2016. augusztus 23., kedd

Anyánál voltam látogatóban



Mostanában valahogy bent ragadnak a szavak és elgyöngítenek. Éreztem, hogy vágyom anyámra és a vele való beszélgetésre. Hiányzik a józansága, bíztatása , keménysége, mindent átható ereje és a szívmelege.
Így fogtam magam és elmentem hozzá egy kis tarcspartira. Csend, béke és nyugalom fogadott. Leültem a szokott helyemre és csak néztem. ahogy Robi a virágokat rendezgeti, kicsit seretepertél és szöszmötöl. Közben hagytam, hogy a szívem is odaérjen hozzánk. Majd lassan elkezdtek belsőmben ömleni  a szavak. Elmeséltem anyának , hogy mennyire megöregedtem és már nem vagyok a régi. Először csak a lábam lassult le, de mára a szívem is mintha csendesebben verne. Valahova eltűnt belőlem a  lelkesedés és a problémák megélése túlsúlyossá vált. Ahogy ott ültem és meséltem neki a gyerekekről, az új házról, a terveinkről, a millió kudarcról mi mostanában ér éreztem, hogy fogja a kezem és bátorít.
-Puttyos fel a fejjel! Majd megoldódik minden, csak most ne hagyd el magad!
- De Anya! hidd el nem teszem!
-Dehogynem fiam. Most pont ezt teszed. Itt ülsz és nyafogsz. Pedig csak rajtad áll, hogy elérd a célodat. Hiába meséltem, hogy mi minden akadály zárja el az ehhez vezető utat. Ő csak mosolygott kivételesen nem kiabált, csak csendesen korholt. A gyerekek problémái már nem a te gondod. Az ő életük, hagynod kell őket élni, úgy ahogy nekik jó. Te pedig végre törődj magaddal!  Hisz annyi minden terved vár még megvalósításra. Ideje lenne felállni és csinálni azt, amiben jó vagy!
-Anya! Én annyira de annyira elfáradtam.
-Nem kétlem, hogy így van, csak most nincs lehetőséged a fáradtnak lenni. Szedd össze magad és irány az élet! Képes vagy rá.
Miközben ezeket mondta érzetem, hogy a keze erővel tölt fel. Simogatása, szavainak magabiztossága életre maszírozott. Már tudtam, hogy megint igaza van. Nem hagyhatom el magamat. Az a dolgom, hogy a rám bízott dolgokat elvégezzem, hisz nem véletlen hogy én kaptam ezeket a feladatokat. Arra tanított, hogy sose adjam fel!
A könnyek elmaradtak., hisz nem volt miért sírni. Anya megint a helyes útra terelt. Csinálni kell a sorsot nem hibáztatni.   A sorsom én magam vagyok. Így a felelőség, hogy miként alkítom, csak és kizárólag az enyém. Ahogy a munka közben elkövetett hibák is  az enyémek.
Észrevétlenül a nap is kicsit lejebb kúszott. Idő közben Robi is visszatért a sétából, hogy mikor ment el, azt észre sem vettem. Csak azt, hogy mellettem ül és a kezét szorongatom. Valamit sikerült megértenem. Anya erős kezét ma a párom vette át. Ő az, aki megtart és segít. Akár még abban is, hogy időnként elvisz anyámhoz, hogy emlékeztessen arra , hogy mi dolgom e világban. Annyira önfejű vagyok, hogy még mindig csak tőle fogadom el az útmutatást.
Lassan felkászálódtam. Elköszöntem a szeretteimtől és beszálltam a kocsiba. Még visszanéztem egy pillantra, hogy minden rendben van - e.
A virágok szépen elrendezve vigyázták az ott alvók békéjét. A sötétséget pedig a pislákoló mécsesek lágy fénye tette szerethetővé és megnyugtatóvá.
 Beesteledett.
Robi is elköszönt
-Szia Nagyi!
Én pedig csak annyit mondtam:
- Vigyázzatok egymásra! Majd jövök.
Anya, Mama, Papa és Titi ott maradtak. örökre. Ahogy a múlttól ez várható, mert
velünk marad  és bármikor megtalálhatjuk benne szeretteinket, életünket, önmagunkat. Visszatérhetünk hozzá és tanulhatunk belőle életünk végéig.

2016. augusztus 20., szombat

Kicsit




Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Kicsit belém szállt a boldogtalanság,
Kicsit úgy érzem magam,
Mint a durcás kisgyerek, 
Kinek elvették a játékát.

Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Olyan borús lett e bűbájos világ, 
Kicsit elbántak velem,
Na de történt már ilyen,
Szívem harag nélkül gondol Rád.

Gyere, gyere, gyere drága cimborám, 
Gyorsan vigasztalj,
Látod, összeroppanok már.
Gyere, gyere, gyere drága jó gitár,
Kell egy igazdal,
Amitől a panasz hamarosan odébbáll.

2016. augusztus 10., szerda

Tánc és lélek



Viszockij fiatalságom énjének része.
Mindig így láttam a lényét magam előtt, ha becsuktam a szememet.





Sokszor kapom azt a kritikát, hogy feketén fehéren élem az életem.
A két véglet kontrasztja közt van maga az élet.












YoYo Ma csellója a lélek húrjain játszik.
A táncos pedig megjeleniti  az élményt.
Így válik láthatóvá a láthatatlan.

2016. augusztus 9., kedd

Arctalanul



Két olimpiai mámor közt érdemes elolvasni a magyar valóságot. 
Sajnos az, hogy elolvassuk még nem hoz változást. Végre tenni kéne ez ellen valamit!
Egyéni, társadalmi és gazdasági szinten.
Kényelmes a foteled?
Ideje felkelni belőle!
Nincs kedved? Még van villanyod, tévéd, állásod, lakásod. 
Ki tudja holnap kirúgnak, vagy beteg leszel, meghal a párod és te is közöttük legetsz. Akkor viszont már nincs mese. 
Egy leszel a sok arctalan közül.


