2016. szeptember 26., hétfő

Őszi szünet


Őszi szünetre megyek. Szólít az élet. Most kicsit félre teszem a pennát.
Legyetek jók, ha tudtok majd jövök!
Csóközön 



2016. szeptember 25., vasárnap

A kamra


Reggel hét óta pakoljuk azt a fránya kamrát. Hihetetlen ez az éhenhalási félelem. Akár arról is szólhat ez a hülyeségem, hogy a függetlenség tárházának szimbóluma sokunk számára a kamra, mert ha mindenem meg van nem szorulok másra. Ez a rövidített verzió. Most négy fele osztottam az ott fellelhető dolgokat.
Szeretetszolgálatnak egy adag, Annáéknak, még egy, Zsófinak is egy és a legkevesebbet az új házba visszük.
A harmadik világháború pedig hihi juszt is hoppon marad, mert én többet nem spájzolok el ennyi kaját!
Kifejezetten jó tanulmány alany ilyenkor az ember. Mennyi félelem és mennyi kacat van a lelkében. Visszatükrözik mindezt a tárgyai és az otthona.
Azon gondolkoztam, hogy talán emiatt van az, hogy minden lakásunknak teljesen új arculata van. A költözésekkor mindig levonok egy néhány következtetést amit igyekszem hasznosítani a következő otthon kialakításakor. Amiben eddig konzekvens voltam az a kamra. Most talán ebben is végre fejlődök kicsit. Gyerekkor már oly messze van. Ideje elfelejteni az ott szerzett sebeket és tovább lépni rajtuk. Mondom ezt most.
Kíváncsi leszek, hogy milyen sikerrel teszem majd mindezt?
Ráadásul a lányaink ép most mesélték, hogy az ő kamrájuk is hasonló az itthonihoz. Hát ezt úgy látszik megtanulták az anyjuktól. Pedig nekik sose volt üres a pocakjuk. Ez tipikus minta követés modell. Na gratula magamnak. Ezt bezzeg átadtam nekik. Persze még nagyon sok minden mást is. Ami majd azután derül igazán ki, amikor nem leszek. Ezek a Tiszta anyád vagy kezdetű mondatok amiket olykor olykor mondanak nekünk. :o)
Most pedig megyek pakolok tovább.
Mai költözési híradásomnak ezennel vége.
Csóközön.
Jöhet a zene.
Ilyen könnyed mozgásra vágyom.
Lenyűgöző!

2016. szeptember 24., szombat

A számítógép és én


Beszereztem négy ilyen fotelt. Készülök a teázásra.

Nem igazán világom a számítógép. Inkább a békebeli hangulatú dolgokat szeretem. A számítógép nálam pótcselekvés. Talán a szemműtéteimmel kezdődött a barátkozás vele. Ugyanis a monitoron jobban látom a betűket, amiatt, mert fényes. A könyveket nagyon nehezen olvasom. A máik ok az önkifejezés lehetősége, a gyors információ áramlás és a kapcsolatok széleskörű ápolásának lehetősége. De ha választanom kell egy teázás mindig előrébb való, mint egy skypolás.
Van manapság más oka is a gép előtt töltött időnek. Az a fránya mozgás beszűkülés. Manapság egyre kevesebbet és nehezebben megyek. Pokoli fájdalommal jár a menés, állás. Így a csomagolás is úgy megy, hogy közben leülök kicsit a géphez és pihenek egyet. Jókat üzletelek magammal. Egy doboz bepakolása után tíz perc gépezés. Vagy a munkám is olyan, hogy gyakran van köztes idő amikor várok valakit. Ilyenkor kár belekezdeni bármibe, mert kevés rá az idő. Elolvasni valamit, vagy meghallgatni egy jó zenét pár perc is elég.
De most hogy nagyon kellenének a lábaim kifejezetten nehéz szívvel koptatom a billentyűzetet. Lassan haladok a fizikai munkáimmal és gyakran az összeesésig hajszolom magam. Nem vagyok képes megtanulni, hogy nem megy. Szidom magamat, pörlekedem az Istennel, hogy naaaaaa még igazán ne vegyen ennyire vissza a mozgásteremből. De az Isten ebben a kérdésben azt hiszem süket.
Így most nem vagyunk túlzottan jóban.
Mához egy hétre már hontalan leszek- Két világ közt félúton.
De ha addig élek is megcsinálom!
Zozinál pedig majd ott vár rám hű pajtásom az Ámítógép.
Majd egyszer még fogok én teázni a kertben. Zorkival a lábamnál. Sőt lesznek megint madárkák körülöttünk és ha sikerül Robit meggyőzni akkor cicánk is lesz. De most erről még hallani sem akar. 
Az igazat megvallva, most is abbahagytam kicsit a munkát , mert elfáradtam. Kétféle ebédet főztem, mert a gyerekek nem szeretik azt amit eredetileg készítettem, így gyorsan csináltam nekik egy kis tejszínes citromos csirkét. Magunknak csípős mexikóit főztem.
Ebéd után pedig várnak ránk a dobozok. eddig hatvanhárom doboz holmit pakoltunk be. Nicht normál. Ennyi felesleges tárgyat költöztetni. Mindig szembesülök azzal, hogy a nagyon szegény gyerekkor árnyoldala, így jelentkezik. Bár puritanizmusban  jönne vissza ez az élmény. Mennyivel könnyebb lenne a költözés. :o))). 
Hát ennyi volt mára. No meg egy kis lélekzene.



