2012. január 31., kedd

Meglepetés : Itt a tél

Nekem nagyon tetszik a magyarokban , hogy minden évben hihetetlenül meglepődnek azon, ha télen hideg van és esik a hó.
A Közterület-felügyelet ugyanazt a meteorológiai előrejelzést kapja, amit mi halandók is hallhatunk. Talán még részletesebbet!  Mégis minden évben, ha leesik a hó rémülten kiabálnak segítségért, hogy
 -Istenem erre nem számítottunk! Most mi lesz?
Ugyanakkor a hétköznapi emberek nagy rutinnal tudják, hogy igen, megint minden bedöglik, tehát jó lesz erre felkészülni. Azaz bevásárolni, tüzelőt felhalmozni,  a gyógyszerkészleteket feltölteni, hólapátot előkészíteni, stb. Majd bekapcsoljuk a Tv-t és meghallhatjuk, hogy no lám. Minden pont úgy megy megint,ahogy eddig     megszoktuk. A hidegben ismét sokan megfagynak. Hiába az előrejelzés. Nincs elég férőhely a szállókon.
Néhány települést  megint elzár a hó, mert se eszköz, se ember nincs elég a folyamatos ellátáshoz.
Mi pedig csak legyintünk. Minden úgy megy, ahogy ez már lenni szokott.
Ugyanakkor kérdem én. Hogy lehet megszokni, hogy szakmai mulasztás miatt fagynak meg az emberek , vagy nem kerülnek időben kórházba?
Nem én nem tudom és nem is akarom ezt elviselni!
Viszont öreg rókaként a hétvégi programomat módosítottam, mert igen, előre látom, hogy az utak járhatatlansága miatt nem jutunk el sehova. Sőt! Hozzánk sem lehet eljutni.
Egy óvodás emlékezőtehetsége elegendő erre a feladatra. Akkor csak úgy halkan kérdezem
- Kik ülnek azokon a helyeken, ahol ezekre a dolgokra előre fel kell készülni?
Valószínűleg bölcsisek.
Kedveseim!
Pillanatokon belül itt az igazi tél!
Ideje felkészülni!
Én szóltam.
:))))

2012. január 30., hétfő

Borúra derű

Két pasi beszélget.
Juniknál leltem. Isteni! :)))))



Az ideális nő



Fogyókúra tánc. Ez még nekem is menne. Ha ennyire bomba alakom lesz tőle, már elégedett is leszek! :)))

Csak egy hétköznap

Hét ágra süt odakint a nap. Az emberek mégis kissé behúzzák a nyakukat fázósan a sáljukba bújnak és lépteiket sietősen szaporázzák. Gyaníthatóan kevesebbet megy mindenki el otthonról. A hideg átjár minket. József Attila verse idéződik fel bennem.


GYERMEKKÉ TETTÉL

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.


Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.


Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!


Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.


Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május
Mégis van ebben a cudar hidegben valami jó is. Az, hogy önkéntelenül is jobban  odabújunk a társunkhoz, gyerekünkhöz, kutyánkhoz, barátunkhoz. A fázós kéz enyhülésére meleg teát szorongatunk.  Kályhának döngetve a hátunkat nem ritkán bölcselkedésre adjuk fejünket, vagy ép az ellenkezőjét tesszük. Csendes magányruhánkba bújunk és köntösként ölel át minket a képzelet világa. Tél derekán valahogy könnyebben törnek elő belőlünk a szavak, ha van kivel megosztanunk őket.. Lelkileg kérlelhetetlenül kitárulkozunk miközben a testünk gombolyaggá gubódzik Jobban megérint egy- egy hír is. Most több idő van morzsolgatni a szavak jelentését. Meghalt egy fiú. Közel állt hozzám. Élt 22 évet. Nem maradt semmi utána, mint egy hír. Szerettei üveges tekintettel jönnek- mennek a világban mi nélküle hirtelen megüresedett. Szájukat vékony csíkként összeszorítják, torkukon nem jön ki hang, megbénította a gyász. Könnyeiket kiapasztotta a perzselő fájdalom.
Igen ez is  január. A kaszás aratási ideje. Elviszi magával az elvágyódókat, magányosokat, elgyengülteket, kétségbeesetteket. Azokat, kik a fájdalom kínját már nem tudják cipelni tovább .
Miközben írok a konyhában csilingel a mikro. Visítva jelzi, meleg már az étel. 
Az élet megy tovább. A percek kérlelhetetlenül járják útjukat. Maguk alá temetik a jelent.
A rádióban a túlélés esélyeit latolgatják.  Ugyanakkor arról beszélnek, hogy válság ide, vagy oda, fellendült a luxus ingatlan eladások száma. Halkan kérdem honnan van ennyi pénze egyeseknek? Ugyanebben hír etapban mesélik, hogy a BKV lehet, hogy leáll, mert nincs pénz a finanszírozására. A vasutasok ismét sztrájkra készülődnek. Körülöttünk, bennünk, forr a világ. 
Micsoda ellentét. Fázunk miközben felforrunk.