"Magyarországon 4,6 millió ember él szegénységben, állapítja meg a Tárki áprilisban készített kutatása. Az ország végzetesen kettészakadni látszik: a legjobb helyzetben levő egymillió ember több pénzből él, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévő négymillió ember összesen.
Statisztikai szempontok alapján a szegények közé azokat kell sorolni, akik az átlagjövedelem hatvan százalékánál kevesebből élnek. A nettó átlagkereset hazánkban 131 ezer, ennek a hatvan százaléka 78 600 forint. A nettó minimálbér viszont nem éri el ezt az értéket – hiszen csak 60 950 forint, tehát ez azt jelenti, ha valaki 2012-ben egyedül élt, és minimálbért keresett, akkor 22 százalékkal a szegénységi szint alatt élt – olvasható a tanulmányban. A KSH létminimum számításainak az adatai idén júliusban jelentek meg, és megerősítették a Tárki kutatásainak eredményét.
A szegénység viszont mást jelent a budai kerületekben, mást Szekszárdon és mást Dúzson. Tolna megye több falusi boltjában mára sajnos jellemző lett, hogy az eladó rendszeresen felírásra szolgálja ki a helyiek egy részét. – Csak kenyeret, tejet, esetleg lisztet, cukrot engedek így vásárolni, mondta az egyik kisbolt tulajdonosa. Pár évvel ezelőtt csak esetenként fordult elő, hogy nyugdíjig vagy a segély érkezéséig hiteleztünk, de mára sajnos egyre többen kérik, hogy segítsünk. Nem örülök neki, mert nekem ebből semmi hasznom nincs, sokszor már annak is örülök, ha visszakapom a pénzem, de ha nem segítenék, akkor nem lenne forgalmam, és be is zárhatnám a boltot.A városi üzletekben, még ha ismerik is a vásárlót, a fizetés helyetti felírás elképzelhetetlen. Ugyanakkor az üzletvezető elmondta, lényegesen visszaesett a forgalmuk. Még ez év elején is naponta kértek frissen vágott tőkehúst, ha kevesebbet is mint korábban, július 1-től viszont már csak heti két szállításra van igény.
A tanulmány szerint a drasztikus elszegényedés megindulása egyértelműen a 2008-as gazdasági válsághoz köthető. Ennek az lett a következménye, hogy ma hazánkban 4,6 millió ember él európai mércével mért szegénységben. Évente átlagosan két százalékkal csökkent 2007 és 2013 között a háztartások átlagjövedelme. Az eloszlást tekintve is aggasztó az összkép: az alsó tizedben élőknek hat-hét százalékkal csökkent, miközben a felső tizedben élőknek több mint tíz százalékkal nőtt évente a jövedelme.  Az alsó és felső jövedelmi tizedben élők közötti különbség kilencszeres lett, a társadalmi egyenlőtlenség mértéke az unión belül csak Romániában nagyobb, mint nálunk. A felső jövedelmi tizedben élő egymillió ember összes jövedelme több, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévők – négymillió ember – összes jövedelme. "
(Tolnai Népújság)

2016. július 29., péntek

Megmondom, mi a nagy gond a feleségünkkel




“Megmondom mi a nagy gond a feleségünkkel.
Erről ritkán beszélünk, pedig ez a legnagyobb gond.
Hogy mindig ott van.
Ott van reggel, délben, este. És ott van mellettünk éjszaka az ágyban.
Ott van tavasszal, ősszel nyáron, télen, és ha elutazunk egy idegen országba, kikapcsólódni, rendszerint jön velünk: hiába új a táj, még a felhők is – a feleség ugyanaz, reggel, délben, este.
Jön velünk.
Mindig.
S ha nem követjük a statisztikai átlagot, mely szerint manapság a legtöbb párkapcsolatból előbb-utóbb elmenekülünk, akkor egy feleség lát minket fiatalon, érett korunkban, sőt vénemberként is. Végigcsinálja velünk nemcsak az érzékiség vad kalandjait, de azt is, amikor a gondok miatt egyre impotensebbek leszünk; amikor hajnalban becsomagoljuk egy befőttes üvegbe összegyűjtött vizeletünket, hogy leadjuk az urológián. Az asszony ott van amikor kitüntetést kapunk, s ott van, amikor ájultan kitolnak a műtőből fogatlanul, és megmondják neki, hogy innentől kezdve egy beteg emberrel kell leélnie az életét.
Előtte kezd hullani a hajunk. És lát minket kopaszon, csúnyán. Lát kora reggel, álmosságtól bedagadt szemekkel, kábán, és szerethetetlenül vacak állapotban – mert mindig ott van. És lát minket lelkileg is csúnyának. Lát gyáván, ijedten, idegesen, sőt hisztérikusan üvöltve is.
Látja, hogy mi van a szavaink mögött. Hogy amiket másoknak mondunk, mennyire hazug.
Látja, hogy magunkban is hányszor csalódunk.
Látja, mert mindig ott van – és nagyon közel van.
A párkapcsolat égi vonatkozását a fele-ség szavunk jelöli. Vagyis a lelki, szellemi részét mondja ki, egyetlen szóban. Két fél találkozik és újra Egész lesz.
Eggyé válik.
Valaha szétszakadtunk – most újra összeforrunk.
Azok a “magyar” angyalok, akik csodálatos nyelvünket lehozták valaha az ideák világából azt üzenik:
‘Ez a nagy találkozás akkor jön itt létre közöttetek a földön, amikor felismeritek, elsősorban te, a férfi, hogy a nőd nélkül fél ember vagy.
Az voltál mindig is. De mostantól kezdve nem vagy az. Eddig fél arcod, fél lelked, fél szíved, és fél tested volt. Ezért élt benned örökös hiány és sóvárgás. De most, hogy elveszed őt fele-ségül – megtaláltad a másik feledet, és lényed beteljesedik. Eddig csak férfi voltál, innen kezdve már Ember leszel.
Müller Péter

2016. július 26., kedd

Nyár

Reggeli sorok
Hajadon füzek, búzabóbiták -
csupa illat és virág a világ,
csupa mosoly és csupa kedv, csupa
libegés: lányokon selyemruha -
emitt a pipacsok,
amott, az ég alatt
pisze szellő szalad,
a felhő szétszakad,
s látszik egy kék falat
égbolt - alatta terül el a nyár,
s pacsirtaszóval frissen kiabál:
- Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.
(Szilágyi Domokos: Nyár)


Katalin felvetette, hogy nem könnyű megírni a legeslegutolsó mondatot.
Sokat gonbdolkoztam, hogy az enyém mi lenne? Végül megtaláltam a megfelelőt.
 Köszönöm az életem , úgy ahogy adatott, jó móka volt.

