2016. december 9., péntek

Kicsit eltűnök.

Nagyon élveztem a sok idegeskedés mellett, hogy végre volt időm játszani blogolni. Eljött a várva várt nap és igen holnap elfoglaljuk az otthont. Igyekszünk melegséges hangulatot varázsolni magunk köré. Ez bizony időbe telik majd, így nem tudom mikor lesz megint lehetőségem a blogírásra. Na meg elvileg ma jönnek beszerelni a netet, de ki tudja, hogy sikerül- e? Így ha nem találkoztok a nyomaimmal no para, mert vagyok, csak most kicsit eltűnt leszek.
Néhány szó a tegnapról.
A nagy napon rengetegen gondoltatok rám és itt is szeretném ezt megköszönni. A család régi formában ünnepelt, azaz a lányok és mi voltunk jelen. A kicsik otthon maradtak apával, mert lázasak. De minden pillanatban éreztették, hogy gondolnak rám. Millió képpel kedveskedtek és így tették teljessé az ünnepet. Hát most nektek is mutatok párat imádott csimotáinkról.
Legyetek jók, persze csak ha tudtok ha nem, akkor  élvezzétek ki a csíntalan lét örömeit!
Ezer puszi és ölelés nektek.






2016. december 8., csütörtök

Perlman



Nem tudok betelni a játékával. Kívánom, hogy leljétek benne örömötöket ti is!
Szép napot kívánok mindenkinek!
Perlmannal ébredni nem akármilyen érzés. Még az álom lomhasága ott motoszkál  tested redőiben mozdulataid lassúságában érezhető, hogy sejtjeidben alacsony még az adrenalin szint. Aztán lassan megindul az élet és vele együtt ébredezik a test is. Még egy nyújtózkodásnyi marasztalás a puhaságban egy kis időhúzás egy ölelésben.
Rendhagyó reggeleim egyike a mai. Négykor megébredtem. Az álom ott sertepertélt körülöttem, de nem vitt magával.
Szeretem nézni a ködtakaróba burkolózott várost. Minden arról szólt, hogy menni kéne, de maradni sokkal jobb. Így maradtam . Megkerestem Perlman muzsikáját és hagytam, hogy apránként beszűrődjön a lelkembe, napomba az életembe a zene.
Tökéletes kezdet vele a nap.

2016. december 6., kedd

Hajnali háztetők és a Mikulás


Valami hatalmas várakozás van bennem. Oly annyira bizserget, hogy az álom messzire elkerül a nyugtalanságom miatt. Várok. Hallgatom az éjszaka neszezését és kémlelem a házak tetejét remélve, hogy most végre sikerül meglesnem őt amint szánkójával elsuhan a háztetők felett. Hallani vélem Táltos, Táncos, Pompás, Íjas, Csillag, Ágas patáinak dobogását és az Öreg Szakállas nevető biztatását Hóhahó hohoho gyerekek álmodjatok szépeket megjött hozzátok a Télapó. Csilingel a szán és már látom is a hajnali derengő szürkületben elszáguldani őket a háztetők felett. Álom ez vagy valóság? Nem fontos. Az élmény az érzet lényeges. Lassan tisztul a kép. A szürke homály sejtelmes tompaságát derengés majd a felkelő nap fénye váltja fel. Üres  utcát léptek neszezése nem háborgatja az autók és vezetőik az igazak álmát  alusszák. Bár a házakban a pékek már szorgosan sütik a reggeli ropogós kenyeret .
Vénülő fejjel éltem ma át a mesét és váltam a Mikulás kacagásától ismét hinni tudó gyermekké.
Majd kijózanított a felismerés. A francba. Este nem tettem ki a kipucolt csizmát az ablakba. Így a Mikulásnak esélye sem volt ajándékot beletenni.
Sebaj.
Kimentem a konyhába elkészítettem a kávénkat és egy kis tejszínt is tettem bele. A süppedő hó élményét adta a látványa. Kedvesemmel az ágyban ittuk meg az isteni ébredést adó nedűt. Robi jót mosolygott mikor elmeséltem a Mikulással való találkozásom élményét. Kicsit félre biccentette a fejét mesehallgatás közben és kezével lágyan megsimogatta a buksimat.
- Maminti kincsem! Te sose felejtesz el álmodni. Köszönöm hogy megteszed helyettem is és őrzöd nekünk a mesét.
Én pedig csak somolygok, hogy milyen rossz lehet neki, mert ő nem látta a hajnali háztetők felett elsuhanó  szánt.
Közben fény árasztotta el a szobát a felkelő nap sugarai játszadoztak rajtunk és szívet lelket melengettek jelenlétükkel.






