2012. november 30., péntek

Adventi koszorúk bögrékből

Minden karácsonyi díszítést megtervezünk előre. Az első és legfontosabb, a színek megtervezése. Az idei vezér  szín a fehér és a vörös lesz.
A karácsonyfa díszei is fehérben fognak pompázni.
Annasó készítette  ezt a gyönyörűséges karácsonyfát, egyszerűségében is megidézi az idei karácsonyfánk hangulatát.



Spatulából készült karácsonyfa
Az ötlet kitalálója és az elkészítéshez szükséges tanácsok itt:http://kiflieslevendula.blogspot.hu/2012/11/karacsonyfa-spatulakbol.html



Remekül illik a szoba hangulatához.



Ha nekem sikerült elkészíteni ezeket a csodákat  elhihetitek, 
hogy ez nagyon könnyű feladat


Adventi koszorú bögrékből
/ Nem két perc volt elkészíteni, de azért sikerült.
Ami a kellékeket illeti. 
Bögre volt itthon potpuri és szalag  is, az angyal pedig állandó vendég a házunkban.



Találtam hozzá egy Maminti angyalkát is.






Emlékeztető: Vasárnap gyertya gyújtás lesz.
Ma olvastam érdekességként nektek is megmutatom. Kattints. ide:  Adventi koszorú
Ma hihetetlenül munkaigényesen este megcsinálom bögrékből a saját koszorúmat.:)
Bögrém  annyi mint a tenger . Lám mégis jó valamire ez a hobbym. Persze a teázás mindennél fontosabb!
Jut is marad is elvet gyakorolva lesz miből.
:)

Bakancs listám margójára




Bakancs listám

-Egy ölelés attól, aki nekem sokáig a világot jelentette.  Istenem mily csoda lenne ez az örök szerelem.
-Tenger parton ülök egyedül.  A víz nyaldossa a lábam és olyan szabad vagyok, hogy a létezés már nem jelent gondot.
-A tökéletes pillanatot megtalálom, és nem megyek el mellette.
-Megírnom a könyvem.
- Amikor meghalok, az legyen velem, aki szívemnek kedves.    
-Cseresznyefa virágzást megélni, egy cseresznyefa ligetben- ezt látni kell!
- Végre legyek elégedett belső önmagammal.
-Befejezni a rám bízott feladataimat.
-Elégedett gyerekeket hagyni magam mögött, akik fenntartják emlékeikben a szívem, a nevetésem, azt ami valójában voltam.
-Megtalálni a helyes választ arra, hogy mi dolgom volt itt a Földön?

Pár évvel ezelőtt elkészítettem a magam sajátságos Bakancs listáját. A dolog semmi kuriózumot nem tartalmaz, csupán egy ember vágyait, álmait. Ócska szirupként beszélhetnénk róla, ha nem lenne amúgy kőkeményen igazi. Ahogy a naplementékkel is így vagyunk. Ha képen látjuk, azt mondjuk- jaj de giccses. Megélve ugyanazt a dolgot csodálatosnak, megismételhetetlennek,  megunhatatlannak tartjuk. Ugyanaz a kép csak a dimenzió változik.
Hát valami ilyesmi az ember utolsó listája. Mindenkié más és mégis valahol ugyanaz. Álmokról, vágyakról szól, amiket úgy gondoljuk meg kellett valósítanunk ahhoz, hogy az életünket beteljesedve hagyjuk el.
Azt hittem a  listámnak lesz olyan pontja, amit nem fogok tudni megvalósítani.
Tévedni emberi dolog. Hála a gyerekeinknek hozzá segítettek ahhoz, hogy megéljem a szabadságnak gondolt életérzést.

Kíváncsian várom, hogy igazam volt- e?
Vajon én tényleg a lábamat lógatva érzem majd magamat igazán szabadnak?
Fogalmam sincs. 
De legalább elszántan teszek egy kísérletet  arra, hogy megtudjam.  Hamarosan kiderül, hogy jól gondoltam- e?
Ha tévedtem volna, akkor sincs semmi baj. Tovább kereshetem majd itt a földön a " tökéletes szabadság" élményt.
Ameddig lélegezni tudok tuti, hogy nem adom fel a keresést!
Ahogy magamat ismerem inkább kicsit elhalasztom a halállal a randimat. Addig nem megyek el, míg a lista minden pontja nincs kipipálva!
Isten engem úgy segítsen! 
:o)

2012. november 29., csütörtök

Abszurdjaim


Miközben a kórház óta egyfolytában szuper erőt biztosító gyógykészítményeket eszem, folyamatosan megbetegszem.
Lehet, hogy annyira UFO vagyok, hogy rám ezek a szerek is másként hatnak?
Mióta hazajöttem két hónap alatt kétszer voltam influenzás, most vagyok harmadszor. Begyulladt a fogam. Megműtötték. 
Két nyissa ki a száját közt egy hapci, ha nagyon igyekszem pont elfér. Milyen lenne leharapni a doki ujját és utána azt mondani- jaj bocsánat ezt nem akartam !
Már megint fuldoklom az összes népi gyógymód kudarcot vall nálam. Lázas vagyok és nagyon unom a betegségeket.
Miközben erről nyafogok valahol ott hátul egy kisördög azt súgja-POZITÍV energia, 
POZITÍV gondolkodás.
Hát ez az. Erről papolok én is mindenkinek. 
Csak hát, de hát......
Nem kell bekapcsolni a Tv-t, híreket olvasni, boltba menni, postaládából az újabb csekkekkel szembesülni.
Ha mindezt sikeresen elkerülném, azonnal pozitívabbnak élném meg a helyzetet.
Az elmúlt évek romló tendenciáját hűen tükrözi a testem állapota, ami szintén folyamatosan gyengül.
Az zavar a legjobban, hogy a legfontosabb dolog vész így el a szavaimból, a hitelesség. Hisz milyen jogon pampogok arról, hogy tessék szebbnek, jobbnak, élhetőbbnek látni a világot, ha én magam nem ezt csinálom?
Nem jól van ez így! Most igyekszem gyorsított eljárással meggyógyulni két fogászati beavatkozás között! Hétvégén advent első vasárnapja. Addigra meg kell gyógyulni, mert az ünnepet tiszta lélekkel szeretném várni!
Na majd meglátom mire megyek ezzel a hű de pozitív gondolkodással!
Folyton azt kérdem magamtól, hogy hol lehet a gödör alja? Régóta azt gondolom, hogy észrevétlenül túlmentem rajta.. Az is lehet, hogy ez egy igazi fekete lyuk. Olyan minden energiát elszívó. Ezzel a jelenséggel mindig bajban voltam. Ugyanis addig értem, hogy magába tömöríti az energiát, de hol a bánatban üríti  ki?
Lehet, hogy a Kis gömböc népmese is valahol erről szól?
Na jól van nem kell aggódni , hogy megbolondultam. Tudom ám, hogy ez csak hablatyolás, amit most csinálok. 
Most csak ez telik tőlem.
Holnap jobb lesz- Legalábbis Scarlett O Hara szerint így kell gondolkozni. 
                                                           Hát egye fenyő, kipróbálom!