2016. július 25., hétfő

A leggyönyörűbb nő




„Hello! Hogy van?” A nő mosolygott és leült mellé. Lassan ereszkedett le és próbálta belepréselni a nagy hátsó felét az ülésbe, elnyelve az összes szabad részt.
Kényelembe helyezkedett, és ráplaccsantotta hatalmas karját a közös karfára. A mérhetetlensége eltelítette az összes helyet körülöttünk, jelentéktelenségig zsugorítva engem és az ülésemet.
Megalázkodtam és nekitámaszkodtam az ablaknak.
Még jobban nekem tolta magát, majd megismételte a köszönést egy magas, barátságos hangon. Az arca a fejem fölé tornyosult, rákényszerítve, hogy felé forduljak. „Hello” Feleltem egyértelmű megvetéssel.
Elfordultam, hogy kibámuljak a kabinajtón, csöndben duzzogva a hosszú órákig tartó kényelmetlenségen, amit át kell élnem e mellett a szörnyeteg mellett.
Megbökött a húsos karjával. „Laurának hívnak. Angliából jöttem. Mi a helyzet Önnel? Japán?”
„Malaysia,” vakkantottam.
„Elnézést! Elfogadja szívből jövő bocsánatkérésem? Jöjjön, fogjunk kezet. Ha együtt fogjuk tölteni a következő hat órát, egymás mellett ülve ezen a repülőn, akkor jobb, ha barátok vagyunk, nem gondolja?” Egy mancs integetett az arcom előtt. Kelletlenül megráztam a kezét, még mindig hallgatva.
Laura belekezdett a beszélgetésbe velem, egyáltalán nem észlelve a barátságtalan arckifejezésemet. Izgatottan beszélt magáról és az útjáról, hogy meglátogassa barátait Hong Kong-ban. Felsorolt egy csomó dolgot, amit a diákjainak fog majd venni a nevelőintézetben, ahol tanít.
Adtam neki egy egyszavas választ arra, amit kérdezett rólam. A hidegségemre még mindig zavartalanul, bólintott, majd kommentálta válaszomat. A hangja meleg és kedves volt. Figyelmes és udvarias volt, amikor ételt és italokat szolgáltak fel számunkra, biztosította, hogy legyen elég helyem visszamanőverezni az ülésemre. „Nem akarom legyűrni magát az elefánt méretemmel!” mondta a legnagyobb őszinteséggel.
Meglepetésemre az arcon, ami visszataszított egy órával ezelőtt, most megjelent egy különleges mosoly, nyugodt és élettel teli egyszerre. Nem tehettem ellene, lassanként ledöntötte az általam épített barikádot.
Laura érdekes beszélgető partner volt. Több témában jól olvasott volt a filozófiától kezdve a tudományig. Egy látszólag lényegtelen témát átalakított valami érdekessé, amit érdemes felfedezni és megérteni. A hozzászólásai humorosak és inspirálóak voltak. 
A beszélgetésünk alatt Laura elérte, hogy a fedélzeten az összes alkalmazott, akik minket kiszolgálva elhaladtak mellettük, nevetésben törjön ki a viccein.
Amikor a légi utaskísérő a tányérjainkat vitte el, Laura elejtett pár viccet a méreteiről. A légi utaskísérő sírt a nevetéstől, ahogy megragadta Laura karját, „Maga tényleg feldobta a napomat!”
A következő pár percben Laura figyelmesen hallgatta és tippeket adott a légi utaskísérőnek a súlyproblémájával kapcsolatban. A hálás kísérő mielőtt elsietett így szólt, „Dolgoznom kell, de később visszajövök és beszélünk róla.”
Megkérdeztem Laurát,”Soha nem gondolkozott azon, hogy leadjon pár kilót?”
„Nem. Keményen dolgoztam azért, hogy így nézzek ki. Miért akarnám feladni?”
„Nem aggódik a szívrendszeri betegségektől, ami kialakulhat a túlsúly miatt?”
„Egyáltalán nem. Csak akkor kapsz betegséget, ha folyton a súlyod miatt aggódsz. Látni a reklámokban a karcsúsító centrumokat, amik azt mondják, ’Szabadítsd meg magad az extra terhektől, hogy szabadon lehess önmagad.’ Hülyeség! Csak akkor vagy szabad, ha meg vagy elégedve önmagaddal, és azzal ahogy kinézel a nap minden egyes percében az év minden napján. Miért pazarolnám az időmet karcsúsító diétákkal, amikor annyival több fontos dolgom van és annyi emberrel ismerkedhetek meg? Egészségesen étkezem, és rendszeresen sétálok. Azért vagyok ekkora, mert nagynak születtem. Több van az életben annál, hogy egész nap a súlyomon aggódjak.”
Hörpintett egyet a borából. „Mindemellett, Isten annyi boldogságot adott nekem, hogy nagyobb testre van szükségem arra, hogy az összeset eltároljam! Miért veszítenék a súlyomból azért, hogy veszítsek a boldogságomból?” Visszahőkölve az érvelésétől, kuncognom kellett.
Laura folytatta. „Az emberek gyakran egy kövér hölgyként látnak engem, nagy mellekkel, combokkal és fenékkel, amire a férfiak még egy pillantást sem vetnének. Csak egy tramplinak látnak. Azt gondolják lusta vagyok és nincsen akaraterőm. Tévednek.” Felemelte a poharát egy elhaladó légi utaskísérőnek. Kérek még ebből a csodálatos borból.” Mosolygott édesen a kísérőre. „Remek kiszolgálás a személyzettől. Isten áldja mindannyijukat.”
Felém fordult, „Igazából belül egy vékony személy vagyok. Annyi energia van bennem, hogy az emberek nem tudnák tartani velem a tempót. Ez az extra hús azért van, hogy lelassítson, máskülönben szaladnék mindenhova férfiakat üldözve!”
„A férfiak rohannak utánad?” Kérdeztem viccelődve. „Természetesen, boldog házasságban élek, de a férfiak továbbra is meg akarják kérni a kezemet. A legtöbbnek kapcsolati problémájuk van, és kell nekik valaki, akiben megbízhatnak. Valamilyen oknál fogva szeretnek velem beszélgetni. Szerintem tanácsadónak kellett volna mennem a tanárság helyett!”
Laura szünetet tartott, mielőtt komolyan így szólt, „Tudja, a kapcsolat a nők és férfiak között nagyon bonyolult. A nők imádják a férfiakat és édesnek hívják őket, amíg ki nem derül, hogy hazudtak és onnantól kezdve átváltoznak egy keserű tökké. A férfiak annyira szeretik a nőket, hogy úgy látják őket, mint lelki társukat, amíg rá nem néznek a hitelkártya számlákra, és akkor a nők átváltoznak ördögökké vasvillával!”
Laura lenyűgöző elbeszélése átalakította a repülőutat valami egészen élvezetessé. Lenyűgözött, ahogyan elérte, hogy az emberek ragaszkodjanak a társaságához. Az út végére majdnem a fél kiszolgáló személyzet ott állt a folyosón közel hozzánk, nevetve és viccelődve Laurával. Az utasok körülöttünk szintén csatlakoztak hozzánk a derű-csinálásban. Laura volt a figyelem középpontjában, megtöltve a gépet kellemes melegséggel.
Amikor elköszöntünk egymástól kiszálló térben a Hong Kong-i Repülőtéren, néztem, ahogyan elsétál egy nagy csoport rajongó felnőttel és gyermekkel. Sikongatások hallatszottak, ahogy a csoport megölelte és megpuszilta Laurát. Megfordult és rám kacsintott.
Le voltam nyűgözve, ahogy a megütött a felismerés: Laura volt a leggyönyörűbb nő, akit életemben láttam.

