2013. január 30., szerda

Az időjárásról.




Lakásunkban és környékén változatos időjárásnak lehetünk tanúi.
A konyhában és az előszobában hűvös van és didergő hűtőszekrények visszavonulást fontolgatják. Az utóbbi napokban áthelyezésüket kérték enyhébb helységekbe, mert feleslegesnek érzik magukat az eleve hűtött térben..
A konyhában folytatott főzési tevékenység a zimankó miatt nem kifejezetten ajánlott, bár remek immunerősítő hatása van a  szervezet alkalmazkodását elősegítő testmozgásnak. Gyorsan, jól, finomat!- ez lett a mottónk.
A szobák légáramlata szmogos, füstös, Nem ajánlott hosszabb időt ott tölteni. A szénmonoxid hála a gyakori szellőztetéseknek a megengedett határértéken belül mozog.
A fürdőben asztmásoknak kifejezetten kedvező a szauna hatás. Olyan magas a hőmérséklet különbségtől a páratartalom, hogy vetekszik egy jól prosperáló szaunáéval.
Holnaptól elrendeltetik a cserépkályha végleges üzemen kívül helyezése. Ettől az intézkedéstől a lakás klímája  gyors felmelegedést mutat majd.  Ugyanis mesterséges fűtés üzemmódra állítjuk át a hőszolgáltatást.
Kint az időjárás hőmérsékletében jelentős változások várhatók. Erősödik a felmelegedés. Olvad a hó. Bent pedig napi hat-hét felmosás kötelező a kutyákok tappancsán bevitt hólötty miatt.
Mindent egybe vetve szép derűs nap várható a holnapi időjárásunkban.
:)
Szép napot kívánok mindenkinek!

2013. január 29., kedd

Én szóltam




Szóval ma családi kupaktanácsot hívtam össze.
Témája: Unokát kérek szépen karácsonyra.
Mivel a megvalósításához sok időre van szükség. Gondoltam időben szólok.
Az érintettek pedig sokat sejtetően hümmögtek. Na ez így már nekem is sokkal jobban tetszik, mint az, hogy jó majd!
Kedves is beszállt a játékba. Ígéretet tett, hogy ő lesz a világon a legjátékosabb nagyapó. Türelmes lesz, nem káromkodik és elfelejti az unokája kedvéért azt a mondatot, hogy...
-Majd holnap.
Ez ám az ígéret. A lányok csak mosolyogtak a bajszuk alatt.
Zozó gondolta nyom egy fricskát az orrunk alá és a következőt kérdezte.
-Bármilyen unoka megfelel?
-Hogy érted ezt?
-Lehet, kapucchinó, fél ázsiai ,bármi?
-Egyszer élünk,- volt a nevető válasz.
-Csak annyit kérünk, hogy unoka legyen és a miénk.
:)))
Rendben.


Nemzeti- ügy

Meglepő, hogy mennyire nem tudok szabadulni a rossz gondolataimtól, ami a Nemzeti Színház ügy kapcsán keletkeznek bennem. Naponta aggódva nézem a híreket- tudósításokat amiket a média közvetít. Ráadásul érzelmi érintettségem az ott dolgozó barátaim révén is igen fájdalmas. Arról nem is beszélve, hogy hihetetlenül tetszett az a műhelymunka amit a társulat csinált, csinál. Felháborít, hogy a hatalom ennyire önkényuralmi rendszerként működik most itthon.Vitatkozhatunk azon, hogy mennyire  hiszti, vagy valódi szeretet amit az emberek ebben a témában reakcióikban mutatnak. Egy dolog azonban még sem elhanyagolható körülmény. Évszázadok óta egy társadalom helytelen működését legelőször a művészeti élet górcsője mutatja meg a legjobban. Ez a mostani politikai éra talán pont ezért annyira ellentmondást nem tűrő a magyar kulturális élet átalakításával kapcsolatban. Pontosan tudják, hogy mekkora veszélyt jelenthet a hatalomra egy- egy jó előadás szókimondó játék, képzőművészeti alkotás, vagy jól megírt írás.
Nem helyes talán a blogon kimondani ezeket a gondolatokat, de az életünk szerves részéhez hozzá tartozik a magyar valóság. Ráadásul szívügyem a kultúra ép ezért nem szeretném, ha elsunnyognám  a vele kapcsolatos gondolataimat.
A napokban érdekes beszélgetésnek lehettünk a TV-n keresztül a részesei.


Hogy mennyire nem mindegy ez a téma az embereknek azt pedig a tegnapi négy órás jegypénztári sorban állás is mutatja. Tegnap kezdték el árusítani a februári jegyeket. Részemről szerettem volna megnézni Alföldi rendezésében a Sirályt. Hát mondanom sem kell hogy nem kaptunk rá jegyet. Azért a négy órás várakozás nem maradt eredménytelen. Ugyanis a Hamletre kaptunk jegyet. Mondanom sem kell, hogy nem adom fel!
Jövő hónapban ismét megpróbálom!

A mai nap fejleménye a következő híradás.


Lemondásra szólította fel a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége Fekete Györgyöt, akitől kedd délután várják a választ.
Lemondásra szólította fel Fekete Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége - írja a Nol.hu az egyik elnökségi tagra hivatkozva. A cikk szerint Szakonyi Károly drámaíró lemondása után döntött úgy az MMA elnöksége, hogy lemondatja Fekete Györgyöt. A kedd délutáni, soron következő elnökségi ülésen várják tőle a választ.
Ha Fekete nem mond le, akkor kénytelenek lesznek közgyűlést összehívni, amelyen a tagok meneszthetik az elnököt - írja a Nol.hu. Az [origo]-nak az egyik, névtelenségét kérő elnökségi tag azt mondta, hogy a 3-kor kezdődő elnökségi ülésen minden bizonnyal szóba fog kerülni, hogy Fekete György hogyan bírja a rászabott munkát, és hogy el tudja, illetve el kívánja-e végezni a jövőben az elnöki teendőket.
Amióta kinevezték az MMA vezetőjének, Fekete Györgyöt számtalan támadást érte. Kinevezése óta többen távoztak a szervezettől. Fehér László festő, Bukta Imre képzőművész, Novák Ferenc koreográfus, Korniss Péter fotós és Tompa Gábor színházi rendező után a múlt héten távozott Szakonyi. A Feketéről szóló portrénkat itt olvashatja.
Az MMA elnökségébe Ács Margit, Dévényi Sándor, Jankovics Marcell és Sára Sándor tartozik. Szerettünk volna beszélni az MMA sajtósával, de nem tudtuk elérni.

2013. január 28., hétfő

A tél hangjai



Nem most nem kezdenék bele a valódi hangok leírásába, bár tagadhatatlan tény, hogy nagy kísértést érzek erre. Most inkább azokról a hangokról mesélnék amik bennem szólalnak meg. Téli gyerek lévén az ösztönös hangok is elevenen élnek bennem. Ilyenek, mint a kisgyerek mikor anyja tejét nyeli és elégedetten cuppog mellé.  Nagymama meséi, ahogy tanítgatott a főzésre, vagy ahogy riadtan mondja "Jaj már megint elfelejtettem valamit. Leszaladnál a boltba? Immáron ötödször az nap. Mégis örömmel repültem, mert annyi minden élmény várt az utcán. Egy pékség közelében laktak. A friss kenyér illata hozzá tartozott az utca megszokott életéhez. Gyakran megálltam a bolt előtt, mert imádtam hallani ahogy megszegik a kenyeret és a kés alatt serceg, ropog minden. Akkoriban volt aki csak egy- egy szelet kenyeret vett. Többre vagy nem futotta, vagy tisztelte annyira Jézus testét, hogy nem dobta ki és csak annyit vett belőle amennyire szüksége volt. Abban az utcában volt egy hatalmas pince ahova szenet hoztak majd mindennap. A szenes emberek borgőzös vidám harsánysága is hozzá tartozott a télhez. Egyszerűek, koszosak és mégis oly kedvesek voltak. Szerettem ahogy mindig mindenkivel viccelődnek, vagy ahogy füttyögetnek egy- egy szép lábú hölgy láttán. A tél hangjához a kalucsnik löttyedt toccsanása is hozzá tartozott, vagy az ereszben csepegő hólé csobogása.
Mamival    ha volt egy kis ideje kiálltunk a gangra és hallgattuk a hópihék meséit amolyan Mamis előadásban. A tél hangjaihoz pici korom óta hozzátartoznak a hangversenyek patetikus hangjai, vagy a színházi taps megdicsőült pillanatai. Anya nagyon fontosnak tartotta, hogy sokat járjak hangversenyekre. Érdekes volt, hogy elvitt az előadás színhelyére, majd kint leült és megvárt. Én balga elhittem, hogy azért van mert nem kényelmes neki a benti szék. A kinti még szűkebb volt azon mégis elfért. A gyerek már csak ilyen. Amin fáj gondolkozni, azon nem gondolkozik inkább.
A tél hangjaihoz tatozik az is ahogy nagyapa száraz kezeit dörzsölgeti és azok sikoltó hátgerincet összerándító hangot adtak ki. Nem hordott kesztyűt, mert abban nem lehetett dolgozni. Mikor hazajött gyakran dörzsölgettem parányi kezeimmel az ő hatalmas kezeit. Micsoda öröm volt hogy végre valamiben én segíthetek neki. Mint egy Istent úgy szerettem a Papát.
A legkedvesebb hangot hagytam utoljára. Az esti mese hangját. Nyáron nem volt rá sose idő mert képtelen voltam  egy helyben maradni. Télen azonban Anya leült az ágyam szélére és feledhetetlen kedves hangján mesélt. Minden mesét eljátszott. Minden szereplő más más hangon szólalt meg.
A mai gyerekek majd ötven év múlva mesélnek majd ilyenekről. Bár van bennem némi kétely ezzel kapcsolatban, mert a technika hangjai  sosem lesznek oly maradandóak, mint egy emberi hang. Az ő életük pedig sajnos a technika világában telik.