2016. december 4., vasárnap

Egy héttel a költözés előtt.


                                                                   A nap itt is felkel.

                                                        Ez lesz a télikert

A barátok mindenhol tudnak beszélgetni

Vannak még reménytelen helyeink.


A fürdőszoba már alakul


Nappali

 
Nevetni bárhol lehet. 

A konyha is alakul

Ilyen a csatatér egy halálos küzdelem után. 
Lehangoló

Képtelen vagyok aludni. 

Rendhagyó advent





Adventkor ünnepi díszbe öltözik a ház. Szeretem a készülődés minden pillanatát. Apránként kerülnek helyükre a kincsek. Minden darabbal kicsit közelebb kerülünk a szeretet ünnepéhez. Most azonban nincs semmi. A ház darabokban . Ha szétnézek azt hihetném, hogy nem is lesz az idén karácsony. Mégis közelebbről vizsgálódva bizony látható jelei vannak a készülődésnek. Csak most nem a manók tündérek stilizált képviselői kerülnek a helyükre. Most igazi manók és tündérek szorgoskodnak az ünnep csodáinak megéléséhez. Szorgos kezük sertepertél , munkájuk nyomán tisztaságillat költözik be. A fényeket már nem nyeli el a szürke porhomály, hanem csillog-villog minden. Ma a remény gyertyáját gyújtjuk meg. Múlt héten a Hit gyertyájának fénye világította be szívünket. Kellett a fénye, az ereje, hogy ne csüggedjünk . Megtartott minket és segítette a munkánkat. Túléltük az elmúlt hetet és megéltük , hogy már reménykedhetünk . Még sose volt ennyire fontos a gyertyák fénye. Egyre közelebb visznek az öröm megéléséhez. Az idén az öröm igazi lesz. Egyszerű , tiszta és csodálatos. A fa alatt ajándék kisdedet ölelhetünk magunkhoz. Az ajándékok, amiket adunk egymásnak nem más lesz, mint a szeretet, a hála, tisztelet.
Mindig minden jó tanúság lehet . Az idei év megtanított hinni, remélni. Már azt is tudom, hogy ezentúl az öröm és a szeretet is több tartalommal bír majd a szívünkben. Ami a hálát illeti az is fényesen ragyog bennem. Szilveszter éjjelén fogjuk meggyújtani a hála gyertyáját, mely a mi szívünk fényességével fog világolni . Remélem egy életen át! Bőven van miért hálát adni.


2016. december 1., csütörtök

Jó és rossz napok


Mostanában elég kaotikusak a napjaim. Vannak jó napok és vannak rosszak, de semleges napok nincsenek. A jó napokon a szív diktál. A rosszakon az ész. Még soha nem vált ennyire ketté ez a két érzés. A szív napjain valami érzelmi impulzív hatás ér. Váratlanul felhív egy rég nem látott ismerős, vagy segítő kezet nyújt egy gyerekkori barát, vagy rám mosolyognak a kicsik, vagy Zozinak is jó napja van és locsog velem, vagy álmomban megölel a Kedves, vagy megértek egy régi gyerekkori érzést, vagy ....
A rossz napok nagyon undokok. Pénzügyi döntések, ház körüli teendők, csaták, kudarcok, fizikai valóságom negatív visszacsatolásai, elesem és nem tudok felállni, félelmek, hideg, nyirkosság, zavar....
Nincs sem bennem sem körülöttem egyensúly.
Bezárult az elmúlt három évben a szívcsakrám.
Ideje lenne kinyitni!


