2013. február 28., csütörtök

Az élet tanulságai



Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója írta:
"Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer".
1. Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
2. Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
3. Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
4. A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
5. Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
6. Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
7. Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
8. Haragudhatsz Istenre, elviseli.
9. Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
10. Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
11. Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
12. Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
13. Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
14. Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
15. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten nem pislog.
16. Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
17. Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
18. Ami nem öl meg, az valóban erősebbé tesz.
19. Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
20. Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
21. Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
22. Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.
23. Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
24. A legfontosabb nemi szerv az agy.
25. Csak te felelsz a saját boldogságodért.
26. Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
27. Mindig az életet válaszd.
28. Mindenkinek mindent bocsáss meg.
29. Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
30. Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
31. Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
32. Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
33. Higgy a csodákban.
34. Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy, vagy amit tettél.
35. Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
36. Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
37. A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
38. Végül csak az számít, hogy szerettél.
39. Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
40. Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, beérnénk a sajátunkkal.
41. Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
42. A legjobb még csak most jön.
43. Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
44. Engedj.
45. Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.

Juniknál http://habostortaesbox.blogspot.hu/ olvastam. Nagyon jó lista. Érdemes rá oadfigyelni

2013. február 26., kedd

Örökségünk












Emlékeim


Édesanyám


Nagyszüleim

Család, érintések, ölelések, születés, halál.
Ezzel a montázzsal kedveskedem a lányainknak születésnapjuk alkalmából.
Ez a mi családunk krónikája képekben.
Most itt tartunk és minden nappal új képek, új történések kerülnek az emlékeink albumába.






2013. február 25., hétfő

Igazat szólva az igazságról. :o)))



Mi az igazság?
 Az amit annak gondolunk?
Amit mások annak gondolnak?
FOGALMAM SINCS.
AZ IGAZSÁG MINDIG AZ ERŐSEBBEK OLDALÁN VAN!
LEGALÁBB TUDJUK, HOGY HOL KELL KERESNI, HA VÉGKÉP NEM TALÁLJUK!
Számomra ez a mai nap tanúsága. Remélem a milliószoros napon eme banalitásom megsokszorozódik, mert azok akik annyira keresik, kutatják az igazság útját, így hamar meglelik a hozzá vezető utat.
Én pedig addig is elbíbelődöm azzal, hogy a fenti kép nagy felfedezésén mosolygom, mert megígértem magamnak, hogy ma mosolyogva megyek aludni.
Szép álmokat!

Hello magány

https://dl.dropbox.com/u/3124419/gns/hellomagany_master.mp3


Dzsessz koncerten voltunk a hétvégén az Orfeumban. Ott hallottam meg ezt a számot és teljesen magával ragadott. Nem igazán mondhatnám azt, hogy magányos vagyok és mégis. Van egy kesernyés mellékíz a számban, amit nem egy folytában érzek, csak időről- időre ott van. Mindannyian ismerjük ezt az ízt. Vannak korszakok, mikor intenzívebben éljük meg ezt az élményt és van, amikor csak alig érezhetően belopódzik a világunkba. Hát valahogy így vagyok most ezzel az érzéssel. Tél vége van és ilyenkor az életenergiáim fogyóban. A melankólia pedig édes- búsan a társammá szegődik.
Nem véletlenül van februárban a farsang , a különböző bálok, celeb események, pompás ruhák, csillogások Oscar gála. Kicsit elterelik a figyelmünket a saját fásultságunkról. Szeretem hogy ezekben a napokban, oly nyüzsgő nálunk az élet. Mikor a lányok kicsik voltak gyerekektől volt hangos a ház . Egyik buli érte a másikat. Röpültek a színes lufik. Egymást überelték a csodásabbnál, csodálatosabb torták. Nálunk a február a lányaink hava. Hat nap különbséggel és három év eltolódással születtek. Tehát ünnepelünk ezekben a napokban. Most, hogy felnőttek kicsit másként. A torták már nem a varázslatról szólnak , hanem a megemlékezésről. A színes lufik helyét színház és mozi előadások töltik be. A mennyiséget, minőséggel váltottuk fel. És.... mégis ott bujkál az az íz, a szám szegletében. Egyre több a tovatűnő pillanat, a szép emlékké csendesült esemény. A mai nap megélése, már nem adja meg az oly imádott csillogást. Egy nyilas mindig akkor van igazán elemében, ha szikrázik körülötte és benne az élet.
Most csendesen ragyog. Pont úgy, ahogy ebben a korban illik.
Én pedig csak berzenkedem és szokom a társamul szegődött magányt.