Ezt a filmet nagyon szeretem. Valahol arról a jelenségről szól, amit megpróbáltam leírni.
Hangok, hangulatok, érzések.
Kim Kiduk -Tavasz, nyár, ősz, tél.



2013. január 27., vasárnap

Kapcsolatok


Különleges halksággal suttog bennem a január. A hangosabb szavak bántják, úgy a fülemet, mint a lelkemet. Kerülöm most őket. Talán túl sok volt a decemberi harsonákból! Vagy egyszerűen a téli begubózás nem kedvez az üstdob szimfóniáknak.
Második hétvégét töltjük Kedvessel a kedvenc helyünkön kuporodva csendes beszélgetéssel. Vágyainkat fogalmazzuk meg, mikből lassan tervek kovácsolódnak.
Rengeteget nézegetünk színmintákat, felolvasunk egymásnak egy- egy rövidke részletet az ép olvasott könyvből. Annyira semmi és minden történik, hogy nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit is csinálunk manapság.
Natinál már nyílik a hóvirág. Nálunk még mélyen alszik a föld alatt. Olyan mintha mi is mély álomban lennénk. Sokat meditáltam azon, hogy mitől tört ki nálunk ez a hirtelen csend igény? Végül arra a megállapításra jutottam, amit Flóra is írt. A nyüzsgő lelket időről időre a békés lélek zárkózottsága váltja fel. Majd tavasszal új korszak jön. Felébred bennünk a vágy, hogy engedelmeskedjünk a szél hívó szavának ! Mire a pitypanglányok bóbitája ismét kacéran ring a mezőkön, addigra talán én is versenyt futok a széllel.
Sokat eszembe jutott Anya is mostanában. Sose említem, hogy igazából nagyon hangos és agresszív volt. Talán azért is van, hogy egész életemben féltem a hangos és agresszor emberektől. Mostanában azt vettem észre,  ha valaki veszekszik a környezetemben egyre távolabb megyek tőle. Ijesztően hat rám és megint félek. Pont úgy, mint kislánykoromban.
Mostani a befelé figyelésemnek van azért jó hatása is. Mélyebben megérintenek azok az esetek, amik a bajbajutott emberek fájdalmáról szólnak.
Ebben az érzésben is észrevettem, hogy mértéktartóbb lettem. Már nem hiszem, hogy mindenkin tudok segíteni. Azt gondolom nem is dolgom mindez.
Csak annyit segítek amennyi a mostani energiáimból telik. Ez nem túl sok. Mégis nagy boldogságot ad .
Kicsi az én takaróm és nehéz beosztani, hogy addig nyújtózkodjak ameddig ér.


2013. január 26., szombat

Megdermedt cseppjenk



Megfagyott a világ körülöttünk. Hála az égnek nem bennünk. A nagy hideg azonban minden szinten lelassít. Úgy a mozgásomat, mint a gondolataimat. Csendesen olvasgatok. Fantasztikus ráérős beszélgetéseket folytatok. Nincs rohanás, kényszer. csak ő van meg én. Talán még az az apróság, hogy egy-két problémácska megoldásra vár. Most viszont bőven van idő az ok okozatok megtalálására, hisz senki sem sürget. Kint annyira nagy a zimankó, hogy a kedves vendég szívesen elüldögél a vendégmarasztaló fotölyban és mesél végeláthatatlan hosszú történeteket. Maga is olykor meglepődik, hogy ni ni ezt is sikerült kimondanom. Vajon miért?
A válasz pedig rögtön adja magát.
Hisz bent jó meleg van. A teás csészének sincs ideje kiürülni, hisz a láthatatlan manók mindig újratöltik őket. Ezzel is biztatva a mesélőt, hogy mondja el nyugodtan a történetét, mert nincs hova rohanni, hisz a világ ebben az időszakban a mesélések idejét éli.
Az emberek pedig csak jönnek és örömmel beszélik el mi- mindent élnek és éltek meg. Meglepődnek a varázslakon, hogy itt az órák is visszafele járnak, hogy segítség őket az emlékezés ösvényére találásban.
Így aztán egyik szó követi a másikat, míg beszélgetésfolyam nem válik belőlük.  A végén pedig az idő múlását a kanóc sercegése jelzi no meg a leégett gyertya fanyar füstje. Lassan cihelődik a vendég. Batyuját mi a vállát húzta a sarokban ott felejti és könnyedebb léptekkel indul neki a sötét éjszakának. Már tudja, hogy lesz ereje kivárni a holnapot a világosságot és a napfényt.
Az ágakon  a vízcseppek odafagytak ráérős lett a zuhanás . Csendesebbek, türelmesebbek, a cseppenés pillanatát várják.
Hát csoda, ha az ember ilyenkor begubózik a meleg takarójába élvezi a körülötte és benne lévő csend csodás pillanatát?



2013. január 22., kedd

Szivárvány színű ételek



Most amikor bármerre nézek hideg, nyűgös szürkeség vesz körül,  itt az ideje visszaidézni a nyár melegét.
Éppen ezért azt találtam ki, hogy olyan ételeket készítek ebédre, ami csupa-csupa színesség.
Joghurtos, fahéjas, szegfűszeges, meggyleves citromkarikával díszítve, lesz az előétel.
Sárgarépát, céklát, almát és narancsot feldarabolok és pürésítem. Kicsit mézzel, citrommal ízesítem, majd csatnit készítek belőle. Van itthon leveles tésztám, amit szerelmeslevél formájúra vágok. Zöldborsós , brokkolis és spenótos, baconnel összesütött párolt zöldségekkel  megtöltöm majd az egészet provance fűszerkeverékkel ízesítem. A tetejét megkenem tojással és meghintem szezámmaggal. Végül tepsibe téve megsütöm.
Desszertnek pedig almakarikákat megmártom palacsintatésztában és pirosra megsütöm. Fahéjas porcukorral meghintem az egészet amikor készen vannak.
Így találkozik össze egy napon a tél és a nyár. Nyáron a nagy melegben nincs kedvem az ételekkel ennyit pepecselni. Ilyenkor idő is több van, kedv is, no és a vitaminéhség is. Ez sürgeti a szervezetünket a gyümölcsös zöldséges könnyen emészthető ételek befogadására.
Látványilag is színkavalkád egy ilyen ebéd.
Délután pedig gyümölcstea iszogatás    közben megnézegetem Petrik Adrienn karácsonyra kapott könyvét A másik kert a címe. Remélem múzsám lesz ez a könyv abban, hogy  a kertünket tavasszal kicsit felújítsuk!
Mindenhol minden elszürkült és koszos fehér. Ilyenkor jó trükközni. Muszáj magunknak festenünk egy két szivárványt a napunk egére, mert az végre felvidít minket.

2013. január 21., hétfő

Flórának és mindenkinek, aki szereti



Reménykeltő blogjában találtam ezt a filmet. A témája, hangulata, zenéi mind mind megtaláltak.
Flóra jutott róla eszembe és gondoltam másoknak is tetszeni fog.Ezek a témák sokunkat foglalkoztatnak.
Képtelen lennék a lényeget ilyen líraian megfogalmazni. Erre csak olyan művészek képesek, mint
Jack Lemmon.
Nézzétek és élvezzétek!
Érdemes.
Köszönöm Reménykeltőnek., hogy megmutatta.

