szívemet simogatta, miközben különböző dallamokat dümmörgött két gondolat között.
Ez ám a kényeztető délután. A gyerekek is valahogy összeszedték magukat és igazi úrihölgyként viselkedtek.
A vendégek távozása után "csak" elpakoltunk, rendet tettünk és megnéztük az X faktor borzalmasabbnál borzalmasabb előadóit. Joggal kérdeztük egymástól, hogy miért pazaroltunk erre időt?
A válasz rém egyszerű.
Azért, hogy érezzük azt, hogy mennyire szerencsések vagyunk. Mi olyan korban nőttünk fel, amikor az értékek még valódi, az ízlés igazi értékekre tanított minket.



Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szívedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen.
Nem bírta hát...
Radnóti Miklós
Mire aludni tértünk hulla fáradtak voltunk. Ma nem kellett altatódalt dúdolni nekünk ahhoz, hogy gyorsan mély álomba szenderüljünk.

2013. szeptember 21., szombat

Bádogember szindróma


Lehűlt a levegő, ami nem csoda, hisz lassan szeptember vége van. Tehát nem jogos részemről neheztelni az időjárásra. Mégis tetszik, vagy sem, én most kicsit  morgolódom emiatt. Szeretem az őszt. A kellemesen szelíd napokat. Azonban utálok fázni. Kiszámíthatatlan, hogy mit vegyek fel. Az egyik nap meleg van  délelőtt, estére pedig a fagy közeli élmény sem kizárt. Talán emiatt van, talán nem, de ma reggel arra ébredtem hajnalban, hogy felfáztam. Na bumm . Nem nagy ügy. Elő vettem a jól bevált receptet. Forró fürdő, meleg kamilla tea, vörös áfonya kapszula, plusz egy meleg sál a derekamra. Azonban minden intézkedés kudarcba fulladt. A derekam szétszakad, hidegrázás gyötör és FÁZOM!
Természetes, hogy , mint mindig, úgy most is a lelki okokban keresem elsőként  a hiba forrását. Semmi különöset nem találtam vizsgálódásom során a napi nyűgösségeken kívül. Akkor miért fázom legbelül ennyire?
Felmerült bennem a kérdés, hogy a Didergő király szindróma lehet talán a bajok forrása ? Nem szeretek eleget és elég önzetlenül?
Igen. Azt hiszem így van. Manapság sokkal jobban meggondolom, hogy a szeretetet kinek és mennyit adok. 
Fukarság lenne ez részemről, vagy ésszerűség? Talán mindkettő. Ésszerűség azért, mert nem vagyok szent és ahogy öregszem már nem adakozom olyan könnyen az energiáimmal. Hisz jól kell kufárkodni a belső erővel, mert hamar kiderülhet, hogy idő előtt kiég az ember. A fukarság az már más tészta. Ott domináns elem az önzés. Csak akkor adok, ha kapok is?
Sajnos el kell ismerni, hogy az évek számának növekedésével, már nem vagyok olyan önzetlen, mint régen. Tehát biza ez fukarság, akárhogyan is próbálom mentegetni magamat.  Meggondolom , hogy mennyi energiát áramoltatok ki magamból. 
Régebben eme eszmefuttatásra azt mondtam volna, hogy badarság. Adni a szeretetet csak önzetlenül önmagáért érdemes. Ezt vallottam és nem fáztam. Valami megváltozott az évek alatt bennem. Már nem tudok annyit adni magamból. A szívem kezd elfogyni és egyre inkább azon kapom magamat, hogy bádogember szindrómában szenvedek.
Azaz, azt hiszem hogy nincs szívem.
Pedig ott hátul az agyam legmélyén sejtem, hogy nem így van, csak inkább arról van szó, hogy a gyáva oroszlán is beköltözött a bádogember mellé. Azaz Félek túl sokat adni magamból.
A félelem és a szorongás energiavámpírként leszívják a szeretet energiáimat . Ez az oka a fázásomnak.
Nem pedig a hajnali hűvös levegő és az egyre fogyatkozó napsütés. Ugyanis az ember normális körülmények között ilyenkor napkollektorokkal üzemel. Azaz a nyári begyűjtött meleget az életben szerzett sok örömöt képes úgy beosztani, hogy a hűvösebb időkben se fázzon!
Hát elgondolkodtató, hogy az idén nyáron talán nem töltődtem fel eléggé, ha már most vacogok.


