2013. március 31., vasárnap

Húsvét hajnala


Még mindenki alszik. Csend van.
Zorka az egyetlen aki mindenhova követ és fáradhatatlanul jelzi , hogy itt van készen áll arra, hogy mindig minden pillanatban szeressen és velem legyen. Hűség . Soha senki sem képes arra szeretet szolgálatra mint legkedvesebb társunk a kutya. Nincsenek feltételei egyszerűen csak odaadja az életét a gazda szolgálatáért. Nem nézi, hogy megérdemli - e , az ember , nem kér érte semmit. Felfoghatatlan ez a feltételnélküliség.
Szóval csendesen mocorgunk kettecskén a lakásban. Igyekszünk nem megébreszteni a többieket. Készülődök az ünnepi reggelre. Tegnap este még megfőztem a sonkát. Ma a tojásokat kell csak elkészíteni és az  asztalt feldíszíteni .Mire a család megébred egy közös reggelivel ünnepeljük meg a feltámadást. 
Ennyi nálam ez az ünnep. No meg valami megmagyarázhatatlan  ősi bűntudat van bennem ilyenkor, ami nem hagy nyugodni. Kétezer év önmarcangolása hever a szívemben megkövesült fossziliaként. Valami ködös fátyolon keresztül szemlélem az egész húsvétot. Igyekszem minél távolabb tartani magamat ilyenkor az emberektől. Ez az egyetlen alkalom, amikor nem szeretem a nyüzsit. 
Csendet és békét kívánok magam köré ezekben a napokban. Ilyenkor nem vagyok jóban sem magammal, sem a világgal. Több ezer éve hűségesen tartjuk ezt az ünnepet. Szeretetünk Isten felé van olyan önzetlen, mint a kutyám szeretete felém? Micsoda merész párhuzam a két szeretetet egy mércével mérni!
Sajnos azt hiszem erre az a válasz, hogy nem. 
Az emberek feltételeket szabnak még az Istenüknek is a szeretetükért, hűségükért.
Szeretjük és szolgáljuk őt akkor, ha jutalmat kapunk érte. Minimum feltétel az örök világosság, illetve egy ígéret arra , hogy megbocsájtják nekünk a bűneinket. Azaz ezentúl is lehetünk gazemberek, ha húsvétkor önostorozzuk magunkat egy kicsit. Gyarló az ember és nincs az a halál, ami önzetlenségre taníthatná.
Drága vallásos barátaim.  Ezek a sorok igazából az én önmarcangoló kételkedésemről szólnak. Senki se vegye magára, mert a gond az én készülékemben van!

2013. március 30., szombat

Ébredés




Szabó Lőrinc: Ébredés
Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal az égen át:
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni se mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok...és hunyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyűlt volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden ígérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos húsát
s egész testében az egymásba ringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, hunyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem a szememet...Ő
ép fölnézett rám: A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!.. - sikoltotta s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

2013. március 29., péntek

Nagypénteki böjt



Igazi nagypéntek van. Az Isten sír. Mi sírunk, mert hideg van és fázunk. A család pedig éhes , mert keményen tartom a böjtöt.
Na azért ennyire nem tragikus a dolog. :-)
Reggelire pirítóst kaptak sárgarépából készült körözöttel friss kenyérrel és újhagymával.
Ebédre francia hagymaleves volt szilvalekváros gombóccal.
Vacsira pedig tojás pástétom lesz utána citromos tea.
Desszertnek pedig gyümölcssaláta.
Az egyetlen dolog ami valóban hiányzik az a napsütés. 
Se baj. Filmet nézni anélkül is lehet. Családi mozizást tartunk majd. Szeretek együtt  filmeket válogatni a gyerekeinkkel. Ők is készülnek egy két filmmel és mi is. Mi a XX. századot választottuk Kedvessel. A lányok egy zenés filmre szavaztak a Vezet a ritmus 2 -re. Így lesz komolyság is meg bulizás is. Vendégek kivételesen nem lesznek, mert ebben is böjtöt tartunk. :o)))

2013. március 27., szerda

Nyuszi ül a hóban



A mi Istenünknek van humorérzéke. Úgy gondolom most azt tesztelte, hogy vajon nekünk is van-e?
Tegnap hólapátolás után Kedves leizzadva bejött természetesen jár a nagy munka után valami  kedvesség. A fotelban ülve várt sorára. Kíváncsian leste, hogy már megint mit eszeltem ki, mert nagyon széles kaján vigyorral a számon rohantam el a kamra irányába. 
Előkerestem a dugi szaloncukrot. Néha amikor valami nasira vágyom egy szem  zselés szalon cukorral kényeztetem magam. Szóval kitettem egy tálba és mellé egy másikba csoki tojásokat raktam. Mikor bevittem megkínáltam mindkettővel, imádja az édességeket. Széles mosollyal érdeklődött, hogy honnan a csudából vettem ilyenkor szaloncukrot? Hát...gondoltam sose lehet tudni, mikor lesz rá szükség? Így tartottam egy utolsó csomaggal a kamrában. Most húsvétfát díszítettem karácsonyfa helyett, de ez a nagy hó teljesen összezavart. Elbizonytalanodtam, hogy mit is ünneplünk? Elvégre, ha az Isten most küldte a havat Ő biztosan jobban tudja mit kell csinálni! Lehet, hogy ez a türelmetlen emberiség felcserélte az ünnepeket és most igazából karácsony van? Ha így van akkor most kényeztetésül a szaloncukor dukál. Biztos ami zicher, én mindkettővel megkínállak! Ne hogy azt hidd, hogy nem figyelek Rád eléggé! :))))
Egy jó feleség legyen mindenre felkészülve. Még arra is, hogy ha az Istene váratlanul vizsgáztatni akarja. 
Úgy gondoltam, hogy az idén a keresztgyerekeknek  fehér nyuszit veszünk ajándékba. Így ha kitesszük a hóba őket legalább nehéz lesz megtalálniuk. 
-Mit szólsz? Jó ötlet? 
A csoki tojások úgy is hamar a szemükbe ötlenek majd, mert a hó látványosan kiemeli őket a színességük miatt.. Arra gondoltam, hogy a játék az játék egy kis hó igazán nem rondíthat bele ebbe. Ha nem a tojásokat keresik órákig, akkor a nyuszikat. Így izgalmasabb is lesz! Az ötletet a facebookon egy kép adta. Nagyon jót mosolyogtam rajta és kicsit átformáltam a benne lévő humort a saját képemre. Így jött a fehér nyuszi ötlet a hóban. 
-Szóval ? Áldásodat adod a fehér nyuszikra?
-Naná! A játék az játék. Karácsonykor sem és húsvétkor sem maradhat el!

