2012. június 30., szombat

Egyensúly




Nincs mese ma mindenről a forróság jut az eszembe.
Tegnap kaptam ajándékba egy forró ölelést. Olyat, amit csak néha napján kap az ember. Váratlanul ért. Még ma is meglep az az öröm, amit közben éreztem.
Gondolataim egész nap máshol jártak. Pedig érdekes napunk volt. Természetesen barátokkal , főzésekkel, és tartalmas beszélgetésekkel. Mégis mintha csak a fülem hallotta volna a párbeszédeket. Az agyamig nem jutottak el a szavak.
Valahol messze jártam. Különös probléma felvetésen gondolkoztam. Olvastam egy írást. Kapcsolatokról szólt. Szülő, gyerek viszonyról és arról, hogy megbocsájtható- e , ha a szülők egymást jobban szeretik, mint a gyermekeiket?
Mit érezhetnek egy ilyen kapcsolatban a gyerekek? Kitaszítódnak- e, testvérekként saját közösséget alakítanak, vagy elszigetelődnek?

Mióta megismerkedtünk Kedvesemmel azóta foglalkoztat az a gondolat, hogy mennyire normális két embernek ennyire ragaszkodnia egymáshoz?
Bizonyára nem az. Hisz, ha az lenne, akkor többen élnének ekkora szeretetben. Mikor a lányunk megszületett Anya megkérdezte, hogy ha tűz ütne ki, kit mentenék ki? Abszurd, önző és kegyetlen már a kérdés felvetése is. A válaszom is hasonlóan lehetetlen volt. Bemennék és velük maradnék. Nem választhatok.
Anya tovább erősködött, hogy muszáj! Végül kinyögtem azt, amit ő magában úgyis tudott.
A páromat hoznám ki.

Szeretheti- e két ember ennyire egymást?
Talán nem!
Mivel ez a kérdés újra és újra visszatért bennem, sokat meditáltam rajta. Végül úgy éltem, hogy a gyerekeink megkapják belőlem azt, amire nekik van szükségük. Egy anyát. Olyat, aki amennyire tőle telik értük él. Azonban mindig éreztettem azt is, hogy úgy egészséges, ha a párunkkal is annyit törődünk, mint amennyire neki szüksége van. Valahol középen van a megoldás kulcsa.
Nem, sikerült mindig egyformán szeretnem mindenkit.
Mindig azt szerettem az adott pillanatban, akinek nagyobb szüksége volt rá ott és akkor.
Nem választhattam!
Az élet igazságos. Soha nem is kellett!
A természet tudja a dolgát.
Akkora feladatot ad, mit elbírunk.

Kánikula stációi képekben


Ébredéskori fizikai állapotom.


Délben még azt hittem ez segít!


Délutánra azt képzeltem, hogy egy ilyen variációval kiegyeznék!


Most már tudom, hogy az Északi- sark jégtábláinál alább nem adom.

2012. június 29., péntek

Júniusi béke


Érik a cseresznye, meggy, ribizli és a málna is. Csupa- csupa piros energiától sugárzó érett gyümölcs. Munkám jelenleg kevés van, bár ez most még jó is. Hisz ünnep, ünnep hátán tombol nálunk ebben a hónapban. Túláradó az élet, körülöttem és bennem. Az események sűrű egymásutánban követik egymást. Néha olyan gyorsan, hogy szinte lélegezni is elfelejtek közben.
Jó ez a nyüzsgés. A forró, pezsgő nyári hangulat forgataga, magával ragad mindannyiunkat.
Némi irodalom élmény azért akad. Pár jó könyv kicsit elcsendesít olykor. Most olvasom már nem először Balázs Béla: Hét + 1 mese c. könyvét. Manók, tündérek, szürealista kavalkádja jelenik meg benne, ami nagyon illik a mostani nyári hangulathoz. Szentivánéj sem véletlenül van ebben a hónapban. Olyan ez az idő, mintha soha nem akarna véget érni a tűz körüli pogánytánc.
A mai nap is maga volt a csoda. Kutyákok, emberek, együtt, egy gombolyaggá álltak össze nálunk. Mindenki egyszerre beszélt, nevetett, örültek egymásnak emberek és állatok egyaránt.
Közös ebédünk könnyű nyári zöldség leves, némi szilvás gombóc, no meg házi túrótorta ribizlivel. A kancsóban friss víz. Az asztal díszei a vízpárától ragyogó, rubin vörös meggyszemek voltak.

Érdekes, hogy a nyári hangulathoz nekem nem illenek a veretes irodalmi művek. Tegnap éjjel mégis nagyon élveztem, amikor egy színjátékba beleolvastam. Magával ragadott a szereplők bölcsessége , kedves, játékos, elmúlást idéző, őszi hangulatot árasztó párbeszédeik az életükről, múltukról gyerekkorukról és idős napjaikról. Éjjel felidéztem a darab hatására saját gyerekkorom ízeit. Anyám kedves hangját.
Majd megvirradt. Magukkal ragadtak az új nap lehetőségei, könnyed táncot lejtő meséi, halk álmot idéző versei.
Fellinis hangulatú volt ma az élet.