Ezt ma olvastam és nyári öröm olvasmánynak hoztam. 

2016. július 23., szombat

Nagyon finom dolgaink.


Nosztalgiára éhes lelkem mostanában bő táplálékban részesült. Rég nem látott barátokkal sikerült találkozásokat szervezni. Van akivel több mint húsz éve nem jöttünk össze. Lőn csoda az idő próbáját kiállta a barátságunk. Ott folytattuk a beszélgetést, ahol anno abbahagytuk. Kötetlenül sallang- mentesen egy finom csésze tea mellett.
Fiatalnak, energikusnak éreztem magam és olyannak, akit nem lehet legyőzni.

Meglepő módon az esküvő is csodálatosan gördülékenyen ment. Persze nagy furcsaság nincs ebben, ha az ember Marry Poppinssal együtt ünnepel. Szóval isteni volt. Nem görcsöltem be. Talán életemben először sikerült így elmenni erre az eseményre. 
Mindennapra egy tojás helyett az én tyúkocskám így kotkodál: Kot- kot kotkodács. Mindennapra egy barát.
Most fürdőzünk csak igazán a nyári nyüzsgés örömeiben. Sok program színesíti a mindennapok eleve nyüzsgő létezését. Napközben mestereket keresek, tárgyalok, színmintákat nézek, építési technikákkal barátkozom, tanulok. Lassan összeáll a kép és minden a helyére kerül. 
LEGALÁBBIS AMI A SZAKEMBEREKET ILLETI. VÉGRE MEGTALÁÁLTAM A MEGFELELŐ SZAKIKAT ÉS , HA MINDEN JÓL MEGY MŰKÖDNI FOG A MEGÁLMODOTT RENSZER.
Este pedig szebbnél szebb helyekre megyünk hol vacsorázni, hol csak úgy, egy kicsit lazítani. 
Néha kimegyünk   a házhoz a mesterekkel. Olyankor elborzadok, attól hogy mennyi munka vár majd ránk, de igazából csak rövid ideig búsulok, mert a jutalom mindennél örömtelibb lesz. 
Kedvesemmel, Életemmel, a  Szerelmemmel együtt élhetek  végre valahára  kettesben. 
Micsoda mennyország!
Még  malteros vödrök is trónussá szelidülnek ennek az álomnak az elképzelése közben. 
Közben körülöttünk tombol a nyár és még az sem zavar, hogy az idén nem megyünk sehova nyaralni.
Cefetül félek a jövőtől, hogy sikerül- e mindent megcsinálni. Mégis nagyon sok energiát ébresztek fel magamban arra, hogy menni fog, mert így akarom. Képes leszek rá!
Vannak rossz napok, amikor elkeskenyedek, de ilyenkor leülök írni a naplómat és már könnyebb is kicsit. Itt hagyom a blogom hasábjain a rám nehezedő terhek egy részét. Másnap új kihívások közt találom magam , amitől az erőm is megújul.
Isten és az ő fényességes vendégei szórják felénk az energiát, erőt .  Pont annyit, amire szükségünk van.
Ez az úja adakozási projektje az égi mecénásainknak a régi barátok előkerülésével remek ötlet volt. Tuti, hogy anya súgott nekik, hisz még mindig ő az egyetlen aki tudja, hogy mikor mire van szükségem. 
Most például arra, hogy ilyen mesésen éljem meg az életemet. 
Köszönöm.

2016. július 20., szerda

Két írás, egy lélek

Kérdések melyek most foglalkoztatnak.