2013. március 26., kedd

Érinthetetlen



Ma valami egészen nagy csodaként éltem meg reggel az ablakon kinézve a kinti havazást. Hatalmas pelyhekben hullott a hó. Eszembe jutott a tavalyi nagy szárazság, az akkori imáink, egy kis lehűlésért, esőért és bizony szégyeltem magamat a mostani lázongó gondolataimért. Ennek a szépségnek is ára lesz, mert amikor elolvad a hó, azt gyaníthatóan nagy hirtelenséggel teszi majd. Hatalmas áradásokat és belvizeket hagyva  maga után félelmetesen ijesztő lesz körülöttünk megint a világ.
Az majd akkor lesz, a most meg most van.
Az a helyzet, hogy képtelenség nem gyönyörűnek látni ezt a békés tájat, a nyugalmat árasztó fehérséget.
Egyfolytában az a szó motoszkál bennem hogy steril, azaz érinthetetlen.
Az idei  húsvét üzenete ez .
A sok sár, a baj, a kínok, mind- mind megfagyva rejtve vannak jelenleg a hó alatt. Helyette puha hófehér takaróval beborította az Isten, a tájat. Nem akarja, hogy most tisztátalansággal mérgezzük az elménket, a szemünket,  a szívünket.
Kedd van.
Jézus ezen a napon, már tudta mi vár majd rá, de kedden még a tanítványaival a békéről, a szeretetről beszélt. Elfedtette szavaival a közelgő bajt. Helyette bebalzsamozta a szeretteit a gondoskodásával, tanításával.
Ahogy most a hó is eltakarja előlünk, mi nyugtalanságot ébreszthetne bennünk.
Nagyon várom a tavaszt. Mégis  most a nagyhéten kivételesen csodaként hatott rám a hóesés.
Annyi minden rossz van manapság körülöttünk, bennünk, hogy bizony egyáltalán nem árt, ha egy kicsit eltakarják előlünk a hópelyhek, a negatív élményeket.
Lehet, hogy tényleg ez az idei húsvét üzenete. :
Vonjuk be szívünket puha takaróval, hogy a fájdalom ne rombolja szét bennünk azt, ami érinthetetlen!
Majd ünnep után ráérünk meglátni, amit meg kell!
Most pedig  a jó meleg szobából nézhetjük a hóesést, melynek jótékony puhasága védőpajzsot von körénk.
Az úton lévő vándorok szíve is könnyebb, ha nem a sártengerrel, a mocsokkal bajlódnak. Hanem a  friss fehér hó ropog a talpuk alatt.

2013. március 25., hétfő

ELÉG!


Körülöttem minden szürke és hideg. Elfogytak a tartalékok, úgy az öröm tasakomból, mint a  lélek kamrámból.
Elegem van a szürkeségből, hidegből, rossz hírekből, válságból, betegségből és csak úgy egyszerűen, a mindennapokból. Nyakunkon a nagyhét és úgy érzem már nincs erőm az újabb bűnbánatra, hisz egész évben ezt gyakoroltam.
Betegség betegség hátán. Temetések és veszteségek mindenütt.  Pénteken voltam konzíliumon. A dotore aranyos volt, mint mindig. A közlendője kevésbé. A műtét elnapolva júniusra. Ugyanis a tüdőm oly ramaty állapotban van, hogy szerinte nincs az az aneszteziológus aki  most elvállalná ezt a műtétet. Így nevetgéltünk kicsit esendő mivoltunk gyarlóságain, majd egy finom ölelés után mentünk tovább a nekünk rendelt úton.
Igazából megkönnyebbültem, hogy kaptam két hónap haladékot. Jól kellene felhasználni ezt az időt, de képtelen vagyok rá! Számolatlanul pazarlom a perceket, órákat, napokat. Eltékozlom az adományt, pedig nem így szeretném tenni!
Valahogy elfáradtam ebben az évben.
Elegem van a gazdasági válságból, melynek úgy érzem sose lesz vége. A gyerekeink is helyben járnak. Pedig többre lennének képesek.
Emiatt aztán a mi terveink is parkolópályára kerülnek. A dolgok összefüggnek. Míg nem indul el a mozdony a kocsik is vesztegelnek. Régebben a mozdony én voltam. Most pedig nem akaródzik annak lennem.
Tegnap itt volt a "apukám". Egy hónap alatt fogyott 10 kg. Ijesztően gyors folyamat zajlik benne. Nem adok nevet neki, mert kimondani is fáj. A betegség ami megtámadta nem más, mint élet feladás. Elege van. Elfáradt, nincs kedve tovább küzdeni. Így belülről emészti el magát. Döntött és azt látom hiába minden könyörgés, feladta. Elegem van a veszteségekből!
Most nem könnyebb, ha azt mondom, hogy igen . Másoknak sem könnyebb! Tudom. Mások életéért is bánkódom, de most a sajátomért aggódom.
Hiányzik a tavasz !!!!!!!
A lendület!
Az öröm!
A mozgatórúgóim.
Nem véletlenül a tüdőm éget szét belülről. Fuldoklom, mert nincs elég levegőm, mozgásterem, örömöm.
Vezekeltem egész évben.
Most azt mondom Elég volt!
Nem érdekel a nagy hét.
Nálam egész évben az volt.
Elfáradtam.
Igazán Ránk mosolyoghatna az Isten!
Nem kérek sokat.
Csak egy kis fényt, energiát, szeretetet, törődést, megváltást.