2016. november 30., szerda

Rorate




Fekete István: Roráte
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak, és még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, vagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak.
Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.
Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak, néhol kis lámpások imbolyognak, és mutatják, hova kell lépni, ámbár hiszen sár van mindenütt.
Az ég még sötét, s a nappal ágyát csak hinni lehet a keleti égen, s ez elég. Egyébként nem gondol rá senki, mert a búzák kikeltek már, a krumpli a veremben, s a jószág betelelt.
Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs, a tegnap gondja, mintha aludna, a mai még nem ébredt fel, s a falu csak tiszta önmagát viszi hajnali misére.
A külső mozgás befolyik a templomba, és megnyugszik. Suttog még egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok, égi Magasok…”
Mise végére egészen bemelegedett a templom; majdnem otthonos lett, legalábbis így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte Hosszú Illés is – ugyanonnan –; bár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, hát inkább nem érezték volna. Nagy harag volt ugyanis a két öreg között, kitartó, régi harag, aminek már formája sem volt, nem is emlékeztek, hogy ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.
És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás van, hát csak ülnek, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást, de amúgy is ráér. Fél szemmel odasandít Mátéra, hogy mozdul-e már, de Máté nem mozdul… Amilyen kutya konok ember volt világéletében – gondolja Illés –, azt akarja, hogy én menjek előbb, de abból nem eszel, pedig már a gyertyákat is eloltogatta a dékány, azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.
Azután: csend.
Illés gondol erre, gondol arra, állát belesüllyeszti a meleg nyakravalóba, és szeme szép lassan lecsukódik.
– Nem! – ijedt meg. – Ezt igazán nem szabad – és Mátéra néz, aki – úgy látszik – elaludt.
– Ez hát el, a híres – mosolyodik el –, pedig három hónappal fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégiscsak fiatalabb. Aztán milyen sárga a füle… akár a halotté…
– Jóságos Isten, csak nem lett vele valami?!…
Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról – csendesen odamegy, és kicsit borzongva megérinti Máté vállát:
– Hallod-e, Máté?
Máté felhorkan:
– No! – és néz Illésre, mint a csodára. – Te vagy az, Illés?
– Én hát, mondom megnézlek, mert olyanformán ültél…
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek mosolyognak.
– Kicsit megszédültem – hazudja Máté, de áhítattal, mert tele van a szíve, és szereti most Illést így közel látni –, már elmúlott.
– Na, hál Istennek, hát akkor menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.
– Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel az egyik kis pufók angyal Szent Péterre, amikor az ajtó becsukódott. – Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
– Két ember kibékült – mondja a főszent, és melegen sóhajt.
– Csoda! – suttog a kis angyal.
– Hát bizony a mai világban…
– És most mit csinálnak?
– Nézz utánuk, fiam.
A két öreg már Illés háza elé ért. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
– Gyere be, Máté, régen voltál nálunk – mondja Illés –, lángost sütött a lányom…
A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
– Mi az a „lángos”, Szentatyám?
A toronyban ekkor ütött hetet az óra, s ettől a földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.

Ma egy ismerősnek hála újra olvastam ezt a novellát.
 Megérintett .


2016. november 28., hétfő

Csak még egy picit....