Valami ilyesmi, mint ez a film.
Napsütötte Toskána

2012. június 28., csütörtök

Életem


Hajnali négykor kivetett magából az ágy. Nem véletlen, hisz annyira izgultam, hogy nehogy átaludjam azt az öt percet, mit ébredés előtt nekünk szántak az égiek. Újabban van egy játékunk Kedvessel. Jeles napjainkon már nem az ajándékoké a főszerep.
Vagy mégis? :)))
Az idén kezdtük el ezt a játékot. Mivel rádöbbentünk, hogy tárgyi ajándékaink mind- mind feledésbe merülnek. Az öröm mit egykor adtak hamarosan a mulandóság homályába vesztek. ki kellett találni helyette valami sokkal maradandóbbat! Az ajándék pedig nem más, mint a szerelem.
Kicsit bolondosan hangzik, így huszonhét év után, hogy a szerelmet adjuk egymásnak ajándékba. Mégis azt gondolom egész életünkben ez a legnagyobb kincsünk mire szert tehettünk.
Tehát a dolog lényege, hogy ezen a napon megkülönböztetett figyelemmel elhalmozzuk a másikat. Életörömmel, érintések varázslatával, egy huncut mosollyal, emlékezéssel és mindennel, mi a léleknek örömet jelent.
Tehát reggeli öt percünk is egy ilyen aprócska ajándék.
Tegnap Annasóval beszélgettünk a Joe Black hatásról. Azaz a szerelem mindent elsöprő erejéről, a vibrálásról, az áramütésről és a vele járó belehalok, ha nem érzem életérzésről. Arról, hogy lehet- e olyan emberrel élni, akivel egyfolytában főnix madárként égsz?
A válasz egyértelmű nem volt.
Szerintem olyan embert jó választani társnak, aki örömöd, bánatod, unalmas, vagy izgalmas hétköznapjaid része tud lenni. Nem birtokolni szeretne, hanem társként tisztelve, figyelemmel szeretne fordulni feléd, ahogy te is ő felé. Akkor igazi a kapcsolat, ha bennünk is ugyanezek az érzések születnek meg. A vágy, ami után egész életünkben sóvárgunk, érdekes módon tartósan jelen van a harmonikus kapcsolatokban, csak nem mindent elsöprően száguld végig rajtunk. Valami sokkal maradandóbb érzésként van jelen. Úgy, hogy melegséggel, erővel, harmóniával tölt fel és a mindörökké boldogságát adja meg nekünk.
"Meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk" Ezt Simone Weil gondolta így, ahogy én is.
A hosszú kapcsolatok titka ebben a vágyakozásban rejlik.
Tehát hajnali négytől örömmel vágyakoztam és készültem arra az öt percre, amit egymás karjában eltölthettünk. Örömöt jelentett, hogy együtt üdvözölhetjük ébredéskor az újabb születésnapot, mit közösen élhetünk át. Ez a nap számunkra attól lesz igazán ünnep az életünkben, hogy a szerelmet kapjuk egymástól ajándékba. Hálát érzünk, hogy van kiért élnünk.
Részemről megköszöntem az égieknek , hogy Kedves megszületett ezen a napon. Ők már akkor tudták hogy életének minden egyes napjával közelebb kerül majd ahhoz, akit neki rendeltek. Onnantól megszűnik a magány és jöhet az a munka, miért mindkettőnknek dolgozni kell! Minden nap, minden pillanatban elveszítjük egy kicsit önmagunkat, hogy megteremthessük a közös életünket. Azaz a boldogságunkat.
A boldogság ára a birtoklási vágy elvesztése.
A jutalom pedig az, ami után mindenki sóvárog.
Boldog élet.
Köszönöm, hogy Kedvesem által nekem ez megadatott.
Isten éltesse őt sokáig! Önmaga és mindannyiunk nagy örömére.


Mint a hinta
Mint a hinta
pontos inga
szerelem
le
fel
egyszer taszít
másszor emel

száz köszönet
és hála
ha élted
legdúsabb virága körül ölel
s nem a sóvárgás
nem a félsz
és nem is
bánat tölti meg hajnalban
szíved

öröklét jutalom
már a földön
kincsed őrizd végig
míg együtt léptek
fel az égig!


Márta verse

2012. június 27., szerda

Kései robbanások



"Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal."
Wass Albert


Ragyog az ég fölötted. Napjaid megszokott mederben folynak. Híreket hallgatsz. Új jelenség üti fel a fejét. Fel nem robbant bombákat találnak mostanában egyre többször a Balatonban. Ezer évnek tűnik a háború óta eltelt idő. Elfelejtődtek a fel nem robbant bombák. Mementóként hevernek szanaszét szórva , rejtett zugokban lapulnak, ártó szándékként maradtak itt, emlékeztetőül az utókornak. Kilőtték őket gyilkoló hatást vártak tőlük. Ők pedig dolguk végezetlen elsüllyedtek és a feledés homályába vesztek. Várták az időt mikor munkájukat bevégezhetik. Élesen gyilkosan rejtőzködőn.
Valahogy így van ez a kimondott sérelmekkel , bántó feledésbe merülő mondatokkal, mik egyszer egy vita hevében meggondolatlanul, vagy ép ellenkezőleg pontos céllal hangoztak el. Mégis valamiért elvétették az irányt, vagy csak utat törtek maguknak a szívbe, de a szeretet nem engedte őket robbanni. Csendre kárhoztatva lapulnak a lélek bugyraiban. Majd teli múlik az idő és a szív burka már nem oly erős, hogy teljesen elrejtse őket. Elég egy rossz mondat , egy elrontott gesztus és a régi mondatok új életre kelnek és bevégzik ártó szándékukat. Hatásukra a sebek felszakadnak.
Ép ezért minden szóra vigyázz, mit bántó szándékkal kimondasz! Egyszer felélednek szunnyadásukból és beleremeg pusztításukba az életed.
Spórolj a szavakkal! Főleg a mindent elpusztító gyilkosokkal! Sose lehetsz tőlük biztonságban, mint a besült bombák, úgy ezek is késleltetve robbanhatnak fel. Olyan megkésett időben, amikor már nem lesz erőd az újjáépítéshez.
Az égbolt ragyogását örökre elhomályosíthatja előled, a felrobbant bombák füstje.

"Szememen keresztül mérgezett szavakat szívtam magamba, sokkal dúsabbakat, mint amilyeneket tudtam; s valami különös hatalom a szavak erejével újrateremtette bennem olyan őrültek történetét, akikhez semmi közöm nem volt, a marcangoló szomorúságot, egy egész élet lassú pusztulását: hátha megfertőznek a szavak, s halálos lesz a mérgezés? Szívtam magamba a szót, engem szívott magába a kép, s végeredményben csak az mentett meg, hogy a két egyidejű veszedelem kölcsönösen semlegesítette egymást."
Jean-Paul Sarte : A szavak
"

2012. június 25., hétfő

Kutyabolondok






Kutya barátoknak ajánlom ezt a filmet. Érzelmes, könnyeket csalogató, romantikus film.
/Zsebkendőket jó lesz kikészíteni./


Popper Péter:

Kutyavásár

Egy napon rám tört a kutyavágy. Ez már nem nyafogás volt, hanem komoly
roham. A feleségem megértette, és lankadtan beletörődött.
- Jó, menj, és hozz egy kutyát.
Vasárnap kimentem a heti kutyavásárra, a Gellérthegy tövében. Ide-oda
mászkáltam, nézelődtem, amíg egy vénséges vén néni megszólított:
- Kutyát tetszik akarni venni?
- Csak ha valamelyik megtetszik.
- Tessék megvenni az én Bobikámat.
Lenéztem. Ott állt az a fajta fehér kutya, akit különösen utáltam a
pofája miatt. Bull terrier. Bizakodva nézett rám.
- Miért tetszik eladni?
- Tetszik tudni, öreg vagyok már. Lakótelepen lakom a hetedik
emeleten. Túl nagy fáradság már nekem egy kutya.
- Mennyi idős?
- Éppen egy éves. Szobatiszta.
Bámultuk egymást Bobikával. A franc egye meg, nem kellett volna vele
megismerkednem. Most már kötlességeim vannak az ebbel szemben.
- Adja ide egy kicsit a pórázát. Hadd lássuk, hogyan jövünk ki egymással?
Elindultunk, Bobika meg én. Szépen, nyugodtan sétált mellettem, a
többi kutyával nem igen törődött. Kezdtem belenyugodni a sors
akaratába. Akkor hát ezt az undok külsejű Bobikát szánták nekem a
Halhatatlan Istenek. Visszaérkeztünk a nénihez.
- Mennyibe kerül ez a kutya?
- Amennyit adni tetszik érte. Nekem az a legfontosabb, hogy jó helye legyen.
- Rosszul fog járni. Mert én csak egy ezrest adok.
- Rendben van. Csak jó helyre kerüljön.
Átadtam a pénzt, és most már véglegesen megkaptam a pórázt. Akkor
mögöttem megszólalt egy férfihang:
- A Bobikát tetszik megvásárolni?
- Őt. Miért kérdi?
- Mert a múlt héten én vettem meg.
- Micsoda?
- Tudja, ez olyan hazaszökős kutya. Hacsak nincs olyan kertje,
amelyiknek erős betonalapzata van.
- Hát olyan nincs.
- Akkor kiássa magát.
Szemrehányóan néztem a nénire. Lesuvasztotta a fejét.
- Bizony, az a szokása, hogy hazajön. Tesség egy darabig láncon
tartani, egy drótra felfűzve, hogy azért szaladgálhasson.
- Ilyet nem teszek. Erről egy szót sem tetszett mondani. Vissza kell
csinálnunk az üzletet.
A néni beletörődni látszott a dologba. Kaparászni kezdett a kopott
táskájában. Az egész néni kopott és megviselt volt, mint a táskája.
- És most adjam vissza az egész ezrest?
Megsajnáltam.
- Ötszáz elég lesz.
Derűsen visszaadott ötszáz forintot.
A közbeavatkozott férfi megértően figyelte az üzletet.
Én is elég vidáman érkeztem haza. Jó dolog jó embernek lenni. A
feleségem megkérdezte:
- Hol a kutya?
- Úgy alakultak a dolgok, hogy ötszáz forintért nem vettem kutyát.
Mindent elmeséltem neki. Azt mondta:
- Tudod, ezek társak. Most már a kocsmában isszák az ötszáz forintodat.
- Ilyen balek lennék?
- Ilyen. De ez rendjén van. Csak azt ígérd meg, hogy bárhogyan alakul
az élet, üzlettel soha nem fogsz foglalkozni.
Este, lefekvéskor még egyszer eszembe jutott Bobika. És Bobikáról
Karácsony Benő regénye, a Pjotruska, ahol két állástalan fiatalember
abból él, hogy állandóan eladják Pagát nevű vizslájukat, aki
visszaszökik hozzájuk. Pagát kutyáról pedig Assisi Szent Ferenc
ajánlására ugrott az emlékezetem, aki szerint tudatosan kell baleknek
lenni. Mert a balek a leggazdagabb – mondta a szent -, százszor is
kifoszthatják, és még mindig van miből.
Valami melegség járta át a szívem táját.
Azóta érzem jól magam simlis, csalásra és átverésre berendezkedett világunkban.

2012. június 24., vasárnap

Hangya és a medence





Már sose fogom megtanulni, ha eddig nem sikerül, hogy pontosan mekkora az akkora?!
Történt, hogy Gábor barátunk vett egy medencét, ebben a rekkenő hőséges kánikulában. Aztán hallva az örömét, itthon én is rázendítettem.
-Évek óta mondom, hogy mennyire pompás élmény lenne, egy vénasszonyoknak való "brüggölő". Így mondjuk itthon a medencét. Kedvesem pedig évek óta türelmesen elmagyarázza, hogy miért is felesleges számunkra egy ilyen jószág.
-Nincs elég hely a kertben.
-Kiszakítja majd a kutya.
-Megbüdösödik benne a víz.
-Csak egyszer mennél bele.
A felsorolt okok száma végtelen. A valódi ok az volt, hogy Ő lordsága víziszonya nem engedte a kerti óceán látványát.
Hogy, hogy nem, a nagy meleg volt- e oka, vagy Gabi lelkesedése? A pasi mostanra megenyhült. Váratlanul a boltban megszólalt.
-Na Kincsem! Hát akkor vegyünk medencét!
Azt hittem rosszul hallok.
Végül megvettük. Igazi kertbe való, nem hivalkodó "kacsaúsztatót".
Két napja nem látom az embört, mert talajt egyenget, fúr, farag, cipel, tölt.
Ki tudja mi mindent csinál?



Egy órája pedig azt láttam, hogy egy létrával rohangál és ép azt alakítja át.
-Te Drága minek vágod el a létrát?
-Mégis , hogy képzeled Angyalom a beszállást? Időközben megtanultál repülni?
-Micsoda bolondságot beszélsz? Minek kellene nekem repülnöm?
-Mégis ,hogy gondoltad a bemenetelt és a kiszállást?
-Hogy hogy? Odamegyek és..... Jaj tényleg. Majdnem akkora a magassága, mint jó magam vagyok!
:)))
-Mondd Életem, valaha megtanulod, hogy mekkora is vagy ?
-Hát, ahogy elnézem, erről a tudásról én már örökre lemaradtam.
-Na mindegy, majd a következő életemben megjegyzem. :)
-Mi van, ha akkor hangyaként látom meg a napvilágot?
Gond egy szál se! A hangyának nincs esze. Ő magától érzi, hogy mik a határai.
-Vagy mégse?
:)))

2012. június 22., péntek

Reggel amikor...

Hihetetlen, de átaludtam
a vihart, a mennydörgést, a rám hulló boldog esőt,
az enyhülés első vidám perceit,
az esőtánc lehetőségéről is lemaradtam.


Reggel amikor... végre kinyitottam a szemem fuldokolva kapkodtam a párás levegőt. Az ablakokról belül csorgott a víz, mert Kedves bezárta mindet, hogy ne essen be az eső!
Reggel amikor... gyöngéd ölelésre vágytam egy kihűlt ágy árválkodott mellettem és kifejezetten terhemre volt a magány.
Reggel amikor... belekortyoltam a kávéba megkeseredett a szám.
Reggel amikor... mezítláb kirohantam a lucskos fűbe jól pofára estem Isten és önmagam előtt.
Reggel amikor... végleg feladni készültem a napi harcot Leonard Cohent kezdtem hallgatni és ez megnyugtatott.
Reggel amikor... olvasni kezdtem, megfogott egy írás "Nyilván"http://drz56.blog.hu/ azért, mert végtelenül nyílt és őszinte.
Reggel amikor...terveztem a napom semmi új, semmi meglepő nem történt, még képzeletben sem, csak magam elé tárult egy szürke, borongós, lehetőségek nélküli nap. Olyan mint a többi érzéssel.
Akármennyire is igyekszem megszokni, hogy szürkület van ebben az országban képtelen vagyok így élni.
Utálom a szürkét!