2013. február 22., péntek

Az isteni Maria Callas


Testem, lelkem, mindenem fázik ma már. Gyönyörű látványt adott a hóesés, de mi
tagadás átfagytam tőle.
Ép ezért gyújtottam pár mécsest. Főztem finom forralt bort és hagytam átmelegedni magamat.
Romantikának  ott volt a hóesés látványa. Test melengetőnek a forralt bor fűszereinek kellemes zamata, lélek ápolónak nem mást hallgattam, mint Maria Callast. Mindig megnyugszom a hangjától.

ragyog

2013. február 21., csütörtök

Majd holnap


Valami érdekes dolog történt velem. Elbújtam. Mi elől?
Talán minden elől., de legfőképp magam elől.
Néha kikukucskálok a rejtett zugomból, de sehogy sem akaródzik kijönnöm. Pedig látom hogy készülődik a tavasz.  Máskor már javában járom a pogánytáncot a kertben és üdvözlöm a friss hajtásokat, a napsugarat, a dalos madarakat. Most pedig csak leskelődöm, vágyakozom és a biztonságos kuckóból nézem, amint ébredezik körülöttem a világ.
Nagyon furcsa, hogy most ennyire nem mozdulok.
Zorka  napról, napra egyre hosszabban szaladgál a kertben és bőszen csalogat, hogy menjek vele.
-Gyere már gazdi! Nem látod milyen jó? Itt a tavasz! Szaladgáljunk!
Én pedig miután kiengedem őt örömködni, csendesen becsukom az ajtót és bebújok a biztonságos, meleg kuckómba.  Onnan leskelődöm kifelé. Győzködöm magamat, hogy "á nincs is olyan hideg már odakint"!
Aztán leülök a kedvenc helyemre és várom tovább a tavaszt. Az én lelkemben még tél van.
Zorának,  csak annyit mondok,
- Majd holnap  kiskutyám, majd holnap.
Mivel úgy alakult a mai nap, hogy bent maradtam és munka sincs sajnos, így nekiestem a blogommal való színekkel szép az élet játéknak. Nem tetszett a narancs blog szín. Így visszatértem a jól beválthoz a zöldhöz. Hisz a blogvilágban ezzel a színnel tudok a leginkább azonosulni. Az életben pedig szín korszakaim vannak, mint majdnem mindenkinek. Mostanában a kontrasztos megoldások tetszenek.
Kíváncsian várom a nyarat, amikor is két szoba színeit átvariálom. Még csak a tervezgetés fázisában tartok. Olyan sok szép megoldás jöhet számításba. Gondolom a piszkos anyagiak döntik majd el, hogy melyiket választjuk. Ahogy mostanában kinéz még az is lehet, hogy minden úgy marad ahogy van. Bár a füst megviselte a falak színét, így festeni mindenképpen kell majd.

2013. február 20., szerda

Fehér ló és a hóvirágok



Hiába ünnepeltük Zozit a hétvégén, a születésnapja ma van. Valami egészen csodálatos módon kisütött a nap és a hóvirágaink végre, ha bátortalanul is , kidugták a fejecskéjüket kinyíltak Zozó születésnapjára.
11-kor lesz az a pillanat amikor 23 évvel ezelőtt hatalmas kiabálással tudatta a világgal, hogy megérkezett.
Milyen érdekes, hogy az első benyomások a születésünkkor egy életen át velünk maradnak. Zozi ma is vehemens, hamar kiabál. Még hamarabb nevet, élénk és eleven ugyanolyan, mint a bemutatkozásakor volt. Abszolút sangvinikus természete van ma is.
Ember legyen a talpán, aki elviseli  hihetetlenül szélsőséges amplitúdóval működő kitöréseit.
Vele aztán sose unalmas   az élet.
Mindenben az ellentéte a nővérének. Ettől olyan jó a Mamijuknak lenni. Mindent megkaptam tőlük, amit egy anya megálmodott magának. Ilyenkor kénytelen vagyok hinni kicsit a horoszkópokban.
Zozi Vízöntő és a fehér Ló jegyében született. Pont olyan a természete, mint amilyennek leírják a jegyét.
Annasó pedig Hal és Macska jegyben született. Aki ismeri őket az mindig megdöbben azon, hogy édestestvérek. Mintha két külön bolygóról származnának.
Szóval ma leszedem azt a pár szál hóvirágot és odaadom az ünnepeltnek. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy neki nyíltak ki.
Remélem a tegnapi nap kitombolták magukat nálunk az elemek és ma hagyják, hogy gondtalanul örvendezzünk az ünnepelttel!