2012. január 27., péntek

Kósa Márta: Színeznék neked

Színeznék neked
új
napot
hosszú boldog
éjt
régi szerelmet
újult tüneményt
napsárga rétet
lila halmokat
hol
együtt ért veled
az első  pirkadat
takarna
szomorú  
tompa fényeket
mi
búcsúórán lombok közt sápadtan
remegett
halványkéket
levetett
inged szép színét
barnuló meleg
tarkómat érő
mély leheleted
cirógató 
vörös ígéretét 
kacskaringós
vérbe mártott
tájat
hol
kezed nyomán
vad
forgószél támadt
színeznék
bíbort
bársonyfeketét
használnék még
sok-sok puha
fényes ecsetet
reményzöldre
festenék
megfakult
ódon
papírlapokat
míg ránk borul
eggyé mos
a mélykék
alkonyat.

Partfal blogon megtaláljátok sok másik gyönyörűség mellett. /Linklistámban ott van a linkje./


2012. január 26., csütörtök

Ábrándozás


Vannak ilyen napok, amikor az ember lánya a szürkeség ellen úgy lázad, hogy ábrándozik egy kicsit.
Lehet Kosztolányisan
                                                   valahogy így

Mostan színes tintákról álmodom.



Legszebb a sárga. Sok-sok levelet

e tintával írnék egy kisleánynak,

egy kisleánynak, akit szeretek.

Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,

s egy kacskaringós, kedves madarat.

És akarok még sok másszínű tintát,

bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,

és kellene még sok száz és ezer,

és kellene még aztán millió:

tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,

szemérmetes, szerelmes, rikitó,

és kellene szomorú-viola

és téglabarna és kék is, de halvány,

akár a színes kapuablak árnya

augusztusi délkor a kapualján.

És akarok még égő-pirosat,

vérszínűt, mint a mérges alkonyat,

és akkor írnék, mindig-mindig írnék.

Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:

arany-imát írnék az én anyámnak,

arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.

És el nem unnám, egyre-egyre írnék

egy vén toronyba, szünes-szüntelen.

Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.


Kiszínezném vele az életem.

 
Kosztolányi Dezső
 
 
Lehet csak úgy. Álmodozón, az ifjuság után vágyakozva. Önmagunkat megmosolyogva.