2016. szeptember 23., péntek

Mese a mi manónkról


Reggeli teám kortyolgatása közben nézegetem a mi manócskánk tegnap este készült fotóit és könnybe lábadt a szemem. Ez most valami egészen más érzés, mint amilyen Ábris várása volt. Manócskát valahogy nagyon érzem ott legbelül a szívemben. Elképzeltem , hogy milyen lesz és az sem érdekel, ha tévedek, mert neki már most többet szabad, mint Ábrisnak. Nem kell tökéletesnek lennie, mint ahogy azt Ábristól reméltük. 
Ugyanakkor olyan tulajdonságokkal ruházom fel a kicsit, mint a manókat. Kedves ölelni való lénynek képzelem, aki minden álmomban velem van és a lakás összes zugában hallom a kacagását. Na a kertről nem is beszélve. Ő az a csodás kis teremtmény aki valahol a szívemben tanyát vert magának és kuncogva viháncol. olykor kikacag és huncutul incselkedik velem. 
-No Mami mi van? Jössz már? Érj útól ha tudsz! És én cammogva futok vele, mint aki újra huszonéves, csak ép  most egy öreg medve bundájának terhét kénytelen cipelni. Beszélgetek vele  arról, hogy milyen jó élni és mennyi szépséget láttam, látok. Csacsogok a változásokról, miket a hosszú megtett út alatt éltem át. Csilingelő villamosokról,  kalauz nénikről,  traktorokról,  horgászatról és mindenről amiről azt gondolom, hogy számára érdekes lehet. Őt már most tanítgatom azokra a dolgokra amikről úgy érzem, hogy jó hallani. Ábrist pedig az anyukája tanítja a Tv használatára a telefonon nézhető mesék rejtelmeire, a notebook felhasználás örömeire. Anna szerint Ábris  a jelen. Vele most kell foglalkozni. Manócska pedig még nincs itt, így nem tud vele mit kezdeni. 
Manócska, pedig marad a Maminak, mert én látom, érzem és hallom őt. Hallom, ahogy panaszkodik, hogy szűk ott bévül a hely és Ábris ép ráült megint a pocakjára, nagyon nehéz, de anya nem veszi őt le onnan. Látom ahogy kalimpál a kezével és integet, hogy hahó itt vagyok! Én is veletek játszom ám.  Érzem a bőrének illatát és tudom, hogy nem szeret pocaklakó lenni, mert rá bizony nem figyelnek oda. Anya folyton rohan, nem ér rá és állandóan olyanokat csinál, ami neki nem finom. Nehezeket emel, a kicsi baba panaszkodik arról, hogy nagyon erősen kell kapaszkodnia,  nehogy kiessen a pociból. 
Anya nem érti, hogy iszonyatosan könnyű kicsusszanni ebből a puha meleg fészekből. Gyakran éhes a baba, mert anya alig eszik és hiába kiabálok vele valamiért nem hall engem. A Mami bezzeg hall és ő szól anyának hogy kaja van enni kéne! Nagyon muris, hogy a Papa és a Mami hallanak engem. A Papa adta az igazi nevemet. Manóvári Manó. Honnan tudta, hogy így hívnak? Nagyon szeretem ahogy beszélget velem. Bársonyos a hangja van és olyan finoman simogató. Sajnos csak esténként hallom őt. Hol lehet napközben? A Mami bezzeg mindenhol ott van. Ő vele könnyebb találkoznom. Sokat  puszilgat. Ő mondta, hogy az amit csinál és olyan fincsi nekem, az a csikis érzés, az a  puszi. Na ha kijövök innen, akkor kíváncsi leszek, hogy kint is ilyen fincsi ez a valami, vagy akkor más lesz az  érzés?
Néha hallom , hogy anyával beszélget még egy mély hangú valaki, de ő velem sose beszél, így nem tudom, hogy  ki csoda ő és milyen? Ábris az sokat van velem. Néha ad puszit és mindig anyán ül, azaz rajtam. Szeret sikítozni, ilyenkor nagyon magas hangja van, ami nem mindig jó, mert felébreszt.  Ábris azt hiszem jó fej, mert nagyon sokat van velem,  és gyakran megsimogat. Anya és Apa nem simiznek, mert ők még nem látnak engem. Csak azt nem értem, hogy miért nem látnak, ha mindenki más lát. Alig várom, hogy megismerjem őket. Ábristól tudom, hogy jó fejek.
Egyre szűkebb itt a hely, így lassan kinövöm és akkor elköltözöm innen. Talán oda, ahol mindenki van! Ábris, Anya, Apa, Papa és a Mami.
Még nem tudom, hogy ők is Manók- e, de nagyon remélem, hogy azok. 



2016. szeptember 22., csütörtök

Zénó és Ábris szeptemberben


Játszótéren anyával.


Dobozolás közben.


Zénó alszik





2016. szeptember 20., kedd

Jó dolgok hajnala



Szépen fokozatosan körvonalazódnak leendő életünk dolgai. Az út kissé döcög és mi rendesen fáradunk, de legalább haladunk.
Jövő hét végén költözünk. A dobozok sokaságán látszik, hogy bizony nem tétlenkedünk. Lassan a mesterembereket is megtaláljuk, bár manapság nem könnyű jól és olcsón dolgozó szakembereket találni. Több kell a mutatványhoz, mint kitartás, szorgalom és szerencse. Isten segedelme is szükséges a sikerhez. Hát régóta érzem és legbelül tudom is, hogy szeret engem, még olyankor is amikor kicsit sokat pakol rám a földi lét terheiből.
Szóval lassan de biztosan haladunk a kitűzött cél felé.
Eleinte Zozinál fogunk lakni ameddig az építkezés tart. Majd talán novemberre ott leszünk ! Zénó unokánk érkezését már ott szeretném ünnepelni. Nagyon nagy a pici. Anna meg csak két kilót hízott vele.
Pont a választások idején költözünk. Így legalább van mire hivatkozni magamban. Pedig az lenne a helyes, ha kimondanám, hogy egyébként sem mennénk el szavazni. Nem tetszik a kérdés megfogalmazása. Azt tapasztalom, hogy az a kutya amelyik megharapja a kenyéradó gazdáját az hamis. Az uniós pénzeket elkérjük, elfogadjuk, sőt abból élünk, de magát az uniót köszönjük nem kérjük. Ez legalább akkora paradoxon, mint a népszavazás. A határon túli magyarság így is úgy is beviszi a győzelembe ezt a kérdést. Nem az ő bőrükről van szó, így nekik mindegy. Az állami támogatások persze ezáltal sokkal bőkezűbbek lesznek számukra, így nekik megéri.
Tökmindegynek tartom , hogy szavazunk- e vagy sem. Az egész egy színjáték nem több.
Szóval most jogosan mondhatom, hogy van fontosabb dolgunk, mint a szavazás. Mégis legbelül bánt a tehetetlenség a passzív düh.
Na ennyit a napi politikáról.
Szép csendesen magunkra haragítunk mindenkit itt Európában.
Valami jó gondolattal kéne zárni ezt a posztot. De most ebben a témában az nincs . Így egy igazi ölelést küldök mindenkinek, mert az bizony van bőven a kezeimben és a szívemben.