Manócska csodái

Sokat alszik és meglepő módon ránk néz és úgy is nevet. Rövid ideig eszik és jó étvággyal. 
Megismeri az anyukáját és azonnal megnyugszik a hangjától. 
Kicsit besárgult, de még így is jókat eszik.
Imádom ahogy álmában angyalokkal társalog. Ilyenkor mosolyog.
Nagyon nyugodt, harmonikus Manócska. Nem utál öltözni, de utálja a zoknit.
Végre egy olyan pasi aki figyel a körülötte lévő nőkre, sőt még meg is nevetteti őket.
Mindenkivel szót ért. Azaz a legjobbat hozza ki a duzzogó , megbántott emberekből: a mosolyt.
Alkalmazkodó. Nem sír ha a család zajong, ha a bátyus kicsit heves, ha anya egy pillanattal később jön, mint azt ő kéri. 
Igen hölgyeim ilyen egy igazi pasi. Ő az álmaink megtestesítője. Ja hogy még túl pici?
Még tökéletes. Még nem rontottuk el. 
Ígérem elfogjuk. 






Kishercegem egy pillanat alatt megöregedett.
Arcán megjelent a bölcsesség, türelem és a pillanat elvesztésének fájdalma. Mostantól osztozni kell a birodalmán és az emberek szeretetén.
Szinte látom a szemében megbújó bánatóceánt. 
Ugyanakkor belátóbb, kedvesebb is lett. Már tudja, hogy soha semmi sem örök.
Amilyen pici annyira bölcs.
Vigyázza az álmot. Az álmunk. 
Rá pedig mi vigyázunk. Ők még tudják a titkot.
Angyalok súgnak nekik. Manók csikizik a talpacskájukat és szórnak rájuk meseport ami az álmaikba megtanítja őket repülni, széllel kergetőzni, sárkányokkal győzedelmes csatát vívni, de ami még ennél is fontosabb az, hogy az álmaik tanítják meg őket örökkön örökké élni, mert ők még a halhatatlanok társulatának a tagjai. Fogalmuk sincs a fájdalomról, szenvedésről, veszteségről, halálról. 
Ábriskám egy pillanatra megérezte ezt a világot. Látom a szemén. 




Valamiért jól esett ez a vers ma.
Ábris szemeiben egy pillanatra ezt a történetet éreztem meg.

2016. november 27., vasárnap

2016. november 25., péntek

Elfogultság


Ábrisom 2 naposan


                                               Ábris Manócska születése előtti napon.


Manócska álmos

Az én kicsi Szuper Hősöm


Keresi a kezecskéjét, mert éhes. 
Anyának pedig a szíve szakad meg, mert még nincs kész a kaja.
A vegykonyhában már érződnek az előkészület jelei.

Ma bármennyire szerettem volna meglátogatni a kis prücsköt, sajna nem ment. Így a nagy találkozás még mindig nem jött létre. Vasárnapig már nem is fog. 
Papa és Zozi ma találkoztak vele. Közös tényként egybehangzóan közölték, hogy nagyon békés baba.
Én pedig a neten keresztül láthatom őt.
Megint nyomom az ágyat. Ez már nem is én vagyok.
Nagyon nehezen viselem , hogy semmit sem vagyok képes megcsinálni.
Széttép a fájdalom.

2016. november 24., csütörtök

Megérkezett


Manócska a hajas baba.


                                                             
                                                          3300gr,  56cm,14 óra50'


                                                         Manóvári Zénó Bendegúz

Amit eddig megtudtunk róla:
Hangos, szőrös, könnyen megnyugtatható, szeret enni, imádja az Anyukáját.
Nagyokat alszik, végtelen békével szemléli a világot.
Ő a tökéletes baba.
Ez a kiindulási pont. A többi rajtunk múlik. Kiabálva jött a világra, mindenkinek szólt, hogy itt van megérkezett. Miután ezt megtette elcsendesedett és békésen alszik, eszik, nyugodt. Ő szólt. A többi rajtunk múlik. hogy szeressük, vigyázzunk rá!
Szerencsések vagyunk és boldogok.
Majd ha megismerem ígérem sokat írok róla.