2013. szeptember 20., péntek

Megérkezett a keleti széllel


Régóta vártam arra, hogy megforduljon a szél. Tegnap végre megtörtént. Már korán reggel éreztem, hogy másként suttognak a levelek. Vidámabban sütött a mostanra megkopott fényű napocska. No és a szél!   Az igazán kellemes volt. Keletről fújt pont úgy, ahogyan szeretem. Kémleltem is az eget, mikor látom meg végre jellegzetes alakját és esernyőjét ? Hát délelőtt, amikor kicsit lankadt már a figyelmem megérkezett Mary. Csodatáskájából finom illatok szálltak felém. Hozott igazi békebeli friss kenyeret. Illata olyan volt mint a gyerekkor. Szépen muzsikáló szőlő helyett, hamvasan mosolygó, nektártól csöpögő barackot vett elő a csodatáskájából. Azt sem  felejtette , hogy barátosnéja édes gömbölydedsége nem mástól van, mint attól, hogy szereti a sütit. Hát hozott illatos szilvás pitét, sok mézes dióval.
Micsoda nap volt. Kuncogások , összebújások, vidámságos kacagások napja. Igazi mese nap. Kitalálva mindazt, mit az elme még ki sem gondolt.Teljesültek a meg nem álmodott álmok és ki nem mondott kívánságok is .
Mary után  érkezett egy igazi Úr. Ma már őt is csak a hősök meséiből ismerjük. Olyan lovag, aki udvarias , kellemes modorú, nem simulékony, szigorúság helyett huncutul nevet a szeme. Ilyennek álmodtuk meg a mesebeli FÉRFIT. Tartásától kicsit illedelmesebben ül székében a Nő, miközben huncut kissé kacér mosoly bujkál a szája szegletében. Végre azt érzi, hogy figyelnek minden gesztusára. Ettől válik minden mozdulata macska kecsességűvé. Az úr messzi földről érkezett, sok szép történettel a tarsolyában. Igazi mesehősféle ember Ő. Sokgyerekes család legkisebbik világmegváltó fiaként látta meg a napvilágot. Öröm volt minden pillanat vele. Még ma is, amikor róla mesélek, ragyogás tölti be a szívemet. Pedig semmi más nem történt mint az, hogy találkoztam és beszélgettem vele.
Vannak olyan emberek, akik eleganciájukkal, belső tartásukkal nyűgöznek le minket. Széppé teszik a velük és a körülöttük élő emberek életét a puszta jelenlétükkel. Mary is és az úriember is ilyen. Meséket idéztek a szívemben,  mosolyokat a lelkemben.
Erőtartalékot adtak a mindennapok élésére. Jó tudni, hogy van a világnak olyan szeglete, ahol ilyen emberek élnek.

2013. szeptember 18., szerda

Freeblogtól a facebookig modern játszmák napjainkban


Elkezdtek színesedni a levelek. Hullik a dió, és egymást érik a látogatók. Ki ezért , ki azért tér be hozzánk. Egy biztos nem unatkozunk.
Vissza fogom sírni még ezeket a nyüzsis napokat. Nagyon élvezem az állandó mozgást, sürgés-forgást.
Megmagyarázhatatlan , hogy mitől pezseg nálunk most ennyire az élet. Hála Istennek mindig van valaki aki betér hozzánk. Akár egy teára, akár egy ölelésre, vagy ház nézőbe, vagy a lányok szerint a népvándorlás egyik oka a "Mami főztje". 
Jó így élni. Szeretem , ha nem csendes a ház, mert van élet benne.
A napokban fájdalommal vettem észre, hogy a freeblogról három évnyi írás köddé vált. Ennyit a modern technikáról és a halhatatlanságról. A napokban újra néztem a Kód neve Merkurt. A történet középpontjában egy megfejthetetlennek vélt állambiztonság titkainak őrzésére kifejlesztett kódról szól, ami a számítógépes betöréseket volt hivatott megakadályozni. Ebben a filmben az egyik jelenetben azt láttuk, amint minden szuper technikát legyőzve egy mechanikus gépelt levél indigó másolata nyeri meg a játszmát és győzi le az ipari forradalom csúcstechnológiáját.
Mikor láttam, hogy minden bejegyzésnek annyi a freeblogon, eszembe jutott, hogy fiatalkori naplóimat a mai napig olvashatja az arra kíváncsi igaz nem számítógépen, hanem vonalas füzetekben. Bezzeg a mostani írások egy pillanat alatt megsemmisülhetnek egy server hiba, vagy egy csoport érdekeltségei miatt. Szóval lehet, hogy értelmesebb lenne ismét szépírással saját füzetbe írni !
Bezzeg a facebookról az életben nem tudom eltüntetni az oldalamat. /Pedig nagyon szeretném!/
A maximálisan elérhető eredmény annyi, hogy  nem láthatják az ismerősök, barátok az oldalamat. Minden más hivatalos érdeklődő, bármikor belepillanthat a nem nyilvános, elvileg törölt lapjaimba. A hatalom számára örökre megmarad az ott  megjelent kapcsolatrendszerünk, levelezésünk, szeretem, vagy nem szeretem dolgaink.
Botor dolog volt azt hinni, hogy szellemi termékeim felett én rendelkezem. A dolog úgy áll, hogy mindenki más megteheti ezt, csak én nem. Paradoxon helyzet ez. Ráadásul végtelenül bosszantó is.