2012. június 20., szerda

Az én városom




“A szülővároshoz a viszonyunk az évekkel mind bensőségesebb, bonyolultabb lesz. Az ember lassan elfelejt minden érzelmességet, s mint minden bensőséges kapcsolatban, nem erényeit vagy hibáit nézzük annak, aki fontos nekünk, hanem a tényt, hogy van. S ez, ahogy múlnak az évek, mindennél fontosabb.








A szülővárosba idővel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem visszakapni egy pillanatra ez ingó, örökké változó életben és világban a biztonság érzetét.”
(Márai Sándor: A kassai bombák)“

Lángoló szerelem: Lecsó



Ha eddig voltak is kételyeim abban, hogy komplett idióta vagyok, ma végérvényesen bizonyítást nyert, hogy az állítás igaz.
A dolog úgy kezdődött, hogy munka után gyorsan akartam valamit enni. Könnyűt , savanykásat és finomat. Ezzel a szándékkal indultam a hűtő felé. Tervem szerint az ottani kínálatból döntöm el, hogy mit főzök.
Elkényeztetett gyermekem szokásához híven három-négy paprikát megkezdett és hagyott magára a hűtőben. Ha erre bárki magyarázatot kér tőle az a válasz, hogy majd később megettem volna! Hogy melyik évben lenne az a később az sose derült még ki.
Szóval adott négy fél paprika két fél paradicsom és még egy, ami egy kicsit avétos kezdett lenni. Szembe köszönt velem egy kis húsos szalonna is. Pluszként találtam egy megbontott csomagban, két aszott virslit. Igen ám, de nem volt kedvem az utolsó két darab paprikát elhasználni, így a zöld hegyesekhez nyúltam, amiket rajtam kivül senki sem eszik meg. Találtam belőle négyet. Tehát minden adott volt egy egyszemélyes lecsó elkészítéséhez. Gyors is, finom is és gazdaságos is.
Hittem én.
Mikor elkészült isteni illatokat árasztott. Nyúltam is a kenyérért, de a tartóban egy gramm sem volt. Na gondoltam ez egy jel. Így legalább nem lesz hizlaló az ebédem. Nekiültem a falatozásnak. Pár perc múlva tűzokádó sárkány lettem, gyöngyözött a verejték mindenhol rajtam. Az íze viszont igazi első lecsó íz volt.
Eldöntöttem, hogy egy életem egy halálom én ezt most megkajálom.
Az utolsó falatoknál már úgy éreztem meggyulladok. Tartva magamat a fogyózás szabályaihoz mentás citromos vizet ittam. A lángok ahelyett, hogy elaludtak volna a víztől még jobban égették a számat. Gondolom a citrom miatt.
Ekkor bevégeztetett nekem. Kinyitottam a kamrát és egy tábla csokival vigasztalódtam. :(
Több dolog is felvetődött bennem az ügy kapcsán.
1. Mi magyarok miért a legnagyobb hőségben eszünk erős kajákat?
2. Manapság van- e még valódi szezonja a lecsónak? Tavaly a paradicsom is és a paprika is ugyanannyiba került Nyáron, mint télen.
3.A csoki miért szüntette meg a lángolást?
Az endorfin miatt?
Végre igazi kölök lehettem és hódoltam csoki imádatomnak.

Mindenesetre gyorsan riadót fújtam. Estére talán ide is ér majd a friss kenyér.
:)))

2012. június 19., kedd

Bizonyítvány



Minden ember életében vannak példaképek. Gyakran a tanáraink azok, akik a szülők után átveszik ezt a szerepet.
Ács János egy ilyen ikon.
Szakmai és emberi karaktere megosztó.
Mint ember szókimondó, kegyetlenül nyers, őszinte, a legjobb barát és tanár. Szakmailag kevesen tudják őt túlszárnyalni. Rendezései érzékeny kérdéseket feszegetnek és egyedi látásmóddal mutatják meg a körülöttünk és bennünk lévő világot.
Amikor tanított azt mondta nekünk, hogy ő ugyan nem bíbelődik nevek tanulásával. Mindenkit úgy fog elnevezni ami a legjellemzőbb rá. Legyen ez alkati, vagy lelki tulajdonság. Egy a lényeg. Olyan jelzőnek kell lennie, mint egy jól szabott ruha. Az a cél, hogy pontosan passzoljon a viselőjére. Nem véletlen, hogy az én nevem a Kicsi lett. Akkor azt hittem, hogy alkati megfontolásból kaptam. Ma félek nem csak amiatt. Rőtszakállnak kereszteltem el lelki és fizikai okokból. Az osztályból mindenki Tanár úrnak hívta. Voltam olyan pimasz, hogy másként szólítottam. Az évfolyamból csak engem vitt magával a színházába,/ ami a nyolcvanas években a kaposvári Csiky Gergely színház/. Azt hittem ez jelent valamit. Kaptam egy lehetőséget, talentumot. Nekem kellett eldönteni, hogy mire használom fel. Rám jellemzően az emberi kapcsolatokra használtam és nem a művészetre. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy jól tettem- e, hogy nem a művészet mellett voksoltam. Igaz később visszatértem egykori fiatalságom színhelyére egy darab erejéig, de az már nem volt az igazi. Ma békesség van bennem, mert megértettem, hogy a művészet az életemben egy izgalmas kaland, míg az igaz szerelem más feladatban talált rám. Hivatásom igazán testhezálló ruha lett.
Családunkban többen is a színpadon találták meg a hivatásukat, álmaikat, vágyaikat. Igaz ők valóban tehetségesek és odavalók.Talán emiatt akartam én is mindenáron bebizonyítani, hogy ott a helyem, hogy méltó legyek hozzájuk.
Egy -egy jó előadás láttán még ma is elfog a belső remegés, a lázas izgalom. Olyan érzés ez, mint mikor ránézünk az imádott férfira és kezünk- lábunk beleremeg a szerelem varázslatába. Részemről a színház kapcsolatokat hozott az életembe. Embereket, társat, családot. Nagyon jó együtt lenni velük, mert közös szeretet nyelvet beszélünk.
Később a Tanárból Mester, majd Barát lett.
A megszólítás is átalakult. Több mint tíz év után kimondta a nevemet. Olyan érzés volt ez, mintha nem rólam beszélne. / Kicsinek egész életemben csak ő szólíthatott./
Idővel én is a keresztnevén szólítottam. Már- már szemtelenségnek hatott a számból ez a bizalmaskodás. Pedig addigra két gyerekem volt és rég nem dolgoztunk már együtt.
János olyan ember, aki nem szavakkal beszél , hanem tettekkel. Ma ritkaság számba megy, mint a fehér holló.
Most hogy mindketten sokat láttunk már az élet című darabból, új nevet adok neki.
Ébren álmodó.
Azt hiszem valójában soha sem járt két lábbal a földön! Ezért tudott megfeledkezni a hatalomról, pénzről, érvényesülésről.
Nem érdekelte egyik sem, csak az álmai.
Szeretném, ha nekem is menne a világból való kiszakadás élménye.
Jó Mesterhez híven egész életemben úgy a munkáival, mint a beszélgetéseinkkel mély nyomott hagyott bennem. Szerencsésnek tartom magamat, hogy ismerhetem.
Hamar rádöbbentem, hogy sose leszek elég tehetséges ahhoz, hogy méltóvá váljak hozzá. Így maradtam annál a szakmánál, amiben egyszer talán én is elérem azt, hogy másoknak igazán sokat tudok adni. Valami olyan értéket, amit csak tőlem tanulhatnak meg.
Az igazat megvallva van egy sejtésem, hogy János mérte fel jól anno a karakteremet.
Igazából Kicsi vagyok ma is, aki egyszer Nagy akart lenni.
Az igazi Mesterek mindig jól látják a tanítványaikat. Még akkor is, ha a tanítványnak nincs ínyére a kapott bizonyítvány.