2016. november 23., szerda

Harcos


Harcolok magammal, a világgal, az élettel.
Eredmény. Ennyi mindennel nem lehet csatázni.  Ugyanis megoszlanak a belső erők és minden harcot elveszítünk.
 Elfáradtam. Vesztettem.
Tervezhetek amit akarok, nem jön össze.
A harcos oroszlánt magamból erőtlen bábként cipelem az utamon.
Eszembe jut Óz oroszlánja. Lehet, hogy vénségemre gyáva lettem és azért veszítem el a csatáimat, mert félek küzdeni?
Ha így van ez mindennél szomorúbb. Ugyanis az én személyiségjegyem a harcos, a mindig mindenkor nyerni akarás képessége és hite . Ha valami igazán eddig jellemző volt rám az az, hogy nem adom fel!
Süt a nap, az élet talán szép, csak én lógatom az orromat.
Most már biztos, hogy nem költözhetünk ezen a hétvégén sem.

2016. november 22., kedd

Megtalált színek


Tán még soha nem volt ilyen nehéz rátalálni a színeimre. Valahol a nagy kavalkádban elvesztek. Nem véletlen, hisz a lelkem eme darabja szintén odalett. Elszürkültem. Megevett a bánat és a kedvtelenség. Ám ha az ember lánya végre hajlandó észrevenni, hogy valami nagy baj van és a hiba nem  másokban  hanem benne keresendő, akkor talán megmozdul  valami. Így voltam ezzel én is. Egyszer csak minden negatív lett körülöttem. Semmiben sem találtam örömöt. Az ősz a maga káprázatos pompájával elsuhant mellettem. Inspiráló színeit vakfoltom elrejtette. Ebben az állapotban giga feladat egy otthont beszínezni. Első próbálkozásom nem véletlen, hogy a szürkékkel kezdődött. A konyha matt szürke aljzatot kapott. A csempénél már némi javulás érezhető. Abba drappok és kevés vajszín keveredett. A fuga határozott javulást mutatott a maga bahamabézs színével. Majd egy karamell selymességét idéző konyhabútor életet lehelt a hatalmas térbe. A falak fehérek lettek, ezzel is növelve a tér és fény hatást. Majd nekifogtam a kedvenc helyem színezésének. Ami nem más, mint a téli kert. Itt a fény kapja a főszerepet hisz két fala csupa üveg. Az üvegek fehérek és matt fehér opálos díszekkel fújt sárga kazettákkal  díszítettek. Itt a lambéria paliszander barnájához kerestem megfelelő színeket. Az aljzat fahatású kő.  Vajszínű lett a fal, ami illik a légies finomságú rattan karosszékekhez. A koronáját ennek a helyiségnek az itt lakó harsogó zöld növények adják majd meg. A nappali fala téli szántóföld színű lett. Illenek hozzá a hatalmas hófehérre festett ódon fa ajtók. Ez a szoba lesz a könyvtár is így a könyvek mozgalmassága életre kelti majd az alvó barnákat. De Muha négy évszak gobelinjei  svédvörös fa kereteikkel remek hangulatot teremtenek ennek a szobának.
 A háló természetesen napfény sárga . Ide tárt karokkal engedjük be a vidámságot, az életenergiát adó fényt. A fürdő egyszerű világos drappot kapott, fehér jázmin falakkal. Nagyon pici, így óvatosan kellett megválasztani a hozzá illő nyugalmat és teret adó színeket. A gardrób szoba semleges jázmin fehér lett. Szépen harmonizál a fenyő bútorokkal és a fahatású aljzattal. Mindkét terasz homokszínű gránit lapot kapott. A kis ház még csak alakulóban van, így oda a színeket még ráérünk kitalálni. Gyanítom a zöldek és drappok lesznek a főszereplők, de ez a munka már tavaszra marad.
Ha befejeződnek a nagy munkák kicsit megpihenünk és élünk.
Az élet pillanatokon belül helyet kér az életünkben magának. A napokban érkezik hozzánk a legkisebb királyfi Manóvári Zénó Bendegúz. Már most érzem, hogy jövetelével, életével, huncut manó csínytevéseivel, a világ és a mi gyönyörűségünket életigenlésünket adja majd meg.
Milyennek álmodtam meg őt?
Jósága az anyukájáé lesz, ahogy  a színeit is tőle örökli. Huncutsága életszeretete remélem rám hasonlít majd! Manóságait, csínyeit, humorát a Papától örökli ha lehet! Gurgulázó kacagását Zozitól. Amúgy olyan lesz amilyennek Isten teremtette a maga tökéletességében. Még sosem engedtem meg magamnak egy gyerekkel kapcsolatban sem az ilyen álmodozást. Manócska már pocaklakóként elvarázsolta a szívemet. Biztos vagyok abban , hogy ha megismerkedünk is így lesz.
Ábrisomtól tegnap először megkaptam az első csodapuszit.