2013. március 23., szombat

Dadus maci ölében



Mikor a lányok kicsik voltak mindkettőjüknek vettem egy ilyen hatalmas macit. Szándékaim szerint azért, ha valamiért nem lennék kéznél mindig legyen velük valami puha, finom melegség. Akihez odabújhatnak, ha félnek, vagy csak egyszerűen törődésre vágynának..
Természetesen mint minden dolognak úgy ennek a félelemnek is gyermekkorban erednek a gyökerei. Koraszülött lévén három hónapig kórházban voltam. Egyedül.  Hol az inkubátor rabságában, hol magányosan egy kiságyban. Akkoriban naponta egyszer engedték az anyákat meglátogatni a kicsinyüket. Az én anyám pedig nem igazán volt toppon, hisz meg kellett birkóznia azzal, hogy a gyereke sose lesz olyan, mint a többi gyerek. A férje pedig emiatt elhagyja. Ép elég gond gyötörte ahhoz, hogy a napi egy látogatás sem jött mindig össze neki. Végül mire kihozott a kórházból, már otthonunk sem volt ahova hazavihetne. Én a Mamáékhoz kerültem, ő pedig a húgához. A lényeg az, hogy mindketten törődés hiányos állapotban, magányosan éltünk. Bár engem a Mama kényeztetett, de nyilván sem ideje, sem ereje nem volt annyi, mint egy édesanyának.
A dolog szövődménye az  lett, hogy én betegen hajlamos vagyok arra, hogy odabújjak ahhoz, akit szeretek. Elég egy rossz nap, egy apró félelem, ha tehetem, már ölelem is a "védelmezőmet". Anyámnál ez a folyamat pont ellenkezőleg csapódott le. Tüskés, na "-majd én megmutatom milyen erős asszony vagyok" -lett belőle. Nem  volt a bajban vele a Mamája. Egyedül maradt a félelmeivel, szorongásaival, megválaszolatlan kérdéseivel, magányosságával.
Erre emlékezve, alakult ki bennem a túlzott aggódás és törődés a gyerekeinkkel szemben. Semmi más nem érdekel, csak az, hogy szeretetből soha ne szenvedjenek hiányt! 
 A dadus macik  nem töltötték be a nekik szánt feladatot , mert a lányok inkább hozzánk bújtak, ha bajuk volt. Örömmel konstatáltam, hogy felesleges volt az aggodalmam.

Most hogy magas lázam volt eszembe jutottak a macik. 
Én biza szívesen az ölébe bújtam volna kicsit bármelyiknek. 
Kedves, ha beteg vagyok morcos, kiabálós. Olyan mint egy gyerek, amikor fél.
Egészen komoly aggodalommal tölt el, hogy mi lesz vele, ha egyedül marad?
A félelme rám is átragadt, így nem bújhattam hozzá, mert akkor még jobban megijedt volna. Valakinek erősnek kellett maradnia. Magamban vágyakoztam menedékért, puha meleg ölelésért a dadus macira. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne  az ölébe bebújni! 
A sors iróniája, hogy a nagy macikból az egyik a padláson alszik. Jól becsomagolva várja, az új gazdáját, aki nem más, mint az én leendő unokám. Amíg nem érkezik meg hozzánk a pici, addig pihenhet az öreg dada . Az unokám pedig még csak gondolatban van velünk. Jelenleg angyalokkal játszadozik az égben. Nem  magányos, nem fél, nincs szüksége dadusra.

2013. március 21., csütörtök

Bűntudat




A természet kitartó ellenkezése sem tudja a tavasz lépteit lelassítani. Érzem minden porcikámban. Valami türelmetlen toporgás  zajlik körülöttem és bennem is. Minden porcikám kívánja már a tavaszt. A kert sem képes tovább visszatartani a virág szőnyeg kibontakozását. Az ibolya szinte mindenütt elődugta a fejecskéjét.  Az aranyeső robbanásra kész. Elég lesz egy meleg nap és virágba borul majd. Itt a tavasz és bennem elmaradt az ilyenkor megszokott ujjongás. Helyette csendesen szemlélem a körülöttem és bennem zajló folyamatokat és mélabús lovag képpel konstatálom a folyamat szépségét. Semmi bizsergés, semmi rácsodálkozás. A láz ugyan megjelent ,de nem lelki folyamataimban , hanem fizikai létezésemben. A psziché hatalma megint megmutatta magát. 10 nap múlva lett volna a műtét. Az orvos mikor meglátott közölte: Ismét elnapoljuk a beavatkozást. Kicsit azért kaptam a fejemre, hogy ennyire nem kéne rettegnem! Hiába tudom, hogy igaza van attól még a félelem ott lapul, rejtőzködik a zsigereimben és lesre készen támadott az első adandó alkalommal. Csak egy puszi elegendő volt ahhoz, hogy a bacilusok beköltözzenek a szervezetembe. Anna annyira elesett volt a betegségében, hogy nem bírtam ki és adtam neki egy puszit. Melyik anya bírta volna ki, hogy ne ölelgesse meg a beteg gyerekét és ha már öleli meg is puszilja. A következmény kétségbeejtő. Teljesen leestem a lábamról. Magas láz gyötör és fulladok egyfolytában.
Kénytelen voltam elgondolkozni, hogy mennyire volt felelőtlen az ártatlanul adott puszim? A végeredmény nem tetszik. TELJESEN!
Most szerepet cseréltünk. A gyerek ápolja az anyját. Ugyanolyan odaadóan , mint ahogy pár nappal ezelőtt vele tették. Tegnap odajött és kedvesen nyújtotta a nyakát puszihoz készülődött. Na nem! kiáltottam fel! Te nem lehetsz megint beteg! Nincs puszi.
Közben utolsó gonosz dögnek éreztem magamat. Rájöttem, hogy nem a pusziban van a baj. A lélekben. A puszinak ilyen viszonylatban méltó helye van. Az lenne a baj , ha nem akaródzna adni. A lélek a  belső félelmeivel, elesettségével, kimondatlan rettegéseivel az, aki alkalomra várt. Mivel nem tudott máshova menekülni a betegséget használta fel.
Micsoda csalafintaság!
Hát ez a psziché hatalma. A ki nem mondott félelmeink megbetegítenek. Jó esetben csak egy vírussal. Rosszabb esetben rákkal, vagy más autoimmun betegséggel. Természetesen tökéletes munkát végeztem. Ugyanis a pajzsmirigyem is begyulladt. Tutira mentem a meneküléssel.
Kíváncsi vagyok arra, hogy mikorra engedem el teljesen a félelmeket?
Talán soha!
Így húsvéthoz közeledve jogosan mondható. hogy
-én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.
Nincs nagyobb vétek, mint az, ha önmagunk ellen fordulunk. Ha magunkat nem becsüljük, miként várható el, hogy másokkal ezt tegyük?