2013. február 19., kedd

A technika ördöge


Napok óta kibabrál velem az élet. Elejtem a telefonomat, naná, hogy rögtön  szétesik. Bekapcsolom a mikrót és szikrát hány a dühtől, hogy a csészében felejtettem a kiskanalat. Szegény pára megadta magát örökre.
A java hátra van. Nagy lezseren neki láttam vagy száz dolog megfőzésének. Állítólag havazni fog, így talán a teraszon elfér majd a sok kaja.
Na és itt van  ez a fránya számító ámítógép.
Képtelen vagyok beállítani a kommenteket, hogy látszanak. Azt írja ki, hogy szerver hiba. Immáron két hónapja. Egy szónak is száz a vége ügyetlen vagyok én ezekhez a dolgokhoz.
Na jó aki eddig elolvasta annak jár egy bónusz mosoly. Ma zselés túró tortát akartam készíteni. Egyszerű  az elkészítése. Még egy ovisnak is menne. Ezt mondta az akitől a receptet kaptam. Ezek szerint egy ovis is magasabb színvonalon van mint én, mert a  robotgép sebességét nem jól  állítottam be . Így egy pillanat alatt minden úszott a túróban. Ezek után joggal gondolom, hogy ez nem az én napom. :o)
 Na mindegy. Mára békét kötök a gépekkel és nem kísérletezem velük tovább.
Holnap is van nap. Valamit mókát meghagyhatok arra a napra is.
:o)))

2013. február 17., vasárnap

Születésnapi gondolatok


Olyan jó, hogy egyszer ez a nap is eljön. Nevezetesen az, hogy felnőnek a gyerekek. Átveszik a tőlünk tanult   
tudást és csendesen az örökünkbe lépnek.
Tegnap fantasztikus élmény volt a lányunknál vendégeskedni. Szemet gyönyörködtető látvány nyújtott, amit főzött és ahogy kinézett az a sok finomság. Az ízek mennyeinek mondhatóak. A hangulat pedig melegségesen ölelő.
Minden együtt volt, ami egy igazi ünnephez kell!
Ölelések, szeretet, család, finom ételek.
Este pedig kellemesen átölelt,  a jóleső fáradság mit, akkor érzünk, mikor egy szép nap végére érünk.
Hálát is adtam, hogy mindezt megérhettem.
Nem osztották ingyen ezt a sok örömöt.
A gyerek míg felnő milliószor elesik, bibis lesz itt- ott és lassan megtanulja, hogyan kell elesni, hogy ne fájjon annyira.
A SZÜLŐK TANÍTGATJÁK VÉDELMEZIK , SZERETGETIK, MÍG MEG NEM ERŐSÖDIK A GYEREKÜK.
Majd fordul a kocka.
A szülő lesz gyámoltalan, ő szorul segítségre. Ekkor a gyerekek pont úgy, ahogy ezt a szüleiktől tanulták, óvják, védik, szeretik a szüleiket és támaszt nyújtanak nekik, amikor ők lesznek, gyengék, esendők, kiszolgáltatottak.
Minden születésnapon csodálattal szemlélem az élet körforgását.
Ráadásul csak most veszem észre azt, hogy milyen nehéz ez az út. Azt hittem az út végén a bölcsesség a segítőtársam lesz, segít majd a mulandóság terhének elviselésében. Igaz, azt is hittem, hogy a kicsiknek nagy segítséget jelenthet útjuk elején a fájdalmas esések elviselésében, hogy az időnek csak egy pici szegmensét tudják előre látni. Hisz a remény ennyi idős korban  még alaptartozéka az életüknek. Hát, ma már ebben sem vagyok olyan biztos. A gyerekeknek az akkor és most fájdalma az elviselhetetlen. Az idő számukra csak a most pillanatában létezik. Ismételten  kiderült, hogy nem érdemes sose irigyelni a másikat, mert mindenkinek egyenlő mértékben adagolja az élet a teljesítendő feladatokat. Tudásunk és képességünk szerinti elviselhetőségben.
Élni jó !
Az ilyen ünnepnapokon pedig még felemelően csodálatos is.
:o)))