2013. január 20., vasárnap

Álomarcú lányaim






Annasó ma Audrey Hepburn emlékére tartott fotózáson volt. Ezen a képen nem hasonlít rá, de a családunk szépséges hölgy tagjaira igen. Főleg Édesanyámra.
Minek tagadjam könnybe lábadt a szemem a fotó láttán. A ruhát Anna ükapja varrta, aki Anyu nagypapája. Szegénység volt jellemző majdnem mindenkire az ötvenes években. Nem volt pénzük a fiataloknak a menyasszonyi ruhára. Dédapám pedig szabó volt a Nemzetiben. Azt mondta, hogy inkább olyan ruhát varr az unokájának ami minden alkalomra jó lesz. Így anya ebben ment férjhez. Gondolom nem árulok el meglepetést ha elmondom, hogy én csak vágyakoztam arra, hogy valaha felvegyem. És lőn csoda  Annán a sor. Ő ugyanannyi idős most, mint mikor Anya viselte ezt a ruhát. Gyönyörű mint a nagyija volt.  Kíváncsi lennék arra, hogy mit szólna mindehhez a dédapám, ha láthatná a ruháját az ükunokáján?
Ma arról beszélgettünk, hogy a gyerekek általában a nagyszülőkre jobban hasonlítanak tulajdonságaikban, mint a szülőkre. Ha ez így van, akkor szegény unokáink ránk fognak majd hasonlítani. Ugyanolyan bohémok, bolondok lesznek talán, mint mi vagyunk Kedvessel.
Sokat töröm azon a fejemet, hogy a mi családunkban semmi esély nincs arra, hogy hétköznapian normális utódok legyenek valaha is. Színész dinasztiák megspékelve zenészekkel . Unokatesók között vannak híres színésznők. Kedves lévén pedig a zenei vonal az mi meghatározó. Semmilyen igazi mérnök logikus gondolkozásra képes családtagunk sincs.
Olyan túláradó bennem ma a büszke anya, hogy nem bírok betelni a boldogságommal.
Ha már itt tartunk az az apró malőr is bohémságot eredményezett nálunk amit kitalált a természet nehezítés végett. Teszem azt hogy miniatürizálta a családunk egyes tagjait. Úgy tűnik a bohémságra ez a csökkentett üzemmód nem hatott ki. Sőt! Talán Till Eulenspiegel-i fricskával még vidámabbak, bolondosabbak lettünk a többi családtagunknál is. Ami persze nem jelenti azt, hogy mi nem sírunk, bosszankodunk ugyanúgy, ahogy normál halandók is szokták. Legfeljebb kicsit hamarabb hagyjuk abba. Egy jó móka kedvéért a sírást is könnyebb abbahagyni.

                                                 
                                                       Ő a lélek angyala Zozink

2013. január 19., szombat

Melegedő



Igaza van mindenkinek aki arra panaszkodik, hogy a mostanában lévő bejegyzések nem mindig vidámak.
Kivéve az ilyen napokon tett írásokat. Ugyanis ma végre mindenki itthon van. Apró öröm, de szívből jövő.
Délután kártya és társasjáték családi party. Ráadásul a pótpapám is velünk lesz. Szeretem , ha itt van. Békésebb, csendesebb lesz a ház a jelenlététől. Kisimul körülöttünk és bennük az élet.
Pattogó tűz hiányában fázós lábainkat a radiátoroknak támasztjuk majd. Meleg teával a kezünkben megvitatjuk az élet nagy kérdéseit. Valahogy nálunk ez elkerülhetetlen, hisz családilag vagyunk fertőzöttek a világmegváltásra. Anna pedagógus, Zozó szintén emberekkel dolgozik az önkormányzatnál, apa ő az igazi, hisz látástól mikulásig ügyfelekkel csacsog. Én pedig a beszélgetésre születtem. Ráadásul a pótapuka is emberekkel dolgozik.
Vettem egy jó társast. Naná , hogy szakmai. Az a neve, hogy Identity. Remek játék ez az önismeret, önfejlesztés és az emberi kapcsolatok működési mechanizmusának jártassága szükségelteik hozzá. Jó móka ez. A játék lényege az, hogy pár szavas jellemrajzokat kell készíteni és abból kitalálni kiről is van szó. Ma közösen csinálunk mindent. Lányok mosnak, mami takarít, apa marhapörköltet főz nokkedlival, pótapapa kertben tevékenykedik. Számolja a hópelyheket. :) Illetve kicsit a kutyákok után rendezkedik.
Szóval ma játszunk és fittyet hányunk az élet rossz dolgaira. Ilyen napok is kellenek. Lehet, hogy többet lenne jó beszélni, írni róluk!
Bár nem mindenkinek esik jól ilyenekről olvasni, hisz sokan magányosak, gondokkal kűzködnek és fáj arról olvasniuk, amint mások ép jól vannak. Tiszteletben kell tartani azt, hogy hol és hogyan élünk! Ebben az országban most nem jó az élet. Mondhatni, majdhogy nem élhetetlen kezd lenni. Sajnos ma már azt sem lehet mondani, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa. Mások írják manapság a sorsunkat és egyre kevesebb beleszólásunk van a saját életünkbe. Nehéz ezt tudomásul venni. Viszont valamilyen szinten muszáj.

2013. január 18., péntek

Hófátyol


Éjjel arra ébredtem, hogy kapkodom a levegőt, fuldoklom, fázom és félek. Rosszat álmodtam. Ez nem nagy ügy, de most ez mentette meg az életünket. Ugyanis az öreg kályha a havazás miatt, vagy ki tudja milyen okból, nem kifele nyomta a kéményből a füstöt, hanem befele. Olyan füst volt a szobában, hogy hiába kapcsoltam fel a lámpát nem lehetett látni mást, mint elmosódott körvonalakat. Gyorsan kitártam ajtót, ablakot az egész házban. Itt a vége! Nem lehet tovább fűteni a kályhával. Jöhet a gázfűtés. Hangulattalanul, vagyonokért. Legalább vége a füstnek, a levegőtlenségnek a rossz szagnak.
Egészen meglepődtem, hogy Kedves a villanykapcsolásra, lábak dobogására ébredt csak fel. Megijedtem, hogy valami baja van. Van is, csak nem a kályhától.
Napi 14 órákat dolgozik, kettőt utazik és ezennel másra nincs is ereje, mint enni és aludni.
Végtelenül sajnálom, amiért halálra dolgoztatják és még így sem biztos, hogy megmarad az állása.
A napokban megnéztem a Lovakat lelövik ugye? c. filmet.
A film a harmincas években játszódik a gazdasági világválság idején. Az embereket beterelték egy nagy  terembe. Élelemért , tisztálkodásért cserébe, végkimerülésig táncolhattak. Közben megfosztották őket maradék méltóságuktól , kijátszották egymás ellen őket és önmaguk ellen. Mikor odáig fajul a helyzet, hogy az ember az élelemért elaljasul, úgy gondolom vége a dalnak. Nem jó, hogy lassan itt tartunk.
Érdekes, hogy mostanában mindenhol ugyanabba a témába botlok. Az emberi méltóság leépülésének tematikáját kutatják, hol filmben, hol darabban, hol baráti beszélgetésekben. Nem új keletű a téma és borzalmas, hogy sose tudunk tanulni a hibáinkból.
Na mindegy .
Úgy sem lehet megoldani nekünk ezeket a kérdéseket. Túl kicsik vagyunk hozzá.
Végül hajnalban lefeküdtünk, úgy hogy mindent nyitva hagytunk, a szellőztetés miatt. Reggel összebújva elkékült szájjal ébredtünk. Elkezdődött egy új nap.
Puhán, fehéren, tisztán.
Mindent beborít lassan a hó.
Anyának ma lenne a szülinapja. Gyertyát gyújtok ezen a napon immár 19 éve. Szegénykém alig látott valamit az unokáiból. Egész életében küzdött , dolgozott és mire a megérdemelt jutalmat élvezhette volna csendben meghalt. 59 év. Istenem mennyire kevés. Ráadásul mi fért bele? Egy világháború, éhezés, küzdelmes nélkülözések,öröm nélküli férjhez menés, sérült gyerek és sok- sok magány.
Mégis. Ő tanított meg szeretni, harcolni, másokért és magamért élni. Gazdaggá tett.
Ma amikor egész nap esik a hó és puhává teszi a világot ma az Ő napja van.
Isten éltesse Őt ott a mennyben boldogságban, békességben!
Ha tényleg van valami másik, jobb világ, akkor ő az, aki megérdemli, hogy ott  elkényeztessék! Remélem ott megkapja mindazt a jót, amit itt a földön elmulasztottak megadni neki!

2013. január 17., csütörtök

Időt kaptam ajándékba


Én ilyennek érzem a januárt.