2012. november 27., kedd

Egy mindenkiért, mindenki egyért!



Nyakunkon a karácsony. Egyre többet beszélünk a szeretetről. Az üzletekben megjelentek a lelkiismeretünket ébren tartók, azaz a különböző adománygyűjtők.
Szombaton nagy bevásárlásra mentünk, ami nálunk abból áll, hogy három élelmiszer áruházban vásároltunk. Szerettük volna  feltölteni a kiürült éléskamrát. Már az első üzlet bejáratánál két hajléktalan  kért támogatást a mindennapokhoz. Majd a boltban a Karitasz hívta fel a figyelmünket arra, hogy sokan éheznek és adományainkkal segíthetnénk az arra rászorulókat! Nem mondom, hogy nagy összeget költöttünk, de vettünk lisztet, cukrot, tejet és csokit nekik. Majd mentünk tovább. A következő áruházban a Babtistáktól két idős néni kérte, hogy segítsünk a rászorulóknak! Nem volt szívem azt mondani, hogy nincs fél órája , hogy adományoztunk. Így az ő kosarukba almát, olajat, rizst és citromot tettünk.  Majd következett az utolsó üzlet. Hát itt is gyűjtést szerveztek. Azonban nem volt mit tenni elkeseredetten mondtam, hogy sajnos mindenkin nem tudunk segíteni..
Szomorú voltam az elutasító válaszom miatt. Mikor hazaértünk kifejezetten bűntudatot  éreztem miközben kipakoltuk a megvett termékeket. Zavart, hogy nemet mondtam a harmadik üzletben.  Másnap vendégek jöttek hozzánk. Irdatlan teher nyomja a vállukat napra nap. Nem rég építkeztek. Kicsi gyerekeik vannak és fojtogatják őket a hitelek. Természetesen a problémáikról egy szót sem meséltek. Helyette a munkájukról, az örömeikről, a gyerekekről beszéltek, arról, hogy mit tudnak már a kölkök és mit nem tudnak.  A pénzről , nélkülözésről, egy szó sem esett! Soha sem hallottam még őket panaszkodni. Majd öreg szemem észrevette, hogy az édesanya sokat fogyott az utóbbi időben. Sose volt telt, így most még inkább szembetűnő volt a soványsága.
Kérdésemre, hogy , -Csak nincs valami baj, beteg vagy? Boldog mosollyal válaszolta, hogy -á dehogy, csak sokat kell mostanában dolgozni- és emiatt nem figyelt annyira arra, hogy mit és mennyit eszik.
Nem feszegettem tovább a kérdést.
Kedvest megkértem, hogy jöjjön ki és vegyen le valamit , mert túl magasan van! Aztán szép csendesen telepakoltam a szatyrokat. Azt hiszem túl nagy teher volt számomra a kamránk rakománya. Így szabadulni akartam tőle. Végre tudtam, hogy kiken segítek és azt is, hogy mekkora szükségük van rá! Úgy tűnik nem vagyok elég jó ember. Ugyanis szükségem van a bizonyosságra, hogy valóban segítség az, amit tenni próbálok. Ráadásul az is nyomaszt, hogy ez az egész nem más, mint csepp a tengerben.
Nincsenek illúzióim. Nem tudok mindenkin segíteni. Mégis olyan nagyon jó lenne!
Minden évben megteszem amit tudok. Na nem azért, mert olyan fenemód jó ember vagyok.
Frászt!  Azért teszem mindezt, mert emlékezni tudok. Sokszor voltam életem során szorult helyzetben. Ki is mondhatom,- Szegénységben.
Így pontosan tudom, milyen érzés: a Nincs.
Ha ideológiailag nézem magamat, engem nem a pátoszos szeretet hajt a cselekedeteimben. Valóban hiszem, hogy csak úgy lehetne ezeket a problémákat felszámolni, ha elhinnénk, hogy a négy testőr jelmondata milyen hatalmas erővel bír.
 Egy mindenkiért,
Mindenki egyért!"
A mi életünkben ha baj volt, bizony sokan ott teremtek, hogy segítsenek nekünk. Fantasztikusan jó érzés volt. Erre az érzésre szeretnék emlékezni ilyenkor.
Mindig mondom, hogy az Isten legnagyobb ajándéka és egyben átka is az, hogy az embereknek emlékezetet adományozott. Ki- ki, úgy kufárkodik eme képességével, ahogy tud.  A döntés joga, hogy mire emlékezik az egyénben van.