2013. szeptember 12., csütörtök

Őszi finálé



Az őszben az a jó, hogy terített asztallal vár mindenkit. Szőlő, dinnye, szilva, őszibarack, dió, alma, körte egyszerre szüretelhető.
A betegségben az a jó, hogy elég csak egy szóval áhítozni ezek után a gyümölcsök után és már rohan is a kedves család, hogy elém tegye az ínyencségeket.
Kényeztetés ez a javából. Ha jól meggondolom nem is nagy ár egy kis láz , egy két hapcizás ezekért a finom pillanatokért.
A mostani időért is hálás vagyok. Kicsit süt a nap. Azalatt napozok, ha van időm. Csontjaim kellemesen átmelegednek és szeretettel ölel körül a természet lágy öle.
Ha esik az eső az azért jó, mert lázasan a takaróba lehet burkolózni és senki sem sajnálkozik, hogy jaj szegény beteg. Mindenki azt gondolja. Milyen jó neki . van ideje zenét hallgatni. Elbóbiskolni és a kutyákhoz simulva szeretni és szeretve lenni.
Hát részemről úgy gondolom jókor jött ez a kis hapci szünet. Megerőltetés nélkül kényeztetnek engem égiek és földiek egyaránt.
Csak, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból azt mondom ép, hogy.....
Hapciiiiii!
Majd jóízűen megeszem egy fürt szőlőt. Desszert gyanánt pedig két őszibarackot. Mennyei táplálék.
Közben Palya Beát hallgatok. 
Mi ez, ha nem őszi finálé?


2013. szeptember 10., kedd

Levegőt!



Fogékony lettem a dolgok befogadására. Túl szép lenne, ha ezt a szellemi értékekre lehetne egyértelműsíteni. Nem sajnos nem erről van szó. Bár törekszem arra, hogy életem végéig nyitott maradjak.
Most azonban sokkal egyszerűbb dologról mesélek.
 Hétvégén itt jártak a keresztgyerekeink és az egyik jobbra, a másik, balra, a harmadik meg keresztmamára prüszkölt.  Torkuk piros volt, ami a hangerejükön nem hallatszott ellenben az étvágyukon érződött, hogy nehéz nyelni.
Hát, hogy nekem melyik fokozat jutott?
Nehéz nyelnem. Sok mindennek nem akaródzik lecsúszni a torkomon. Aztán ott van a prüszkölés. Még az éjszaka csendjét is képes vagyok tülköléssel tölteni, zavarva ezzel az aludni vágyók nyugalmát. Szinte beleremeg a ház egy- egy nagy hapciba. Félálomba zengi a kórus, hogy-"Egészségedre Mami!" majd hortyognak tovább.
Két napja alig alszom fulladok. Ülve, állva, hason, háton, minden pózban levegő után kapkodok.
Bele sem merek gondolni abba, hogy pszichésen miről szól ez az egész.
Inkább játéknak veszem. Azt mondom, hogy új hobbym van. Lepkehálóval fogdosom be a bacilusokat , nehogy túl csendes legyen a ház.
Mégis csak sokkal jobb azt hallgatni, hogy....Hapciiiii, hapci, hapciiii, mint azt, hogy Jaj Istenem!
Szóval Itt van az ősz. Időre megjöttek a bacik is. Nem sokára  útra indulnak tőlünk  a költöző madarak is. Most irigylem őket. Az idén nagyon mehetnékem van már. Én is inkább már elköltöznék, mintsem azt mondogatnám, hogy Haaap-cciiii!
De az is lehet, hogy azért fulladok amiért József Attila is levegőért kiáltott.
Jó néhány év telt el azóta amióta megírta ezt a verset. Szomorú azt látni, olyan minden mintha ma is ugyanott tartanánk.