Tegnap beszéltem a dokimmal. Ő egy igazi csoda ember. Érzi és éli a másik ember gondolatait. Tegnap fel kellett hívnom, mert úgy volt hogy hétfőn kórház, kedden pedig műtét. Egyeztetnünk kellett a részleteket. Mondom néki, hogy az a helyzet, hogy október óta most először vagyok végre jól. Nagyon megharagudna- e , ha most kicsit szeretném élvezni ezt az állapotot és nem rontanám el a műtéttel, vagy uram bocsá valami visszafordíthatatlan rosszasággal? Szokásunkhoz híven hamar egy húron pendültünk. Közölte, hogy nagyon jó ötletnek tartja, mert ő is halogatja magában ezt a műtétet. Utálja, hogy nem lehet biztos semmiben és a Teremtőnek ebben a műtétben sokkal nagyobb szavazata lesz , mint neki. Márpedig egy sebész az a saját kvalitásaiban bízik a legjobban. Az Isten csak utána kap játszóteret. Szóval végtelen egyetértésben megállapodtunk az április elejében.
Balzsammal kenegették ezek a szavak a lelkemet.
Időt kaptam ajándékba.
Micsoda fenséges gyönyörűség!
Nem óhajtom megváltani mostanság a világot. Na jó csak egy picinykét.:o)
 Leginkábbis gyakorolni szeretném az elengedés és a megbocsájtás művészetét. Van énnékem egy nagy bűnöm. Ha haragszom, nem tudok hamar megbocsájtani. Márpedig a harag mérgezi az embert. Tehát, saját magammal tolok ki, ha nem eresztem el a fájdalmat , sértettségemet. Ideje lenne megtisztulnom ezektől a dolgoktól.! Az is igaz, hogy ritkán sikerül valakinek magára haragítania.
Na mindegy is.
Ezúton üzenem az éterben azon keveseknek, akikre valaha is haragudtam, hogy itt a vége fuss el véle!
Elég volt.
Nincs tovább!
Ha az ember a sorstól időt kap, azt nem tékozolhatja el! No nem hiszem, hogy csodát kell tenni! Csak annyi dolga van az ember lányának, hogy békességet kell végre lelni önmagában és másokban is!
Hát rajtam végre  nem múlik.
Egy életem egy halálom ... megpróbálom!


2013. január 16., szerda

Ráérős depresszió


Sötét vesz körül majdnem egész nap minket. Unjuk, enerváltak vagyunk és csak lézengünk a semmiben bolyongva, céltalanul.A január már csak ilyen. Szomorú igazság, hogy nem tudom megváltani a világot és nem tudom szebbé tenni az életét mindenkinek. Mégis van egy két tanácsom arra, hogy miként lehetünk mosolygósak ilyenkor is!
Részemről reggelenként dől el, hogy milyen napom lesz. Valahol ott az ébredés és álommezsgyés lustaságban. Nem mindig sikerül kivarázsolni magamat az ágyból úgy, hogy tettrekészen induljak neki a napnak. Egyre gyakrabban húzom az időt és próbálok mentségeket találni a megengedhetetlenre, azaz a lustálkodásra. Szóval reggel még sötét van, nyűgösség van és mint írtam ólmos lustaság húzza öreg csontjaimat vissza az akolmeleg ágyba. Valahol a belsőmben megszólal egy rosszalló hang, hogy el fogok veszni! Ennél félelmetesebb érzés számomra nem létezik. /Nyilván mélyen gyermekkorból gyökerezik ez a félelem./ Arra mindenesetre nagyon jó ez az érzés, hogy kipattanjak az ágyból. Kávé és tea iszogatás közben megtervezzem az aznapi dolgaim menetét! Ha van munka az nagyon jó, mert cél is van, ha nincs, mostanában annak is tudok örülni. Az így nyert  idő végre az enyém! Szabadon arra használom, amire a legérdemesebbnek tartom. Micsoda luxus ez! fantasztikusan élvezem. Tanulom közben a csendet, ami régen mumusként harsonázott a dobhártyáimon. Most bezzeg elérhetőbbé teszi az álmokat, közelebb hozza azt a világot, mit olyan nagyon szeretek. Fantázia országot.
Mint mindenkinek, úgy nekem is meg vannak a napi teendőim. Mostanában megint sietek mihamarabb letudni őket, mert várnak a könyvek, filmek , tervek. Ha januárnak én adhatnék nevet, akkor Tervezés és Álmok havának hívnám.A népies nyelvben Fergeteg havának nevezik, illetve Boldogasszony havának.
Szóval a depi ellen a legjobb védekezés a tervezgetés, álmodozás.
Még az sem zavar, ha nem sikerül azonnal megvalósítanom az így megálmodottakat.  Ezek az álmok olyanok, akár az elvetett magok. Szépen csendesen duzzadnak a földben és telítődnek életenergiával. Teszik ezt azért, hogy  mikor eljön az ő idejük, kikeljenek mély álmukból és hatalmas életfává nőjenek!
Mindenki azt hiszi némileg jogosan, hogy igazából egy életfája van az életében. Én ezt kicsit másként csinálom. Annyi életfám van amennyi lehetőséget kihasználok és új életet teremtek általa magunknak.Minden lehetőség egy fa és a sok- sok fa adja meg az én életem erdejét. Minél nagyobb az erdő, annál hasznosabban éltem.


2013. január 14., hétfő

Tél van!






A dolgok nem változnak. 26 évvel ezelőtti időjárás jelentés. Hogy miért emlékszem erre ennyire?
Ekkor voltam utolsó idős kismama Annával. Már csak az utolsó pár hét volt hátra a szülésig. Kórházban vártam a kicsink érkezését. Kedves utolsó heteit töltötte a katonaságnál. Alig láttam őt, mert nem engedték  haza. Éjjel- nappal dolgoztak és mentették a menthetőt. Izgalmas időszaka volt ez az életünknek. Ahogy ez a jó  mesékben  történni szokott a baba megvárta, míg a Papája leszerelt és a hóesés is alább hagyott. Végül február közepén született meg.
Most kinézek az ablakon és szinte ugyanaz a kép tárul elém. Ahogy az előrejelzéseket hallgatom szóról, szóra majdnem ugyanazokat az időjárás jelentéseket mondják. Az élet tudja a dolgát és felmelegedés ide, vagy oda nem meglepő , hogy télen tél és hideg van . Nyáron pedig nyár és forrósság.
Mi emberek pedig minden évben ezen rendszerint meglepődünk és kiakadunk.
A léleknek is jár ma is egy kis szépség. nem rég láttam a Szerelem c. filmet. Ajánlom nektek, mert mindenkit megérint. Nem lehet unottan elmenni a téma mellett . Nem általános módon szól a szerelemről, felelősségről elmúlásról. Aki teheti nézze meg. Megérinti az embert és napokig a hatása alá kerül a témának.

Georges és Anne a nyolcvanas éveikben járó művelt házaspár. Korábban zenetanárként dolgoztak, ezért szívesen járnak egykori tanítványaik koncertjeire. Megszokott, szeretetteljes életükben drámai változás áll be, amikor Anne-nak agyvérzése lesz. Haneke legújabb, Arany Pálmával díjazott alkotása az öregedésről és az elfogadásról szól.