2013. március 18., hétfő

Facebook örömei



Nagyon nehezen barátkoztam meg ezzel az új rendszerrel. Fölösleges marhaságnak tartottam sokáig. Remek lehetőséget láttam benne arra, hogy itt is marakodhassanak az egymással szemben állók. Hol a politikai nézeteik miatt, hol pedig csak valami ürügybe kapaszkodva pártoskodjanak, vélt, vagy valós igazuk mellett. Sokan csak  fontoskodnak és a jelenlétüket akarják fenntartani fölösleges semmitmondó információik áramoltatásával. Jó magam is valami ilyesmi felhasználója voltam a rendszernek. Szégyenlem is.
 Nem igazán  ismertem a benne rejlő lehetőségeket, így értelmesen sem tudtam használni az életemben.Ahogy ilyenkor  ez már lenni szokott a gyerekeink kedvéért mégis igyekeztem okosodni. Nem haladtam szuperszonikus sebességgel a felfedezések útján. Inkább lassú csigaként araszoltam. Ha komótosan is, de egyre jobban haladtam a  tanulásában. Végül kialakult a fejemben, hogy a  számomra mi mindenre felhasználható ez a rendszer?  Kulturális hírek, események és egyéb hétköznapi fontos információk tárháza ez a hely. Naprakész lehet általa mindenki a fontosabb eseményekből. Ráadásul a fiatalok szokásait is nyomon követhetjük. Könnyebb, így valamelyest trendi jól értesült anyukának lenni. :-)))
Majd jött a hó és megmutatta igazi jó oldalát mindannyiunknak  a facebook. Pillanatok alatt képes volt mozgósítani az ország lakosait. Segítséget küldeni az információk gyors áramoltatásának segítségével a rászorulóknak. Ami a legfontosabb, bebizonyította, hogy tök mindegy, hogy ki hova tartozik , milyen színű a bőre, szereti- e  Brahmsot, vagy metal zene rajongó. Egy emberként rohantak az emberek segíteni a bajbajutottakon. Jó volt látni , hogy van még törődés, gondoskodás, felelősség a szívekben.
Természetesen voltak, akik negatív hírekkel bombázták az oldalt. Többségben inkább a jó dolgoktól volt hangos a közösség.
Valami történt.
Egy pesszimista nép végre valahára nem a negatívumokat hagyta felülkerekedni, hanem összefogott azért, hogy jót tegyen. Igazi márciusi forradalmi pillanatok voltak. Megmozdult az ország egy jó ügy érdekében. Segíteni akartak egymáson!
Nem is sejtve azt, hogy így magukon is segítettek, mert ismét hinni tudnak az emberek.
Nem a politikában, nem a hatalomban, hanem a jóságban, szeretetben, odaadásban.

2013. március 17., vasárnap

A túlélés hétvégéje



Manapság sokszor érzem úgy magamat, mint amiről Hofi Géza énekelt.
Kezdődött az egész hosszú hétvége a rendkívüli hóval, folytatódott a lányok betegségével  Sajnos lányaink megbetegedtek. Egyik ágytól ingázok a másikig. Zozinak a refluxa újult ki. Magas láza van és nagy fájdalmai. Annasó pedig megfázott a nagy viharban. Prüszköl , lázas és nagyon rossz a közérzete. Kedves pedig egy öreg morgós bolhás kutyára emlékeztet. Ugyanis kiderült, hogy Anna szobájának a fala a télen bepenészesedett. Valószínűleg emiatt beteg Anka mostanában. Allergiát okozhatott a penészgomba, ami a szekrény mögött nem látszott , így nem sejthettük, hogy ő miatta van minden. Szóval a nagy kuckósodás nem egészen úgy sikerült ahogy terveztük. Egyik orvos jött a másik után. A patikában visszatérő vendégekként üdvözöltek már. Egy szóval ez a hétvége inkább volt Borzalmas, mint Pihentető.
Természetesen van a dolgoknak jó oldala is. A lányok betegsége arra késztetett minket, hogy végre gondolkozzunk el azon vajon mitől betegek? Így a házat most meggyógyíthatja Kedvesem. Talán könnyebb lesz , így, mert megszűnik a kiváltó ok.
Na és a leges legfontosabb!!!
Tárva nyitva vannak az ablakok és a napocska ezerrel besüt. Mosolyt csal az arcunkra és a borúra derűt hoz a házba.
Ráadásul olyan kép tárul a szemem elé amit csak kicsi korukban láttam. Mindkét lányunk egy ágyban van és mosolyogva beszélgetnek Facebookoznak és filmeket néznek. Egy hangos szó nélkül.
Minden rosszban van valami jó! A kertben ezerrel olvad a hó. Lassan a virágok is látszanak. Az árvácskák úgy tűnik nem fagytak el. Sőt a téli jázminok sem. Fantasztikus a természet ahogy egy pillanat alatt túlél mindent.


2013. március 16., szombat

2013. március 15., péntek

Esett egy picinyke hó


Ki se látszik a házunk a hó alól.


Erre felé a madár se jár. Mindenki alszik a puha takaró alatt.


2013. március 13., szerda

A belső én


A változókor csodái közé tartozik, hogy mire befejeződik a nagy átalakulás kinyílik bennünk a belső énünk. Jó esetben másoknak is megmutatja magát.

2013. március 12., kedd

Sors, vagy választás?