2016. szeptember 15., csütörtök

Egy nap vége


Egy igaz barát üzenete ,lágy mosolyának fénye ragyogta be a  szívem nyugtalanságát és csitította el a bennem lévő zajongást az éjszaka békéje előtt.
Hálás vagyok , hogy megosztotta velem azt amit még magunkban is némán hordunk. 
A lélek ragyogást. 
Lement a nap. Körülöttem alszik a város. Halk horkantással szusszan még egyet hajnal előtt az éj. Szép álmokat, rózsás csókokat, szárnyas vidám angyalokat kívánok nektek. 
Mindenki maga dönti el, hogy hogy fejezi be a napot és miként kezdi el a holnapot. 
A szerencsések a fényt választják.
Mások az árnyék rejtőzködő biztonságába bújnak meg.
Ha rám hallgattok a fényt választjátok.
A fényt ami az elme ragyogását táplálja.
Nekem fényben gazdag napom volt.
hálás vagyok minden pozitív szóért, gondolatért velem levésért.
Köszönöm mindenkinek a lélekmécsesek lángjának gyöngéd fényét
Sikeres szép nap volt. 
Most elfújom a lángot és megyek aludni.



Ezt a számot anyától kaptam. Ma mindazoknak küldöm, akik valaha szerettek valakit,  ma szeretnek  valamit és szeretni vágynak holnap is.

2016. szeptember 13., kedd

Ősfa

Stekovits Gáspár fotója


Ha létezik reinkarnáció akkor következő életemben ősfa leszek. Egy tapodtat se fogok mozdulni. A lényeg marad . Ahol én vagyok ott vannak az emberek is. Most a házainkban látom őket vendégül később pedig kint a szabadban. Az oltalom a védelem az a lényeg.
Enyhülést adni másoknak. Azoknak, akinek szüksége van erre.
Ma végre megvilágosodtam. Igazából ott vagyok otthon, ahol a családom van és nem a házban amiben lakom. Az otthon fogalma nálam a lélekben rejtezik.
Ma komoly válságot okozott, hogy egy felől ész döntést és feladatmegoldást kellett volna nyújtanom. Hát én most nem vagyok jó ebben. Annyira kontrollt vesztettem, hogy bőgtem, mint egy kisgyerek és vigasztalásra vágytam. Helyette rideg helyreutasításban volt részem és szégyenben, hogy így nem lehet viselkedni. Hát többé nem fogok. Összeharapom a szám, hogy ne szóljak, megkötöm a kezem, hogy ne telefonáljak és becsukom a szemem, hogy ne sírjak! És.... nem bízom meg többé SENKIben! Sem Istenben, sem emberben, se barátban.
" Nincsen apám se anyám, se Istenem se hazám se csókom se szeretőm, ....."
 Minden szinten kudarcot vallottam.
Minden zegzugát feltúrtam, szétszedtem, elemeire bombáztam az életemnek és most tessék itt az eredmény. Beteg lettem és kétségbeestem a kilátástalanságtól.
"Harminchat fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám. Mint lenge, könnyű lány, ha odaintik, kinyujtóztál a halál oldalán. Lágy őszi tájból és sok kedves ..."
József Attila után szabadon
Harmincnyolcfokos lázban égek , s te nem ápolsz Anyám.
Hát nem.
Nem ápol, mert már nincs.
...És igen .
Anyakomplexusom van, ha fáradt vagyok, beteg, elesett , és gondokkal teli, bizonytalan kétségekkel terhelt, vagy csak egyszerűen szeretetéhes, gyenge, aki segítségért kiált.
Holnap ügyvédi macera lesz nem bízom bennük emberekkel a vevőinkkel és az ügyvédjükkel. Egyedül odavetve a farkasok elé vár a harc. Utálom már előre minden pillanatát, mert félek és ennek szaga van, lesz és volt mindig.
 De addig rítam, míg ki nem mondtam, hogy nem ez nekem sok!
Fehér zászlót lobogtatva kegyelmet kértem és kaptam. Nem kell egyedül mennem. Robi elkísér.
 /Ő szeret kimaradni a felelősségvállalós játékokból. Mindig talál magának valami jó okot, hogy miért is teszi ezt. Általában a munkája mögé bújik. Tutira jól bevált receptje van erre./
Most azonban felmértem, hogy beledöglöm, ha ezt egyedül kell végig csinálnom.
 Ha újabb hibát vétünk. legalább kéz a kézben tegyük!
Nem vagyok képes tovább a pokol elemeivel magányosan küzdeni.
Most nem.
Egy biztos.
Muszáj lesz mozdulatlan faként újjá születnem!  Hogy kipróbáljam milyen jó biztonságban egy helyben lenni. mert ha mozgok, akkor marhaságokat csinálok. Biztos emiatt bénulok ennyire, hogy végre valahára álljak már le!
Ismét túléltem egy zűrös napot. Jöhet a következő! Megnyugodtam.
Na erre jó a blog.
Kiírtam magamból a bánatot.
Holnap pedig lehet szurkolni értünk azoknak akinek kedvük van!
Köszönünk minden kedves gondolatot.