2012. január 25., szerda

Elengedés és megbocsájtás

Állandóan visszatérő probléma az elengedés és megbocsájtás kérdése. Tapasztalataim szerint, mint a hörcsög gyűjtögetjük a sérelmeket, tartalékokat képzünk  belőlük, felhalmozunk. Míg aztán pontosan a túlzások miatt mérgezési tüneteink lesznek és az elengedési zavarok oda vezetnek míg végül elpusztulunk.
Ki ne élné át nap mint nap az apró sérelmek áradatát. Csak a legegyszerűbbel kezdeném.
 Valaki rálép a lábamra.
-Mi van nem tud vigyázni? Én is azon járok.
- Nem lát a szemétől ? Vaksikám.
-Igazán odafigyelhetne, hogy hova lép! Most moshatom le a cipőmet!
Sértettség, megbántottság, önzőség van bennünk egy pillanat alatt.
Helyes válasz pedig csak nagyon ritkán születik.
-Nem történt semmi baj. Segíthetek valamiben?
Mennyivel könnyebb lenne empátiát gyakorolni és arra figyelni, hogy egy adott probléma nem biztos, hogy ellenünk irányul. Csak a másik ember egyszerűen nem vette észre, hogy nem jól koordinálta a mozgását, vagy csak nagyobb teret igényelne magának, mert szorong és beszorítva érzi magát. Vagy egyszerűen csak nem lát rendesen.
Mitől szorong?
Miért érzi magát elnyomva?
Mit nem akar látni?
Nyilván egy ilyen mindennapos konfliktusban ezekre nem adható meg a válasz. Rajtam múlik, hogy eszembe jusson , hogy nem direkt csinálja, amit épen nem jól tesz. Az én döntésem , hogy miként értékelem az adott kellemetlen szituációt.
Ahogy a válaszom is az.
Olyan korban élünk, amikor naponta érnek minket kisebb nagyobb atrocitások. Ha nem tanulunk meg felülemelkedni rajtuk és elengedni őket , bizony saját magunkat ejtjük csapdába.
A feladatot lehet értelmezni tágabban is. Érzelmi konfliktusok terén millió negatív hatás ér minket naponta. A feladat megoldása pedig a nyitottságban és az elengedésben rejlik.
Na és a gyakorlás rendszerességében.

2012. január 24., kedd

Kölcsönhatás

Van egy barátom, aki csak és kizárólag a régi magyaros ételeket szereti. Gyakran vagyunk együtt így természetes, hogy a kedvéért amikor jön igyekszem a régi ízek ételeit az asztalra varázsolni. Eleinte morcogtak a lányok, hogy miért kell ilyen ételeket fogyasztani, mikor a csirkemell és a sültkrumli sokkal finomabb. Teltek múltak az évek és Simikének hála, a székelykáposzta , a jó sűrű szaftú pörkölt, a zsíroskenyér lilahagymával kedvenc ételeinkké léptek elő az itthoni étlapon. Persze kölcsönhatások mindig vannak. Cserébe Simike megszerette a francia hagymalevest, a gyümölcssalátát, és tejszínes krémleveseket.
Valahogy így kellene átvenni egyéb dolgokban is a régi és új ötvözését!
Nem mindent kidobni, mondván ez régi és már nem jó. Veszünk helyette inkább újat. Ami gyakran közel nem tud annyit mint a régi jól bevált darab. Így rohanunk a boltba és először vágyakozva kérdezzük, hogy tudja az a régi daráló ami szinte mindent ledarált , van olyan? A boltos gyakran azt sem tudja miről beszélünk, és ajánl egy új kütyüt megint. egekbe dícséri. Megint bepalizódunk. megvesszük, hazavisszük és csalódunk. A kacatok pedig csak gyűlnek a lakásban és az életünkben, csendben perifériára szorulunk miattuk. Észre sem vesszük, ahogy lassan bekebelez minket a fogyasztói társadalom.
Szerencsésebbek felismerik mindezt. Kimennek a zsibire és horibilis pénzekért megveszik a régit, a jót, ami immáron az antik szó miatt, most már közel nem reális áron vehető meg.
Az élet visszarendeződik és a felhalmozott modern darabok lomként végzik.
A szeméttelepek pedig ellepik a Földet.