2016. november 21., hétfő

Aranyház



Mióta itt lakunk Zozinál jobb napokon reggelente csodát látok. A szemben lévő panelház ablaka visszatükrözi a napfelfeltét.  Vörösen izzik no nem a galagonya, hanem az ébredő reggel. Szinte érzem ahogy nézem az erejét szétáramlani a belsőmben. Majd alig fél óra és lőn csoda az egész épület aranyszínben ragyog. Micsoda látvány!
Ezeken a reggeleken a csoda magával ragad. Kipattanok az ágyból és sokkal de sokkal erősebben kezdem a napi teendők ellátását. Ma különösen így volt ez. Még az angyalok muzsikálását is hallottam miközben gyönyörködtem a káprázatos csodában.
Ahogy lenéztem az utcára itt ott fürgén lépdelő embereket láttam. Volt aki a kutyáját sétáltatta , de legtöbben valahová siettek. Nincs rájuk tetoválva, hogy hová. Ezeken a reggeleken a hangyaemberkék is vidámabban szedik a lábaikat és sokkal kevesebb a lehorgasztott fej. Inkább kitárulkozva a fény felé néznek és érzik, hogy az új reggel csodája  bennük van. Ilyenkor még nem adják meg magukat senkinek és semminek.
Tegnap én sem adtam meg magam senkinek és semminek. Reggel harcba indultam és még álmomban is küzdöttem magamért , az igazamért az életért.Túl sok volt bennem a harag és a düh. Aztán jön a reggel és megmutatja nekem az arany házat . Ráébredhetek, hogy a düh bizony majdnem maga alá temette a reményt. A remény, az ígéret ezekben a reggeli sugarakban van jelen. Isten így üzen, hogy éberen van és figyel. Ha elfáradok jelet küld. Az aranyház egy ilyen jel.


2016. november 18., péntek

Kicsi, gömbölyű és kerek


Vásárolni mentünk a nagyobbik lánykámmal. Nagyon elfáradtunk és nehezen toltuk magunk előtt a pocinkat. Az ővében az unokám lapult. Az enyémben az elhasználtság gyötrelme.
Ahogy vonszoltuk ki magunkat beszélgettünk erről, arról.Majd jött az igazi csevej. Na miről, hát a karácsonyról és az ajándékozásról. Szerencsésnek éreztünk magunkat, mert olyan ajándékokat kapunk az idén melyek az élet legszebbjei. Gyermeket, unokát, lakást, házat és egymást.
Anna persze a lelkében még mindig gyerek és megkérdezte, hogy ez jó jó, de legalább formálisan valami apróságot is kaphatnánk.! Ő igazi nőcis dolgokról ábrándozott. Én pedig megem,lítettem, hogy új szenvedélyem van. Szeretem mostanában a kisplasztikákat. Nem tudta, hogy mire gondolok. Mikor hazaértünk a számítógépemen megmutattam a kedvencemet.
Ránézett és felkiáltott
-No de Mami a te korodban?
Igen drágám az én koromban már így néznek ki az angyalok.





Elég!