"Mi marad a generációm után. Nem egy-egy sztárra gondolok, hanem a nemzedékem mit hagy maga mögött? Mi marad a Ratkó bébik után az éveken áthullámzó demográfiai feszültségek emlékén kívül? Meg kéne fogalmazni, mert lassan kicsúszunk az időből. Ez a generáció volt, aki … És nem tudom befejezni a mondatot. Ebben a rendszerváltásban vettünk részt, de ezzel helyet követelni az emlékezetben több, mint kínos ügy. Kényszerből jöttünk és kisomfordálunk az életből? Erre a generációra nem volt szükség? Az erőltetett népesedésipar elszámolt outputjai voltunk? Készleten maradtunk, mint a bádog fürdőnadrág? Minek kellettünk mi? Miért ez a feleslegesség? Rajtunk múlt? Ellinkeskedtük a tálentumot? Értetlenek voltunk? Egy egész generáció?"

Langer Lajos

6:0

""Ezért mondja a jóga, mint minden bölcsesség, hogy itt és most kell élnünk, mert az idő és tér csak részek, márpedig sem az örökkévalóság, sem az állapot nem bontható darabokra, mert nem mennyiségek, hanem minőségek." (Weninger Antal: Az idő partján)

"Hát hogy ágyban párnák közt vagy másképp, azt sosem lehet tudni előre, meg nem is lényeges. Végtére is az ember halála nem mindig stimmel az életéhez, mondja Darvasi (lásd néhány poszttal odébb), néha meg igen. Lényegtelen. Az a fontos, hogy az ember élete stimmeljen az életéhez.
Most, hogy kezd elmagányosodni egy kicsit az én generációm, ami se nem a Nagy, se nem a Fiatal, se nem a Forradalmi, sőt még csak nem is a könyveket megtöltő Y vagy Z, megjegyzem itt, talán mi vagyunk az X, de hát azt is tudjuk, ez már a matematikában se jó semmi másra, csak arra, hogy az ismeretlen jelöljük, szóval fontos azzal szembenézni, hogy magunkra maradunk. Nem kellemes, nyilván, halnak sorra a példaképek, hideg idegenség költözik a szívünkbe, támasz nélkül, egyedül maradunk a viharokban.
Az ember ilyenkor, főleg ha ő az ismeretlen, a nevenincs generáció, botorkál. Itt maradtunk két világ közt zárványnak: kicsit oldschool emberek mi, akikből már hiányzik a nagyok stílje, de még nincs meg a Fiatalok könnyed, egyedül önmagukhoz kötődő világlátása. A mi generációnk már ebookot olvas, de nehezen találja a billentyűket a kurva okostelefonon (vastag az ujjam bazmeg), a mi generációnk, már nem konyakot iszik, mert se ízlése, se pénze rá, de hányingert kap az energiaitaltól. Nem folytatom...
Halnak ki a Nagyok, mi meg úgy öregedtünk meg hirtelen, hogy sosem gondoltuk, egyszer majd, még mielőtt a szocotthon kedélyes neonfénye ránk villan,  a mi feladatunk lesz utat mutatni. Pedig feladat az van, csak az utat látjuk rosszul, ha nem tesszük fel a szemüveget. Hát nem egy vitéz generáció vagyunk, a fenébe is. Ettől függetlenül, meg attól, hogy rohadtul nem értjük az utánunk jövőket, lassan példa leszünk, és muszáj lesz megbarátkozni a gondolattal, hogy nem a halálunk, hanem az életünk a mérvadó. Ez persze elég nagy szívás, mert mi egy kicsit arra gondoltunk, kinéz még egy hősi halál valahol, csak a forradalmat elfelejtettük hozzá megcsinálni. Azt hiszem, így a sok gyászon, meg veszteségen túl, ahogy egyre bizonyosabban tovatűnik a gyerekkorunk, meg a kamaszkorunk, kénytelenek leszünk felnőni, kihúzni magunkat, és végre felelősséget vállalni a jelenért.
Azt olvastam ma, meg erről beszéltünk tegnap Emmával, meg erről beszélünk már elég régóta BH-val, hogy a jelenre kell koncentrálni. Most azt gondolom, nem csak nekem egyénileg, hanem generációsan is. Lehetnénk mondjuk mi a Jelen generációja, akik nem a Múlt sötét árnyaival, meg a bizonytalan jövővel (Jövővel?) küzdenének, hanem a jelen empátiával és szeretettel teli megélésére törekednének. Nagyon szép életpélda volna, akár akadna követőnk, akár nem."

 Izabella

2016. július 18., hétfő

Kezdek fáradni.


Napi három kávé és négy öt csésze tea- Ez a dopping adagom. Hadakozom egyenlőre csak szóban a mesterekkel. Nehéz megtalálni a megfelelő embert. Ábris jó passzban van. Perpetuum mobilét játszik. Reggel útra kel és rombol, épít, locsol, koszol ahogy kell. Mi pedig loholunk mögötte és söprűvel takarítjuk el a romokat miket maga után hagy.
Az elmúlt hétvégén két esküvő két városban. Szépek, kedvesek, voltak az arák és a vőlegények az esküvők elegánsak, ízlésesek és szívmelengetőek voltak. Mi pedig igyekeztük az egészet úgy túlélni, hogy mindenkinek megelégedése legyen a dologban. Összességében azonban azt kell mondanom, hogy elfáradtam. Öreg vagyok, vagy csak túlterhelt a mostani esemény dömpinghez.
Közben itthon heves szócsaták dúlnak. Anna férje minden elképzelésünket felülmúlja. Negatív személyiség oldala extrém fejlettséget mutat. Most van szükségem szupervizióra, így bejelentkeztem Imrusomhoz egy kiadós letolásért. Hisz itthon nem kapok eleget, csak reggeltől estig hallgatom , de úgy döntöttem ennyi nem elég.  Házhoz megyek érte a híres hírhedt terapeutámhoz. Elvégre egyszer élünk és halunk.
Négy napja fáj a fejem és folyamatosan megy a hasam.
 Az építkezés mindig macerás. Nekem nem elég egy ház átépítés a lelki tisztogatásomat is most kell csinálnom.
Ha most lenne még a három kívánság műsor én írnék ! Azt kívánnám, hogy egy tündér vigyen el jó messzire és csak akkor hozzon vissza amikor már ennek a borzalomnak vége van.