Jadviga párnája


Manapság élek, mint hal a vízben. Milyen jó ezt leírni. Akár hogy is, de bitang kellemes dolog reggel felkelni , este lefeküdni és a köztes időt kedvünkre eltölteni. Ez az élet rendje mondanánk, mégis van ebben a rendben valami extra gyönyörűséges ajándék. Szóval a tél az az igazi magamfajta tömör gyönyöröknek való idő. Végre nem ömlik rólam a víz. Tőlem telhetően most fürgén kalandozhatok a kultúra világában. Most van a főszezon. Hurrá!
Szombaton a filmszakmában dolgozó barátokkal csacsogtunk a magyar filmművészet érdekes helyzetéről, a  szakmaiság háttérbe szorulásáról. Andy Vajna egyeduralmáról. No és nem mellesleg a Magyar Televízió szakmaiatlanságáról. Korrupció mindenütt. Nem posztom ezt részletezni. Elég, ha bekapcsoljuk a TV-t. Az ott látottak önmagukért beszélnek. Letűnt időkről meséltünk, amikor az adásrendező még értette a dolgát. A műsorszerkesztők régen is és ma is kiszolgálták  a rendszer követelményeit: Nem is olyan régen még végtelen odafigyeléssel szakmai hozzáértéssel tették a dolgukat, ami a műsorok színvonalán látszott, érződött. Hol van ez ma már? Se füle se farka tingli- tangli nézhetetlen műsorok uralják a televízió adásait. A lényeg a profitot hozó reklámokon van.  Szóval izgalmas beszélgetést folytattunk, arról hogy is kellene kultúrát , híreket, szórakozást adni az embereknek, a mindent uraló televíziózással? Természetesen a füstölgésünkön kívül semmilyen maradandó eredményt nem tudtunk elérni, de jó volt kicsit játszani a gondolattal, hogy mi lenne ha....?
Ráadásul ilyenkor természetesen a világmegváltáson kívül nagyon jókat beszélgetünk egymással. Szív és lélekmelegítő érzés, ahogy figyeljük beszélgetőpartnerünk rezdüléseit.
Tegnap nagyon kellemes programokkal folytattuk a hétvégét.
Dümmörögtünk, majd egy zsidó étteremben együtt megebédeltünk. Az ebéd finom maceszgombócos libaleves, vadlazac roston sütve mellé borsó püré. Záróakkordként fantasztikusan mennyei brownie volt, vanília fagyival és isteni erdei gyümölcsökkel. Jó leírni egy- egy ilyen finom étek nevét, mert egyszer majd felidézzük őket és emlékezünk majd a rég elfeledett ízekre.Hiszem, hogy úgy az igazi, ha a lelket kényeztetjük a testnek is jár a finomabb, kényeztetőbb bánásmód. Kávézás közben terveket szövögettünk, gyerekekről meséltünk és szívvel lélekkel örültünk egymásnak. Utána elsétáltunk a Belvárosi színházba és megnéztük a Jadviga párnája c. előadást.
Nem fárasztanék senkit a saját műelemzésemmel, mert még nem tisztult le bennem az élmény. Mégis ha valakit érdekel milyen is volt az előadás itt elolvashatja a róla szóló kritikát.
http://7ora7.hu/programok/jadviga-parnaja/nezopont
Szemmel láthatóan élvezzük a mostani gyerek mentes életünket. Valahol pont erre van szükségünk. Újra felfedezni  mindazt a sok szépet és jót,  mit a nagy családozás közben idő és energia hiányában nem tudtunk. Minden kornak meg van a maga szépsége. Hiszem hogy azok az emberek érzik teljesnek az életüket, akik megtalálják az adott korukban a megfelelő örömöket.  A vágyaikat pedig ezek ismeretében képesek a lehetőségeikhez igazítani.
Fontos, hogy ne tékozoljuk el az egyetlent az igazit!
Az Életet!

2013. január 11., péntek

Az állatszeretetről


Előre szólok ne olvassa el az ezt az írást aki valami szépre, vagy melankolikus lírára vágyik!
Tegnap óta gondolkozom azon, hogy miért hiszi mindenki azt, hogy aki az állatokat szereti az jó ember?
Nézzük kicsit másképp és közelebbről ezt az állítást!
Ki szereti az állatokat?
-Vegetáriánusok
Nem eszünk húst mert az egy élet kiontásával jár
/ akár ez is igaz, de egyre  inkább az az oka, hogy a koleszterintől félnek, vagy hiúak és így akarják tartani a súlyukat, vagy egyszerűen sznobok és követik a korszerűt a divatosat.
Természetesen minden cinizmusom ellenére van akinek elhiszem, hogy valódi meggyőződés miatt teszi a dolgát úgy, ahogy jónak találja.
-Kutya, macska barátok
Miért szeretjük a kutyát?
-magányosság elviselhetetlen fájdalma miatt, pótcselekvésből
-szükség van arra, hogy valaki önmagánál jobban, önzetlenül szeresse.
-tenyésztők nem kis haszon szerzés miatt
-van olyan, aki gyerek helyett pótléknak tartja
-olyan is akad, akit mindenki utál és így kompenzálja a szeret hiányát.
-szeretne központban lenni
Biztosan kimaradt millió egy ok amiért ennyire fontos számunkra a házi kedvencünk, de nagy vonalakban ezek jutottak most az eszembe. Egy biztos. Az állatokkal való cselekedeteink nagy részét az önzés és a félelem motiválja. Ez persze nem baj, csak közben nem jó ha azt hisszük, hogy Istenem mennyire rendesek vagyunk, hisz szeretjük az állatokat.
Az igazi szeretet önzetlen. Véleményem szerint az ember erre képtelen.
Háziasításunk legtermetesebb példánya a ló
Na itt aztán a mai ló imádók nagyon a bögyömben vannak. Ugyanis a ló legjellegzetesebb tulajdonsága a mérhetetlen szabadság szeretete.
Ha valaki azért tart lovat, mert a munkájában társa, azt megértem. Azonban ma nagy divat lovardákban, díszállatként tartani. A tulaj időnkét elmegy hozzá, kiszedi a karámból ami szűk és sötét, csak azért, hogy felüljön a hátára. Ekkor végre hatalmasnak érezi magát. Párszor körbe megy a pacival , néha üget egy kicsit, majd leszáll és visszavezeti kedvenc lovát a rabságba. A száját fémmel peckeli ki, a ló hátára az ember kényelmét szolgáló ülést tesz fel,  nógatás címen időnként megrugdossa az állatot, aki természetesen az övé és akit oly annyira szeret. Ezt bizonyítandón időnként barátoknak és ismerősöknek is megmutatja, hogy lám- lám, látjátok ő az enyém. A lovacska pedig álmodik  illatos mezőkről , ligetekről, a szabadon szaladgálásról. Ebből is látszik mennyire imádom a ló tulajdonos hedonistákat.
Másik nagy kedvencem a kanári tartók serege.
Ők a legtutibbak.
Csak egy hétre zárnám be mindet egy szűk, rácsos kalitkába és elvárnám, hogy közben szépen énekeljenek!
-Undok vagyok?
-Igen!
-Nagyon?
-Nagyon!
 Miközben nekem is van gyerekkorom óta kutyám. Állítólag szeretem is.
Miért?
Mert a kutyám az egyetlen lény a világon aki önmagamért szeret.
Az egész kutyatartás egy nagy- nagy önzés a részemről. Mindig vágytam arra, hogy szeressek és szeressenek! A kutyám biztosítja számomra ezt a folytonosságot.
Ha jól szeretjük az állatainkat, akkor az adok- kapok egyensúlyban van és mindenki élvezi a kapcsolatot.
Ezt hívják mentségnek.:o)
Attól azonban az önzés, önzés marad.
A rossz, az rossz .
Az emberi lény méltatlan arra, hogy azt higgye magáról, hogy ő a teremtés koronája!
Számomra hiteltelenek azok az emberek, akik embertársaikat bántják és közben az állatokkal pótoltatják végtelen szeretet hiányukat.
Kinek nem inge ne vegye magára! Akinek viszont olyan érzése van, hogy jaj, ez az én ingem!
Az végre öltözzön már fel az Istenért!
Először tanulja meg szeretni önmagát, fogadja el és tisztelje embertársait és utána, talán az állatokat is úgy szereti majd ahogyan azok megérdemlik!

2013. január 10., csütörtök

Utolsó ölelés



Megszokhatnám, a búcsúzást, de nem tudom. Ahogy öregszünk sokkal gyakorlottabbnak illene lennünk, hisz egyre többet ölelünk utoljára. A mozdulat majdnem olyan, mint amit napra nap teszünk, csak az íz más, ami a számban keletkezik utána. Édes-keserű.
Tegnap este felhívott. Vidáman csacsogott, mintha mi sem lenne természetesebb. Kínosan kerültük a kérdést mely ott feszengett a belsőmben.
-No akkor mikor indulsz?
Már elmondtam neki , hogy mennyire szomorú vagyok, hogy nem sikerült még egyszer utoljára megölelni egymást, amikor kibuggyant belőle a nevetés.
-No akkor beengedsz , vagy sem?
Mindig ilyen. Valami kis fricska ott lapul a tarsolyában, egy apró nevetés kíséretében. Levegő után kapkodtam és mire felálltam már ott is volt az ölemben a nagy mackó. Átölelt és tartott egy pillanatig a karjában. Nem is tudom, hogy melyikünk kapaszkodott jobban a másik ölelésébe? Nagyon nem akaródzott kibontakozni belőle. Csak azért sikerült mégis, mert így nem láthattuk egymás huncut szemét. Dőlt belőlünk a szó. Mintha egyszerre akarnánk elmondani mindazt, ami még bennünk maradt, a ki nem mondottakból, illetve azokból a szavakból, mit ezután szeretnénk elmondani. Kettős búcsú volt ez. Ő nem tudhatja, hogy mire visszajön én még itt leszek- e,? Én pedig arról nem vagyok meggyőződve, hogy vénségére van- e benne elég szufla a változásokhoz? Túl hangosan bizonygatja, hogy -Ne aggódj minden rendben lesz! Mit csináljak? Én aggódom. Nem olyan egyszerű itt hagyni mindent és belekezdeni egy újba, ismeretlenbe.
Hatvan feletti barátaim közül ő a harmadik, aki egy éven belül itt hagy csapott papot és szerencsét próbál idegenben. Öreg vagyok én már ehhez. Nem tehetek róla féltem őket. Más húsz , harminc évesen nekiindulni a nagyvilágnak és megint más, idős fejjel, betegen. Tudom, hogy unalmas, hogy ezen nyöszörgök, de képtelenség megemészteni, hogy itt tart ez az ország. Lassan mindenki elmegy.
Este sokáig beszélgettünk. Becsuktuk magunk mögött a félig tárt ajtókat és egy utolsó elengedő ölelésben elbúcsúztunk egymástól.
Remélem mindkettőnk számára sok szépséget tartogat még az élet!