2013. február 15., péntek

Napfényre áhítozom



Kicsit elfáradtam ebben a télben. Hideg, rosszkedv mindenfele ahová csak nézek. Temetésen voltunk. Megrendítően szép élmény volt hallani egy 91 éves remek ember életútját. Fájdalmas látni, hogy azok akik a barátai voltak, már nem lehettek ott, hogy meséljenek róla. Ott volt ÉLŐ EMEMLÉKEZETNEK a felesége, aki 64 évig a társa lehetett. Megrendítő élmény látni, hogy micsoda erő , tartás lakozik egy asszonyban, aki ép mindenét elvesztette. Látszott rajta, hogy mindezt azért tudja megtenni, mert úgy érzi, így tud most segíteni a gyerekeinek, unokáinak, szeretteinek.Ilyen emberi tartásnak ma már nem igazán lehetünk szemtanúi. Példaértékű volt mindannyiunk számára, hogyan  viseljük el majdan az elviselhetetlent.  A lányok csendesek voltak és láttam rajtuk, hogy minden percet elraktároznak magukban. Most tanulják a halált , a veszteséget, a gyászt.  Utána meglátogattuk anyáékat is, immár ugyanabban a temetőben nyugszanak.  A lányok most először voltak hajlandóak arról beszélni, hogy mit szeretnének tenni, ha majd egyszer minket szólítanak odafentre. Mintha csak intőjelet küldenének az égiek, hamar szembesülnünk kellett az idő megfoghatatlanságával. Sajnos összeestem a temetőben, mert megadta magát a gyarló test  Egyenlőre csak részlegesen, de lebénult mindkét lábam. Sok volt az egy óra állás. Hiába szeretném, ha minden olyan lenne mint régen volt. Eljárt felettem az idő. Nem a korom miatt, hanem a gyarló test  egyre inkább nem képes követni. Végül elbőgtem magamat. Nem vagyok én alkalmas és felkészült a gyengeségnek eme fokára. Pedig tudom az eszemmel, hogy időszerű lenne behódolnom legalább egy kicsinykét.
Na ezt még gyakorolnom  kell! Csak az a baj, hogy úgy érzem képtelen vagyok behódolni a test gyengeségének. Szóval ott tartottak a kezükben hárman, én meg tovább erősködtem, hogy megyek mindjárt összeszedem magamat és meglátjátok sikerülni fog! Most először  nem sikerült. Minden hiába. Győzött a test és elbukott a lélek. Borzalmasan érzem magamat ettől.
Anyáéknál zokogtam és vártam a megkönnyebbülést, de nem jött. Pedig ha ott vagyok velük, a lelkemben mindig kisüt a nap.
Most maradt a kétségbeesés és az eszement düh, hogy elbuktam.
Valamit mégis megértetett velem ez a kudarc. Végre beláttam, hogy az új helyzetre ideje felkészülnöm, mert a dacosságommal most semmire sem fogok jutni.

2013. február 13., szerda

Na ezért fáj a vállam!



Mártival különleges spirituális kapcsolatom van. Nem beszéltünk és ő mégis tudta mire van szükségem.
Kicsit hozzáfűznék még a nagy rejtélyhez. Ma 11-kor itt járt a  kedvenc kisfiam aki nem mellesleg gyógymasszőr. Panaszoltam neki, hogy nagyon fáj a vállam. Mire ő beállított egy csomó csodaszerrel  és fantasztikusan finom masszírozó technikájával. Csodák persze nincsenek. A vállam még most is fáj. Mikor Márti idézetét elolvastam végre rádöbbentem, hogy mi a helyes diagnózis és gyógymód.
Mától gyakrabban fogok ölelgetni mindenkit.
/ Csak ne lenne olyan macerás! Ugyanis mindig szólni kell, hogy légyszi gyere közelebb! :o)
Utána már megy minden , mint a karikacsapás