Röviden a házról:
Teljes nyílászáró csere, víz-fűtés, villany csere. Külső szigetelés, belső burkolás, kivenni, áttenni falakat, Csatornázni, festeni, mázolni, a lehetetlennel is megbirkózni. Csak ennyi az előttünk álló feladat. Ha bárki azt reméli hogy élvezem az nagyon téved. Életemben először úuuuuutálom az egészet úgy ahogy van.
Jelenleg olyan érzés, hogy sose lesz vége.
A túlélés érdekében megkezdtem a nyári szabim, ami minden csak nem pihenés.  Legalább ezt a sok bennem lévő szutykot most nem látja meg az, aki tőlem remél enyhülést a lelki bajai elviseléséhez. Várhatóan novemberig tart a kényszer pihenő,
A teám kitart, kávéból is spájzoltam eleget. Most már csak erőt kell gyűjteni és hajrá!

2016. július 12., kedd

Az első lépések


Persze néha pihenni is jó dolog.

"
Kertész leszek, fát nevelek."


                                  Korán kelek és a családnak kávéval, teával, reggelivel kedveskedem.

Ma elindult hódító útjára az én Kishercegem.
4-5 lépést tett egyedül.
15 hónapos. Nem kapkodta el.

Robognak a napok


„Uram, kétségkívül ez a legnagyobb ötleted, a szeretet. Ennek nem lehet a végére járni.”
Esterházy Péter


Nagyon jó kis élet ez a mostani. 
Gyors , gazdag és örömteli.
Unoka, munka, barátok.
Olvasás, hűsölés, kutyálkodás.
Esterházy, Sinya,/Sándor Erzsi./ Kányádi
Kávé, tea, limonádé.
Ölelés, csók, szerelem.
Utazás, esküvő, buli.
Szeretet, szeretet, szeretet.
Röviden ennyi fér bele a napjaimba.



2016. július 11., hétfő

Micimackóval az élet



 Mikor nagymama leszel a mesék életre kelnek a fákban , felhőkben a zubogó levesben,.... mindenben ami körülvesz. Ábrisnak nagyon élénk a fantáziája. Legjobban a folyamatosan változó, mozgó dolgok kötik le. Minden nap új mesék keltik fel az érdeklődését, de a zubogó paradicsomleves látványos vulkán kitörése is is nagyon megfelel a Kishercegnek. A másik fontos dolog számára , hogy a mese megfogható, kézbe vehető legyen.  Erre a leves tészta "gyurma" kiválóan alkalmas , vagy a sampon habból megformált figurák, vagy a ketchup, a vaj, a tej óceán ami valahogy véletlenül ép arra folyik, ahol ő eszik.  De az az igazi, amikor a felhők mesélnek, vagy hoznak üzenetet a barátaitól.
Imádja ha a leszedett virágok szirmaiból ragasztunk a papírra meséket. Katicalányt, dinót, dömpert, vagy ami ép eszünkbe jut. Katalintól évekkel ezelőtt kaptam festett botocskákat. Igazából ezek normál faágacskák, miket Katalin fantáziája elevenné tett. Van közte egy nagy kedvenc a Fognyüvő Bence Benedek. Ha fáj a fogacska, ami ép kibújni készül jön Fognyüvő és a fogaival jól megdörzsöli a gyulladt ínyt és már jobb is . A festék, amit ezzel együtt megeszik a gyerek elenyésző, így bőven megéri a játék.
Tegnap Anya varrt zokniból egy Tűzimádó Zénót, aki történetesen vörös dinó. Ábris imádja a tűzet  nézni, de nem nyúlhat hozzá. Tűzimádó tűzből lett és emiatt jó meleg. Így sokat mesél Ábrisnak az anyukájáról a gyönyörű Tűzhajnalról. Nővére nem más mint a Naplemente. Esténként kiülünk a kertbe és az utolsó sugaraknál gyönyörködünk a piros ágyikóban melyben itt ott egy egy piros pehelypaplan is megmutatja magát.
Mikor megláttam ezt a fotót kinagyítottam neki és sikoltozott az örömtől, hogy milyen gyönyörű Micimackó képet küldött neki Róbert Gida.
Szóval ,meséből sose elég. Maminti a zöld kicsi tündér pedig kifogyhatatlanul csak mesél, mesél, mesél......
Györgyusz öreganyám pedig mikor teheti pakol, készülődik , csomagol. Vajon honnan a fenyőből lesz az ember lányának ennyi felesleges holmija?
Még jó két hónap van a költözésig, de már elkezdtem dobozolni a lomokat. Mert hát az egy percig sem kétséges számomra, hogy ezek az igen fontos dolgok nem mások mint kidobni való kacatok, amik valamiért mégis nagyon fontosak nekem. Talán azért mert minden egyes kacat egy-egy igazi kincs.
Egy életút alatt gyűjtögetett varázslatos darabok, mikből idővel mesék születnek majd.

2016. július 10., vasárnap

Ügyifogyi



Na hát aki tud az tud.
Valami csodálatos módon átprogramoztam a blogom.
Teljesen irányíthatatlanná tettem a magam számára. Ha nem tudtok kommentelni nem direkt van.
Bocsánat.
Ráadásul nem találom a hibát sem.
Így a hibák elhárítása Isten és a sors kezében marad.
Istent ezzel a gonddal nem terhelném. A sors pedig így is úgy is teszi a dolgát tőlem teljesen függetlenül.
Nem tesz jót nekem a m,eleg , mert alkalmam nyílik a játszadozásra olyan dolgokkal, mikhez nem értek.
:p)))