2016. szeptember 9., péntek

Életérzés

Manapság nincs kedvem és érzékem az íráshoz. Mégis mindig ide tévedek, mert szeretem ezt a helyet. Így elhozom azokat az érzéseket amik ép foglalkoztatnak. Most is mesélek, csak másként. Filmekkel, zenékkel, képekkel és azzal ami fontos .
Ma egy filmet hoztam.
Megfogott .



2016. szeptember 8., csütörtök

Ha írni nem is, de olvasni még tudok.



MA EZT TALÁLTAM A FACEBOOKON.
ELHOZTAM NEKTEK, HOGY SZEBBÉ TEGYE A NAPOTOKAT!

TUDNI KELL SZÉPEN IDŐSÖDNI
- Soha ne add fel!
Ha nem megy valami így, hát majd megy úgy. Ha nem megy ma, hát majd megy holnap.
Ha már nem tudsz magasra ugrani, nem baj. Mondd azt, hopp, és lépj fel a járdára.

- Az ember apránként hal meg. Amivel felhagysz, azzal egy darabot odavetettél magadból az enyészetnek.

- Soha ne felejts el nevetni!
A nevetés a legjobb megelőzés minden betegség ellen (kivéve a köhögést).
- Ne felejts el nevetni - önmagadon.
Az ember néha ügyetlen, és hülyeségeket csinál. Kész egyszemélyes kabaré. Ingyen röhöghetsz magadon.
- Soha ne fényezd magad! Főként a rokonaid, a szomszédaid és az ismerőseid előtt.
Bennük már úgyis él egy kép rólad, és ezt megváltoztatni nincs időd.
Meg aztán minek?
- Soha ne mondj le semmiről!
- Engedd át magad az örömöknek. Ha kívánsz valamit, szerezd meg.
Pénzbe kerül? Na és? Spóroltál eleget életedben, a vágyad meg már úgysem egy luxusjacht. Azt a fél kiló epret vagy azt az üveg jó bort tedd magadévá lelkiismeret furdalás nélkül!
- Soha ne hagyd magad fosztogatni!
Gyermekeid, unokáid, rokonaid nélküled is meg fognak élni.
Az ő igényeik miatt ne mondj le a magadéról.
Küzdjenek ők is, ahogyan te tetted hajdan.
- Soha semmihez nem vagy öreg!
Ne szégyelld, ha szerelmes lettél valakibe, ha most ismerkedsz a számítógéppel, ha megveszel egy szokatlan fazonú ruhát. Azért persze viselkedj a korodnak megfelelően, mert ha nagyon viháncolsz, a társadalom kivet magából. A társadalom ugyanis öregebb és házsártosabb, mint te vagy.
- Soha ne csak a holnapra tervezz!
Legyenek hosszú távú terveid. Ez nem pénzkérdés.
- Írd meg az emlékirataidat (vagy mondd hangrögzítőre), és ne törődj vele, ha az első mondataid ügyetlenek, mert a történeted kihozza belőled a teljesítményt.
- Nyaralj ott, ahol élsz. Vagyonokat fizetnek emberek azért, hogy a turista szemével nézzék a városodat. Nézd meg te is, neked ez szinte ingyen van.
- Használd ki a lehetőségeidet, és vonatozz egyet évente. Ne feledd, mindig találhatsz új dolgokat.
- Ha ateista vagy, hallgass meg egy misét, ha keresztény vagy, menj el egy zsinagógába, ha pedig zsidó vagy, hát nézz körül a Bazilikában.
- Soha ne gondold, hogy az élet igazságtalan!
Ne hidd, hogy neked több járt volna, ám ha mégis, akkor ma már nem mindegy? Ezt dobta ki a gép. Vond meg a vállad és szedd össze a szép perceket, a lélekemelő pillanatokat, és emlékezz azokra, akiket szerettél.
- Szeresd az életet, mert csak így távozhatsz nyugodt méltósággal egyszer, a remélhetőleg távoli jövőben.
- Aztán újjászületünk!
- Remélhetőleg nem hangyának, mert az strapás.
Én a lajhárt preferálom.

Bérczi Ildikó


2016. szeptember 6., kedd

Álmodtam magamnak egy szép világot.




Most annyira fáradt vagyok, hogy már csak álmodni van erőm.
Gyönyörű álom. Kár, hogy fel kell ébredni belőle!





2016. szeptember 1., csütörtök

Egy kis öröm a nyárból


Így kezdődött az idei nyár




A folytatás sem mindennapi örömöket hozott.


Játék és öröm napjainkban.


Az élet nagy kérdése-
Eszünk, vagy nem eszünk?