2012. november 26., hétfő

2012. november 25., vasárnap

2012. november 24., szombat

A falak emlékezete



Nyáron elhatároztam amikor  ezt a képet megláttam, hogy télen elkészítem a magam hasonló képeit és a lakásban kialakítunk nekik egy falat.
Már akkor tudtam, hogy nem lesz könnyű vállalkozás. Mindig nehéz a múlt hangulatait úgy megjeleníteni, hogy ne legyen belőle valami nosztalgikus, szirupos ömlengés. Nehéz a tárgyakat régi hangulatokat úgy előhívni, hogy teljes pompájukban jelenítsük meg általuk a múltat.
Ma keresztgyerekeinkkel voltunk együtt. Előkerültek a régi képeink és megdöbbentő volt látni és megélni, hogy a jelen és a múlt között milyen rövid idő telt el. Nem figyeltem, vagy nem vettem észre, ahogy az évek elszáguldottak velünk. Hisz tegnap még kisbabaként dajkáltuk őket. Ma meg a nagyfiú arról mesélt, hogy ha megnő gazdálkodó szeretne lenni. A lányok pedig a korai kamaszkor apró nyegle alűrjeit kezdik felvenni. Persze még a gyerek ott van bennük. Hancúroztak és töretlen kitartással próbálták legyőzni keresztapjukat. Mondanom sem kell , hogy sikeres vállalkozás volt ez a  részükről. Olyan önfeledten birkóztak hogy kedvem lett volna csatlakozni hozzájuk. Persze nem tettem, mert sokkal jobb nézni az ilyen mókát, mint részévé válni. Valahol az öreg oroszlánok büszkesége távol tartott a mókázásnak ettől a fizikai megmérettetésétől. Helyette ölelős, csendes beszélgetésbe kezdtünk a gyerekek szüleivel. Ott voltam, amikor a szerelmük fogant. Majd a kibontakozás tanúja is lehettem. Az emlékezés mindannyiunkban otthonosságot, belső békességet teremtett.
Majd meséltem nekik a nagy tervről a ház emlékezetének faláról.
Mikor együtt vagyunk félszavakból is értjük egymást. Jó volt érezni, hogy értik és érzik miért is olyan fontos, hogy karácsonyig elkészüljek vele.Szeretném összekötni vele a jelent és a múltat.
Kicsiben a mi közös múltunk visszatekintése olyan volt, mintha a házunk múltja elevenedne meg. Hisz régen ugyanígy gyerekzsivajtól volt hangos a ház. Barátok, egymást szerető emberek jöttek, mentek  igazi polgári élet lehetett itt a látott képek alapján. Ma sincs ez másként. Kísértetiesen hasonlítanak az akkori események a mostaniakéhoz. Hisz ez a ház több mint nyolcvan évvel ezelőtt épült. Ha belegondolunk  1930- as években is egy nagy gazdasági válság söpört végig a világon. A történelem ismétli önmagát, mert most sincs ez másként. Gyanítom, hogy az akkor itt élők beszélgetései  nem sokban különbözhettek a mostaniakétól. Ha valaki, vagy valami, ezekről az időkről mesélhetnek azok nem mások, mint a megsárgult fotók és az öreg ház falai. Ugyanis ők azok, akik minden generációt ismertek.
Ép ezért megérdemel ez a ház annyit, hogy kap egy emlékező helyet. A falak igenis mesélni tudnak.  Minket pedig megtanítanak megőrizni az emlékeiket, melyek csendesen a mi emlékeinkké válnak..
Flóra fogalmazta meg gyönyörűen a lényeget.
gy épülünk bele az emlékezetbe mi is, ahogy az emlékezet a mi részünkké válik..."



Egy


                                                                               Kettő



                                                                                       Három


                                                                                           Játék tegnap



Játék ma

2012. november 23., péntek

2012. november 22., csütörtök

Joker mosolya



Nem fizikai. Inkább lelki. Bitang nehéz év van mögöttünk. Szinte folyamatosan beteg voltam és küzdöttem is a mosolyomért nem mindig sikerült a spontanuitás. Inkább olyan voltam, mint egy hegymászó, aki a mosoly hegy tetejére vágyik. A világ legnehezebben megmászható hegyénél Mount Everest -  nél is olykor magasabbnak tűnik az én mosolyhegyem legszebb csúcsa. Mi tagadás egyre keményebb feladatot jelent a csúcsra jutás. Miközben kiszakad a fejem a fogfájástól bucira dagadt a képem, bizony a mosolyom is olyan mint Joker mosolya a Batmanből.
Erőltetett és csöppet sem mulatságos, sőt inkább ijesztő. Mégis újra és újra szinte kényszert érzek arra, hogy nevessek és nevettessek! A nagy akarásom már mindenkit megmosolyogtat. Csak az a kár, hogy nem a pazar humorral érem el ezt  a hatást.
Valami belső kényszer mozgat, hogy akkor szép a nap és kerek a világ, ha körülöttem mosollyal teli arcokat látok. Minő telhetetlenség ez az önzés a mai világban, mikor mindenkinek ezer gond nehezíti az életét.
Nekem pedig mindössze csak annyi bajom van, hogy szétszakad a fejem, lüktet az agyam, fáj a fülem és a sok gyógyszertől hányingerem van. 
Vajon akkor még most is, miért az a legfontosabb számomra, hogy mosolyogjak, bohóckodjak?
Ma először foglalkoztam azzal, hogy mi végre van bennem ez az elszántság?
Minden normális ember ilyenkor magába roskadva keres egy csendes zugot és vinnyogva vonyít. Átadja magát a fájdalomnak és tisztességgel kiélvezi annak minden kínját, baját.
Komolyan elgondolkoztam azon, hogy nagy baj van velem, ha én még ilyenkor is mosolyra vágyom. Ez van ezt kell szeretni- mondaná az én drága egyetlen anyám. Gyakran használta ezt a mondást, az ilyen képtelen helyzetekben.