Egyszer sokáig és csillapíthatatlanul nagyon fájt a vállam. Gyógytorna, masszírozás, csodakrémek és kenőcsök. Semmi. Ám a sors, amit hajlamosak vagyunk véletlennek nevezni, összehozott egy kínai mozgástudóssal, aki hosszan nézegetett engem, tapogatta, forgatni próbálta a karomat, a nyakamat hajlítgatta, majd azt mondta:
- Nem lehetséges-e, hogy nagyon sok ölelés benne maradt a váll- és karizmaiban? Többet kellene ölelnie. Először a párnáját, a kutyáját, aztán a rokonait, a barátait, a szerelmeit.... Ettől elmúlhat a fájdalom. Próbálja meg. Egyelőre ne tegyünk mást.
- S ha ehhez nincs bennem elég szeretet?
- Nem azt mondtam, hogy gyűlölködve vagy közönyösen öleljen. Amit mondtam, azt jelenti, hogy merjen ölelni. Érzem, hogy feszítik a nem vállalt érzelmek, amelyeket nem mer kifejezni. Az ölelés majd fellobbantja magában a szeretetet. Így hat a lélekre. Mint ahogy az elfojtott érzelmek a testre hatnak, és fájdalmat okoznak.

(Popper Péter: Út az istenektől Istenhez)

/ Idézet  Mártitól./




Szerelem nap némi furfanggal fűszerezve.




Sokáig pörlekedve fogadtam a Valentin napot a szerelem napját. Mi az hogy szerelem napja?
Leülök egy szép napon és eldöntöm,  hát akkor legyen, én holnap szerelmes leszek a páromba.
Természetesen elvárom, hogy ő is ezt érezze, mert én azt mondom, hogy ez a szerelem napja.
Érzed ugye? Ha nem érzed, akkor nem szeretsz és mehetsz! Micsoda banalitás ! Te jó ég!
Valahogy felfoghatatlan volt számomra, hogy mi a fenének kell ennek ekkora feneket keríteni?
Vagy érzem amit érzek és  nyilván a párom  tud erről, vagy nem érzem és minek csinálnék úgy mintha?
Kit nézek hülyének ekkor?
Őt, vagy saját magamat?
Egy szónak is száz a vége, az egész Szerelem napot értetlenül szemléltem. Sőt mélyen háborogtam az idétlen szívecskéken és a banális szerelmes üdvözleteken.
A hozzáállásom ma sem változott. Már amit az értelmezéséről gondolok. Majd az élet úgy hozta, hogy kénytelen kelletlen kapóra jött nekem ez a Valentin napi szerelmes játék.
Ugyanis majd három hónapja alig látom a páromat Félholtra dolgozza magát . Mire hazaér már semmi másra sem képes, mint arra , hogy egyen és aludjon. Végtelenül hiányzanak a közös beszélgetések. A csak úgy egymás karjában jó lenni idők.
Nem volt mit tenni furfanghoz folyamodtam. Végtelenül női, kicsit hisztis módon panaszoltam, hogy szeretnék egy napot csak magunknak. Természetesen a válasz elutasító volt, mert a munka az első. Ami máskor számomra is természetes.
Nem volt választásom. Ha vele szeretnék egy napot lenni, akkor bizony komoly dologra kell hivatkozni. :o) Hát tessék! Itt van hivatkozásnak,  ez a fránya Valentin nap.
Elvégre a fél ország ezen a napon játssza el, a szerelem mítosz táncát.
Közöltem, hogy nem tudok élni tovább Valentin nap nélkül! Mondanom sem kell, hogy kinevetett.
Ám amikor elmeséltem neki, hogy csodás programokkal készültem, olyanokkal, amik csak értünk és rólunk szólnak nem volt mit tennie . Inkább megenyhült.
Nagy öröm ez számomra. Mert a szerelem így biztosan átjut az idén is a túlsó partra.