2012. január 23., hétfő

Báli szezon kicsit másként

Talán a napsütés teszi, hogy egyre nagyobb kedvünk van a nyitottságra, de az is lehet, hogy eluntuk a téli borongást. Mindenesetre a napokban kezembe került a telefonom és böngésztem kicsit a regiszterében. Vártam valakire és közben azon gondolkoztam, hogy hiányzik a nyüzsi. Így elkezdtem tervezgetni baráti találkozókat. Majd a gondolatot tett követte és megbeszéltem egy-két találkozót.
A feltételek szigorúak voltak.
-Csak kényelmes ruhában jöhetsz
-Menü a kor szelleméhez igazodva zsíroskenyér lila hagymával.
-Program: társasozás, közös film nézés, kártyázás, dumaparty, teázás és finom borok kóstolása.
Elegem lett a kiábrándultságból , negatívizmusból. Jobb úgy sem lesz tőle semmi, viszont rosszabb annál inkább.
Hóbortosoknak persze kitaláltam, hogy aki akar az bohóckodhat némi egyéni jelmezzel. Sajnos le lettem hurrogva, hogy kinőttünk már ezekből a bolondozásokból. Na mindegy. Nekem van itthon egy mindig kéznél levő apró mosolyt fakasztó kellékem. Egy piros krumpliorr. Semmiből sem áll az ajtóban így fogadni a vendégeket. Udvari bolond jelmezben. Gondolkozom egy csörgősipka beszerzésén is. Elvégre a csendes korszaknak vége jöhet a komédiázás. Bálozunk úgy 21.  századi modernizált módon.
Tegnap este színházi programként egy elriasztó című darabra voltunk hivatalosak. Punk Rock volt az előadás címe. napjaink kamaszairól szólt, középszerű előadásban. Eszenyi Enikő rendezésében. Feledhetőnek nevezném a darabot. Sokkal jobban feldolgozták ezt a témát filmen. Michelle Pfeifferrel a Veszélyes kölkökben. Bár nem egy nem két mű foglalkozik ezzel a témával nekem mégis ez a kedvencem.
Süt a nap . Csalogatja a tavaszt és arcunkra a mosolyt.
Vettem nárciszokat a szobába, hogy esténként is napocska idéző élményünk legyen.

2012. január 20., péntek

Lélekmelegedő

Cserépkályhában pattog a tűz. Kellemesen duruzsol. Derekamat nekitámasztom és közben hálát adok azért, mert ez a meleg nemcsak kívül járja át a testemet, hanem belül is. Arra gondolok, hogy mennyire hosszú az út , míg otthon a kályhában meggyulladhat a tűz.
Valahol valakinek fontos volt az, hogy nálunk ne aludjon ki a láng, ezért fáradságot nem kímélve gondoskodott arról, hogy legyen mivel fűtenünk. Odafigyelése nem elsősorban fizikai síkon zajlott, mind inkább lelkileg. Bár el kell ismerni, hogy nem kevés fizikai munkát is beleölt abba, hogy a kályhánkba eljuthasson a tűz melege.
Sok munkába telt  gondosan felaprítani a fahasábokat. Már ez a tevékenység önmagában is melegséggel töltött el minket. Odafigyelés és gondoskodás szükségeltetik a fáskamrából hajnalban bekészíteni  cserépkályhánkba a fát, mielőtt felébrednének a ház lakói. Láthatatlan kezek munkája, a szeretet apró természetesnek tűnő mozzanatai ezek. Mire felébredek már pattog a tűz. Lángja apró vörös fényekkel játszik a szürkületben.
Kezd melegedni a levegő és a szívem is.
Közben óhatatlanul eszembe jutnak azok, akiknek a körülöttem és bennem lévő melegséget köszönhetem.
Jó így kezdeni a napot. A gondoskodás körül öleli a testem és a lelkem egyaránt.
Lassan átmelegszem és a kinti fagyok, már nem közvetlenül érnek el.
Óhatatlanul eszembe jut A kis gyufaárus lány, a dermesztő Jégkirálynő, a Didergő király.
Mesék, melyek oly beszédesek ,hogy lehetetlenség nem gondolni rájuk. Történetek, mik máig bennünk élnek. Máig megőrizték az emberek közötti alteregóikat, másolataikat. Hisz ki ne találkozott volna ma is a szegénységtől megfagyott apró gyerekekkel, az önzőségtől nem látó nagyurakkal, és a saját szívtelenségükbe megdermedő, másokon átgázoló lélektelen emberekkel.
Részemről a legjobban a Jégkirálynőt megszemélyesítő emberektől tartom távol magamat, mert ők semmilyen szinten nem megmenthetőek . Nincsen szívük, így nem is tudnak másokért tenni valamit. Megfagyott, vagy az is lehet, hogy sose volt nekik ilyen érző szervük. Azaz lélek nélküliek kívülálló  robotok ők, akik csak a racionális világban képesek mozogni..
Mindenesetre nálam jó meleg van.
Hála a gondoskodó szeretetnek és az emberi jóság megnyilvánulásainak.
Hálás vagyok a melegségért, mely kívül-belül átölel.
Köszönet mindenkinek, akik hozzájárultak a körülöttem és bennem lévő fagy elűzéséhez.