2012. november 21., szerda

Adventre készülődés






















Katalin!
No melyik képen van elrejtve a kedvenc kövem?
:o))






2012. november 20., kedd

Szenvedély


Ez a kép az egyik nagy kedvencem. Hogy miért? Mert mindent látni lehet szinte , ha akarjuk látni. Elsőre egy idős nőt látunk, aki tán nevetséges a maga ósdi bizsuival,kopott, lakkozott körmeivel, festett szemeivel és megkopott rúzsával. Aztán ha az ember tovább nézi a képet, szinte megmozdul a füst. A nő szeme, ahogy a cigarettafüstöt kíséri, szenvedélyről, élvezetről árulkodik. Kéztartásában rég múlt idők kacérsága tükröződik.  Ez az asszony még ma is tudja élvezni az életet. Tudatában van az összes női trükknek és használja is őket.Még most is hatalma van a férfiak felett . Ráadásul minden egyes pillanatában birtokolni tudja az ebben rejlő erőt.
Ráncai izgalmassá és egyben rejtélyekkel telivé teszik az arcát.
Minden porcikájában élvezi az életet annak ellenére, hogy tudja a végéhez közeledik az ő nagy játéka. Mint ahogy azt is tudja, hogy az adott pillanat még mindig az övé, játszik vele.Szenvedélyes, tüzes, oly annyira, hogy a cigarettájának a füstje is  táncot lejt körülötte. Ez a nő tudja, hogy érdemes kiélvezni minden cseppjét az élet nektárjának.
Talán voltak gyerekei régen, akik ma ki tudja merre járnak? Szenvedélyes szerető lehetett, ringó csípőjű asszony, kinek lépteiben ott lapult ugrásra készen egy fekete párduc. Azt várva, hogy lecsapjon áldozatára, a férfira. Ráncai beszédesen mesélnek egy átmulatott életről, mely nehéz lépésekkel és egy tangó szenvedélyével lüktető ritmussal hajtották őt tovább és tovább.
Most pedig még mindig  van egy cigarettája, ami kesernyés, fanyar ízével, a nikotin sejtjeiben szétáradó bizsergésével még mindig élvezettel, izgalommal tölti őt el. A füst, ami körülöleli rabul ejti és egy pillanatig csak az övé, majd elillan ahogy az élet is.
A kép attól zseniális, hogy semmi illúziót nem kelt. Mégis azt hirdeti, hogy nőnek lenni bitang jó és nagyon izgató. A szenvedély kortalan és egy életen át jelen van abban az emberben, aki teret enged neki.



2012. november 19., hétfő

Ügyetlenke


Fogalmam sincs, mit csináltam , a kommentek az oldalsó megjelenítésből nem láthatóak. Hibát jelez a rendszer. Csak azt nem mondja meg, hogy ilyenkor mit kell tenni!
Már mindent kipróbáltam, de nem jutottam ötről hatra.
Nem tudja megmondani nekem valaki, hogy mi a teendő?
Már lángol az agyam és felrobbanok a tehetetlen dühtől
.:O)

2012. november 18., vasárnap

Vigyázz a madárra!



Csak beszélünk, ábrándozunk, vágyakozunk a boldogság kék madaráról. Szinte fogalmunk sincs arról, hogy milyen sokszor repül oda a vállunkra és pihen meg nálunk egy picit. Valami frenetikusra, utolérhetetlenre várunk, közben az élet elröpül ahogy a madár is. Egyiket sem becsüljük meg eléggé.
Miközben az arcüregem hasogat a fülem fáj úgy éreztem, hogy nincs erőm az ünneplésre. Felhívtam a barátainkat, hogy Erzsébet napi köszöntésünket halasszuk el egy héttel, ha lehet! Ezer éves barátság köt minket össze, így természetesen azonnal igent mondtak a kérésemre. Valami fátyolos bánatot hallottam ki  kedves barátom hangjából. Mintha érzésem.... lett ettől és nem hagyott nyugodni.Kicsit gondolkoztam és felhívtam , hogy valami nem gömbölyű. Mi a baj, mert én hallom, csak nem tudom. Hát.....- mondta,kis szünetet tartott,- most nagyon vágytam rá hogy gyertek. De hallom a hangodon, hogy nem vagy jól. Ráér.
-Nem ér rá. Inkább most megyünk mégis. A fogamra van gyógyszer, a lelkedre pedig remélem majd találunk!
Felfegyverkeztem különböző általatok és magam által ismert praktikákkal és már mehettünk is.
Születésnapot ünnepeltünk a barátunk 60 éves lett. A párja Erzsébet a névnapját ünnepelte. Mikor odaértünk a szokásos finomságok vártak az asztalon. Mégsem az ételek színes kavalkádja volt az, ami oly sok szépséget hozott az esténkbe. Inkább a bizalom. A halkan elmesélt történetek arról,hogy most ép nem jó nekünk. Történetek a gyerekekről az elvesztett munkahelyről, a meg nem talált és oly hőn keresett szerelemről szóltak. A szomorúság, ami a történetekben ott lapult és az, a megnyugvás hogy jöhet bármi, mert ott vagyunk egymásnak és ez így van jól,  természetesen volt jelen. Nehéz korban élünk. Olyanban, ahol egyre többen veszítik el a munkájukat,  reménységüket, az erejüket. Nem vándorolhat ki mindenki külföldre. Ott sincs banánból a kerítés. Mondogattuk magunkat mintegy győzködve egymást, a ma oly híres szlogent hajtogatva. "Ha nem tetszik, menj ki és keresd ott a hőn áhított boldogságot!"
Sokszor gondolkoztam azon, hogy miért nem maradtam kint anno külföldön?  Többször is alkalmam volt rá.
A választ a zsigereimben nyilván a kezdetektől fogva éreztem. Mégis tegnap ért útól a bizonyosság. Mert az én boldogság madaram ebben az országban lakik. Itt fészkel és itt talál meg. Semmi romantika nincs ebben a dologban. Inkább a biztonságra való törekvés és valami elfelejtett szó kap értelmet benne , Haza.
Semmi pátosz, csak arcok, emberek , pillanatok, érzések, szeretet, biztonság, és bizonyosság.
Itt értem a szót minden árnyalatában, hangulatában úgy hallom, ahogy kell! Itt érzem meg, a beszéd mögötti tartalmat, a hívást, a ki nem mondott érzést, a szeretetet , mi szavak nélkül ér el hozzám egy madár képében. Néha- néha leszáll a vállamra és ott megpihen.
Tegnap a barátaink asztalánál ez a bizonyosság kapott helyet a szívemben.
 Jó itthon lenni.