Vándor otthona



Érdekes a magyar nyelv. Mi a különbség a rakás és a csinálás között? Pejoratív értelmezés ebben kívételesen egyszerűbb magyarázatott ad. Aktívabb tevékenységet mutatt a csinálás, mint a rakás. Hisz ide-oda rakom a dolgaimat és az eredmény lehet káosz, kupleráj, rendetlenség. Ha csinálom a tevékenységet, akkor azonnal korrigálhatom is a hibát, hisz tevékeny, aktív résztvevője vagyok a cselekedetnek. Hát nem nyelvészkedés volt a cél, mert abban nem vagyok jó. Inkább az, hogy valahogy megmutassam, hogy most valóban részese vagyok egy folyamatnak, ami  nem engedi, hogy a felelőség , a súly ne rajtam legyen. Minden egyes doboz lezárásánál a múltam darabkáit pakolom. Ráadásul szelektálom is, remélve, hogy a hasznos dolgokat tartom meg. :o)) Na és itt van a bibi.
Mi hasznos?
Ha a háborús kitoloncolásokat nézem és az embereket, amint a kezükben viszik tovább az életüket, hát bizony elszégyellem magam. Mert .... ők tudták, hogy mi a fontos.
Semmi másra nincs szükségem csak arra, akit szeretek és jó magamra! Ennyire van szüksége igazából egy olyan embernek, aki új életet kezd.
Nyilván összetettebb a kérdés. Ugyanis tisztában kell lenni azzal,  hogy jó magam mit tudok, mit akarok, és mire vagyok képes?
Részemről most ott tartok, hogy arra a tulajdonságomra van a legnagyobb szükségem ami a boldogság megéléséhez, felismeréséhez és megteremtéséhez kell. Ez a tulajdonságom pedig nem más , mint az életszeretetem. Vajon mennyi van még belőle? Hisz azt látom, hogy az évek számával igencsak fogyatkozik bennem az érzés.
Azonban még mindig van belőle bőven. Olyan sok, hogy végre megértettem, hogy az utolsó pillanatig a szándékom az lesz, hogy felálljak és felállás közben cselekedett közben érjen majd a halál. Ez vagyok.
Az életem maga a cselekedet. Erre születtem és ebben vagyok teljes. Semmi másban. Hívhatjuk életfeladattnak.
Hogy ne csak " süketelés" legyen a beszédem, nézzük a tényeket!
A vevőnk folyamatosan változtat mindenen és totális bizonytalanságot, félelmet tart fennt bennünk a kiszámíthatatlansággal. Még mindig nincs meg a költözés időpontja és nem tisztázottak a feltételek, és az időpontok sem. Ettől naponta becsavarodom.  A ház tulajdonosa a mai napig nem talált magának új otthont és képtelen beismerni, hogy nem képes levállni a házról, ami az élete volt. Megértem őt, de ugyanakkor elborzaszt a tény, hogy ha oda jutunk mit fogok tenni az adott helyzetben. Azaz ha kell, akkor ki fogom őt tenni! Jézusom. Leírni is rémes, hogy ilyen rossz ember vagyok. Még semmi rosszat nem tettem, de máris nyomaszt a bűntudat. Na ez igazán jellemző rám. Ahogy az is, hogy csomagolás helyett inkább blogolok.
A gyerekeink most mentek el nyaralni. Pakolásnak még a közelébe sincsenek. Közben fogy a szabijuk , jön a költözés és novemberben a baba. De ez az ő gondjuk. Most tanulom, hogy nem az enyém.
A sok rombolás után az én dolgom az építés.
Új életet , otthont, fogok teremteni!
Végre arra is megértem, hogy rájöjjek a fene nagy vándorlási kedvem a kísérletező vágyamon alapul. Mivel ez vagyok én, így életem végéig úton leszek és ez nem hogy nem baj, ez jó!

Vándor vagyok. Az otthonom bennem van, így bárhol vagyok otthon vagyok.
Eme közhelyet is most tanulom magaménak tekinteni.
Mivel a lábam nem akar kellően engedelmeskedni a hosszú út megtételének, így azon gondolkozom, hogy veszek egy rollert . Gyerekként imádtam ezt a járgányt. Marry Poppins a széllel közlekedett én igazán rohangálhatok rollerrel.
A másság hasznos tud lenni, mert igen nagy szabadságra tanítja az embert.
Rollerező törpe nagyi. Na ez igazán megérdemel egy fotót majd.
:o)))
Van annyi kurázsi bennem, hogy ha megveszem a rollert, akkor megmutatom a fotót.
Robinak nem tetszik az ötlet. Lehet, hogy öregszik? :O)

2016. augusztus 23., kedd

Anyánál voltam látogatóban



Mostanában valahogy bent ragadnak a szavak és elgyöngítenek. Éreztem, hogy vágyom anyámra és a vele való beszélgetésre. Hiányzik a józansága, bíztatása , keménysége, mindent átható ereje és a szívmelege.
Így fogtam magam és elmentem hozzá egy kis tarcspartira. Csend, béke és nyugalom fogadott. Leültem a szokott helyemre és csak néztem. ahogy Robi a virágokat rendezgeti, kicsit seretepertél és szöszmötöl. Közben hagytam, hogy a szívem is odaérjen hozzánk. Majd lassan elkezdtek belsőmben ömleni  a szavak. Elmeséltem anyának , hogy mennyire megöregedtem és már nem vagyok a régi. Először csak a lábam lassult le, de mára a szívem is mintha csendesebben verne. Valahova eltűnt belőlem a  lelkesedés és a problémák megélése túlsúlyossá vált. Ahogy ott ültem és meséltem neki a gyerekekről, az új házról, a terveinkről, a millió kudarcról mi mostanában ér éreztem, hogy fogja a kezem és bátorít.
-Puttyos fel a fejjel! Majd megoldódik minden, csak most ne hagyd el magad!
- De Anya! hidd el nem teszem!
-Dehogynem fiam. Most pont ezt teszed. Itt ülsz és nyafogsz. Pedig csak rajtad áll, hogy elérd a célodat. Hiába meséltem, hogy mi minden akadály zárja el az ehhez vezető utat. Ő csak mosolygott kivételesen nem kiabált, csak csendesen korholt. A gyerekek problémái már nem a te gondod. Az ő életük, hagynod kell őket élni, úgy ahogy nekik jó. Te pedig végre törődj magaddal!  Hisz annyi minden terved vár még megvalósításra. Ideje lenne felállni és csinálni azt, amiben jó vagy!
-Anya! Én annyira de annyira elfáradtam.
-Nem kétlem, hogy így van, csak most nincs lehetőséged a fáradtnak lenni. Szedd össze magad és irány az élet! Képes vagy rá.
Miközben ezeket mondta érzetem, hogy a keze erővel tölt fel. Simogatása, szavainak magabiztossága életre maszírozott. Már tudtam, hogy megint igaza van. Nem hagyhatom el magamat. Az a dolgom, hogy a rám bízott dolgokat elvégezzem, hisz nem véletlen hogy én kaptam ezeket a feladatokat. Arra tanított, hogy sose adjam fel!
A könnyek elmaradtak., hisz nem volt miért sírni. Anya megint a helyes útra terelt. Csinálni kell a sorsot nem hibáztatni.   A sorsom én magam vagyok. Így a felelőség, hogy miként alkítom, csak és kizárólag az enyém. Ahogy a munka közben elkövetett hibák is  az enyémek.
Észrevétlenül a nap is kicsit lejebb kúszott. Idő közben Robi is visszatért a sétából, hogy mikor ment el, azt észre sem vettem. Csak azt, hogy mellettem ül és a kezét szorongatom. Valamit sikerült megértenem. Anya erős kezét ma a párom vette át. Ő az, aki megtart és segít. Akár még abban is, hogy időnként elvisz anyámhoz, hogy emlékeztessen arra , hogy mi dolgom e világban. Annyira önfejű vagyok, hogy még mindig csak tőle fogadom el az útmutatást.
Lassan felkászálódtam. Elköszöntem a szeretteimtől és beszálltam a kocsiba. Még visszanéztem egy pillantra, hogy minden rendben van - e.
A virágok szépen elrendezve vigyázták az ott alvók békéjét. A sötétséget pedig a pislákoló mécsesek lágy fénye tette szerethetővé és megnyugtatóvá.
 Beesteledett.
Robi is elköszönt
-Szia Nagyi!
Én pedig csak annyit mondtam:
- Vigyázzatok egymásra! Majd jövök.
Anya, Mama, Papa és Titi ott maradtak. örökre. Ahogy a múlttól ez várható, mert
velünk marad  és bármikor megtalálhatjuk benne szeretteinket, életünket, önmagunkat. Visszatérhetünk hozzá és tanulhatunk belőle életünk végéig.