2013. február 6., szerda

Felhők fölött az ég


Aki ült már repülőn az tudja mennyire felemelő élmény amikor felszáll a repülő . Ha most felszállunk A gépünkre, akkor magunk mögött hagyhatunk egy borús, esős tájat. Szürkeséggel, hideggel és ennek megfelelően némi rossz hangulattal. Ám  amint a felhők fölé ér a gép csoda tárul elénk. Napsütés ragyogó fények, meleg sugarak. Lelket gyönyörködtető égi pompa.
Hát elérkezettnek látom az időt, hogy felülemelkedjek. Kicsit itt hagyom a földi dolgokat és a lelkem szárnyalásával a család és a velünk történő napsugaras események forgatagában elmerülök. Így némi távolmaradásom lesz a blogvilágból.
Mindenkinek kívánok mosolygós derűs napokat!


2013. február 4., hétfő

Nekem fontos



Van aki unja, van aki nem érti, van aki fel van háborodva, hogy miért is bánt engem annyira az, ami a Nemzeti színházban történik.
Hát semmi másért mint azért, mert a szívem egy darabja tűnik el ezzel a társulattal. Imádom amit csinálnak. Végtelenül tudok azonosulni a bemutatott darabjaikkal, rendezéseikkel, színészeikkel. Többen a régmúltam részei , barátaim. Ha fájdalom éri őket, engem is érint, ahogy ez már a barátságoknál lenni szokott.
Ott voltam ennek a társulatnak a bölcsőjénél, végig néztem ahogy felcseperednek és most ott vagyok a búcsúzásnál is.Hogy eddig miért nem írtam erről? Mert olyan természetes volt, hogy vannak és a részeim, mint az, hogy dobog a szívem. Amikor végleg elbúcsúzunk egy szerettünktől sokkal többet gondolunk rá, mint  amikor még az életünk része volt. Nem jól van ez így, de az ember már csak ilyen. Mindig később jön rá, hogy milyen gazdagság vette őt körül. Addig amíg meg volt,természetesnek tartotta, hogy benne él.
Mindig olvasok valami újat, valami bizsergetően jót róluk.
Ma ezt olvastam. A Hamletra márciusra vettem jegyet, így érthető a kíváncsiságom.
Ha nem lett volna családom, akkor ott éltem volna le velük, köztük, az életemet.
Miért?
Mert a varázslat úgy kell nekem, mint a levegő.

Nem szeretem a búcsúzást, mert lemondás van benne, holott van mire büszkének lennünk. Sokan nagyon sok jó előadást és pillanatot őrzünk ebből az öt évből, és szeretnék néhányra még jobban emlékezni. Újranézni, és újraélni, amíg lehet. A fenyegetettségre, az előadás megdöbbentő befejezésére, ahogy a színészek ülnek velünk szemben a szétbombázott nézőtéren és dübörög a sortűz, emlékeztem. Fortinbras visszafojtottan nyugodt szavait, amikor arról beszél, hogy a hatalomváltásra készült egész életében és most nem hagyhatja ki az alkalmat, ezek után nem felejtem. És ezen az estén jövök rá arra, hogy a színházban nem érvényes a pótolhatóság elve. Frici bácsi sírásója fájó hiány, amely azonban a színház egyedülálló varázslatában fel is oldódik egy pillanatra: ahogyan Hamlet és a sírásók Yorick koponyája fölé hajolnak, abban cinkosan összekacsint velünk a túlvilág."
(KO a Hamlet előadása után a Nemzeti Színházban, 2013. február 1.)
Aki kíváncsi a teljes cikkre itt elolvashatja!