2016. július 9., szombat

Munkálatok



 Nagyon dolgos napok vannak mögöttünk. Lázasan mesterembereket keresünk, de nem is olyan könnyű megtalálni a megfelelő szakit. Az állam minden könnyítésével nehezít. A fűtés korszerűsítéssel rémálommá vált egy átlagos családi ház felújítása. Engedélyeztetés hegyek és fejetlenség mindenütt. A kéményseprők megszűnnek helyettük jön a katasztrófavédelem, de senki sincs tisztában azzal, hogy valójában mit várnak tőle, így tovább küld egy másik hivatalba, ahol az aki tudhatná, hogy mit és hogyan az szabadságon van. Naná, hisz nyár van. Megértem hát persze, hogy értem. Fűteni nem most kell, hanem télen. Ráérünk. Télen pedig az a kevés szakember is eltűnik, hisz máshol jobban fizetnek. Lehet hogy csak az én fülem visszhangozza, hogy" Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk."  /J. A Hazám c. verse/ Hát egy biztos itthon alig van valaki, aki érti is a dolgát.
Nem morgunk, nem veszekszünk. Örülünk.
Amúgy van is minek.
Ábris herceg túl van a szeparációs szorongásán és az első igazi nagy hisztiken, Még csak segítséggel sétál, de jól halad. Most a Balcsiban pancsol.  Az öccse az anyja hasában lubickol. Olyan fürgén teszi mindezt, hogy alig lehet megvizsgálni. Még egy fiú és a remény is elszállt, hogy nyugodtabb lesz, mint a bátyja. Neve sincs Prücsöknek hívom, mert anyukája csak lány neveket tud. A fiú neveket kitörölték a Ladó:  Utódnévkönyvből.
 Ma végre megvettük a leendő fürdőszoba tartozékait. A gomb meg van igaz a kabát még sehol sincs. De a gombok szépek, nekem nagyon kedvesek.
Más:
Esküvő esküvővel van mifelénk. Így szabadidős program az ajándékok megtalálása, felkutatása. Ezt legalább nagyon szeretem csinálni, hisz igazi élvezet másoknak örömet szerezni.
Nem én lennék, ha így vagy úgy egy kis teás huncutságot nem adnék. Ma találtam egy falevél alakú szettet. Hófehér, kecses, elegáns. Pont ahogy kell.
Naná, hogy nem fotóztam le. Hisz a fényképezőgépbe kimerült az elem. A telefonom pedig matuzsálemi darab. Nem tud fényképezni. Igazi Mami darab.
Voltunk ma búcsúzkodni kedvenc helyeim egyikétől a Ligettől. Átalakítják és  eltörlik ezt is még az emlékezetből is.
http://www.atv.hu/videok/video-20160705-raday-mihaly-eb

Halálosan unom, hogy minden ami kedves volt egykor az eltűnik.
Na ezen sem kesergünk, mert reménytelen.
Helyette teszem a dolgom. Még azt nem tiltotta meg senki.
Holnap túlélem az újabb kánikulát, mosok egy kicsit némi téli holmit , majd dobozolok kicsit és hobbiból ebédet készítek.
Nem panaszkodva mondom, mert igazából magamnak csináltam ezt az egészet. Egy nyilas az utál tétlenül ülni. Hát igyekszem hű maradni a horoszkópos vonásaimhoz és pattogok akár egy gumilabda.

2016. július 2., szombat

Hőség





Üresek az utak a városban. A kávéházak teraszain tikkadt emberek szürcsölik a limonádét, vagy más hűsítőt. A jégkockák tiszavirág életűek. Egy pillanatra úgy látszik, hogy enyhülést adnak az utána sóvárgóknak, majd eltűnnek és délibáb illúzióját keltik a szemlélődőnek volt nincs létükkel.
Egy idős néni botladozik a kutyájával a forró aszfalton. Szegény kutyus kapkodva lépeget, látszik, hogy süti a lábát az aszfalt. Nénink fején apró gyöngyökként csillannak meg a verejték cseppek, majd lassú tánccal aláhullanak.
A városi elegancia ma nincs jelen. A nők rövid nadrágban, vietnámi   papucsban próbálják túlélni a kánikulát. Még a gyerekek is alig élnek. Nincs csintalankodás, jaj anya nyüszítés. Csendben vánszorognak anyjuk kezébe kapaszkodva. Biciklisták hátára ráég  a kis hátizsák, miben csak a legszükségesebb holmi lapul. Némi okmány, egy kis megmelegedett víz és pár forint, ha a szükségre kell. Az egész utcakép lelassult, ahogy az idő is olyan mintha megállt volna.
Szieszta idő van. Végtelenített képeivel ott toporog az utcák között .
Az üzletek ugyan nyitva vannak, de üresek. Az eladók unottan nézik a kihalt pesti életet.
Satie zenéje hűen idézi a látványt, bár a képeken Párizs jelenik meg, de akár itthon is lehetnének az ott látható enteriőrök..
Este kimegyünk a rakpartra és akár koszos, akár nem,  láblóbázunk egy kicsit a hűs Dunában.
De azt is majd csak este lesz, mert a déli sétánk heve addigra hűl meg kicsit bennünk. Most a besötétített szobában hallgatom Satie-t,  mellé a ventilátor duruzsolását. Így lesz az összhang tökéletes..
Na meg egy kis fülledt erotikájú tangótól válik a forróság borzalom helyett, izgató hangulatú tánccá.


2016. június 30., csütörtök

Mosolyogni tessék!



"Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk.
Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.
Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni. Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.
Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják. És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással.
Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető.
S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!) Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat- hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürdőkádba – mondjuk azt, hogy ez jól esett. Hangosan. Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akadt. Ha estig nem felejtjük el – ez memóriatréningnek is jó –, köszönjük meg az illetékesnek az elmúlt napot.
Lefekvés előtt nézzünk fel a csillagos égre. Mert kánikulában csillagos az ég. Itt nem kell semmit mondani, érezzük úgyis, hogy ott van, és szép. Mi meg itt."
(Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék! / részlet)


2016. június 29., szerda

Színminták, términták





Egész életemben imádtam a hangulat színeket. Igazából az alap színek sose izgattak. Talán túlzott határozottságuk taszított, vagy elrettentett. Bezzeg a hangulatszínek mindig is elbűvöltek.
Mostanában a tengerpart színei vonzanak
A homokos föveny homokdűnéinek drappjai, barnái, matt sárgái lenyűgöznek. Mellé a távoli tenger türkizei, kékjei, párás opálos zöldek gyönyörűséggel töltenek el.
Egy - egy iszapos lábnyom lenyomata a maga emberi szürkeségével lebilincselően hatnak a fantáziámra. A sziklás part kopott fehérei pedig az öröklétet idézik fel bennem. Az öröklét mely az ember sóvárgása és elérhetetlen vágya. az Isten sajátja.
A tenger  ősnyugalma az, ami jelen napjaim gondolatiságát kitöltik.
Szeretem és ennyi.