2016. augusztus 20., szombat

Kicsit




Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Kicsit belém szállt a boldogtalanság,
Kicsit úgy érzem magam,
Mint a durcás kisgyerek, 
Kinek elvették a játékát.

Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
Olyan borús lett e bűbájos világ, 
Kicsit elbántak velem,
Na de történt már ilyen,
Szívem harag nélkül gondol Rád.

Gyere, gyere, gyere drága cimborám, 
Gyorsan vigasztalj,
Látod, összeroppanok már.
Gyere, gyere, gyere drága jó gitár,
Kell egy igazdal,
Amitől a panasz hamarosan odébbáll.

2016. augusztus 10., szerda

Tánc és lélek



Viszockij fiatalságom énjének része.
Mindig így láttam a lényét magam előtt, ha becsuktam a szememet.





Sokszor kapom azt a kritikát, hogy feketén fehéren élem az életem.
A két véglet kontrasztja közt van maga az élet.












YoYo Ma csellója a lélek húrjain játszik.
A táncos pedig megjeleniti  az élményt.
Így válik láthatóvá a láthatatlan.

2016. augusztus 9., kedd

Arctalanul



Két olimpiai mámor közt érdemes elolvasni a magyar valóságot. 
Sajnos az, hogy elolvassuk még nem hoz változást. Végre tenni kéne ez ellen valamit!
Egyéni, társadalmi és gazdasági szinten.
Kényelmes a foteled?
Ideje felkelni belőle!
Nincs kedved? Még van villanyod, tévéd, állásod, lakásod. 
Ki tudja holnap kirúgnak, vagy beteg leszel, meghal a párod és te is közöttük legetsz. Akkor viszont már nincs mese. 
Egy leszel a sok arctalan közül.


"Magyarországon 4,6 millió ember él szegénységben, állapítja meg a Tárki áprilisban készített kutatása. Az ország végzetesen kettészakadni látszik: a legjobb helyzetben levő egymillió ember több pénzből él, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévő négymillió ember összesen.
Statisztikai szempontok alapján a szegények közé azokat kell sorolni, akik az átlagjövedelem hatvan százalékánál kevesebből élnek. A nettó átlagkereset hazánkban 131 ezer, ennek a hatvan százaléka 78 600 forint. A nettó minimálbér viszont nem éri el ezt az értéket – hiszen csak 60 950 forint, tehát ez azt jelenti, ha valaki 2012-ben egyedül élt, és minimálbért keresett, akkor 22 százalékkal a szegénységi szint alatt élt – olvasható a tanulmányban. A KSH létminimum számításainak az adatai idén júliusban jelentek meg, és megerősítették a Tárki kutatásainak eredményét.
A szegénység viszont mást jelent a budai kerületekben, mást Szekszárdon és mást Dúzson. Tolna megye több falusi boltjában mára sajnos jellemző lett, hogy az eladó rendszeresen felírásra szolgálja ki a helyiek egy részét. – Csak kenyeret, tejet, esetleg lisztet, cukrot engedek így vásárolni, mondta az egyik kisbolt tulajdonosa. Pár évvel ezelőtt csak esetenként fordult elő, hogy nyugdíjig vagy a segély érkezéséig hiteleztünk, de mára sajnos egyre többen kérik, hogy segítsünk. Nem örülök neki, mert nekem ebből semmi hasznom nincs, sokszor már annak is örülök, ha visszakapom a pénzem, de ha nem segítenék, akkor nem lenne forgalmam, és be is zárhatnám a boltot.A városi üzletekben, még ha ismerik is a vásárlót, a fizetés helyetti felírás elképzelhetetlen. Ugyanakkor az üzletvezető elmondta, lényegesen visszaesett a forgalmuk. Még ez év elején is naponta kértek frissen vágott tőkehúst, ha kevesebbet is mint korábban, július 1-től viszont már csak heti két szállításra van igény.
A tanulmány szerint a drasztikus elszegényedés megindulása egyértelműen a 2008-as gazdasági válsághoz köthető. Ennek az lett a következménye, hogy ma hazánkban 4,6 millió ember él európai mércével mért szegénységben. Évente átlagosan két százalékkal csökkent 2007 és 2013 között a háztartások átlagjövedelme. Az eloszlást tekintve is aggasztó az összkép: az alsó tizedben élőknek hat-hét százalékkal csökkent, miközben a felső tizedben élőknek több mint tíz százalékkal nőtt évente a jövedelme.  Az alsó és felső jövedelmi tizedben élők közötti különbség kilencszeres lett, a társadalmi egyenlőtlenség mértéke az unión belül csak Romániában nagyobb, mint nálunk. A felső jövedelmi tizedben élő egymillió ember összes jövedelme több, mint az alsó négy jövedelmi tizedben lévők – négymillió ember – összes jövedelme. "
(Tolnai Népújság)