2012. június 18., hétfő

Kánikulára túlélési trükkök



Mindenkinek más-más időjárás a nagy kedvenc. Részemről a tavaszt és az ősz szeretem a legjobban, de a téli eseménydús napokat és hideget is szeretem. A kánikulától azonban kifejezetten rettegek. Nem bírom a meleget. Ezért jó előre felkészülök ezekre a napokra.
Meggyet, epret, málnát és ribizlit lefagyasztok jégkockát készítek belőle. Citromot, limeot a hűtőbe teszek. Ásványvizet bubisat és menteset egyaránt jól behűtök natúr gyümölcsteával együtt. Ez a napi itóka cukormentesen. Bármelyikbe rakva üdítően friss hatású a gyümölcsös jégkocka.
Friss gyümölcsökből kompótot főzök és az ízének megfelelő fél literes joghurttal ízesítem. Ez a leveske. Főételnek nagyon szeretem :párolt rizs, nyers zöldségek, menta, citrom héjastól darabolva, majd adok hozzá paradicsomot, lilahagymát, sárgarépát. Picit sózom, borsozom és ecetes salátalében érlelem. Fogyasztás előtt egy órával egy tálban összekeverem és behűtöm. Desszertnek gyümölcssalátát, fagylaltot , vagy hűtött dinnyét adok. Nagy melegben kerülöm a húsokat, kenyeret, zsírokat és azokat a táplálékokat, amik sok energiát visznek be a szervezetbe.
Mikor elviselhetetlenné válik a meleg és már a zuhanyozás sem segít, akkor langyos vízben zsivány módon lábat lóbázok.
Éjjel nyitott ablaknál alszunk és hajnalban bezárkózunk és besötétítünk.
Ezek a tippek nem világmegváltó ötletek. Együtt használva azonban meglehetősen jó eredményt hoznak a kánikula elviselésére.

2012. június 17., vasárnap

Karma, avagy a jóslatok hálójában



A görög drámákban olyan egyszerűnek tűnik ez a téma. Az emberek tehetetlenül vergődnek Isteneik és a karmájuk hálójában. Pedig ha jól megnézzük könnyen észre vehető, hogy minden esetben valójában az egyén hibájából alakul úgy a sorsa, ahogy nem kéne.
Zaklatott vagyok ma. Nem tudok elaludni.
Kavarognak bennem a gondolatok. Fel, s alá kergetik egymást kusza össze-visszaságban.
Fél éve egy nagyon kedves ismerősöm kártyát vetett nekem. Mikor a válaszát vártam a magamban feltett kérdésemre gyorsan összecsukta a kártyát és az mondta- Az égiek nem engedik a lapokat szólni. Borús lett az arca, majd megismételte az egész lapvetést. Végre választ kaptunk a kérdésekre. Csak nem az igazit. Olyan volt, hogy kaptam is meg nem is. Adtam is, meg nem is.
Az egész jóslás nem más, mint a bizonytalan lélek útkeresése. Sürgetné az ember az időt, pedig józan ésszel tudja, hogy nemcsak, hogy nem lehet, hanem nem is szabad vele packázni! Illetlenség és tiszteletlenség elébe menni a jövőnek.



Anyámnak hárman is megjósolták, hogy hamar meghal majd. A dátum ugyan nem stimmelt, de az, hogy rövid lesz az élete az igen.
Mit ért ezzel a tudással?
Nem sokat. Harmincöt éves korától kezdve félt a 40 éves korától. Végig azt hitte, hogy csak hetei vannak hátra. Megfosztotta saját magát az életörömtől. Annyira leblokkolt ettől, mint ahogy az áldozat szerepét betöltő béka teszi ezt, az ő sorsát beteljesítő kígyó előtt.
Teljesen mozdulatlanná dermedt.
Hagyta, hogy a fikció győzedelmeskedjen és ne a józan ész!
Végül még majdnem húsz évig élt hála Istennek. Sokat tanultam ebből.
A kártya egy lehetséges eshetőséget tár elénk. A döntést mindenki maga hozza meg a saját életéről. Rajta áll, hogy mit kezd az adott információval. Akár megteheti azt is, hogy szembe száll a sorssal és maga alakítja, formálja azt úgy, ahogy a legjobb tudása engedi.
Én ezt az utat választom. Bár ettől függetlenül a sorsot magát tiszteletben tartom.
Vannak olyan éjszakák, amikor a jövőkép ijesztő. Elűzi messzire tőlünk az enyhet adó, jótékony hatással bíró álmot. Emiatt az ébrenlét józanságába kényszerülünk.
Ilyenkor nem győzöm magamat figyelmeztetni, hogy igazából a sorsom én magam vagyok. Én döntök nagy százalékban arról, hogy mennyire hagyom magamat legyőzni. Az ego felül tudja írni a karmát. Süket duma, hogy a sorsunk által szenvedjük el a vereségeket. Ez nem más, mint döntésképtelenség. Nagy százalékban azt tesszük, hogy a felelősség vállalását ezzel a metódussal igyekszünk hárítani. Önmagunkkal szemben nem tehetjük ezt meg, mert így a saját életünk kiárusítói leszünk.
Ez a lényeg!
Felelős vagyok a sorsomért!