Nem szoktam sem írni, sem beszélni róla.Talán ez a legintimebb része az életemnek. Titkok, suttogások, érzések ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni a mindennapjaimat. A legjobban mégis az a szó illik rá, hogy színesség. Szivárványszínű a világom, a munkámban.
A történet nagyon régen kezdődött. Valahol ott, amikor rádöbbentem, hogy más vagyok, mint a többi ember és soha nem is lehetek olyan mint ők. Ellenállhatatlanul szerettem volna akkoriban legalább egy kicsit olyan lenni, mint anya , mama, papa, tesóm, a családom, barátaim a környezetem. Bármennyire igyekeztem felfedezni a hasonlóságot köztük és köztem nem ment. Mindenki másképpen nézett ki, mint én. Egyetlen közös dolog volt amiben nagyon hasonlóak voltunk, az a lelkünk. Meglepő módon pici koromtól fogva sokan megosztották velem a gondjaikat, bánataikat, örömeiket. Ilyenkor végre közéjük tartoztam, sőt még büszkék is voltak rám. Talán ez indította el azt a folyamatot, hogy az a feladatom , hogy másokon segítsek! Először orvos akartam lenni!  Ahogy kezdtem felnőni kiderült, hogy nem lehetek az, mert a boncasztal magasan van és millió egy vizsgálat is nem az én tér felemen zajlik. Emiatt nem lehetek orvos. Egyre többet hallgattam az emberek búját- baját, mindennapi örömeit. Lassan rádöbbentem, hogy annyira fontosak számomra ezek a pillanatok, hogy akár ez lehetne a munkám is. Másokon segíteni. Nem valami csupa jóság eszme vezérelt. Egy csudát! Hasznos akartam lenni! Minek tagadjam? Értelmet szerettem volna nyerni a mindennapjaimnak. Önző módon nélkülözhetetlen szerettem volna lenni! Akkoriban nem úgy tűnt, hogy lesz családom. Rettegtem attól, hogy ha anyáék meghalnak, végleg egyedül maradok. Így jó ötletnek tűnt, ha olyan pályát választok, ahol egész nap emberek közt lehetek! Beszélhetek, hisz ahhoz egész jól értek. Ráadásul meglepő módon hallgatni is szeretek. Érdekel, foglalkoztat, mások sorsa és nagyon izgatott, hogy miként lehet kimászni egy- egy megoldhatatlannak tűnő élethelyzetből. Ha jól megnézem, így utólag az egész nagy segíteni vágyásom semmi máson nem alapult, mint az önzésen. Mindenképpen kiakartam tűnni a tömegből és bár elég megjelennem ahhoz, hogy így legyen, én más babérokra vágytam. Röhejes, de azt szerettem volna, ha felnéznek rám!  Fizikailag mindenképpen lefele kell nézniük az embereknek, ha velem beszélnek, szerettem volna legalább lelkileg magasnak lenni!
:-)))
 A sors iróniája, hogy végül családom is lett és az emberek is főszereplői maradtak az életemnek.
Családom csodája a sorsomnak, munkám egyéni választásom .
A szerencse egész életemben elkísért. Emiatt szégyenlem annyira magamat, amikor esendő módon panaszkodom. Hálátlanság ez a részemről.
Egyetlen egy mentségem van minderre.Életem végére kiderült, hogy ugyanolyan vagyok , mit bárki más.  Halandó és gyarló ember.

2013. március 11., hétfő

Lelki motymoty



Borzalmas, hogy mennyire gyorsan elröpülnek a napok. Igyekszem kihasználni a pillanatban rejlő örömöket, tenni valókat, de minek tagadjam, most nem megy túl jól. Tötyögök. Reggel hatalmas tervekkel indul a nap, aztán ahogy múlik az idő, egyre jobban fogyatkoznak az energiáim. Azon kapom magam, hogy nem csináltam meg ma sem, a reggel oly pontosan elkészített terveket.
Hétvégén annyi történt, hogy befejeztük a hálószoba átalakítását. Szombaton vendégeink voltak.. Sajnos egyáltalán nem nyújtottam a tőlem megszokott terülj- terülj asztalkám kedves vendéglátását. Kis rágcsika, üdítő és kész. Ennyi volt. Mire a vendégek elmentek mégis úgy éreztem, hogy minden tagom sajog és ágyat nekem, de izibe! Aztán jött a vasárnap benépesült a ház a keresztgyerekekkel. Adta magát a feladat, hogy  milliónyi finomság elkészítésével kedveskedjem nekik. Jutott idő némi kertészkedésre is. Aminek egyelőre nem sok látszata van. A fűmagokat még csütörtökön elvetettem, kiültettem tegnap az árvácskákat és összeszedtük a tavalyról maradt elszáradt ágakat. A teraszra kikerültek a díszpárnák és abroszok. Ennyi. Ez az én elvárásaim szerint szinte semmi. Ugyanis egymagam régen többet végeztem, mint tegnap négyen. Bánt, hogy semmi sem megy úgy, ahogy szeretném.  Képtelen vagyok lassítani. Ráadásul menekülési terveket szövögetek a műtét ismételt elhalasztására, ami semmi mással nem magyarázható, mint a gyávaságommal. Szégyen!
Még mindig nem döntöttem el, hogy vállalom- e vagy sem!?
Itthon azonban a dolgaimat rendezgetni próbálom, arra az esetre, ha mégis rászánnám magamat a műtétre és az, balul sülne el.
Vajon csak nekem megy ilyen nehezen, hogy magam körül  mindent rendben hagyjak? Örök kérdés ez és örök bűntudat.
Tegnap a gyerekek is bágyadtak voltak. Nem nyüzsögtek annyira, mint máskor.
Ráadásul már csak három hét van a nagy napig.
Kedves is ideges. Sokat morog, veszekszik és minden tárggyal hamar összevész.. A lányok pedig szemmel láthatóan szoronganak, bár igyekeznek nem mutatni. Természetesen ennek is én vagyok az oka. Ha rajtam nem látnák a feszültséget, ők is nyugodtabbak lennének. Egy jó anya nem tenné ki ilyen izgalmaknak a gyerekeit! Újabb kudarc magammal szemben.
Jön a húsvét , a velejáró bűntudataimmal és szorongásaimmal. Soha sem fogom megszokni, hogy anya ekkor halt meg. Ráadásul, azt számoltam, ha nem sikerül a műtét, lehet hogy ugyanazon a napon halok meg én is mint ő. Baromság ez az elméletesdi, de a félelem nem kér engedélyt, hogy jöhet- e, vagy inkább maradjon távol.
Akasztják a hóhért. Ebben a helyzetben másoknál  sok okos ötlettel tudnék előállni. Magammal szemben  mégsem vagyok képes zöld ágra vergődni.
Itt van ez a fránya blog napló. Most milyen jó lenne kiírni magamból a félelmeket, de nem ide való. Ráadásul annyira tele vagyok elégedetlenséggel, hogy sehogy se tetszik a saját blogom kinézete. Kínomban keresem  a megnyugtató harmonikus színeket, de egyiket sem tartom elég jónak mostanság. Ebből is látszik, hogy mennyire vergődöm.