2016. július 29., péntek

Megmondom, mi a nagy gond a feleségünkkel




“Megmondom mi a nagy gond a feleségünkkel.
Erről ritkán beszélünk, pedig ez a legnagyobb gond.
Hogy mindig ott van.
Ott van reggel, délben, este. És ott van mellettünk éjszaka az ágyban.
Ott van tavasszal, ősszel nyáron, télen, és ha elutazunk egy idegen országba, kikapcsólódni, rendszerint jön velünk: hiába új a táj, még a felhők is – a feleség ugyanaz, reggel, délben, este.
Jön velünk.
Mindig.
S ha nem követjük a statisztikai átlagot, mely szerint manapság a legtöbb párkapcsolatból előbb-utóbb elmenekülünk, akkor egy feleség lát minket fiatalon, érett korunkban, sőt vénemberként is. Végigcsinálja velünk nemcsak az érzékiség vad kalandjait, de azt is, amikor a gondok miatt egyre impotensebbek leszünk; amikor hajnalban becsomagoljuk egy befőttes üvegbe összegyűjtött vizeletünket, hogy leadjuk az urológián. Az asszony ott van amikor kitüntetést kapunk, s ott van, amikor ájultan kitolnak a műtőből fogatlanul, és megmondják neki, hogy innentől kezdve egy beteg emberrel kell leélnie az életét.
Előtte kezd hullani a hajunk. És lát minket kopaszon, csúnyán. Lát kora reggel, álmosságtól bedagadt szemekkel, kábán, és szerethetetlenül vacak állapotban – mert mindig ott van. És lát minket lelkileg is csúnyának. Lát gyáván, ijedten, idegesen, sőt hisztérikusan üvöltve is.
Látja, hogy mi van a szavaink mögött. Hogy amiket másoknak mondunk, mennyire hazug.
Látja, hogy magunkban is hányszor csalódunk.
Látja, mert mindig ott van – és nagyon közel van.
A párkapcsolat égi vonatkozását a fele-ség szavunk jelöli. Vagyis a lelki, szellemi részét mondja ki, egyetlen szóban. Két fél találkozik és újra Egész lesz.
Eggyé válik.
Valaha szétszakadtunk – most újra összeforrunk.
Azok a “magyar” angyalok, akik csodálatos nyelvünket lehozták valaha az ideák világából azt üzenik:
‘Ez a nagy találkozás akkor jön itt létre közöttetek a földön, amikor felismeritek, elsősorban te, a férfi, hogy a nőd nélkül fél ember vagy.
Az voltál mindig is. De mostantól kezdve nem vagy az. Eddig fél arcod, fél lelked, fél szíved, és fél tested volt. Ezért élt benned örökös hiány és sóvárgás. De most, hogy elveszed őt fele-ségül – megtaláltad a másik feledet, és lényed beteljesedik. Eddig csak férfi voltál, innen kezdve már Ember leszel.
Müller Péter

2016. július 26., kedd

Nyár

Reggeli sorok
Hajadon füzek, búzabóbiták -
csupa illat és virág a világ,
csupa mosoly és csupa kedv, csupa
libegés: lányokon selyemruha -
emitt a pipacsok,
amott, az ég alatt
pisze szellő szalad,
a felhő szétszakad,
s látszik egy kék falat
égbolt - alatta terül el a nyár,
s pacsirtaszóval frissen kiabál:
- Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.
(Szilágyi Domokos: Nyár)


Katalin felvetette, hogy nem könnyű megírni a legeslegutolsó mondatot.
Sokat gonbdolkoztam, hogy az enyém mi lenne? Végül megtaláltam a megfelelőt.
 Köszönöm az életem , úgy ahogy adatott, jó móka volt.