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
1935. november 21.
József Attila

2013. szeptember 9., hétfő

Talentumaink


Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak.
Esik az eső, sírnak az angyalok.
Talán miattunk sírnak, amiért ennyire nem vagyunk képesek kihasználni a talentumot , amit útravalóul kaptunk az Úrtól.
Minden nap, óra, perc, másodperc egy lehetőség arra, hogy jó dolgot hozzunk ki belőle. Mi emberek ehelyett pazarló módon eltékozoljuk az életet, szomorúságra, fájdalomra, egymás és önmagunk bántására.
Ráadásul mindezért sose magunkat tesszük felelőssé, hanem másokat.
Ma az az elképesztő dolog jutott eszembe, hogy milyen furcsa lenne, ha mindenki mosollyal az arcán élné végig az életét?
Olyan lehetetlenségnek érzem, hogy még a gondolat is abszurd.
Majd rádöbbentem, hogy talán nem is lenne annyira jó, ha így lenne. Ugyanis fogalmunk sem lenne arról, hogy milyen értékben élünk.
Kell a rossz ! Szükséges az egyensúlyhoz és ahhoz, hogy a jó értéke a szívünkben valóban kincs legyen.
Sajnos mi emberek hajlamosak vagyunk a rossz dolgokat előtérbe helyezni és ezzel elpazaroljuk a jó dolgoknak szánt helyet.
Már maga a felismerés is aranyat ér. Talán ráébredünk időben a bennünk és körülöttünk lakozó szépségek kiapadhatatlanságára.
Jó érzés ebben hinni.

2013. szeptember 6., péntek

A mulandóság fátyola



Valami hiányzik ebből a napból. Pedig látszatra minden tökéletes körülöttem. Szépen mosolygósan süt a nap.
Mégis reggel óta sírásra görbül a szám. Miért?
Fogalmam sincs. Csak úgy.
Őszi melankóliának mondanám. Szép versekkel vigasztalom magamat, amik a tovatűnt szerelmeimet idézik. Kifejezetten megérintett az elmúlás szele. Nem a halálé. A fiatalság elvesztéséé.
Hiányzik úgy ahogy van, az ereimben fortyanó vér lüktetése, a gyorsan rohanás izgalma. Régen hármasával vettem a lépcsőket. Ma örülök, ha egyenként veszem a gátat.
De a legeslegjobban a szerelem bájos izgalma az, ami most jólesne a lelkemnek.
Micsoda telhetlenség ez részemről. Tudom ám hogy lejárt ezeknek a létezést finomabbá tevő dolgoknak az ideje. A test öregszik és valami különös oknál fogva a lélek nem hajlandó ezt tudomásul venni.
Talán illetlenség, talán telhetetlenség, de borzongani szeretnék és versenyt akarok futni a széllel!
Vállalom.
Ez a vagyok én az örök ifjú vén matróna, aki még mindig mer nagyokat álmodni.


2013. szeptember 5., csütörtök

Juhász Gyula: Szerelem?



Juhász Gyula:  Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

2013. szeptember 4., szerda

Szomorú clownok hazája




"Muszáj ezt csinálni, mert a tanárokon, a minőségellenőrzésen, a minőségbiztosításon, a követelményeken múlik az, hogy egyébként a gyerekek hogyan fognak teljesíteni, mert amúgy a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek, de e legtehetségesebb gyerek is, ha nem fogják a kezét, akkor elkallódik, elvész" - folytatta."

"Meglepő dolgokat mondott Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a hétfői tanévnyitón. Az őt hallgató pedagógus és az iskola vezetése is megdöbbenhetett, mikor Kósa azt mondta: az iskola vezetése két éve nem mer neki ellent mondani, mert azt nem szokás. Azt is hozzátette, hogy amit ezután az oktatásban mondanak, "az parancs". Aki a rendszerben nem jól teljesít, ahelyett mást kell keresni" - fogalmazott."