Ha valaki nem akarja érezni az érzéseit, akkor a testét fogja érezni. Ha nem akarom érezni azt, hogy mérges vagyok, akkor valamim fájni fog. Ha nem akarom érezni, hogy szomorú vagyok, ha nem akarok sírni, akkor beteg leszek. Rengeteg betegség s fájdalom azért keletkezik, mert nem akarjuk érezni az érzéseinket! Ha van egy pont a pszichénkben, ahol valami baj van, akkor megbolondulhatunk a testünkben vagy megbolondulhatunk a lelkünkben. Nagyon sokan inkább a testünkben bolondulunk meg, mint a lelkünkben. A mi társadalmunkban kevésbé szégyenítik meg az embereket, ha a testükkel van valami baj, mint akkor, ha a lelkükkel.” 
Feldmár András

2013. március 9., szombat

Világnézet



"„Szükségem van egy saját, egyszemélyes világnézetre. Hogy súgjon, amikor döntenem kell. Szükségem van rá, hogy az ellenálló képességem edzésben legyen, és a veszélyeket túléljem. A saját világnézet elidegeníthetetlen magántulajdonom. Nem lehet kisajátítani, nem lehet államosítani. Biztosabb befektetés, mint egy öröklakás. Civilizált embernek ugyanúgy szüksége van egy saját világnézetre, ahogy egy saját névre, fogkefére és dolgozószobára. Akinek nincs, az szegény. Ahhoz, hogy saját világnézetem legyen, nem kell filozófusnak lennem. Nem csináltathatom meg mással, hogy magamat tehermentesítsem, ahogy a szerelmemet és a halálomat sem háríthatom át másra. Nem olvashatom ki egy bizonyos könyvből, inkább a saját döntéseimből. Reflexió és improvizáció nem tudnak egymás nélkül meglenni. Egész biográfiámmal értelmezem a szembejövő jelenséget. Az emberi személyiség abszolút komplexitásából következően a tudás és az erkölcs a megértés fogalmában találkozik. Filozófiámnak az emberi személy egyetlen mivolta a talpköve. Ezt az egyetlenségünket isteni attribútumnak tartom. Senki sem helyettesíthető.” 
Konrád György

2013. március 8., péntek

Nőnapi bohóckodás



""Sok ember él egy asszonyban, és a nő mindegyik tud lenni: szerető, örömlány és szexológus, szakács, pincér, takarítónő, vendéglátó, sokszor gazdasági vezető, anya, tanácsadó, gyógyító, kedves nővér, nagymama, királyné, sőt Királynő, azon kívül lelki társ, jó barát és pszichológus. Tudja, mikor kell szidni és dicsérni társát. Mikor kell fölnézni rá, s mikor kell úgy tennie, mintha felnézne rá. Tudja, mi a férfiönérzet és férfihiúság, a férfi ész és férfi butaság. Tudja a társát láthatatlan eszközökkel befolyásolni. Meg tud szépülni. Ha kell, meg tudja szelídíteni a férjét, mint a vadlovat, és bátorítja, ha gyáva. Boszorkány, mágus, és Hófehérke tud lenni, akibe mind a hét törpe szerelmes volt. Társa a férfinak. Harcostársa. Bajtársa. Cinkosa, Sorstársa." 
- Müller Péter

Reggel korán elcsattant egy cuppanós puszi bele a fülembe, mert különben hogy csengene -bongana bennem  egész nap az üdvözlés? Miszerint Boldog Nőnapot!
Mi tagadás boldog egy ilyen ébresztés, főleg, ha kávé illattal párosul. Szóval hatkor ki az ágyból. Férj munkába. Asszony szintén, csak másképp, máshogy.
 Kint nyüszögősen, sírós az időjárás. Olyan,  mint mikor a gyerek lebiggyeszti a száját és nem tudja eldönteni, hogy sírjon- e, vagy esetleg nevessen?
Szóval nyűgös a kicsike.
Nekem ma kivételesen mindegy is. Tegnap befüveztem a kertet, így jól jönne egy kis eső!
Ma minden tagomban érzem a tegnapi vagánykodás eredményét, de megéri. 
Hétvégén gyerekektől lesz hangos a ház. Emiatt most, sütök, főzök és teszem a dolgomat. 
Közben nem hagy nyugodni az emlék. Régi nőnapok villannak be. Anya munkahelye, ahol egy- egy csokor hóvirág és egy doboz macskanyelv dukált minden nőnek. Aztán az is eszembe jut, amikor fiatal lány voltam és bizony irigykedve néztem a többieket, akiknek a fiúk egy- egy szál virágot vittek hódolatuk jeléül. Nem kaptam virágot soha fiatalabb koromban eme jeles napon. Természetesen elvicceltem a dolgot és kijelentettem, hogy mivel mindig nadrágot viselek, emiatt senkinek sem fordul meg a fejében, hogy lány vagyok. :o)
Kivéve a nagyapámat. Tőle mindig kaptam virágot. Kár, hogy korán meghalt. Nem sokáig érezhettem a nőnap varázsát. 
Szóval ma Nőnap van. Isten éltesse sokáig a nőket! Természetesen a férfiakat is, mert megsüthetnénk  a napunkat nélkülük. Az egy dolog, hogy nők vagyunk. Azonban, ezt észre is kell venni! Férfiak nélkül mit sem érne az egész. Így éljenek a pasik is, a mi nagy- nagy gyönyörűségünkre! 
Így igazságos.