2013. január 9., szerda

Szerelem


A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban.

(Szerb Antal)


Este fáradtak voltunk és Kedvesnek mégis volt annyi ereje, hogy azt mondja:
- Szeretlek.
-Ugyan menj már! Öreg vagyok, és csúnya.
-Nekem nem. Még mindig ugyanaz vagy ami , aki, egykor voltál. Sőt kicsit több!
Kizárt dolog, hogy ekkora szerencsém legyen!- pörlekedtem a feljebb valómmal. Hol van ebben a dologban a turpisság? Az én párom okos, intelligens ember és nem vak.
Talán még én sem vagyok hülye? Akkor miből gondolja, hogy szükségem van ilyen önámítást elősegítő hablatyra?
Csak forgolódtam és győzködtem magamat meglehetősen nagy butaságokkal. Végül rádöbbentem, hogy mennyire oktondi vagyok. Nem kérdőjelezhetem meg az elmúlt 27 évet. Nem a párom vak. Nem! Ő szerencsés, mert nagyon jó a memóriája és még mindig azt látja bennem, aki egykor voltam. Isteni adomány ez. No meg jó kis politika. Átlag nők dorombolva bújnak egy- egy ilyen mondat után a párjukhoz és nem oly bolondok, hogy fél éjszaka filozofáljanak a szerelem érteméről, vagy értelmetlenségéről. 
Hajnalban felébresztettem magamat jóval azelőtt, hogy neki csörögne az órája. Kimentem a konyhába és elkészítettem a közös kávénkat.
Majd lenyomtam az órát és én ébresztettem fel.
Félve kérdezte, hogy baj van? Miért nem alszom?
-Tegnap este nem mondtam meg neked, hogy milyen boldoggá tettél egy életen át!
Gondoltam, jobb ha   ezt ma mielőbb megteszem. 
Ennél korábban azonban nem tudtam szólni. :o)
Az örök szerelem nem tudom hogy magától létezik- e?
Azt tudom, hogy rajtunk múlik, hogy meddig tart. Olyan, mint egy növény. Ha gondozzuk mindig újabb és újabb hajtásokat hoz. Egyre nagyobb és szebb lesz. Ráadásul a növény soha többé nem lesz az a rugalmas, hajlékony, törékeny, szépség, mint amilyen fiatal korában volt. Helyette egy ágas-bogas, dús, élettől harsogó csoda válik belőle. A törékeny szár idővel megvastagodik, a levelek itt- ott ráncosak, sárgák lesznek és lehullanak. 
A jó kertész mindig látni fogja benne  az egykori törékeny, fiatal növényt. Igazán szeretni mégis az öreg ágas-bogast fogja.


2013. január 8., kedd

Szürreális álom, vagy irreális valóság?


Na kérem szépen én annyira, de annyira loholok, hogy azt sem tudom hol áll a fejem. Ráadásul egy év késésben vagyok. Akkor kicsit bővebben,. hogy hogy is van ez.
A tavalyi kaják ma fogytak el végre valahára. Borzalmasan  megterhelő volt az idei karácsony . Úgy a gyomornak, mint a léleknek. Szó se róla imádom az embereket, sőt azt is szeretem ha vendégség van mi nálunk. De azt már egyáltalán nem szeretem, ha olyan érzésem van, mintha egy végtelen történet főszereplője lennék. A vendégségek nálunk jóval karácsony előtt kezdődtek és talán ezen a hétvégén a látogatások végére is jutunk. Közben bár arra panaszkodom, hogy még csak most fogy el a tavaly megfőzött étel,  mégis hol ezt, hol azt főzök , csak az íze kedvért, vagy azért, mert a lányok már lázadnak a töltött káposzta, a beigli, a disznótoros és még ki tudja mi minden ellen. Ráadásul a kötelezettségeimmel is még a tavalyi évnél tartottam.
Ma végre kijutottam a temetőbe. Jó gyerek módjára elindultam anyáékhoz 23.-án , hogy a karácsonyi kis fát idejében elvigyem nekik. Aztán a kicsi kocsi az Erzsébet hídon megállt és úgy döntött, hogy elfáradt és egy tapodtat sem hajlandó tovább menni. Így nem jutottunk el a temetőbe. Ma azzal kezdtem a napot, hogy egy barátunkkal meglátogattuk anyáékat. A temető túlontúl csendes volt . Mintha az ott lévők  téli álmot aludnának. Csak a jeges szél tette a dolgát és  minden résen beférkőzött egészen a csontomig hatolt. A gyertyákat hiába gyújtottam meg hamar kialudtak. Olyan érzésem volt, hogy a fény most valahogy nem fér meg a temető  ólmos nyugalmával és szürkeségével. Valahogy illetlenségnek tűnt  a fénnyel felzavarni az alvókat.  Kicsit álldogáltam a sírnál, majd lassan elindultam elvégezni a napi teendőimet. Gyorsan elmormoltam nekik egy Istenhozzádot és már zsupsz ültem is be a kocsiba.
 A városon végighaladva nem enyhült bennem a szorongás. Szinte sehol egy lélek. Mindenütt szürkeség, hideg és magány vett körül. Örültem , hogy a bevásárlóközpontban legalább egy két emberrel találkozhattam. Mintha az egész bolygó kihalt volna.
 Későn értünk haza  Anna már itthon volt. Gyorsan csináltam egy palacsintatésztát. No ezt is még tavaly ígértem, hogy elkészítem. Anna kisütötte a palacsintákat . Én pedig betöltöttem csokival, illetve meggy lekvárral. Az utolsó adag bableves mellé pont illenek majd.
Nem tudom, hogy miért nem érek mostanában a dolgaim végére?  Már lóg a nyelvem a nagy futástól és olyan mégis, mintha egy helyben járnék. Ma nagy nehezen eljutottam a teendőimmel a tavalyi év végére. Részemről holnaptól kezdem az idei évet. Talán  nem végzetesen maradtam le!
Kint sötét van és hideg. Napok óta madarakat sem látok.
Lehet, hogy mindenki kivándorolt innen és elfelejtettek szólni nekünk, hogy menjünk mi is?
Talán nem!
Na , de komolyan!
A madarakat is elvitték magukkal a távozók?

2013. január 7., hétfő

A kutya, aki ölebnek képzeli magát

Zorkáról sok mindent gondoltam amikor hozzánk került csak azt nem , hogy valaha képes lesz akár egy pillanatra is feledtetni velem a barátomat Szepit. Hihetetlen, hogy mennyire esélytelen volt szegénykém. Szepi minden kutyánál okosabb, kedvesebb, szerethetőbb volt. Az alkalmazkodás szobrát róla lehetett  megmintázni. Úgy tudott mellettem lenni, hogy sose volt tolakodó, magamutogató. Társ volt, aki még a gondolat kitalálása előtt teljesítette azt.Együtt lélegeztünk éltünk és a halálakor kicsit vele haltunk mindannyian.
Aztán jött Zora és feje tetejére állította az egész életünket. Harsánysága egyedülálló. Önfejűsége hiperaktivitása nem különben. Csak addig van nyugton ameddig alszik. Az éjszaka azonban túl hosszú volt neki, így kirángatott az ágyból. Mondván, már aludtunk eleget. Jöhet a játék! Halovány kifogásnak tűnt arra hivatkozni, hogy netán éjszaka van és mások ilyenkor alszanak Az lehet, de én nem alszom -volt ott a kaján vigyor a szája szögletében. Szóval mindig azt tette, amit ő helyesnek gondolt. Mondanom sem kell nagy harc volt köztünk. Én hajtogattam a magamét, hogy rossz kutya ő pedig ugyanezt gondolta rólam.- Rossz gazdi címen. Aztán egy napon végre megértettem őt. Igazságtalan voltam vele, mert nem figyeltem rá. Egyfolytában összehasonlítottam a barátommal, így minden pillanatában vesztésre ítéltem. Végül úgy döntöttem, hogy nekem kell változnom ahhoz, hogy ő is változni tudjon. Ekkor végre megtört a háború folyama s elindultunk a közös szelídítés útján.
Ma szófogadó, kedves, csupa energia  és igazi szeretet bomba. Úgy követ, mint egy árnyék. Mégis, ha valami neki fontos abból nem enged. pont emiatt szerettem meg és tanultam meg tisztelni őt. Már nem hasonlítom össze Szepivel.
Ő benne a szeretet energiát lehet imádni, ami minden porcikájában jelen van.  Remélem idővel lenyugszik és akkor mások számára is ő lesz az a kutya, aki élni akart és tudott is! Azért az emberért, aki a gazdija, társa, szerelme .
Mindent, vagy semmit alapon szeret , úgy ahogy csak ő tud!
A legmurisabb az, hogy annyira szeretne még a bőröm alá is bebújni, hogy abnormálisan picire próbálja összehajtogatni magát, hogy elférjen az ölemben és bennem.
Az ölemből mindig leesik , de a szívemből már soha többé nem fog.