Hvg.hu


Kósa Lajos  egyszer nem is olyan régen még gyerek volt. Olyan gyerek, akit nem vertek , hanem szabad szellemben neveltek. Biztosan tudom, hogy jó tanárai voltak egy kiváló iskolában. Az oktatással való ismerkedése példás oktatási alapokon nyugodott.Úgy tűnik ezt rég elfelejtette. Pedig egykor jó fej volt. Ma már az sem biztos, hogy van feje. Vagy, ha van is, akkor azt valószínűleg nem  gondolkodásra használja.
Káosz, fejetlenség uralkodik az oktatásban és az országban mindenütt. 
Mai korunkban a gyerek, pedagógus, igazgató, szülő. Egyre megy. Mindenki áldozatul esik az oktatási rendszernek.
Jó tudni azt, hogy bár krétára, taneszközökre, nincs pénz,  a gyerekek, ha éhesen is, de sportolni fognak mindennap. Legalább nem lesz erejük rosszalkodni, Ilyen a Kósa féle nevelési retorika. A gyerek tuti, hogy mostantól jó lesz!Ha mástól nem, de a fáradságtól félájultan kifekszenek az órákon. Azt nem tudom írni, hogy a padokban, mivel nem egy iskolában jelenleg még padok sincsenek kellő mennyiségben. Ha a szülőnek lesz  erre pénze, akkor adni fog rá az iskolának, ha nem lesz, akkor akár a földön is ülhetnek majd a gyerekek.
A tanárok pedig az "emelt"  fizetésükön vehetnek dolgozatíráshoz papírt és lefénymásoltathatják az anyagot, ha már egyszer annyira szeretnék elvégezni  jól a munkájukat, hát fizessenek érte!. Kinek erre nem telik, az középkori módszerekkel íródiákként egyenként leírhatja majd a dolgozat kérdéseit .
Államosított iskoláinkban lesz rend, fegyelem és semmi több!
Hazudok, mert erkölcstan és hittan is lesz. 
Emelt óraszámban tanítanak ezentúl a pedagógusok, ameddig bírják szusszal.
Az igazgatók pedig, akár takarítók is lehetnénk, mert túl sok hatáskörük nem maradt arra, hogy elképzeléseiket megvalósítsák és kialakítsanak egy szabad szellemű, jól teljesítő, értelmes és vidám gyerekekkel teli iskolát. Az iskola ezentúl nem a tudás fellegvára lesz. A centralizált birodalomba nem fér el egy szabadszellemű, gondolkodásra nevelő, ösztönző intézmény 
Az iskola inkább egy katonai kiképzőtábor előfutáraként fog üzemelni.
Sokan joggal kérdezhetik tőlem, hogy hova lettek a vidám lírától átszellemült írásaim?
Szomorú clownok lettünk a saját országunkban. Csak sírni tudok, ha belegondolok abba, hogy miként ugrálunk és bohóckodunk majd úgy, ahogy a hatalom játékos kedve diktálja nekünk.

Lélegzet



Napok óta elalváskor  álmodni kezdek a mesteremről. Valamit mond, mutat, jelez és én nem értem a felém küldött  jeleket, nem hallom a szavakat, mert elnyomja a bennem lévő zaj.. Majd leizzadva felébredek. Kérdéseket fogalmazok meg. Keresem őt a szobában, a szívemben. Próbálom értelmezni az üzenetet. 
Kint fúj a szél. Vadul űzi a leveleket, ismeretlen új utakra sodorja őket. Hallgatom a zuhanásukat és becsukom a szemem. 
Alszom.
Majd valami ott bent megváltozik bennem. A legrejtettebb, legeldugottabb részemben megérint, megsimogat egy érzés szívemben. Cirógat, halkan szólítgat, megérzem, hogy ott van. Bennem, velem. Koncentrálok. Érzem a leheletét, a szuszogását, a szív dobbanását. 
Közben félig megébredek és figyelem a szoba zajainak változásait.
Kutya motoszkál. Álmában fut, kicsit nyüszít, Kedves békésen hortyog mellettem. Biztonság ölel körül. Tehát nyugodtan mehetek vissza a Mesteremhez. Valahol messze türelmesen vár rám . 
Lélegezz!- hallom a szavakat.
-Lélegezz!
Lassan, ahogy tanítottalak.
Először nem megy.
Majd figyelem a tüdőmből kiáramló levegő sípolását. Azt hiszem fuldoklom.
Ekkor megint felébredek.
Érzem, hogy a szoba semmit sem változott. Mozdulatlan. Visszhangozza monotonon a benne élők lélegzetét.
Hallgatom a csendet és újra vágyom   Mesterem  közelségét.
Csak lassan lélegeznem kell és akkor ismét ott lesz mellettem. Elkezdem szabályosan venni a levegőt és számolok. Egy, kettő, három, négy. Lassan kienged
Egy, kettő,  há.., .ro.....m és már ott is van velem. Szorosan magához ölel.
-Már azt hittem sose érsz ide.
-Ekkor  elcsendesül minden.
Csak ő van, meg én.
Lélegzünk együtt.
Egy, kettő, három.
Hallom, ahogy a szél veri az ablakot.
-Mennem kéne! Gyere velem!- mondja a fülembe suttogva.
-Még dolgom van . Még fúj a szél. Még nem vagyok kész. dadogom, bár minden porcikám a maradásra ösztönöz.
-Rendben akkor menj!.- simogat engedékenyen a szavaival. Nincs velem az illatod, a nevetésed.Elemészt az üresség. Hiányzik már nagyon nekem a körülötted és a benned suttogó szél. Nem bírtam ki , hogy ne lássalak! Ezért jöttem eléd.
-Majd jövök. Csak még egy apró szusszanásnyi dolgom van. 
-Értelek. Gondoltam , hogy így van. Jöttem, hogy szóljak. 
Lélegezz!
Már majdnem abbahagytad. 
-Honnan tudtad?
-Mert egyszer csak ott tartottalak a karomban. A füledbe súgtam a szót.
- Igen hallottalak. 
Mondtad, hogy-Lélegezz!
Minden lélegzetedben, minden lélegzésemben, ott vagy. 
-L É L E G E Z Z!!!