2012. június 15., péntek

A szeretet ideje





Egyértelműen érzem, hogy életemnek ez az időszaka a gyerekeinkről, a páromról és magamról szól.
Meghatározó élmény lesz egész életünkben, hogy most miként tesszük a dolgunkat. A szülőkről való leválás, az ismét magunkra találás ideje ez. Azaz a változásoké. Nem csoda, ha képtelen vagyok a politika viharairól, a tudományos élet új felfedezéseiről karattyolni. Évekig szinte csak ilyenekről írtam.
Ugyan minek?
Nem változott tőle semmi. Maximum egy légypiszoknyi okoskodás tűnt fel az éterben.
Régebben azt gondoltam, hogy a világmegváltás egy apró pillanata talán az enyém lehet.
Minő nagyképűségnek hat így utólag visszagondolva. Amikor kellett tettem a dolgomat tudásom, és hitem szerint a maximumon. Ebben semmi különleges nincs, hisz akkor ez volt fontos. Voltak olyan évek, amikor annyit dolgoztam, hogy Kedvesem karácsony reggel felhívott és óvatosan tudakolózott, hogy estére hazaérek- e? A válasz nem volt. Erre behozta a gyerekeinket a munkahelyemre, ahol sokaknak kellett segíteni. Így ott karácsonyoztunk. Másokért és persze magunkért is. Utána újabb munkás évek következtek és tökéletesítettem a munkaszenvedélyemet. Szinte sose voltam otthon. Éjjel vezettem a háztartást a gyerekekre pedig a papájuk vagy bébiszitterek vigyáztak. Egyszerűen nem volt más lehetőségünk.
Most nem mások megváltásán kell munkálkodnom, hanem a mienkén!
Az idő egy pillanat alatt szétmorzsolódik a kezeink között. Utólag pedig reklamációnak nincs helye.
Megéltük azt, hogy a saját életem lett a főszereplője a mindennapjaimnak. A gyerekeinknek szüksége van még ránk. Ezekben a napokban, hónapokban alakítják ki a majdani életük alapjait. Fontos, hogy miként és hogyan élik meg ezt a fordulópontot. Kedvesemmel még egyszer utoljára újra felfedezhetjük egymásban azt a csodát, amibe oly régen szerelmesek lettünk. Igazán nagy ajándéka ez az életnek. Kár lenne nem észrevenni és holmi tudományos fontoskodással bíbelődni.
Nem. Ennek egyáltalán nincs itt az ideje.
Ha valamit igazán megtanultam az életemben az, hogy a szeretet nem várhat. Akkor kell szeretni és addig, ameddig lehet! Mindennel szemben elsőbbséget élvez ez az érzés bennem.




A mai korom nem más, mint egy jutalomjáték.
Kicsit olyan, mint a tűzijáték fináléja.

2012. június 13., szerda

Már az oviban



Ingrid Sjöstrand
MIKOR USZIBÓL JÖVET

Mikor usziból jövet
sorbaálltunk a buszmegállónál,
Johan végigfutott mellettünk,
és minden lányra ráhúzott
a nedves fürdőnacijával.
Mindegyikre, csak rám nem.
Monika azt mondta, biztos komál engem.
Nem tudom...
Hátha csak kifelejtett?

Flóra bejegyzése kapcsán /http://www.blogger.com/profile/12402849807258725538/ hosszasan elgondolkoztam a barátságaimról.
Kérem szépen én már az oviban "selejtes" voltam. Ugyanis már ott elkezdődött nálam az a furcsa jelenség, hogy nehezebben értettem meg a lányokat, mint a fiúkat.
A dolog úgy kezdődött, hogy az első barátnős beszélgetések emlékeim szerint a ruhákról, masnikról, hosszú hajról, mit kaptam erre, vagy arra az ünnepre témákról szóltak. Hát ami a ruhákat illeti nem sok izgatót találtam benne, hisz én már akkor nadrágban jártam, a hajamat anya mindig rövidre vágatta, a családunk pedig eleve szegény volt és apa nélküli. Az ajándékok sem jelentettek hálás témát. Az én beszélgetéseim akkoriban ilyenek lehettek volna.
-Anyának kellene venni egy új kabátot, mert mióta az eszemet tudom ezt hordja.
-Nemsokára jön a szülinapja és valami ajándékot kellene venni!
-Talán a nagyapa fagyi pénzét, ha elteszem, akkor egy hónap alatt összejön egy csokor virágra való!
-Dömsödön csuda jó volt , mert végre egyedül is horgászhattam és sok halat fogtam.
-Aggódom az Öcsém miatt, mert állandóan úgy sír akár egy lány.
Ezekből a morzsákból is látszik, hogy tényleg nem voltak igazi női témáim. A poénhoz még az is hozzátartozik, hogy előbb kaptam kutyát és macit ajándékba, mint babát. Így inkább a fiúkkal kezdtem el játszani. Ők legalább nem nyavalyogtak. Mindig kaphatóak voltak valami jó kis bújócskázásra, fogócskára, vagy homokvár építésre. Ráadásul könnyebben is elfogadtak engem, mint a lányok.
Iskolai éveimet intézetben kezdtem ahol beteg gyerekekkel voltam együtt. Hát mit mondjak? Az ottani lányoknak vagy kezük, vagy lábuk, vagy egyéb testrészük nem volt.Nem is tudom miért, de nem a divat volt a fő téma. Mivel kicsik voltunk, inkább arról lehetett beszélni velük , hogy mennyire hiányoznak a szülők. Azt pedig ép elég volt érezni a szívemben, beszélni már sok lett volna róla. Soha életemben nem voltam annyira magányos, mint ott.
Aztán kikerültem onnan és jött a való világ . Anya mellé apa kellett. Mivel sose volt, így valahogy automatikusan átvettem ezt a szerepet. 1O éves koromtól beosztottam a pénzt. Egyedül vásároltam, takarítottam és vigasztaltam az én lányosan pityergő kisöcsémet.
Nyugi.:) Ma normális felnőtt, bár a gyerekkoráról utál beszélni.
Középsulis éveim alatt pedig már egyértelműen látszott, hogy a lányos csacsogások nem nekem valóak. Hisz a szerelem csak plátói formában volt elérhető számomra. A ruhák és a divat, nem érdekeltek. Színház, mozi, művészetek és a tudomány pedig a lányokat nem izgatta. Így a házibulikon a konyhában jókat dumáltam koravén kis pasikkal, akik minimum a világot akarták megváltani. Szerintem fogalmuk sem volt arról, hogy milyen színű a szemem és egyáltalán mi van rajtam! Azt bezzeg nagyon pontosan tudták, hogy mit olvastam, vagy nem olvastam.
Iszonyatosan élénk kölyök voltam. Anya nem győzött miattam mentegetőzni. Nagyon fontos volt, hogy a fiúk partnernek tekintettek, míg a lányok maximum sajnáltak. Így akarva- akaratlanul, pasikkal vettem magam körül. Könnyű volt nekem, hisz egyik sem szeretett belém, viszont hihetetlenül jókat lehetett velük beszélgetni.