"Ember, a világ két kezedtől sír
Egyikkel a kerted ásod, másikkal a sírt
A másik tudod bőven várhat rád
Építsd a kertet hát tovább
s közben a Mindent jól vigyázd

Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre a szíved, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll

Ember a világból csak a sajátod érdekel
A szükség határát ritkán hagytad el
Azontúl szintén van világ
Gondolhatod: ott gondolnak rád
S értünk a mindent jól vigyázd


Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre a szíved, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll."



2012. november 16., péntek

Hapci


Hapci. khrrr....hapci...-egészségedre!
-jaj ne is bond-Hapciiiii...
Olyan mintha egy egész ország beleremegne a nagy tüsszögésbe. Mindenki beteg , lázas, kínlódik.
Hapciiiiiiii!
Úgy hangzik, mintha megpróbálnánk kitüsszenteni magunkból a betegséget és mindazt amitől megbetegedtünk. Nem csoda, ha egy egész ország tüsszög. Már nem foghatjuk a pollenekre. Nem marad más, mint elgondolkozni azon, hogy akkor miért ép most kapja el mindenki az influenzát?
Csak nem legyengült az immunrendszere?
Hisz minden olyan szép, olyan jó, hogy ez a válasz nyilván nem magyarázat. Vagy mégis?
Jön a karácsony. Ajándékokat szeretnénk adni és kapni. Ehelyett az ajándékokra nincs pénzünk, ahogy a rezsire és a gyógyszerre is alig.
Hapciiiii.....!!!
A fene egye meg elhasználtam mindent amibe az orrom törölhetem, még mindig nincs vége ennek a fránya takonykórnak.
Hapciiii! khrrrr, hapci....
Most mit tegyek? Megettem az összes gyógyszert, ami volt itthon. Ettem narancsot, citromot bevettem egy fél patikát és még mindig semmi. Dolgozni sem tudok így. Ráadásul, ha itthon maradok lehet, hogy holnaptól kirúgnak.
Hapciiiiii!
Na jó elég volt. Eltüsszentettem minden erőmet. Most alszom egyet és holnaptól új nap lesz, új reményekkel istenemre nekem erre nincs időm, hogy eltüsszentsem az egész életemet. Különben is mindjárt itt van a karácsony. Juszt is meggyógyulok! - mondom magamban. Mire holnap lesz már túl is leszek az egészen.
Juj de jó!
Szép álmokat!- már alszom is.
Hapciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Egy bejegyzés törlésének utóélete



Mivel nem vagyunk egyformák hála Istennek, így olykor teremtődnek köztünk feszültségek, nézeteltérések. Népiesen szólva "kiborul a bili". Miden közösségben, ahol többen vannak megszokott dolog, hogy az egyedek összetűznek. Nálunk itt a blogon azonban nem lehet ezt elintézni egy kézrázással, mert az írás marad. Ezáltal az általa ejtett seb is.
Ami mélyül , elmérgesedik és a legjobb szándék ellenére is harag lesz belőle. Nincs korrigálásra mód, csak suta mondatok tetézik a bajt. Nem látjuk a másik arcát, nem tudunk reagálni, akkor és ott, amikor kellene.
Ezért én azt találtam ki, hogy ha ilyen van  kivágom az egész sebet. Legalább nincs minek tovább elmérgesedni.
Előre szólok, hogy mindig így teszek a blogomban. Mindenkit kedvelek, aki nálam jár. Ez itt nem egy realiti show helye. Itt ha lehet békességben élünk és ha mégsem sikerül valamiért így tennünk, akkor a blog gazdájának a feladata helyreállítani a károkat. Mindenki másképp teszi ezt meg. Én így fogom tenni.
Ennyi volt és most továbblépek.
Írok, zenélek, beszélgetek,  van amikor sírok, nevetek, dühöngök. Mindegyik arc én vagyok.
Egyetlen dolog nem fér el bennem a háború. Még akkor sem, ha én háborgok!
Azonban nem lenne helyes , ha nem adnám ki magamból a nemtetszésemet, mert akkor nem lenne más ez a blog, mint illúziók tárháza. Az pedig ellentmond az elveimnek!


2012. november 15., csütörtök

Egy rikkancs pillanatai



-Tessék, tessék, erre jöjjenek!
Kiált a Rikkancs és széles mosollyal invitálja az embereket kultúrális csemegetálja köré.
-A mai kínálat meglehetősen gazdag. Mindenki válogathat kedvére valót. Van zene, film, könyv. Szívvidító, andalító, kedves és gyöngéd. Minden ami kell!
Talán kezdeném a mai ajánlást egy szívemnek igen kedvessel. Minek tagadjam ő az a pasi, aki a női lelkeknek nagy ismerője, az ízlelőbimbók kényeztetője. Tollából a szavak úgy csusszannak ki, ahogy a női harisnya lesiklik este az imádott asszony lábáról. Ír verseket, csodás történeteket. Szereti a zenét és amiben a legeslegjobb az az, ahogy, az asztalához ültet és megkínál. Minden csemegéből egyszerre kapsz egy keveset. Így mikor felállsz és hazaindulsz, gyomrod, lelked, agyad, egyaránt jóllakottan távozik. Ráadásul az ajtóban búcsúzkodás közben még egy arcpirosító apró pajzán viccet is a füledbe súg.   Lehetsz akár hetven éves vén matróna, akkor is húsz éves dizőzként távozol. Hát ilyen nagy varázsló Ő, aki nem más , mint Galagonya alias Trendo.
http://virtudomus.blogspot.hu/
Rikkancs úr fúj egy nagyot, megtörli homlokát úgy beleizzadt a nagy kiabálásba, de már pattan is fel, mert űzi, hajtja a láz, hogy meséljen, hogy éberen tartson és magához vonzzon minden szempárt, mert bizony még mindig van mit ajánlani. Sőt, mit ajánlani? Mesélni!
Olvasott egy könyvet, mely lebilincselő időutazás. Két ember életét íveli át és bizony olyan életutak ezek melyekről mindenkinek tudnia kell!
Ismét nekilendül. Orrlikai kitágulnak és már mondja is!
-Jaj kedves Nagysád el ne menjen anélkül, hogy bele pillantana, eme nagybecsű, igen kedves könyvbe! Tudja ritkán olvashat az ember olyan irományt, mely egyesíti a humort a mély bölcsességgel. Közben , ha egy pillanatra becsukja olvasás közben a szemét, akkor dallamokat is hallhat  múltból és a jelenből egyaránt.