Elég!
A negatív gondolatokból!
A fájdalomból!
A bántásból!
A nem jól értelmezett dolgokból!
Nem elég!
A szeretetből!
Odafigyelésből!
A gondolkozásból!

Ez egy blog.

Olyan amilyen, az enyém.
Szeretem és ennyi nekem elég.
Nem hagyom , hogy itt fájdalom, bántás, intrikálódás legyen.
Aki erre vágyik az kéretik arra, hogy ne olvasson!
Olyan helynek szántam ezt a felületet, ahova jó betérni egy kis csacsogásra.
Ahol szabad gyengének, bátortalannak, akár butának is lenni!
Olyan világra vágyom itt, ahol szeretet van és  értő , érző emberek, akik egymásra legalább annyira kíváncsiak, mint az íróra. A kíváncsiság azonban nem mehet át rosszindulatú pletykálódásba.
Nők és férfiak egyaránt szívesen látott vendégeim egy csésze tea melletti csevejre.
Sajnálom, hogy ezt a bejegyzést meg kellett írnom, de szükségesnek találtam.



2016. november 17., csütörtök

Közöny



Hatalmas léptekkel haladok egy olyan témában amiben sose voltam jó. Ez nem más, mint a közöny.
Döbbenten tapasztalom, hogy nem olvasom el az ország belügyeiről szóló cikkeket. Minek, hisz a téma állandósult. Korrupció  überelhetetlen szinten, gyatra összeomló egészségügy, migráció, karambolozott, megerőszakolt, hármas metró életveszélyes, tüntetések és ellen tüntetések, melegek, homofóbok,  rasszisták....lelőtte, megerőszakolta, bántalmazta..... stb.
Ami ennél is szomorúbb, hogy közelgő karácsonyi hangulatunkat manapság azzal  manipulálják, hogy kikényszerítik belőlünk a sajnálatot és ezáltal akarnak ilyen- olyan ürüggyel pénzt kicsalni a szeretetre még emlékező emberekből.
Úgy döntöttem, hogy a kocsiban mindig tartok ezentúl élelmiszert, ha lehet egy- két meleg takarót, pulcsit , kabátot, meleg holmit, amit eddig az adományközpontokba vittem. Odaadom annak az egy- két rászorulónak akivel utam során véletlenül találkozom. Az idén nem csinálok cipős doboz akciót, nem megyek  felpakolva adományokkal a szeretetszolgálatokba. Viszont a boltok előtt várakozóknak adok a frissen vásárolt, kenyérből, felvágottból, csokiból tejtermékből, almából, narancsból.
Több millió gyerek éhezik napjainkban. Világméretű az öko katasztrófa. Nem menthetem meg mindet. Pedig szeretném. A kudarc eleve kódolt.
http://24.hu/kulfold/2016/11/16/75-ezer-gyerek-halhat-ehen-par-honapon-belul-nigeriaban/
Mivel totál tehetetlennek érzem magam, marad az hogy becsukom a szemem, nem riogatom a lelkem a sokkoló hírekkel, hisz akik valóban tehetnek a mai szégyenletes világ dolgairól azok ép nem érnek rá, mert korrumpálódnak.
Ha végre lesz hol normálisan fürdenem én önző dög leszek és arra koncentrálok majd, hogy ezért hálát adjak Istennek, a szeretteimnek, és magamnak.
Hiszek abban, hogy a hála az az érzés, ami segít nekünk abban, hogy előre menjünk. Ugyanis az tud hálás lenni aki tudja, hogy honnan hova lehet eljutni és ezért milyen árat kell fizetni. Csak az tudja bevonzani a jót, aki még emlékszik arra, hogy mi is az a JÓ.
Néha még az is megfordul a fejemben, hogy azok a gyerekek, akik az anyjuk ölében halnak éhen talán jobban ismerik mi is a szeretet, mint a mi gyerekeink.  Mieink a szeretetet tárgyiasult formában kapják meg. Az anyjuk sose ér arra rá, hogy dúdoljon nekik, ringassa őket, magához ölelje esténként. Helyette tableten néznek mesét, vagy telefonon. Dalolni a kicsik már nem is tudnak,mert nincs akitől ezt megtanulhatnák. A piciknek most nincs aki énekeljen.
Kodály és Bartók hazájában ott tartunk, hogy nem tudják a gyerekek milyen az altatódal.