2016. július 25., hétfő

A leggyönyörűbb nő




„Hello! Hogy van?” A nő mosolygott és leült mellé. Lassan ereszkedett le és próbálta belepréselni a nagy hátsó felét az ülésbe, elnyelve az összes szabad részt.
Kényelembe helyezkedett, és ráplaccsantotta hatalmas karját a közös karfára. A mérhetetlensége eltelítette az összes helyet körülöttünk, jelentéktelenségig zsugorítva engem és az ülésemet.
Megalázkodtam és nekitámaszkodtam az ablaknak.
Még jobban nekem tolta magát, majd megismételte a köszönést egy magas, barátságos hangon. Az arca a fejem fölé tornyosult, rákényszerítve, hogy felé forduljak. „Hello” Feleltem egyértelmű megvetéssel.
Elfordultam, hogy kibámuljak a kabinajtón, csöndben duzzogva a hosszú órákig tartó kényelmetlenségen, amit át kell élnem e mellett a szörnyeteg mellett.
Megbökött a húsos karjával. „Laurának hívnak. Angliából jöttem. Mi a helyzet Önnel? Japán?”
„Malaysia,” vakkantottam.
„Elnézést! Elfogadja szívből jövő bocsánatkérésem? Jöjjön, fogjunk kezet. Ha együtt fogjuk tölteni a következő hat órát, egymás mellett ülve ezen a repülőn, akkor jobb, ha barátok vagyunk, nem gondolja?” Egy mancs integetett az arcom előtt. Kelletlenül megráztam a kezét, még mindig hallgatva.
Laura belekezdett a beszélgetésbe velem, egyáltalán nem észlelve a barátságtalan arckifejezésemet. Izgatottan beszélt magáról és az útjáról, hogy meglátogassa barátait Hong Kong-ban. Felsorolt egy csomó dolgot, amit a diákjainak fog majd venni a nevelőintézetben, ahol tanít.
Adtam neki egy egyszavas választ arra, amit kérdezett rólam. A hidegségemre még mindig zavartalanul, bólintott, majd kommentálta válaszomat. A hangja meleg és kedves volt. Figyelmes és udvarias volt, amikor ételt és italokat szolgáltak fel számunkra, biztosította, hogy legyen elég helyem visszamanőverezni az ülésemre. „Nem akarom legyűrni magát az elefánt méretemmel!” mondta a legnagyobb őszinteséggel.
Meglepetésemre az arcon, ami visszataszított egy órával ezelőtt, most megjelent egy különleges mosoly, nyugodt és élettel teli egyszerre. Nem tehettem ellene, lassanként ledöntötte az általam épített barikádot.
Laura érdekes beszélgető partner volt. Több témában jól olvasott volt a filozófiától kezdve a tudományig. Egy látszólag lényegtelen témát átalakított valami érdekessé, amit érdemes felfedezni és megérteni. A hozzászólásai humorosak és inspirálóak voltak. 
A beszélgetésünk alatt Laura elérte, hogy a fedélzeten az összes alkalmazott, akik minket kiszolgálva elhaladtak mellettük, nevetésben törjön ki a viccein.
Amikor a légi utaskísérő a tányérjainkat vitte el, Laura elejtett pár viccet a méreteiről. A légi utaskísérő sírt a nevetéstől, ahogy megragadta Laura karját, „Maga tényleg feldobta a napomat!”
A következő pár percben Laura figyelmesen hallgatta és tippeket adott a légi utaskísérőnek a súlyproblémájával kapcsolatban. A hálás kísérő mielőtt elsietett így szólt, „Dolgoznom kell, de később visszajövök és beszélünk róla.”
Megkérdeztem Laurát,”Soha nem gondolkozott azon, hogy leadjon pár kilót?”
„Nem. Keményen dolgoztam azért, hogy így nézzek ki. Miért akarnám feladni?”
„Nem aggódik a szívrendszeri betegségektől, ami kialakulhat a túlsúly miatt?”
„Egyáltalán nem. Csak akkor kapsz betegséget, ha folyton a súlyod miatt aggódsz. Látni a reklámokban a karcsúsító centrumokat, amik azt mondják, ’Szabadítsd meg magad az extra terhektől, hogy szabadon lehess önmagad.’ Hülyeség! Csak akkor vagy szabad, ha meg vagy elégedve önmagaddal, és azzal ahogy kinézel a nap minden egyes percében az év minden napján. Miért pazarolnám az időmet karcsúsító diétákkal, amikor annyival több fontos dolgom van és annyi emberrel ismerkedhetek meg? Egészségesen étkezem, és rendszeresen sétálok. Azért vagyok ekkora, mert nagynak születtem. Több van az életben annál, hogy egész nap a súlyomon aggódjak.”
Hörpintett egyet a borából. „Mindemellett, Isten annyi boldogságot adott nekem, hogy nagyobb testre van szükségem arra, hogy az összeset eltároljam! Miért veszítenék a súlyomból azért, hogy veszítsek a boldogságomból?” Visszahőkölve az érvelésétől, kuncognom kellett.
Laura folytatta. „Az emberek gyakran egy kövér hölgyként látnak engem, nagy mellekkel, combokkal és fenékkel, amire a férfiak még egy pillantást sem vetnének. Csak egy tramplinak látnak. Azt gondolják lusta vagyok és nincsen akaraterőm. Tévednek.” Felemelte a poharát egy elhaladó légi utaskísérőnek. Kérek még ebből a csodálatos borból.” Mosolygott édesen a kísérőre. „Remek kiszolgálás a személyzettől. Isten áldja mindannyijukat.”
Felém fordult, „Igazából belül egy vékony személy vagyok. Annyi energia van bennem, hogy az emberek nem tudnák tartani velem a tempót. Ez az extra hús azért van, hogy lelassítson, máskülönben szaladnék mindenhova férfiakat üldözve!”
„A férfiak rohannak utánad?” Kérdeztem viccelődve. „Természetesen, boldog házasságban élek, de a férfiak továbbra is meg akarják kérni a kezemet. A legtöbbnek kapcsolati problémájuk van, és kell nekik valaki, akiben megbízhatnak. Valamilyen oknál fogva szeretnek velem beszélgetni. Szerintem tanácsadónak kellett volna mennem a tanárság helyett!”
Laura szünetet tartott, mielőtt komolyan így szólt, „Tudja, a kapcsolat a nők és férfiak között nagyon bonyolult. A nők imádják a férfiakat és édesnek hívják őket, amíg ki nem derül, hogy hazudtak és onnantól kezdve átváltoznak egy keserű tökké. A férfiak annyira szeretik a nőket, hogy úgy látják őket, mint lelki társukat, amíg rá nem néznek a hitelkártya számlákra, és akkor a nők átváltoznak ördögökké vasvillával!”
Laura lenyűgöző elbeszélése átalakította a repülőutat valami egészen élvezetessé. Lenyűgözött, ahogyan elérte, hogy az emberek ragaszkodjanak a társaságához. Az út végére majdnem a fél kiszolgáló személyzet ott állt a folyosón közel hozzánk, nevetve és viccelődve Laurával. Az utasok körülöttünk szintén csatlakoztak hozzánk a derű-csinálásban. Laura volt a figyelem középpontjában, megtöltve a gépet kellemes melegséggel.
Amikor elköszöntünk egymástól kiszálló térben a Hong Kong-i Repülőtéren, néztem, ahogyan elsétál egy nagy csoport rajongó felnőttel és gyermekkel. Sikongatások hallatszottak, ahogy a csoport megölelte és megpuszilta Laurát. Megfordult és rám kacsintott.
Le voltam nyűgözve, ahogy a megütött a felismerés: Laura volt a leggyönyörűbb nő, akit életemben láttam.

Ezt ma olvastam és nyári öröm olvasmánynak hoztam.