Hát íme a könyv, mely oly magával ragadó, hogy letenni sem tudja az, ki elolvassa!
Ha valaki pedig egy kis ölelős mosolyra vágyik az olvassa el Junikot!
http://habostortaesbox.blogspot.hu/2012/11/show-time.html
Mire mondandója végére ér a Rikkancs szeme lázban ég,  hevíti a belső tűz . Minden jót adni vágyás  lángja melegíti szívét, tüdejét, agyát. Mikor elmondta, amit kellett, lecsendesedik,egyre lassúbb mozdulatokkal összeszedi motyóját. Mára ennyi volt- mormol magának valamit még a bajsza alatt. Tán egy Isten hozzádott sóhajt és csendesen hazasétál.
Nemsokára elmegint eljön majd és új dolgokról mesél nekünk.
Az öreg, kedves, habókos, vén Rikkancs.

2012. november 14., szerda

Találtam egy fotót




Micsoda útjaim voltak nekem …
szólt Désiré, most, hogy emlékezem,
micsoda egy zűrzavar, hány tévedés,
tán hazudtam is,
és volt egy kevés,
volt egy kevés, nem is tudom, hogy hívjam azt,
talán volt egy-két este…
ami nincs megnevezve,
és valószínű, hogy már így is maradnak,
nevezetlenül…
Ha én meg nem nevezem, más senki sem
meg nem nevezi azt a kevés,
azt a kevés, nem is tudom, hogy micsodát,
amiben voltam szereplő…
Márpedig, ahogy ez kinéz, megnémulok,
s az a kevés is tűnni fog,
Az a kevés, nem is tudom, hogy hívjam azt,
talán csak így: volt egy-két este…
Dalszöveg: Bereményi Géza

Még mindig megdobogtatja a szívemet Kaposvári színházi emlékeim. Ott töltött időszakomnak köszönhetem a mai boldogságomat.


2012. november 13., kedd

Fehér karácsonyra vágyom


Natival beszélgettem és a karácsony melege jutott eszembe a beszélgetésünkről


Na és a kinti fehér fagyos hideg


Az angyalok akiknek ilyenkor sok dolga akad


A csillag ami a helyes utat mutatja a vándoroknak


A pattogó tűz mi a szobát meleggé varázsolja



A szabadság, mely még ezen a napon is oly fontos néhány megpihenni képtelen vándornak


Eszembe jutott az is, hogy mi van ha tényleg az angyalok nem mások, mint azok a gyerekek akik sose nőhettek fel?

Szomorú vagyok. Hiába minden trükk a karácsonyban is ott van a mai életünk minden nyomoruságos valósága.


2012. november 12., hétfő

Karácsonyi ajándék, ahogy én szeretem.


Egyre többször kerül szóba pusmorogva, titkolózva, hogy mi legyen a karácsonyi meglepetés? Hát én már olyan sokszor fogtam mellé a legjobb indulattal vett, vagy készített meglepetéseimmel, hogy az idén a józan eszemre hagyatkoztam és nem a melankolikus, romantikus lelkemre.
Tehát némi önvizsgálatot tartva megkérdeztem magamtól, hogy mit várok én el egy karácsonyi ajándéktól?

1. Örüljön az akinek szánom!
                                                         2. Minden alkalommal az az olthatatlan vágy munkálkodik bennem, 
hogy valami egyszeri és megismételhetetlen ajándékot adjak  olyat, amiből idővel csodás emlék lesz!
                                                          3. Amolyan emlékszel amikor...kezdetű mosolygós varázslat legyen belőle!
                                                  4. Egyszerre szóljon az ajándékozottról és a kapcsolatunkról egyaránt !
                        5. Sugározzon belőle a törődés és a szeretet!
8. Ne kelljen keresgélni  felkutatni az ajándékot! Hanem igazi karácsonyhoz illően várjuk, izgatottan az eljövetelét!
                                      6. Ha lehet ne rokkanjak bele az ajándék kifizetésébe!
                                                       7. A meglepetés az legyen, hogy együtt csinálunk valami olyat, amit mindannyian szeretünk!

Figyelembe véve a saját elvárásaimat nem is olyan egyszerű dolog karácsonyra örömet szerezni egymásnak. Sokan vagyunk sok félék.
Ha nem lenne minimum két bal kezem, akkor kézimunkáimmal , mókolásaimmal, csinálhatnék efféle meglepiket. Mit csináljak? A kézügyesség nem a főprofilom. :)))
Ép ezért, azt gondoltam, más oldalról közelítem meg ezt a kérdést Nem mellesleg,  kivételesen saját készítésű ajándékot is adok bónuszként a szeretteimnek.
A családdal egyeztettem, hogy mit szólnának mindehhez.? 
Boldogan mondták:
- Rendben. Legyen más ez az ünnep!
- Ki vele Mami! Mit találtál ki? 
-Menjünk színházba. Elvégre apátokkal ott ismerkedtünk meg Ti félig- meddig ebben a környezetben vagytok otthon. Így mi lenne ha haza mennénk? 
Előtte egy klassz  finom Mami ebéd, aztán irány egy autós kirándulás a budai Várba. Majd szép kényelmesen landolunk  a Nemzetiben. 