2012. június 12., kedd

Nevetni jó





Mi az előnye, ha elmúltál 45 éves?

1. Az emberrablókat nem igazán érdekled.

2. Túszhelyzetben valószínűleg téged engednek el elsőként.

3. Senki sem várja el tőled, hogy bárhová is szaladj.

4. Amikor este 9-kor felhívnak, megkérdezik 'Nem ébresztettelek fel?'

5. Az emberek már nem gondolják azt, hogy hipochonder vagy.

6. Már nincs semmi, amit a nehezebb úton kellene megtanulnod.

7. A most vásárolt dolgaid már nem használódnak el.

8. Délután 4-kor is vacsorázhatsz.

9. Szex nélkül élhetsz, de a szemüveged nélkül nem.

10. Heves vitákba bonyolódsz a nyugdíjrendszerről.

11. Már nem kihívásként gondolsz a sebességkorlátozásra.

12. Már nem próbálod meg behúzni a hasad, bárki is jön be a szobába.

13. Együtt énekelsz a liftben a hangszóróval.

14. A szemed már nem lesz sokkal rosszabb.

15. Az egészségbiztosítónak befizetett összeg végre kezd kifizetődni.

16. Ízületeid pontosabb meteorológusok, mint a nemzeti időjárási szolgálat.

17. Titkaid biztonságban vannak a barátaidnál, mert ők sem emlékeznek rájuk.

18. Agysejtjeid száma végre kezelhető méretűvé csökkent.

19. Nem emlékszel, ki küldte neked ezt a listát.

20. És feltűnik, hogy kényelmed érdekében ennek a szövegnek nagy a betűmérete.

2012. június 10., vasárnap

Boldi padja


Boldi bácsi reggel korán kelt , mint ahogy tette ezt immár hatvanhárom éve. Lement a Lehel téri piacra. Ráérősen lépdelt, tudta Juli ma is ott lesz és a stadja illatozik majd a friss tejtől, tejföltől, túrótól, sajtoktól. Mire odaért Juli már kikészítette a kannába a liter tejet. Boldinál is volt egy üres kanna, még a régi időkből maradt meg. Talán a nagyanyjáé lehetett! Ütött- kopott bádogból készült piros kanna szívének igen kedves darab. Nagyanyáék öreg kúriában éltek Szabolcsban. Sok állatuk volt, hatalmas területen gazdálkodtak . Több napszámossal dolgoztattak, mert egyedül nem győzték. Boldi kedvence Kelemen nagyapa. Ő felelt a tehénkékért és Puciért a lóért. Voltak még más lovak is az istállóban, de csak Puci az öreg mén volt a szívének fontos. Kelemen nagyapa hajnalban gyakran maga mellé ültette Boldit. Megtanította a fejésre és a ganézásra, az állatok szőrének kefélésére tisztán tartására. Természetes volt számára az állatok közelsége, így nem zavarta az istálló szaga sem. Mikor megfejte Bözsit és Marcsát tele lett a fejő kanna. A tej illata minden fele szétáradt. A két tehén mellett volt egy hatalmas bika is és két fiatal borjú, akiket szülésre tartottak. Boldi alig várta, hogy Kelemen nagyapa végezzen a reggeli munkával az állatok körül, mert akkor végre ő is kaphatott inni a reggelihez tejet. Kaptak enni az állatok illatos szénát , tiszta almot a bepiszkolódott helyett. Friss vizet is hozott nekik Kelemen a gémeskútból. Majd mikor mindennel végzett kiment az udvarra vitte magával a melegen gőzölgő habos tejet. Még sok munka várt rá. A gémesnél jó alaposan megmosta a kezét, majd a nyári konyhában hatalmas gézdarabokon átszűrte a frissen fejt tejet.
Ott várt rá Krisztina a felesége és folytatta a tejjel elvégzendő sok részmunkát. Otthon készítették a tejfölt, vajat, írót és ami megmaradt, abból vittek a Tsz-nek is. Minden reggel kapott egy kis tálkával Misa cica és Berci a hatalmas kuvasz.
Boldi a nyári nyaralásokon teljesen hozzászokott a frissen fejt tejhez. Annyira, hogy egész életében ragaszkodott ehhez a szokásához. Következetesen minden reggel frissen fejt tejet vitt haza. Igaz nem a tanyáról, hanem a közeli piacról.
Így nőttek fel a gyerekei, majd az unokák is.
Ma valahogy nagyon lassan ment minden. Fáradtnak érezte magát. Nem élcelődött úgy, mint máskor tette Julival. Csendesen átvette a kannát és odaadta a tisztát, hogy holnapra majd abba viszi magával a tejet.
Lábai elnehezedtek. Minden lépésnél úgy érezte ólom súlyokat vonszol maga után. Valami nagyon szúrt ott belül a mellkasában. Végül úgy döntött leül egy padra és pihen egy szusszanásnyit. Miközben ott ült az emberek sietve suhantak el mellette. Mindenki a munkába rohant. Nem értette, miért nem lehet előbb indulni egy kicsit , hogy ne kelljen annyira sietni. Elkalandoztak a gondolatai. Az idő jelentőségén gondolkodott, illetve ép az ellenkezőjén meditált, hogy mennyire viszonylagos az idő megítélése. Teljesen belebonyolódott, hogy mit is jelent egyáltalán az idő? Csak nekünk embereknek létezik- e ez a fogalom, vagy valódi értelme van? Egyre mélyebbre ásott gondolaiban. Észre sem vette, mennyire régóta ücsörög a padon.
Elfelejtette, hogy otthon már vár rá türelmetlenül Menyus a felesége.
Egyszer csak egy fiatal hang szólította a nevén.
-Boldi bácsi, Boldi bácsi! -Jóska volt az, a szomszéd kisfiú.
-Haza kéne mennünk! Menyus néni, már nagyon várja magát. Jöjjön velem!- megyünk.
Boldi engedelmesen megfogta a gyerek kezét és elindult.
Az idő.....- gondolta már megint, az a fránya idő.
-Jóska, hogy találtál meg?
-Ugyan bácsi, hisz régóta ennél a padnál ücsörög reggelenként. Nem emlékszik? Tegnap is együtt mentünk innen haza, ahogy minden reggel. Egy ideje már így van ez.
Boldi gondolataiban visszatért az időn való merengéséhez. Közben engedelmesen fogta a gyerek kezét és lassan bandukolt vele. Egyre szorosabban fogta kincsét, a reggelire szánt friss tejet.
Csendesen magába mélyedt. A tanyára gondolt és valahova messzire a távolba nézett. Hirtelen nagyon elvágyódott abba a rég feledett gyermekkori világba. Majd vett egy nagy levegőt és nem lépett többet.
Összeesett.
Meghalt.
A kannából kiömlött és végigfolyt a járdán az illatos tej.