Az utolsó mohikánok egyike. Sapszon Ferenc.
 Ő az aki sose adja fel a hitet Kodály módszerében.
Ameddig ő dolgozik még pislákol a láng.


2016. november 16., szerda

Bevetem a kedvenc le..rom tablettámat.


Nem sikerül befejeznünk időre a házat. Annyira bosszant, hogy belebetegedtem.
Lázas vagyok és megállt a belsőmben az élet. Szó szerint olyan mintha a belsőszerveim leálltak volna. Pang. Ahogy a lelkem is ezt teszi. Fojtogat a tétlen düh. A burkoló egy vérbeli profi csiga. Az asztalos versenyre kel vele ezért a címért. Valahogy minden lelassult és reménytelen most körülöttem. Tudom, hogy ez a fázis jellemzően jelen van az ilyen átalakításoknál. No de kikérem magamnak, hogy ennyire rosszul viseljem!
Azon mosolygok, hogy az élet mennyire mókás velem. Mindig mondom, hogy szeretem a teát. Hát tessék! Igyam. Két napja mást sem teszek.
Érezhető, hogy a jó szakemberek kivándoroltak. Akik itt maradtak, vagy kutyaütőek, vagy kapzsik és nem lehet megfizetni őket.
Na mindegy is. Ez van, ezt kell szeretni! Szóval minden majdnem kész állapotban van. A konyhában négy öt csempe hiányzik még. A bútorok félig összeszerelve a kapcsolók egy része is a helyén. Fogalmam sincs hogy miért minden csak kicsit van befejezve? A fürdő a maga 5 nm-vel szintén félig van meg. A festés tán három helyiségben kész. A kedvencem a mázolás. Na az mindent überel. Minden nyílászáró valamilyen szintig van lekenve, alapozva, vagy egyszer kenve, vagy egyszer zománcozva. De egy sincs befejezve. Robi alkalmatlan az emberek irányítására. / Nem ezért szeretjük./ Én pedig csak egy csipisz vagyok a "mesterek" szemében, így tojnak figyelni a kéréseimre. Ma az sem számít, hogy én fizetek. Ugyanis közlik, hogy ha nem teszem akkor szétrombolják ami eddig megvan. Olyan ma már szóba se jöhet, hogy a megrendelő kérése szent. Szóval ritka ramaty ez az egész.  Én mégis azt mondom, hogy költözünk a jövő hét végén. A kis ház befejezése  tavaszra marad. A fűtés ezen a hétvégén meglesz a többi várhat tavaszig. Két napot adtam magamnak a betegeskedésre. Utána befejezem amit lehet, a többit meg hagyom egy kicsit pihenni, hisz kint már havazik. Ideje már kuckósodni.
Az ablakból látom ahogy a repülők a hópaplan felhők miatt alacsonyan szállnak. Mindent belep lassan a szürkeség. 

https://www.facebook.com/PRESSERGABORofficial/

2016. november 14., hétfő

Álom színek egy fáradt világban.


Tört fehér a lélek színe. Kicsit bepiszkolódott, az idő megkoptatta és mégis annyira, de annyira kedves, áldott szín.


                                           Tűz melege narancsok, pirosok, barnák.
                                                 Érzelmek örömeinek a színei.


Elvirágzott hortenzia lilái, bordói, fáradt rózsaszínjei a megfakult szerelmet idézik.



                                          Ködfátyol szürkéi rozsdabarnával díszítve.
                                                        Tünékeny, szertefoszló idő.