2013. március 7., csütörtök

A szép nők és a varangyok


Mostanában rendezgetem a család papírjait, fotóit, intézendő dolgait. Közeleg az idő, amikor mennem kell. Addigra rendben szeretném hagyni a dolgainkat. Bár az igazat megvallva még fogalmam sincs, hogy valóban rászánom - e magamat a purgatóriumba menésre? Valahogy igen ráérős ez nekem.:o)
Szóval, ahogy rakosgattam a képeinket egymás mellé kerültek ők. 
Unoka és a nagyija. Anya hét évig élvezhette az unokáját . Néha elképzelem, milyen lett volna, ha tovább marad és részt vesz a tanácsaival a kicsinyeink nevelésében. Mivel Édesanya nagyon jó érzékkel nyúlt a macerás nevelési feladatokhoz, biztosan sokat segített volna a véleményével. Kíváncsi lettem  volna, hogy észre veszi- e  a hasonlóságot kettőjük között? Azt pedig kifejezetten izgalmas lett volna látni, hogy kiköszörüli- e a csorbát, amit az élete rossz döntéseivel hozott úgy, hogy az unokáját ennek tudatában másként terelgeti? Csak az a kérdés, hogy mit kezdett volna azzal, hogy a kedvenc unokája úgy fizikailag, mint lelkileg, nagyon hasonló hozzá. Nekem könnyű, mert rám csak kicsit hasonlítanak a gyerekeim, így jobban látom a jó tulajdonságaikat és hibáikat egyaránt. 
Tegnap mókázásom közben azt találtam mondani, hogy az Isten a mi családunkkal igazságos volt. Ugyanis anyámnál bőkezűen bánt a szépséggel, okossággal és az erővel Ez oly sok energiájába került, hogy mikor engem teremtett kicsit kifulladt és megpihent, így nem bíbelődött annyit a részletekkel. Aztán némi bűntudata támadt és Annánál nagyon igyekezett csodát alkotni, úgy külsőleg, mint belsőleg. Azt gondolom hálás lehetek az odafigyeléséért. Ráadásul velem is kegyes volt, mert nem kell azzal bajlódnom, hogy szép és okos vagyok . Nem bíbelődöm azzal, hogy túl magasan van a léc, amit meg kell ugornom. :o) 
Nem kell órákat a tükör előtt ácsorognom óriási teherként a rám nehezedő maximalizmussal, hogy vajon elég szép vagyok- e aznap? Annának bezzeg ez igen sok időt elvesz a mindennapjaiból. A végeredmény pedig általában tökéletesre sikeredik. Nekem semmi más dolgom nincs, mint büszke anyaként elismerő szavakkal illetni a mesterművet.  Nagyon élvezetes feladat ez még ma is.
Anya erejéből is jutott Ankának. Kitartó, szorgalmas és végtelenül maximalista.
Anya biztosan jobb ötleteket adna neki pasi ügyekben is. Ebben a kérdésben bizony el kelne a segítsége, mert számomra a férfiak mást jelentenek, mint Anna számára. 
Én biza megcsókoltam a békát és nagy meglepetésemre igazi királyfi lett belőle. Míg Anna szebbnél szebb királyfikkal találkozik, akik belül sokszor rút varangyok.
Mindig mondom, hogy a csúnya nőknek sokkal könnyebb párt választaniuk. :o)))
Anya is addig, addig, válogatott, amíg a legrútabb varangyot választotta. Csodás királyfiként ismerte meg apámat, aki a csók után napról napra rútabb varanggyá  változott.
Na ezért is nem akartam soha szép nő lenni!
A szép nőknek sokkal nehezebb az életük, mint a magamfajtáknak.


2013. március 6., szerda

Nyakunkon a Húsvét



Na ez az az ünnep ami mindig zavarba hoz. Ugyanis fogalmam sincs , hogy miért is ünnep az, hogy megfeszítették, jó alaposan megkínozták, azt akit több száz éven keresztül vártak. Majd csiribí csiribá eltűnt , azaz feltámadott és mi ennek örülünk. Naná hogy örülünk, hisz eltűnt a test mi arra emlékeztethetne mindenkit, hogy a gonoszság, butaság, nem ismer határokat. Ha nem látjuk akkor nincs is. Majd idővel úgy teszünk, mintha mindenki felelős lenne a történtekért csak mi nem!
Igaz, hogy a saját követői megtagadták, elmenekültek mellőle és magára hagyták, amikor nagy szüksége lett volna a barátaira, követőire, tanítványaira. Kétezer éves a történet és mégis olyan, mintha ma lenne. Hisz az emberek nem tanultak semmiből.
Felkapnak a hírnév szárnyára embereket celebbé teszik őket, majd mikor kiszórakozták magukat rajtuk, akkor eldobják őket és új mulatság után néznek.
Nem kell rám most követ dobálni, amiért ilyeneket mondok! Ez az én véleményem. Vállalom. Mint ahogy azt is, hogy nem szeretem a Húsvéti ünnepeket.
Pedig, ha a régi pogány szertartásokat nézem és tavasz köszöntőként kezelem, akkor ez lehetne az egyik legkedvesebb ünnepem. Mit csináljak? Ebben a kérdésben sehova sem tartozom.
Jó katolikus családban nevelkedtem, így nem a pogány részét ünnepeltük. Illetve valahogy azt is. Mert nálunk is a nyúl hozza húsvéti tojást. A legények hétfőn hajnalban vödörrel locsoltak meg minket, hogy frissek legyünk, majd a nagy böjtölés után jó magyar emberekhez méltón degeszre ettük magunkat. Jó kis sonkával, tojással, epekímélő zsíros falatokkal tömtük a bendőnket. Na nehogy már a böjt alatt kitisztult szervezetünk sokáig tiszta maradjon! Ha a léleknek véletlenül sikerült megtisztulnia , akkor jöhetnek a locsolók és mindenféle pajzánsággal fűszerezett versecskével tehetnek azért valamit, hogy vidáman essünk bűnbe!
Biztos bennem van a hiba, hogy ennyire kaotikusak az érzelmeim a húsvéttal kapcsolatban, de tény, hogy nem igazodom ki rajta és nem is szeretem.
Plusz adalék még, hogy Édesanya húsvétkor haldokolt és ünnep után halt meg.
Egyéni pech, vagy a negatív vonzás törvénye?
Fogalmam sincs. Úgy tűnik, hogy akármit teszek nem tudom megkedvelni a húsvéti ünnepeket.
Egy dologra mégis nagyon jó ez a pár nap.
Együtt van a család és jókat lehet mókázni, mindenféle fakszni nélkül.
Na ezt a részét az ünnepnek nagyon szeretem .