EGY POCSOLYA EMLÉKIRATAI




EGY POCSOLYA EMLÉKIRATAI

1972. március 22-én egész nap esett az eső, s én összegyűltem egy nagyon kellemes helyen. Meg is nevezem: Budapesten (Magyarország fővárosa), a XIII. kerületi Dráva utca 7. számú ház előtt, ahol horpadt a járda.
Ott éltem, éldegéltem. Sokan belém léptek, aztán visszanézve szidtak, ócsároltak, kemény szavakkal illettek, amelyeket nem írok le. Két napig voltam pocsolya, zokszó nélkül tűrve a sértéseket. Mint ismeretes, 24-én kisütött a nap. Ó, mily paradox a lét! Fölszáradtam, amikor szép lett az idő!
Mit írjak még? Jól szerepeltem? Dőrén viselkedtem? Mást vártak tőlem a Dráva utca 7-ben? Most ugyan már mindegy, de azért jó volna tudni, mert utánam is gyűlnek majd oda pocsolyák. Mi gyorsan élünk, napjaink ki vannak számolva, és mialatt odalent időztem, felnőtt egy tettre kész nemzedék, csupa álmodozó, nagyravágyó, potenciális pocsolya, és mind engem vallatnak, macerálnak, hogy mire számíthatnak abban a sokat ígérő horpadásban.
Én azonban mindössze két napig tócsáskodtam, és ennek alapján csak ennyit mondhatok: tény és való, hogy a hangnem drasztikus, hogy a Dráva utca szeles, és minduntalan, amikor nem kéne, kisüt a nap, de legalább nem kell a csatornán lefolyni... Hej, micsoda lyukak, horpadások! Csőtörések! Beroppant úttestek! Nagy szó ez manapság! Fiatalok, ha rám hallgattok, előre! Irány a Dráva utca!
                                                                   /Örkény/

2013. február 3., vasárnap

Fehér reménység


Fogalmam sincs, hogy mit álmodhattam, de reggel mikor kinyitottam a szememet arra ébredtem, hogy egy nagy csokor hófehér tulipánra vágyom.  Milyen jó az internet, mert egy kattintás és a vágy ha másként nem is, de virtuálisan nyomban teljesült.
Bár mindent meglehetne oldani ilyen gyorsan egyszerűen! Hűvös szél tombol odakint. Nálunk a hóvirág sem meri kidugni még gyönge fejecskéjét. Mégis valami változik, készülődik, tompul. 
Az öreg ház sorsa megpecsételődni látszik. Először a kályha üzent hadat nekünk . Utána ezer apróság itt- ott javítgatni való  jelzi, hogy kérlek foglalkozz velem! Papíros t elővéve számoszlopokat gyártottunk, osztottunk, szoroztunk. Végül kimondtuk ez már nem a mi feladatunk lesz. Lejárt az időnk és az energiáink sem a régiek. Jöhet egy új egy fiatalabb egy sokkal kisebb! Töpörödünk a korral , csökkennek a szükségleteink is. Valahol a szívemben azt érzem, hogy már nincs kedvem az örökös harcra, küzdelemre . Nem jó, ha nem vesszük tudomásul a saját testi és lelki változásainkat. 
Jó lenne egy picinyke apró  házikó, hozzá egy parányi kert, ahol pont annyi munka van, amennyit még jólesően el tudunk látni. Zorka kutya Süti kutyával pedig egy - egy hancúrozásra kimehet majd játszani. Kamaszkoromban száguldott utoljára velem ilyen sebesen az idővonat. Minden és mindenki szélsebesen változik. Az erőtlenek kihullanak a sorból az élni vágyók alkalmazkodnak a megváltozott világhoz.  Az örök nyüzsgők pedig dacolnak a korral és juszt sem öregszenek meg, hanem terveket szövögetnek, jövőt építenek és fittyet hánynak az elmúlás egyre közeledő szellemének. Ameddig tervezget az ember addig azt hiszem nem öregszik meg. Pusztán kicsit lassabban valósítja meg az álmait.
Fogynak körülöttünk a barátok, a gyerekeink is elmenőben vannak. Ép ezért sokkal kisebb helyre lenne szükségünk. 
Istenem mióta magyarázom ezt el nap, mint nap magamnak. Iszapbirkózást folytatok az álmok és szükségletek versenyzőivel egyelőre eredménytelenül. 
Mindenesetre úgy döntöttem mindjárt itt a tavasz. :))))
Veszek ma pár szál fehér tulipánt a vázába. Kedves  leszedi a függönyöket és illatfelhőbe burkoljuk velük a lakást. A falakat leporoltuk,  így próbáltuk a tél füstös koszosságát kiűzni a lakásból. 
Reménnyel és sok-sok fehérrel öltöztetem fel az otthonunkat és a szívünket.
Jövő héten pedig színházba megyünk. Megnézzük az Esőembert , mert bolondokról se szeretnék megfeledkezni! Így még a színházban is otthonosan érezhetjük magunkat. Számomra ez a mű a reményről szól és a korlátozott gondolkozásról. Sose egyértelmű, hogy ki a normális és ki nem az. Ezt nem árt időről időre szem előtt tartani! 
Merő véletlenség, hogy megint egy olyan darabot nézünk meg, ami a másságról és az elfogadásról szól.