Megnézzük milyenek is Az angyalok Amerikában.
Kulkával, Udvarossal, Alföldivel, hogy csak a  nekünk legkedvesebbeket említsem.
Előadás végén pedig irány a gyerekeink kedvenc szórakozóhelye az Orfeum. Mire hazaérünk hulla fáradtak leszünk. Tuti, hogy emlékezni fogunk erre a napra egy életen át.ha másról nem hát arról, hogy bitangul fáradtak lettünk. :)
Ráadásul nem lehet kutakodni az ajándék után, hanem valódi izgalommal várnunk kell sorunkra, míg megkapjuk a várva várt ajándékot. 
Mary Poppinsnak is decemberben van a szülinapja, így vele duplán ünneplünk. Ép ezért a párjaink rövid távú leköthetőségét is figyelembe vettük a közös ünnep tervezésekor. No meg a mérhetetlen étvágyukat is. Aki ismeri a férfiak leegyszerűsített működési elvét az tudja, hogy ....
Egy pasinak első a gyomra! 
A nőnek  igazi ajándék, ha a saját ünnepét nem a konyhában tölti!
 Így először elmegyünk egy olyan helyre, ahol mindenki annyit és azt eszik, amit szeret. 
Utána itthon koccintunk egy pohár pezsgővel. Majd sanzonokat, kuplékat vidám és szomorú dalokat megyünk meghallgatni a Belvárosi színházba. 
Hát naná, hogy Kulkával!
Az előadás egy órás . Ezt még a mi párjaink is örömmel ülik végig. Utána itthon bulizunk, beszélgetünk, bejglit eszünk kipukkadásig.
Hát részemről valahogy így szeretem a karácsonyt. 
Kacagva, egymásra figyelve és sok élménnyel fűszerezve  erőlködés nélkül.
Ráadásul mindent figyelembe véve sokkal kevesebbet fogunk így költeni, mint ha a plázákat, boltokat végig vásárolva ,nem vennénk semmi fontosat, csak egy kis meglepetésnek való újabb lomot. :)
Tagadhatatlan tény, hogy én most nem egyébre vágyom, mint arra, hogy felejthetetlenné tegyem egy életre ezt a karácsonyt. Kitudja az ördög nem alszik! 

Mi lesz ha....

C’est la vie




Az Alzheimer-kór


"A fiatalság rejthet szépséget magában, a társadalom valódi értékeit azonban az idősek élettapasztalata, bölcsessége adja. Az Alzheimer-kór olyan betegség, amely éppen ettől a megbecsüléstől fosztja meg az időseket: fizikai haláluk előtt megöli az értelmüket, a lelküket, magatehetetlenné és kiszolgáltatottá teszi őket.
A világ lakosságának elöregedése természetszerűleg vonja maga után a demens betegek számának folyamatos emelkedését. Európai felmérések szerint a lakosság megközelítőleg 5 százaléka szenved Alzheimer-kórban, ez az arány a 85 év feletti korcsoportban eléri a 20 százalékot. Az Alzheimer-kór a korszerű iparral rendelkező országokban a 4. leggyakoribb halálok. Bár a halál nem közvetlenül az agy degeneratív elváltozása miatt következik be, a végstádiumra jellemző általános testi leépülést – a magatehetetlen állapotot – a kór okozza az agy pusztításával. Magyarországon becslések szerint 160 000 Alzheimer beteg él. A kór olyan betegség, amely nem kizárólag a beteget, hanem családját – legalább egy hozzátartozóját – is erőszakkal kiszakítja a megszokott életéből. Himmer Éva szemléletes megfogalmazásában az Alzheimer-kór „páros betegség”, mert az esetek 75 százalékban a házastárs, 15 százalékban a gyermek, 5 százalékban távolabbi rokon ápolja a beteget. Bár a kór lefolyása lassítható, súlyosbodása megállíthatatlan, így a gondozóra háruló terhek idővel egyre elviselhetetlenebbek.
A demens szó a latin „mens”-ből származik, amelynek jelentése elme, ész, értelem. A demens szó szerinti jelentése: értelemtől megfosztott. A demenciát a WHO a következő tünetekkel határozza meg:
-         az emlékezet olyan mértékű hanyatlása, mely ellehetetleníti a mindennapi önálló életvitelt,
-         a gondolkodásban, tervezésben, mindennapi cselekvések bekövetkező hanyatlás,
-         a környezetben történő tájékozódás beszűkülése időben és térben,
-         érzelmi kontroll csökkenése, változások a társas viselkedésben.

A szellemi hanyatlás nem természetes velejárója az öregségnek. A demencia tünetcsoport, mely hátterében az esetek 60-70 százalékában az Alzheimer-kór áll.
A 10 korai demencia tünet közül, ha tartósan több is fennáll, feltétlenül javasolt a családorvos, illetve szakorvos (neurológus, pszichiáter) szakvéleményét kérni:
1.      Memóriazavar
2.      Nehézség a mindennapi tevékenységekben
3.      Nyelvi kifejezés zavara
4.      Időbeli és térbeli tájékozódás zavara
5.      Hibás vagy csökkent ítélőképesség
6.      A figyelem hanyatlása
7.      Tárgyak rossz helyre tétele
8.      Hangulati vagy viselkedésbeli változás
9.      Személyiségváltozás
10.   A kezdeményezőkészség elvesztése

A kór előrehaladott stádiumában a beteget egyetlen órára sem lehet magára hagyni: etetni, itatni, pelenkázni, öltöztetni és mosdatni kell, de emellett nem ismeri meg a körülötte lévőket, gyakran nem képes kifejezni a szeretetét.

Okot nem, kockázati tényezőket azonban sikerült felfedezni:
életkor (az Alzheimer-kór előfordulási gyakorisága 65-90 éves kor  között az életkor előrehaladtával 5 évente megkétszereződik)
családi halmozódás (egyenes ági rokonságon belül az esethalmozódás 3-4-szeres)
ApoE4 gén (Apolipoprotein-E) a kór genetikai jelzője

Az Alzheimer-kórral kapcsolatos költségek két csoportra oszthatók: direkt és indirekt költségekre, az indirekt költségek elsősorban a hozzátartozókat terhelik.
direkt költség: az egészségügyi intézményrendszeren belül történő közvetlen ellátás, gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök ártámogatása.
indirekt költség: munkáltató (betegállomány) és a beteg kiadásai (utazási költség, gyógyszerek, családi étrendtől eltérő ételek, gyógyászati segédeszközök, folyamatos ápolás, lakás beteg igényei szerinti alakítása...stb.)
Valós példák alapján egy súlyos Alzheimer-kórban szenvedő beteg gondozásának  teljes költsége havi 89-110 ezer forintot igényel.