2013. március 5., kedd

Kankalin






Szóval az úgy volt, hogy elmentünk a boltba. Eddig a hír nem hír, hisz napra nap megtesszük ezt a sétát, mert a családnak enni kell.
De.... ilyenkor semmi fanyalgás -majd később- mondat nincs bennem. Nem húzom az időt azzal, hogy csak még egy pillanatot várj, mert adok inni a kutyáknak, vagy ki tudja mi minden jut még az eszembe? Nem, nem. Szinte szaladok olyan gyors vagyok és elsőként szállok be az autóba. Mire ez a nagy türelmetlenség? Hááááát, mert manapság a nagyobb áruházak és élelmiszer üzletek virágot is árulnak . nem is akármilyeneket. Szépeket, frisseket, szezonnak megfelelőeket és sokkal olcsóbban, mint ahogy azt a piacon, vagy a virág boltban lehet kapni. Így nem csoda ha szaladok vásárolni.
Ugyanis, hogy hogy nem véletlenül mindig belekerül a kosárba egy- egy csokor friss virág. Általában tulipán, vagy primula. Micsoda vidámság már az, ahogy Kedves véletlenül beleteszi a vágyott virágot a megvásárlandó dolgok közé. Mindig jár mellé egy kedves ölelés, vagy puszi. Régebben öreg nénikék álltak az utcán egy két frissen szedett csokor hóvirággal, ibolyával a kezükben. Már pici lányként nem tudtam ellenállni a kísértésnek és a zsebpénzemből Anyának vetem egy- egy csokorral. Csak úgy. Olyan jó volt látni ilyenkor megjelenő mosolyt, örömöt az arcán. Ma védett virág a hóvirág. Már öreg virágos nénik sincsenek az utcán. A temetőnél szoktam látni őket néha. Jobban esik tőlük vinni egy egy csokor virágot anyuéknak, mint bemenni az üzletbe és valami flancos csokrot vásárolni, aminek azt hiszem nem is örülne annyira.
Hát tessék nem elkalandoztam már megint.
Szóval tegnapi bolti vásárlásunk eredménye egy gyönyörűségesen kedves, bohókás, narancsszínű primula. Kétszáz forintért vettük. Egy kiló kenyér többe kerül.
Egy biztos. Ameddig virágokkal van tele a bolt, én szívesebben megyek vásárolni. Önző kutya vagyok és ezekben a dolgokban is megnyilvánul, hogy igazi nő. Addig, addig mosolygok , kedveskedem, ameddig a páromnak erről is eszébe jut, hogy vesz nekem egy szép virágot.Amit nem értek, hogy hiába ültetem ki a kertbe őket, sajnos nem maradnak meg. Fránya kereskedők addig addig ügyeskedtek, míg a természet dolgaiba is belekontárkodtak annyira, hogy az ő érdekeiket szolgálja.



2013. március 4., hétfő

Rezgések


"A gödör első számú törvénye: ha benne vagy, ne áss tovább... :-)
márti-által kiterjeszve: ásódat el ne dobd azonban, lépcsőt ásni jó lesz még!"

Megint segítettek a képek átvészelni valamit, ami fájt. Erőt adnak, adtak mindig. Vizuális ember lévén a lelkem varázslatait gyakran képekben élem meg. A hangok  szintén fontos szereplői a napjaimnak, de közel nem indítanak el olyan hömpölygő érzelmi áradatot  bennem, mint a képek. Talán azért van ez így, mert a szavak gyakran csalfák, manipulatívak. A kép azt mutatja, ami ott van. Nem másítható utólag meg. Legfeljebb az érzet, amit kivált bennünk az kicsit színesedik, vagy megfakul. Az alapok azonban mit sem változnak. Az elmúlt napokban képekkel meséltem. Volt aki értette, mert ő is hasonló frekvencián volt és voltak olyanok is, akikett nem fogtak meg, mert ők ép más rezgésszámon rezegtek. Így van ez jól .
Szeretem a képekben, ahogy rám találnak, vagy én rájuk találok. Létrejön a varázslat az összhang, amit senki sem kell hogy rajtam kívül megértsen, érezzen, de ha mégis velem kalandozik valaki, azt nagyon tudom élvezni.
Mikor vakokkal foglalkoztam bizony komoly megrovásban részesültem a feletteseimtől amiatt, hogy megszerettem volna tanítani őket a látás örömére. Bármennyire abszurdnak tűnő az ötlet, mégsem kivitelezhetetlen. A vak emberek a hangokkal látnak. Mivel a hangokat is imádom nem jelentett problémát átírni magamban a látás élményét hangszimfóniává. Így a látványt  megmutathattam nekik és rögtön közös élményben volt általa részünk. Ma már nem jelent ez a módszer problémát a vakok tanításában . Sőt! Majd harminc éve ez még vérlázítónak tűnt, ma pedig örömmel használják. Változnak az idők.
Egy szónak is száz a vége ismét kimásztam a gödörből. Hála az imádott képeknek az általuk felidézett emlékeknek és a színek varázslatos erejének.
Igaza volt Mártinak, hogy a feltett képek mindegyike egy-egy történetről mesél.Emberekről, érzésekről, emlékekről.
Az utolsó montázs az, ami az elevenembe tapintott és átlendített a bánaton.
A színház, a régi barátok, sorsok, mind- mind, a túlélést idézték.

2013. március 2., szombat