2016. június 28., kedd

Mi kell a harmóniához?





Hát mi tagadás elég egyszerűen előteremthető dolgokra van szükségem a saját belső harmóniám eléréséhez.
Az íróasztalomon a tolltartómban egy csokor levendula van betűzdelve. Illatával akaratlanul is a harmónia létrejöttét segíti elő a sejtjeimben. Ha fáradt vagyok  és becsukom a szemem már látom is magam előtt a mezőt ahol pár hete szedtem. Időnként egy egy falat sütimbe is hagyom belehullani lehullott szirmokat. Isteni ahogy az illat mellé az íz is szétterjed a számban. Elönt, beteljesít , békét teremt bennem.
Majd mikor már már elértem a beteljesülés érzését, akkor jöhet a zene.



Mindenkinek a maga rezgésének megfelelő zene jelenti a tökéletességet. Több ilyen zenei stílus van egyazon ember számára, az elsők közötti néhányban szerepel nálam Keith Jarrett.
Lenyűgöz, elvarázsol a zenei világa.
Majdnem mindig azon kapom magam, hogy valamilyen ürüggyel az ilyen hangulataimban elmegyek pancsolni kicsit. Azaz vagy mosogatok egyet, vagy kezet mosok, vagy csak úgy átöblítem az arcomat. A víz selymessége, hűvössége megnyugtat. Mindennél fontosabb a sikeres megnyugváshoz a szándék. Az az öröm, hogy tőlem függ a siker.
Íme egy másik nagy kedvencem.
Josh Groban.







2016. június 24., péntek

Vallomás



Menyasszonyok látványából az idén bőven jut nekünk. Ennek kapcsán kénytelen voltam átgondolni, hogy miért csinálom azt, hogy megígérem, hogy elmegyek az esküvőre, majd vagy megbetegszem az utolsó pillanatban, vagy lemondom a részvételünket valami komoly indokra hivatkozva.
A történet talán a gyerekkor első esküvőjén kezdődött. Keresztanyám volt az ara én pedig 5 éves lehettem. Vágytam nagyon arra hogy koszorúslány lehessek. Szép rózsaszín tündérruhába képzeltem magamat és bizony Csipkerózsika legszebb pillanatai sem vették fel a versenyt az álmaimmal. Anyának meséltem is erről sokat. Eleinte finoman ejtette a témát. Majd egyre türelmetlenebbül tért ki a válasz elől. Végül az ölébe vett és elmagyarázta, hogy nem lehetek koszorúslány, mert az a menyasszony ünnepe és a szépségről szól. Arról a pillanatról ami csak tökéletes lehet. Nem igazán értettem meg, hogy mi közöm ehhez? Majd nagy nehezen elmondta  anya, hogy egy esküvőn senki sem szeretné látni azt, hogy bizony az élet nem tökéletes. Hisz ha én ott lennék akkor mindenki csak azt nézné, hogy milyen is vagyok és elvonnám a menyasszonyról a figyelmet. Ráadásul nem szép lennék, hanem sajnálnának. Anya ezt azért mondta, mert mélyen hit abban, hogy idejében fel kell fognom, hogy az emberek mindig másként fognak rám nézni és bizony sokaknak zavaró lesz amit látnak. Nagyon sírtam, mire közölte, hogy egy bátor ember nem sír emiatt. "Még az hiányzik, hogy gyáva legyél, akkor biztos eltaposnak majd."- mondta.  Végül nem vettem fel a tündérruhát és neki hála igazából ruhába sem bújtam onnantól fogva. Majd az élet tréfájaként anya  nagy meglepetésére menyasszony lettem. Természetesen nadrágban mentem férjhez és tündérek nélkül, titokban. Annyira titokban tettem mindezt, hogy még magam sem vettem róla tudomást. Így szépen csendben elváltam. A családi eseménytár következő esküvője eseménytelenül telt szürkén. Újból én voltam a menyasszony és anya valahogy annyira szeretett volna megfelelni a világnak, hogy engem sikeresen elrejtett a saját esküvőmről.
Láthatatlanul voltam jelen. Még a menyasszonyi torta atrakciónál is egyedül voltam. A násznép és a család jól érezte magát. Ettek, ittak,  dajdajoztak, ahogy kell. Én pedig elbújva sírtam. Utáltam az egészet úgy, ahogy volt. A következő esküvő az unokahúgomé . Anna tündérlányként ragyogott . Imádta. Engem pedig anya megkért, hogy bújjak el, mert mi van, ha kiderül a násznép számára, hogy,  Anna az enyém. Ez az ő keresztlányának az ünnepe és nem tehetem azzal tönkre, hogy az én ölembe szalad a tündérlányom és mindenki lát majd minket. Elbújtam, mert ezt várták tőlem . Naná hogy sírtam. Zozival a pocakomba nem voltam esztétikus látvány az embereknek, így hazaküldtek, hogy pihenjek. A párom és a lányom maradhatott.  Azt hiszem azon az éjszakán váltam magam előtt Quasimodóvá. A sors iróniája, hogy Zozó onnantól kezdve alig nőtt, majd megszületett anyukája kicsinyített másaként. Aznap mi nagyon egyek lettünk.
Anyám már rég meghalt. Vele eltemethettem volna a negatív énképemet is, de sajnos nem így lett.
Már tudok szép lenni és nő lenni, sőt ruhát is felveszek már.  De esküvőn nem vagyok képes gondtalanul megjelenni. Olyankor a rém kibújik belőlem és csúnyának, oda nem illőnek Shreknek érzem magam.
Így, ha tehetem elmenekülök az esküvői jelenlét elől.
Az idén sokat futok.