2013. február 1., péntek

Szókimondás fagyos hangulattal / Nőknek elkerülendő ez az olvasmány!/



Sokadszor azon morfondíroztam, hogy elegem van magamból. A blogolásból, a fájdalmas mozgásomból, a harcias, na majd én megmutatom dolgaimból! Kinek és mit tudok én ma már megmutatni? Fájdalmasan kínlódom a  nők hisztijeitől, és a saját faragatlan szókimondásomtól. Egyáltalán úgy ahogy van, az egész élet c. játékból elegem van. Elfáradtam kívül- belül. Nincs kedvem ehhez a mostani felforduláshoz, az ideges, állandóan nyűgös emberekhez, nincs hangulatom minden mondatomat hatszor átgondolni és bocsánatot kérni  ha nem a megrendelő kívánságának ízlése szerint való. Utálok elnézést kérni, olyan dolgokért, amikért igazából sosem kérnék, mert jónak gondolom őket! Ha már itt tartunk végre olyan szeretnék lenni amilyen vagyok. Megbotránkoztató önmagát vállaló kemény szúrós nő. Nem pedig egy megfelelni vágyó lökött bohóc.
Hát akkor kezdjük szép sorjában milyen is az igazi énem.
Szeretem a meleg férfiakat, Remekül érzem magamat velük..Briliáns sokuknak az intellektusa, az érzékenységük olykor megbotránkoztató. A művészetekben egyedülállóak tudnak lenni és barátnak sem utolsók. Ilyen szempontból ezt a kitaszított művész közeget fantasztikusan szemléltetően mutatta be a Moulin Rouge film.
Nem szeretek ruhákról, cipőkről, női huncutkodásokról sutyorogni. Végtelenül tudatlan és elesett vagyok mindkét témában.
Egész életemben három barátnőm volt. Félek a nők szájától nem alaptalanul. Utálom,  ha velük vagyok / tisztelet azon keveseknek, akik ez alól kivételek/, számukra a másságomról szólok és nem önmagamról. Soha sem arról beszélnek, amit valójában gondolnak. Mézesmázosak, álságosak, vagy kegyetlenül maróak. Ha pasi lennék tuti nem venném el feleségül egyiküket sem. Beleértve ebbe magamat is!
Szeretek horgászni, házat átalakítani és férfiasan élni, gondolkozni, problémákat megoldani, családot fentartani és tűzet rakni .
Az egyetlen hely, ahol néha kiderül, hogy én is nőből vagyok az a családom. /még ez a szerencse/ Mit csinálnék különben a külsőmmel? A szőnyeg alatt poroszkálva mégsem élhetnék! :o)
Fordítottan működöm mióta élek. Gyerekként felnőtt voltam, felnőttként csintalan gyerekként bánok gyakran a dolgokkal.
Amíg bírtam fizikailag inkább érdekelt hogy ússzak, túrázzak, biciklizzek, síeljek, mint az, hogy megpróbáljam a lehetetlent és szépség álarca mögé bújjak. Csúnya nőknek ez nem igazán szokott sikerülni.
Egy életre kikézimunkáztam magamat gyerekként, hisz abból szereztem zsebpénzt, hogy eladtam a kézimunkáimat. Ma a hideg kilel a keresztszemes hímzéstől , vagy  a subázástól. Csináltam ép eleget mindkettőből. Pedig ezeknek a dolgoknak most lenne itt az ideje és nem gyerekkorban.
Minél idősebb vagyok, annál tökéletlenebb vagyok és őszintén bevallom, hogy míg régebben emiatt elsüllyedtem volna a szégyentől, addig ma, akár szórakoztatónak is tudom találni a tökéletlenségeimet.
Ezt a blogot pedig azért írom, hogy megmutassam magamnak, a gyerekeimnek és mindazoknak akiket érdekel, hogy mennyire izgalmas az élet ha lila pöttyös gatyában szaladgáló tehénként élünk a tökéletes emberek világában.
Így, vagy úgy , de mindenképpen vérlázító!