A pénzben ki nem fejezhető tételek:
§         az Alzheimer beteget gondozó család életminősége drámaian romlik,
§         a gondozó családtagok körében jóval gyakoribb a testi, lelki betegségek előfordulása,
§         a gondozók 50 százalékánál pszichés zavar alakul ki, 75 százalékban depresszió, 45 százalékban alvászavar,
§         a gondozás átlag heti 69-100 órát tesz ki, ez „kétszeres teljes állású munkavégzést” jelent,
§         a gondozók feladják önmegvalósító terveiket, az elszigeteltség és a 24 órás szolgálat miatt,
§         a fiatal generációk számára negatív jövőképet fest. (Dr. Rajna Péter)

A betegség lefolyása progresszív (folyamatos és megállíthatatlan), de nem szükségszerűen lineáris (egyenletes). A már tüneteket okozó betegségnek négy szakasza különböztethető meg:
1.      emlékezetkihagyás, kisebb személyiségváltozás (érdektelenség, szociális visszahúzódás, kreativitás csökkenése), enyhe kognitív zavar,
2.      korai szakaszban észrevehető feledékenység és koncentrációzavar, mint az emlékezetzavar részei, csökken a tanulási képesség, hiányossá válik az időbeni tájékozódás képessége,
3.      középsúlyos szakaszban az emlékezés, beszédkészség, mozgásügyesség együttes zavara lép fel, illetve számolási képtelenség, nyugtalanság, kóros mozgászavar-tünetek jellemzik a beteg állapotát, és a logikai és absztrakciós képesség súlyos zavara,
4.      a súlyos szakaszban a beteg a múlt ködében él, hozzátartozóit nem ismeri meg, környezetében nem tud tájékozódni, vegetatív működését nem képes kontrolálni, a nap 24 órájában ápolásra szorul.

A szellemi hanyatlás a memóriazavartól az önellátóképesség elvesztéséig tart. A kognitív tünetek javítására három gyógyszercsoport áll rendelkezésre, a betegség szakaszainak megfelelően.
Magyarországon a demencia-centrumok hálózata alkalmas - pontos működési elveivel, az egész országot lefedő központjaival - a hazai demencia-ellátást biztosítani. A hálózatot a Pszichiátriai és Neurológiai Szakmai Kollégiumok önerőből hívták életre. A hálózat azonban a centrumok viszonylag szűkös befogadó kapacitása és a beutalórendszer kidolgozatlansága miatt jelenleg nemzeti modellként működik, az általános ellátási problémákat nem tudja megoldani. A demencia-centrumok három fő feladata: a diagnosztika, az „evidence-based medicine” (tudományos bizonyítékon nyugvó gyógyítás) elveinek megfelelő kezelés és az adatgyűjtés.
Az Alzheimer beteg ápolásának ideális helyszíne a saját vagy családja otthona – emberi, szakmai és költséghatékonysági megfontolások alapján egyaránt. Az Alzheimer-kór gyógyíthatatlansága messze nem jelenti azt, hogy nem lehetséges a betegnek és családjának életminőségén javítani. Ennek érdekében az egészségügyi ellátórendszer feladata a családorvosok demenciával, illetve Alzheimer-kórral kapcsolatos ismereteinek gyarapítása. Így érhető el a demencia korai felismerése, és a gondozók terheinek enyhítése folyamatos kapcsolattartással.
A társadalmi megítélést jellemző, a demencia kapcsán általában elmondható, hogy az átlagember nagyon keveset vagy semmit sem tud róla, illetve nem tekinti betegségnek. A demens betegek családja a legtöbb esetben nem ismeri fel a szellemi hanyatlást annak korai szakaszában, de 13 százalékuk még súlyos szakaszában sem. Az Alzheimer-kóros esetek többsége a középsúlyos, vagy súlyos fázisában kerül csak felismerésre. Évekig tartó felvilágosításra volna szükség ahhoz, hogy a társadalom a pszichiátriai-neurológiai betegségekkel kapcsolatos téveszméket felszámolja."


Ma azért vettem elő ezt a témát, mert egyre gyakrabban találkozom a problémával. Sajnos ahogy a cikkben is olvasható sem a társadalom, sem az egyének nem képesek megbirkózni a feladattal. Leggyakrabban azt tapasztalom, hogy az ilyen betegek feleslegessé válnak a családban , teherként élik meg a jelenlétüket és mint egy fölösleges elhasznált tárgyat, úgy kezelik őket. Fájdalmas látni és hallani hogy az egykor szívünknek oly kedves családtagok koloncokként élnek a család nyakán. Természetesen nem könnyű napi 24 órás szolgálatban lenni mellettük. Mégis kevesen fogják fel úgy, hogy ez az élet körforgásához tartozik. Egykor a dédik is napi 24 órát dolgoztak értünk, aggódtak, ha betegek voltunk, virrasztottak, ha sírtunk és rohangáltak utánunk nehogy elvesszünk. Mellette persze dolgoztak , hogy legyen mit enni. A mai idős emberek még sokat éheztek és fáztak nem beszélve a rettegésről amit a háború miatt elszenvedtek. A ma őket ápoló családtagok akkor még kis gyerekek voltak és természetesnek vették, hogy értük mindent meg kell tennie a szülőknek. Igazán halkan és bátortalanul kérdezem, hogy fordítva ez nem természetes?
Miért????
Az is igaz, hogy ha ritkán is, de látok gyönyörű ellenpéldákat is. Ahol szeretik, babusgatják ápolják a kisöregeket. Sajnos ebben is azt látom, hogy a technikai civilizáció fejlettsége nem jár együtt a szociális intelligencia fejlettségével.
Szomorú ezt tapasztalni. Ugyanis a betegségre való hajlam örökletes. Tehát ápolóból bármikor lehet ápolt. Ha nem tanítjuk meg a gyerekeinknek a gondoskodó szeretetet, magunknak se reméljünk többet!
Szeretni , ápolni, gondozni kell elődeinket ép úgy, ahogy anno ők ezt tették velünk kisgyerek korunkban. Már megint ez a fránya körforgás!
Ahogy Anya mondaná :
Ez az élet: C’est la vie