Felnőtt gyerekek viadala






Minden kornak meg vannak a maga élvezetes dolgai.
Régebben,, akkor és azt ettük, aminek éppen szezonja volt. Ma ez már egyáltalán nem így van. Szidjuk a holland színes díszbe öltözött, íztelen paradicsomokat, paprikákat, illat nélküli gyümölcsöket.
Mégis tegnap hihetetlenül élvezetes volt a fülledt, tikkadt melegben, jégbe hűtött spanyol görög dinnyét enni. Gyerekkorunkban nyaranta a tanyán, ha dinnyét, vagy cseresznyét ettünk magköpő versenyeket rendeztünk. Igen kedves szórakozásunk volt ez a párviadal. Igaz akkoriban erre dinnyemaggal, csak augusztusban kerülhetett sor. Ilyenkor cseresznyével szórakoztunk és játszottuk ugyanezt.
Szóval tegnap kiálltunk a kertbe és a barátunkkal közösen versenyeztünk. Ki tudja messzebbre köpni a mai tudásunkkal a dinnye magokat? Csorgott a mézédes dinnyelé mindenhol, ahol utat talált magának. Mosolyt fakasztó élmény látni, ahogy az őszülő halántékú felnőtt emberek infantilis gyermekké változnak. Cseresznye sajnos nem volt itthon. Most ennek a gyümölcsnek van a szezonja. Cserkóval lehet ezt a játékot igazán élvezetesen játszani. Mi tegnap mégis dinnye maggal játszottunk. Kedves ezt kapta a barátunktól a névnapjára, no meg fagyit, csokit és egy üveg finom bort. Az ajándékok láttán nevettem, hogy rólunk mindenki tudja, igazi gyerekek vagyunk még ma is.
Régen az öcsémmel ilyenkor, külön magköpő bajnokságot írtunk ki. Bezzeg anyámék nem voltak gyermeki lelkületűek. Minden alkalommal elmondták, hogy mennyire banális és illetlen eme elfoglaltságunk. Úgy tűnik, hogy vannak dolgok, amiket a neveléssel sem lehet átalakítani. Ilyen az, ha valaki kívül- belül gyermeki énnel rendelkezik. Néha ugyan elgondolkozom azon, hogy meddig tartható fent ez az állapot? A válasz talán kiábrándító. Ameddig élünk. :)
Tegnap a barátunkkal együtt megállapítottuk, hogy javíthatatlanok vagyunk.
Persze ezeknek a dolgoknak is meg vannak a maguk előnyei. Például az, hogy a gyerekeink lényegesen komolyabbak, mint mi, hisz helyettük is szeretünk és szerettünk játszani. A másik érvünk a játékosságunk megtartása mellett az, hogy jó lesz az unokáknak , ha lesz nekik egy gyermeki lelkületű, felnőttnek látszó játszópajtásuk.
Mivel tegnap rosszcsontok voltunk, így ma igyekeztünk megkomolyodni. Eredetileg a Könyvvásárba mentünk volna, de az eső hol eleredt, hol pici szünetet tartott, így maradtunk itthon. Hasznossá tettük magunkat és az összes ruhásszekrényt átselejteztük. Ezt minden évben kétszer meg szoktuk csinálni.Három szempont szerint tettük mindezt. Egyik csomag a barátoknak megy, akiknek esetleg jók lehetnek ezek a holmik. Másikba azokat a ruhákat tettük, amit a szeretetszolgálatba viszünk el. Harmadikba kerültek ama darabok, amiket a nagy áruházaknál kihelyezett gyűjtőkbe viszünk.
Mindenkinek jut is, marad is az ajándékokból.

2012. június 9., szombat

Új idők új dala



A mostani életem már-már királyinak mondható, mégis bébi cipőben járok benne.
Még érdekes a nyugalom, ami a házat körül öleli. Nincsenek feszültségek fölösleges szócsaták. Szabadon jöhetünk mehetünk. Hirtelen más állapotba kerültünk. Furcsa , hogy gyerek mentes lett a ház. Gondolom hasonlóan állunk majd át erre az életformára, mint arra mikor a lányok megszülettek. Akkor elvették a szabadságot és bizony néha berzenkedtünk a rabság béklyója miatt. Ugyan két nagyink is volt, de egyik sem akarta az ezzel járó terheket. Így magunk maradtunk a babáinkkal. Izgalmas volt minden nap. Új kihívások vártak ránk és garantáltan nem lehetett elmenekülni előlük.Közel fél évbe telt mire teljesen olajozottan működött az új életünk.
Ebből kiindulva most is valami ilyesmire számítok. Szabadon repülhetünk, mint a madár. A kalitka ajtaja kinyílt mi pedig mégis a kalitkában csücsülünk és várjuk, hogy mikor csukódik ránk az ajtaja.
Természetesen nem csukódik, így egyre bátrabban merészkedünk ki a szabadba.
Tegnap cukiba mentünk barátokkal no meg a gyerekeinkkel. Apát ünnepeltük. Aztán Könyváruházba csatangoltunk. Ritka dolog, de zsákmány nélkül jöttünk ki. Utána házszentelő volt Zozónál. Igazi Mamiként érkeztem. Sütöttem. Hova fajul ez a világ? :)) Én és a sütés. :)) Hahaha
Pezsgőt is vittünk. A nagy kis lányunk pedig csodás ebéddel, hűtött üdítővel várt minket.
Három óra alatt rommá fárasztotta a család. Jót mosolyogtam mikor ma reggel azt mesélte, hogy nem hitte volna, hogy ennyire macerás a házi gazdák élete. :)))
Este tízre pedig mulatozni mentünk. Kedves kapott remek swing cd-t. Teljesen elérzékenyült amikor a zenekar a kedvenc dalát neki játszotta. Éjjel kettőkor értünk haza hula fáradtan.
Ágyba zuhantunk és bizony némi bűntudattal nyugtáztuk, hogy későn értünk haza. Mintha bárki is megharagudhatna emiatt ránk. Megmosolyogtató ez az egész. A régi szokások nem egy pillanat alatt tűnnek el.
Mostanság valahogy így élünk.

LXXV. Szonett

"Koldus-szegény királyi gazdagon
részeg vagyok és mindig szomjazom."
Shakespeare