Közkívánatra: Mozi



Tavaly karácsonyra Zozitól mozijegyet kaptunk. A feladat oly egyszerűnek látszott. Ki kell nézni egy olyan filmet amit az egész család szívesen megnézne! Ugye hogy nem ördöngösség?
Hát mint kiderült mégis az. Ugyanis a család egy éven keresztül nem talált olyan filmet amire mindenkinek kedve lett volna elmennie. Színházi ízlésünk hasonló. A könyvekben totál különbözik az ízlésünk . Mára mint kiderült a filmekben is nagyon mást szeretünk.
Szóval tegnap eldöntöttük, hogy egy életünk egy halálunk megnézzünk valamit.  A többség megszavazta a Hobbitot. Három órás a film, már ebből azt gyanítottam, hogy gond lesz vele. Ráadásul a Gyűrűk ura sem a kedvenc film eposzom. Szóval a köz akaratát teljesítendőn belementem a mozizásba. Nem volt jó ötlet. A téma három mondatban elfért. A film a modern technika gyöngyszeme, de manírokkal fölösleges jelenetekkel van zsúfolva és ettől végtelenül unalmas.
Mikor hazaértünk A király beszédét vetítették a Tv-ben. Micsoda mennyei gyönyörűséget jelentett ez a film. A téma történelmileg valós VI. György életéről szól aki II. Erzsébet apja volt..  Szakmailag is izgalmas kérdéseket boncolgat a film. Miként hat a dadogás egy ember életére?  A társadalom képes- e elfogadni az uralkodója másságát? A történelmi idők kiből mit hoznak ki? Ki a felelős azért, ha egy gyerek dadog? Bátor dolog ezt boncolgatni akkor amikora probléma felelőseként egy uralkodót nevezünk meg. Azaz VI György apját aki V. György király volt
A színészi játék pazar. Colin Firth,  Geoffrey Rush játéka lenyűgöző. Nem véletlenül  ez a film négy Oscar-t kapott.
A film után egy dokumentum filmet vetítettek VI György és Lionel Logue kapcsolatáról, barátságáról.
Olyan voltam mint egy kisgyerek. Szinte tapsikoltam örömömben, hogy végre egy olyan filmet nézünk, amit érdemes. Pedig már többször láttam mégis újra a hatása alá tudtam kerülni. Nagyon élveztük Kedvessel. Utána a Tánckart ment adásba. Szeretem ezt a filmet is, mert a táncosok világát nem idealista módon szemléli, hanem könny, izzadság, szenvedés és munka, munka , munka  központúan. A verejtéknek még a szaga is ott bujkál az ember orrában az izmok megfeszülnek ahogy nézi az ember és amikor összeáll a jelenet mi is a táncosokkal együtt repülünk. Ez a film három Oscar jelölést kapott.
Kiadtunk egy rakás pénzt egy rossz filmre majd ingyen megnézhettünk két csodás filmet.  Elgondolkodtató ezek után, hogy érdemes- e moziba menni? Eddig nagyon sajnáltam, hogy vége a nagy mozi korszaknak. Tegnap este azonban a saját bőrömön tapasztalhattam meg hogy miért is van ez így?!
Engem nem nyűgöz le a 3D- s technika. Azonban ha tartalmas mondanivalóval rendelkezik egy film az igen. Felmerült bennem az is hogy miért nem lehet mindkettőt egyszerre nyújtani?
Talán azért mert a nagy közönség  nem ehhez szokott és nem is igényli. Szomorú belegondolnom ebbe az állításba, de félő hogy igaz!
Bár hiszem, hogy az emberek, ha hagyjuk őket nívósan élni, szeretik is és élvezik is azt. Kár elbutítani a népet.

2013. január 6., vasárnap

Invázió az előszobában


A télnek ebben a szakaszában megszámlálhatatlanul sok ruha kerül elő. Még elöl vannak az ünnep ruhái. Igaz már kimosva kivasalva várják, hogy végre a helyükre tegyük őket, de valahogy Pató Pálosan a majd holnap effektus lép fel és arrébb rakom őket egy másik helyre. Cipőből is elől vannak az elegáns szép alkalmi cipők no meg a gumicsizmák a kerti saras dagonyára, aztán a csizmák , mert egyik jó elég , a másik csak száraz időben használható stb. Aztán ott vannak a papucsok. Vendégeknek külön, nekünk van  bélelt  mamusz vacogós napokra, házi papucs, mert úgy kényelmesebb.A táskák , bevásárló kosarak, szintén elöl vannak. Egy szónak is száz a vége az előszoba zsibvásárra emlékeztet. Képtelenség rendben tartani és átlátni az ott kialakult kupit..Ami viszont három nő mellett a leghúzósabb tétel az a sálak, sapkák, kendők kavalkádja. Minden ruhához a megfelelőt illik hordani. Így aztán hamar eluralkodik rendetlenség. A fiúk pedig csak morcognak, hogy ebben a lakásban megmozdulni sem lehet a nők inváziójától! Az igazat megvallva van ebben valami igazság. :)
Ráadásul amikor végre rendet szeretnék tenni tuti, hogy valaki ott terem és elkezdi a sóhajtozást.
 -Jaj ugye nem akarsz mindent elpakolni, mert többé sose találom meg!
Részemről a kesztyűkről már nem is vagyok hajlandó szót ejteni.
Ha nagyon zavar már a káosz, fogom magam és egy zsákba gyűjtöm az összes holmit és kiteszem az előszoba közepére. Csak úgy, hogy senki ne tudjon elslisszolni mellette. Aztán, amikor reggel sietősen rohannának, olyankor mindenki a maga kupiját keresi és lám ott van minden egy helyen! Persze hatalmas szitkozódások következnek. Mert nem találják az ép keresett "kedvencet".  Majd lőn csoda, délután mégis van rá mód, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. A sapkák, kesztyűk a fiókokba, a sálak a gardróbba, a kabátokkal és a cipőkkel együtt.  Tudják, hogy ha másnap nem akarnak elkésni kénytelenek inkább rendet rakni! Talán egy hétig kitart az így kialakult átláthatóság az előszobában. Furfang nélkül nálunk ez elérhetetlen.:)

http://www.omnia.hu/az-omniarol/reklamfilmek/kesztyu

2013. január 5., szombat

Ünnepek után


Karácsony után minden kaja unalmasnak hat.Ráadásul még mindig vannak az ünnep ételeiből maradékok. Biztosan van olyan csodalény aki képes kisadag töltött káposztát főzni, de én nem tudok. Szóval mikor kiejtem a számon, hogy töltött káposzta mindenki fanyalog. Már unjuk.
-Ja , ha unjátok az más. Tegnap átalakítottam szabolcsi töltött káposztára az unalmas töltött káposztát. Ma frissen, fiatalosan a szabolcsit tálaltam ebédre. Elsőre megkaptam, hogy
-No de Mami! Már megint ez az ebéd?
-Nem gyerekek ez szabolcsi káposzta.
-Az ugyanaz.
Előbb kóstold meg!- hangzott az anyai dörgedelem. Nem használt ez sem.
Majd jött a szokásos mondat. Etiópiában naponta halnak éhen a gyerekek.
A világon naponta 19000 gyerek hal éhen!!!!
Nem használt. Mégsem adtam fel. Leültünk fotókat nézegetni az afrikai, indiai gyerekek életről. Mondanom sem kell, hogy egyenként ismerték a képeket, de egymás után sorozatban nézni őket sokkoló volt. Végül leültek és nekiláttak az ebédnek. Túl nagy volt a csend. Majd megszólalt Kedvesem, hogy
- Hiszen ez finom. Mit tettél még bele?
-Paradicsomlét, fokhagymát, édes káposzta levelet és veres hagymakarikákat.
Teljesen más íze lett. Sokkal finomabb. A lányok szó nélkül megették. Meg sem szólaltak evés közben, ami nem jellemző rájuk.
Ebéd után elővettük Apa kedvenc könyvét az Én Afrikámat és megnézegettük a képeket.
Beszéltünk a mai Magyarország éhező gyerekeiről.
 Ha már így belemelegedtünk megnéztük
 Szekeres Csaba : Örvény c. dokumentum filmjét videó felvételen.
Ezt a filmet is többször látták már a lányaink, de most valahogy másként hatott.
Talán értettebek lettek, vagy a körülöttük élők közt is sokan vannak olyanok, akik eszükbe jutottak. Megilletődtek  és kicsit magukba fordultak. Nem hiszem hogy ennek a módszernek tartós lenne a hatása! Egyszer azonban biztosan jobban megértik. Sajnos napról napra közelebb kerülnek ahhoz , hogy a szegénység és nyomor dolgaival szemben nyitottabbak, érzőbbek  legyenek.