2013. szeptember 3., kedd

Nézem, hallgatom és tanulom, hogy így is lehet élni, gondolkozni, tenni.






Kaláka - Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén



Ha már őszt idézek, akkor ezt a dalt mindig eldúdolom.
Mert olyan.....nagyon.... enyém hangulatú.

2013. szeptember 2., hétfő

Gondolatok a trafik logóról


Egyáltalán nem kívánok belemenni a trafik botrány politikai elemzésébe.
Minek tenném?
Fölösleges is és ráadásul nem dolgom az ítélkezés.
Azonban azt hiszem az mindenképpen  megér pár szót amivel nap, mint nap találkozom az új dohányboltok logója.
Egyszerűen bántja a szememet annyira ronda. Na és az értelmezése? Hát az se semmi.
Kezdjük az elejével.
A kresz könyvekben ez a tábla azt jelenti, hogy mind két irányból behajtani tilos!
Dedós szinten elemezve a látványt. mi a 18?
18 embernek tilos bemennie és kijönnie a nemzeti boltból?
18 nemzeti dohánybolt lehet csak  ?
18 autó nem hajthat se ki, se be?
Egy biztos!
Az nem jut eszembe ami a valóság, hogy 18 évről szól a tiltás! Ráadásul a tábla tiltó értelmezése szerint, ha be is megy  az illető, ki ugyan nem jöhet!
Normál halandó honnan tudja, hogy ez a tábla az évek számára utal?
Nézzük tovább!
Nemzeti dohánybolt.
-Mitől nemzeti?
Csak magyar cigit árulnak?
Kizárólag magyar vásárlókat szolgálnak ki?
Nemzeti öntudattal rendelkező vevők léphetnek csak be az üzletbe?
Részemről nem igazán értem, hogy mi köze a nemzeti öntudatnak egy káros szenvedélyhez?
Nem igazán értem, hogy miért kell a nemzeti érzelmeket belevinni egy olyan dologba, ami nemzetektől független. Ráadásul semmi másról nem szól, mint az egyén szenvedélyéről.
No meg bizonyos üzleti körök financiális érdekeiről. Ők az egész világon jelen vannak és semmiképpen nem köthetők csak Magyarországhoz!
Ha ezt az érvelést elfogadjuk akkor miért nem volt jó a trafik elnevezés?
Ráadásul aki nem ismeri esetleg a trafik szót, ő minek gondolhatja a kör közepén lévő T betűt? Mivel az egész logó úgy tűnik a kresz táblák jelölési rendszerére utal, így joggal gondolhatjuk, hogy Tanulók Nemzeti Dohányboltjairól van szó.
:)))
Tehát minden tanulni vágyó ember, kortól és nemtől függetlenül bemehet!
Hát egy biztos.
A leckét feladták ezzel a táblával mindannyiunknak.
Talán ettől lett a trafik ügy. Hisz nem mindenki alkalmas arra, hogy ilyen talányokat megfejtsen!
:)))