2013. január 4., péntek

A szabadság szimbóluma





Akár aggaszthatna is ami a mai magyar művészeti életben zajlik. Mégsem aggódom. Ugyanis hiába távolítják el a színházakból az ott dolgozó fantasztikusan tehetséges embereket, hiszem, hogy utat találnak majd másként az emberek szívéhez. Ha nem kő színházakban, akkor az utcán, , az otthonainkban, vagy bárhol ahol emberek élnek.
Mindenki hallott már arról, hogy bonyolult műtéteknél az orvosok zenét hallgatnak. Egy helyen , egyszerre van jelen a művészet, a tudomány, az ember szolgálatában. Az emberi elmét felszabadítja a stressztől a zene. A sebésznek ezáltal módjában áll minden energiáját  a beteg életének megmentésére fordítania. Mi ez ha nem  
diadal.  
Manapság divatos lett a lakás színház. Bárkinek a meghívására elmennek az így játszó színészek egy- egy darabot eljátszani. A nézőközönség alkalmi. A házigazda baráti társaságából verbuválódik. Akár a képen lévő közönség is. A közös nevező nem más, mint maga a művészet.
A művészet olyan akár a víz . Mindig megtalálja a maga útját.

2013. január 2., szerda

Álmokon innen...álmokon túl





Rutinos mozdulattal nyúlt elgyötört cigarettásdoboza felé, melyen harsogón ott virított  
A dohányzás káros!
Igazából nem is látta a dobozt . Pontosan tudta hol van. Kinyitotta. Elővette szertartásosan a cigarettát, majd gondos precizitással végig morzsolta. Nem szerette, ha nagyon tömve van a szál.
Végül a szájába tette és a gyufát meggyújtotta. Csak ekkor nézett oda. Imádta, ahogy sercegve meggyullad a tűz. Fanyar illata az orrába kúszott. Kezét odatette a cigi elé , bár nem fújt a szobában a szél, de ez a mozdulat is a szertartás része. Majd ahogy a tűz megperzselte a cigit mélyen beleszívott  egy nagyot. Száját kesernyés dohány íz járta át. Torkát a meleg füst, izgatta. Ahogy haladt a tüdeje felé erei kitágultak a vágyakozástól . Arcát pedig mennyei elégedettség járta át. Igen ez az a pillanat, amikor úgy érzi teljes az élete. Minden rendben van . Képes megbirkózni mindennel, végre elégedett. Mozdulatai a helyükre kerülnek. Kicsit talán le is lassulnak. Az imént még úgy tűnt parányit ideges. Most szeme a távolba mered, és követi a cigaretafüst útját. Majd, ahogy szertefoszlik a füst, úgy olvad a semmibe az ő tekintete is. Asztalán régi kávéscsészében kihűlt kávé maradék várja dolga bevégeztét, ami most  sem marad el. Amint a cigi fanyar íze betölti szája belsejét, rögvest nyúl a csészéjéhez, hogy teljessé tegye a kívánt hatást. A kávé szétárad a szájában, ízlelőbimbóit elárasztja és csorog le a torán engedelmesen. Ekkor válik számára az élet tökéletessé. Ezért az érzésért élni érdemes, mert minden porcikájában tökéletes ez a szertartás. Nem kell osztoznia senkivel és semmivel. Így aztán újra és újra éli, a mozdulatok harmóniájában a varázslatot, a mámort.
Majd lassan végére ér . Elhamvadt cigarettájából még egy utolsó mély szippantással magába szívja az életet az életét.
Így ment ez évről évre, míg az utolsó cigihez nem ért. Az félbe maradt. Keze ernyedten lehanyatlott. Tekintete még követte a cigaretta füst útját. Csak most vele ment ő is. Elillant,  a semmibe veszett.
Hamutartójában ott maradt a leégett,  félbehagyott cigarettája. Soha többé nem nyúlt hozzá senki. Ennyi maradt belőle. Egy hamvadó cigaretta elszálló füstje.
Fél évig képtelen voltam kidobni a hamutartóból azt az utolsót, az igazit, a mámort. Mementóként emlékeztetett arra, hogy rajtam is múlt. Talán, ha.....
Mintha nem tudtam volna, hogy Anyával nem lehetett vitatkozni. Ma egész nap rá gondoltam és arra az utolsó cigarettára. Valamit végre megértettem. 
Semmi más gyönyör nem volt a születésem után az életében, mint a kávéja és a cigije. Összetartoztak, elválaszthatatlanok voltak. Nem dohányzom, ezért azt hittem nem is érthetem meg őt.
Igazán egyetlen közös  dolog van bennünk  a szenvedélyességünk. A dolgok végül értelmet nyertek. Anyám életében a cigaretta, az izzó parázs, a tovatűnő füst, a kesernyés íz volt a szenvedély.
Ma immár sokadszor magyaráztam valakinek arról, hogy milyen is a Nő.
Közben végig ez az utolsó cigaretta járt a fejemben. 
Az én Anyám az én igazi nő ideálom. Pedig egyáltalán nem úgy nézett ki idősebb korára. 
Mégis..... ahogy meggyújtotta a cigarettáját , hallgatta a gyufa sercegését a kávéjába kortyolt és az illanó füst nyomába révedt, hát...
Karády, Garbó, megirigyelte volna az én Anyám.



                                                                ...így múlik el...


álmokon innen
túl a varázshegyen,
mi lánggal ég,
ott parázs terem.
komor, és szürke,
elhamvadó
cigarettafüst,
hangtalan szó.
álmokon innen
szédült világ,
tűzben álmodott
fantáziák,
elszálló szavak,
füstkarikák.
álmokon innen,
élet-szomjasan
kerestem,
nem találtam
benned
önmagam.
ölel a füst,
alvó parázs,
tűz volt régen,
most elhamvadás.
hamu és füst,
szerelmen túl,
halkul a szív,
lassan csendbe hull.
cigarettavég.
füstöl, és kialszik.
rég volt, de rég.
holnapra hamu lesz,
mi tűz volt,
elég.


Szentkereszti Andrea

MOST!



Szeretem nézni a sirályokat ahogy végtelen rutinnal megkeresik a legkedvezőbb áramlatot, majd hagyják magukat vele együtt sodródni . Ez a fajta csendes békesség , biztonsági repülés jellemezte nálunk az év utolsó napjait. Minimális energiát fordítottunk a napok biológiai megélésére. Főzni nem kellett , végre takarítani is csak a napi rutint. Az időnk nagy részét csendes egymásra figyeléssel tölthettük. Az év végi ereszd el a hajamat buli is kimaradt az életünkből, mert mondhatni szokás szerint beteg lettem, így ágyban párnák közt búcsúztattam és köszöntöttem  az évet. Hihetetlen rohanásomnak mindig ez lesz a vége. A láz már nem csak jelzésértékű, hanem nagyon magas, így a fejfájás, ami vele együtt jár az is sokkal elgyötrőbb. Megszokottnak is vehetném a természet eme játékát, de mit tegyek nem tudom megszokni. Egyszerűen van és kész. 
Az új év beköszöntött kedvesen, csendesen, egyszerűen. Minden csindadratta nélkül. Együtt voltunk és nekem csak ez számított. Gyanítom, hogy számomra az idei év magasztos eszmeiségek nélkül fog eltelni. Inkább az egyéni célok megvalósítása lesz  a  főszereplője az életünknek.
Valahogy túl kellene élni önmagamat és utána valami egészen új dologba kezdeni! Imádott házikónkat eladnám , hisz simogattam eleget  búcsúzkodás ürügyén. A gyerekeinket az ölemből végleg el kell elengednem!  Igazából az elmúlt év a búcsú éve volt. Az ideit pedig a jövő elkezdésére kellene fordítani!

Az idei év a családunk éve lesz. 
Külön- külön és együtt is   megérdemeljük, hogy legyen egy olyan év, ami rólunk szól. 
A világ dolgaira nem tudunk hatást gyakorolni, így ezt a feladatot kénytelen kelletlen átadjuk azoknak, akik állítólag értenek hozzá. Nekünk  nincs más dolgunk, mint az, hogy megvalósítsuk az álmainkat, higgyük el azt, hogy érdemes! Ne fogjuk a kudarcainkat a politikusokra és a válságra, még akkor sem, ha valahol igazság lakozik eme állításban !
Egy helyben topogok már jó ideje és ennek rajtam áll, hogy mikor vetek véget!
Fogadalmak nélkül, csak úgy egyszerűen: MOST!